Hova lett a hatalmas budapesti távíróhálózat?

Szinte nyomtalanul tűnt el, ami megmaradt, abból most múzeum nyílt

2 hozzászólás

Pár hónappal ezelőtt, a 7a1-es Rotary telefonközpont el (nem) költöztetésével kapcsolatos híradásaink egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy nagyon sok olvasónk nem is tudott erről a helyes kis múzeumról (ami végül megmenekült, vagyis marad az eredeti helyén).

De a június egy újabb ünnepet tartogatott a távközlés és a külső pesti kerületek rajongóinak: új múzeum nyílt Budapesten, ráadásul a külvárosban, Rákoskeresztúron. Ez a tárlat szintén nem szerepel a legismertebb kiállítások toplistáján, pedig egy órácskát megér. A távírótörténeti állandó kiállítás a Podmaniczky-Vigyázó kastélyban  talált helyet magának (XVII. kerület, Pesti út 115.).

A mára már teljesen felszámolt távíróhálózat nehezen megfogható szolgáltatás a ma emberének. A hírközlés forradalma azonban ezzel kezdődött, s a telefon is csak nagyon lassan tudta kiszorítani. Technikatörténeti szempontból tehát a távíró egy másfél évszázados, már lezárt szakasz a távközlésen belül.

Az első budapesti távíróállomást 1850-ben, az akkori Károly-kaszárnyában (ma: a központi városháza) rendezték be, egy évvel a szabadságharc bukása után. Erre biztonsági okokból volt szükség az osztrákok szerint, az igazi fellendülésre azonban a kiegyezésig várni kellett. Bár a vasútépítés és az államigazgatás szükségleteinek megfelelően azért a terjedés ha lassú is, de folyamatos volt.

A távíró legfőbb felhasználója a vasút volt, lényegében minden vonat indulását - és persze számos más információt - ezen keresztül üzentek meg a szomszédos állomásoknak. A XIX. század információs forradalma a felső tízezer körében hamar népszerűvé tette a távírókat: gyárak, üzemek, arisztokraták, politikusok létesítettek távíróállomást irodájukban, így a gyors információcsere elsősorban az államigazgatás, az üzleti élet és a vasút, vagyis a hivatalos forgalomban volt jelentős. A távirat a hétköznapi embernek általában bajt jelentett: Fónagy Zoltán a reformkor mindennapjairól szóló blogjában említi, hogy "leginkább a rossz hírek, halálesetek, családi tragédiák hírhozójaként jelent meg".

A távíróhálózat a Budapesten az 1881-ben megjelent telefonhálózattal együtt terjedt: ahol volt távíróvezeték, ott előbb-utóbb megjelent a telefon madzagja is, bár a telefon gyorsabb elterjedése miatt ez a jelenség egy idő után inkább fordítva volt megfigyelhető. Kezdetben légvezetékekkel hálózták be a várost, amik falitartókra támaszkodva haladtak épületről épületre. A háztulajdonosoknak már akkoriban sem tetszett, hogy furkálják a falat, ezért nagy ellenállás volt a légvezetékekkel szemben.

A legendárium feljegyzi, hogy Ferenc József egy budapesti látogatását megelőző eső miatt a fellobogózott város zászlóinak egy része vizes rongydarabként tekeredett a telefonvezetékekre, dicsőség és fennköltség helyett fásult ernyedtséggel fogadva az uralkodót. Talán ez volt az a lélektani pillanat, ami a föld alatti kábelek kiépítése felé mozdította el a szakmát. Lassan elindult tehát a távíró és telefonvezetékek föld alá süllyesztése, ahol azonban már nem vezetéknek, hanem kábelnek hívják a hírközlés "drótját".

Ettől függetlenül még évtizedekig meghatározó városképi elem volt a háztetőkön álló keret, amire befutottak a telefon-, és néha a távíróvezetékek, és ahonnan azok továbbhaladtak a lakásokban található állomások felé. 1924-ig tartott, amíg (Kis-) Budapest telefon- és távírókábelei a föld alá kerültek, de a Dunán átívelő vezetékeket a például hidak aljába szerelve vitték át Pestről Budára és viszont.

A távírót egyébként nem csak telegrammok továbbítására használták, hanem például korabeli tűzjelző berendezések is távíróvezetékkel voltak összekötve a tűzőrségekkel, sőt, a vízművek is ilyen hálózaton keresztül tudta távolról irányítani (de legalábbis be- és kikapcsolni) a szivattyúit - már ahol kiépítették a távvezérlés korai berendezéseit. A wifi és üvegszál korában már természetesnek tűnnek az ilyesféle kunsztok, de egy évszázaddal ezelőtt még igen nagy truvájnak számítottak.

Érdekes, és néhány helyen ma is látható építmények voltak még az úgynevezett kábelbódék, melyeket azokon a pontokon emeltek, ahol a föld alól kibújó kábelből légvezeték lett. Ez a "kibújás" főleg vasútvonalak mentén történt, de például 2014-ig a Kálvária téren is állt egy ilyen, akkor már persze funkcióját vesztett kábelbódé. A Szobi vasútvonal rákospalotai szakasza mentén ma is látható egy ilyen védelemre méltó létesítmény egész jó állapotban.

A távírók kapcsán talán a Morse ábécé az első, ami eszünkbe juthat, és nem is tévedünk nagyot: bár más rendszer is volt használatban (kezdetben például a Bain), de a Morse ábécét cirka száz évig, 1957-ig használták Magyarországon is a távíróforgalomban. Igaz, a telefon megjelenésétől kezdve már nem volt ritka, hogy a postai táviratokat nem lemorzézték, hanem telefonon közölték akár a fogadó postahivatallal, akár közvetlenül a címzettel. Az 1930-as évektől terjedt el a géptávíró, ami látszatra egy írógép és egy szalagnyomtató keveréke - elképesztő bonyolultságú mechanikai szerkezet. Ennek korszerűbb változata a telex, ami szintén önálló hálózaton működött egészen 2002-ig, amikor is ünnepélyes aktus keretében lekapcsolták. Ez volt lényegében a távíró-szolgáltatás vége, bár

táviratot ma is lehet küldeni, benne van a posta díjszabásában, ezt azonban már nem távíróhálózaton továbbítják.

És vissza a Távírómúzeumhoz: a kis intézmény érdekessége, hogy nem a Postamúzeum részét képezi, hanem magánmúzeumként működik, egyszemélyes gründolója, kitalálója, gyűjtője, igazgatója és tárlatvezetője Sáfár József, aki maga is régi távközlési szakember, s a hazai távírótörténelem bemutatására már jóval korábban létrehozta a www.taviromuzem.hu honlapot (de ebben témában feltétlenül meg kell említeni Frisnyák Zsuzsa történész remek blogját, a Timelordot, amely szintén sok távírós és telefonos bejegyzést közöl).

A kiállítás egészen véletlenül keveredett Rákoskeresztúrra, ahol a kastély magántulajdonban van, már csak szépen felújított épülete miatt is megér egy pillantást. Minden magánjelleg ellenére a kiállítás teljesen ingyenesen látogatható, csak épp a nyitvatartáson lenne mit csiszolni: hetente egyszer, csütörtökönként, valamint minden hónap első szombatján van nyitva 10-14 óráig.

Érdekel Budapest történelme? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!