Műemlék vendéglőt kezdtek bontani Újpesten

Az önkormányzat és az örökségvédelem is tehetetlen a Brunovszky-ügyben

2017.08.24. 07:20

Bontják a Brunovszkyt, hívta fel a figyelmet egy tegnapi Facebook-posztjában Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere:

Mint írja, a híres műemlékvillát, mely később vendéglőként lett ismert, engedély nélkül kezdte el bontani a tulajdonosa. Az önkormányzat értesítette az örökségvédelmet, de az, azon kívül, hogy figyelmeztette a munkát végzőket, hogy hagyják abba, amit csinálnak, nem sokat tett. 

Na de mi történik itt, és főleg mi az a Brunovszky?

A Brunovszky Nagyvendéglő, melyet olykor Brúnónak is becéztek, a környék egyik legmenőbb vendéglátóhelye volt egy évszázadon keresztül. Frekventált helyen: éppen szemben a Rákospalota-Újpest vasútállomással.

A Brunovszky vendéglő bejárata, 1910-es évek
A Brunovszky vendéglő bejárata, 1910-es évek
Fotó: egykor.hu

Elég szép nagy létesítmény volt: az 1884 körül, eredetileg nyaralónak épült házban és a kerthelyiségben összesen 2500 (!) embert tudtak leültetni. (Sőt, a megyeri lóversenyek idején ennél is többet, ugyanis hordókat tettek az asztalok közé.) Főleg az akkoriban részben még Rákospalotához tartozó nyaraló- és villanegyed lakói jártak ide enni-inni-mulatni.

A vendéglő egy húszas években kiadott képeslapon
A vendéglő egy húszas években kiadott képeslapon
Fotó: egykor.hu

A háború után állami kézben, de még mindig étterem működött az épületben, aztán mint oly sok nagynevű régi vendéglátóhely előtt, a rendszerváltás tette be a kaput. A legkülönbözőbb, olykor kétes hírű vállalkozások működtek benne egy ideig, míg végül elnéptelenedett, és évek óta üresen áll. 

2015-ben nem csak azért nyilvánították műemlékké a Forster Gyula Központ indoklása szerint, mert az épületnek kiemelkedő városképi jelentősége van, hanem mert a bontás veszélye fenyegette. (Helyileg már korábban is védett volt.)

Mi történik most a Brunovszkyval?

A fotók alapján egyértelműen bontják. Már a tető eltávolítását se nagyon látom indokoltnak, hiszen az egykor.hu pár éves képei szerint egy része teljesen újra volt rakva. Ugyanakkor a fotón látszik, hogy már a falakat is elkezdték lerombolni, tegnap már az ablakdíszekig szedték vissza a téglát, sőt a bejárat feletti ablak már el is tűnt. 

Nem valószínű, hogy teljesen el akarnák tűntetni a műemléképületet - arra lennének hatékonyabb módszerek is -, de senki sem tudja, mi történik. Az önkormányzat ilyen ügyekben nem járhat el, csak annyit tehet, hogy értesíti a műemlékeseket (akik jelen esetben a Fővárosi Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya), akik meg csak annyit, hogy kimennek, és szólnak, hogy ejnye-bejnye, ezt nem kéne. Azonban ennek az ég világon semmi visszatartó ereje nincs: amint elmentek a hivatal emberei, folytatták a munkát.

Nem akarom a szokásos kesergést nyomni a hazai műemlékvédelem állapotáról, de egyszerűen elképesztő, hogy Magyarországon ennyire magasról lehet tenni egy kormányhivatalra.

Természetesen levélben érdeklődtem a tulajdonosnál is (aki néhány meghökkentő irodaházzal van jelen a piacon), hogy mi a helyzet az engedélyekkel, és mik a terveik az épülettel. Amint megjön a válasza, frissítem a posztot. (Megjött, lásd alant.*)

Hogy mi lesz a folytatás? Nézzük az optimista forgatókönyvet: a tulaj leül a hatósággal, bemutatja a terveit, amelyek megfelelnek a műemlékvédelmi előírásoknak, és szépen helyreállítják az épületet. Bocs, csak félreértés volt az egész. A pesszimista szerint sikerül ugyan nagy nehezen leállítani a bontást, de mivel a tetőt már leszedték, két-három év alatt rommá málik az egész ház, ki lehet vonni a védettség alól és el lehet túrni a maradékát.

Hát szorítok az első verziónak, bár azért elég nehéz optimistának lenni.

*FRISSÍTVE: A cikk megjelenése után megérkezett a tulajdonos válasza is. Szerinte "a kerületi vezetés téves információk miatt a tetőszerkezet cseréjét bontásnak minősítette", és ezzel megakasztották a műemlék felújítását. Állítása szerint a főépítészt és az építési hatóságot is értesítették erről, mégis bejelentést tettek az Építésfelügyeletnél. Levelében az áll, hogy "2017. 08. 22-én az Építésfelügyelet 2 fő műemlék felügyelet, 2 fő építész tervező, valamint favédelmi szakértő jelenlétében megállapodtunk a teendőkről", ennek ellenére később a munkásokat elzavarták és a tető fóliázását megakadályozták. Szerinte a "törvénytelen módon lefolytatott bejárás során hatásköri túllépés és birtokháborítás is megtörtént". Mint írta, "építési engedélyre kötelezett munkát nem végeztünk, a tető az eredeti állapotára lesz visszaépítve". Bízzunk benne, hogy hogy tényleg ez fog történni, és a ház sok év üresen állás után újra használatba kerül.

Érdekel, mi történik a budapesti műemlékekkel? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!