Máig nincs építési engedélye a Sagrada Famíliának

GettyImages-870855128
3 hozzászólás

Nehéz úgy írni egy népszerű városról, turisztikai attrakcióról és egy zseniális építészről, hogy tudja az ember: bármelyik – Barcelona/Sagrada Família/Gaudí  kulcsszót írja be a Google keresőjébe, tíz- és százmillió találatot kap. Ezek után mit lehet még újat írni? Mégis teszek egy kísérletet, mert kicsit utánaolvasva, végül kerekké vált bennem a történet.

Barcelonát 1854-ig (!) vette körül római és középkori eredetű védőfal, ami persze addigra már kevésbé védte a várost, mint inkább akadályozta a fejlődésben. Amikor azonban a bontás mellett döntöttek, a városfejlődés több lépcsőjét átugorva rögtön egy olyan szabályos utcarendszerű városbővítési modellt választottak, ami hasonlít a mi Lipótvárosunk vagy Csikágónk elrendezéséhez, csak éppen nagyságrendekkel nagyobb annál. (Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én külföldön mindig úgy próbálok kapaszkodókat találni, hogy az egyes épületek, utcák, városrészek budapesti megfelelőjét keresem. A párommal rendszeresen kommentáljuk a déjà vu-ket, hogy: "nézd, ez Kőbánya!", "az meg a Bajcsy-Zsilinszky út!", "ott van Gazdagrét!". Innen jönnek a budapesti hasonlatok)

Az imént leírt "mellett döntöttek" és "választottak" persze nem volt ilyen egyszerű, egy-két szóval leírható elhatározás, mivel hosszas és nyakatekert folyamatról volt szó. A mai L'Eixample településrész sakktáblaszerű utcaszerkezetét tervező Ildefons Cerda csak második lett a pályazat eredményhirdetésekor a kör-sugaras elrendezést célul tűző Antoni Rovira után. Ám végül a belügyminisztérium felülbírálta a városi tanács döntését, s Cerda tervének megvalósítására kötelezte Barcelonát.

A sors fintora, hogy Trias  – akinek a terve első helyezett lett ugyan, de azt végül elvetették –  időközben városi tanácsos, majd polgármester-helyettes lett, így részt vehetett a versenytárs tervének megvalósításában. 

Cerda sakktábla jellegű városbővítési terve nem csupán egy szakmérnöki kreálmány volt, hanem szociológiai, kommunikációs és ingatlanfejlesztési szempontokat szem előtt tartó városfejlesztési mestermű. Cerda először felmérést készített azokról a rétegekről – így például a középosztály által alig ismert munkásokról –, akik az új városrész lakosságának jelentős részét adták, majd párbeszédet kezdeményezett velük. Cerda elképzelése az volt, hogy a L'Eixample megoldást kínál néhány városi társadalomban mutatkozó topográfiai egyenlőtlenségre, így például arra, hogy

a kör-sugaras elrendezésnél óhatatlanul kialakul egy gazdagabb réteg által lakott belső, és a tömegeknek megmaradó, szélesebb, külső városnegyed.

A sakktáblaszerű elrendezés azonban kiegyenlítheti ezt a torzulást. Máig Cerdát tartják az urbanisztika tudományág megalapozójának (a kifejezést is ő ötlötte ki), s bár nálunk kevésbé ismert a neve és az elképzelése, alapművét nemrég magyarul is kiadták. Itt olvasható Mohai V. Lajos könyvkritikája, itt pedig Petrus Szabolcs összefoglalója a megvalósult negyedről és mai problémáiról.

A történet ott kapcsolódik a Sagrada Famíliához – mint Sobieski Tamás is rámutat az Építészfórumon megjelent cikkében –, hogy a ma az L'Eixample városrészben található templom az építkezés megkezdésekor még Barcelona városán kívüli terület volt. Néhány évvel azt követően kebelezte be a katalán főváros a környéket, hogy elkezdték megvalósítani Cerda tervét, és ettől függetlenül, építeni a híres templomot. Maga a Sagrada Família is a városrész egyforma, négyzet alakú telkeinek egyikén épült. Ebből fakad az a faramuci helyzet, melyet épp a közelmúltban emlegettek fel ismét:

a 135 éve zajló építkezésnek nincs érvényes építési engedélye.

Első hallásra ennek ma már látszólag vajmi kevés jelentősége van a templomra nézve, hiszen a Sagrada Famíliát visszabontatni senkinek nem jutna eszébe. Azonban az épületkomplexum teljes felépítéséhez még további telkekre lenne szükség, ami az azóta jócskán körbeépült templom esetében bontásokkal járna. Ez ellen az érintett házak lakói és a turistákból élő éttermek, üzletek tulajdonosai persze tiltakoznak (bár megjegyzem, a Sagrada Família volt itt előbb). Mit tehet ilyenkor a városvezetés? Cerda elméletét követve párbeszédet kezdeményez az érintett felek közt. A meccs még nincs lejátszva, feltehetően visszanyesnek majd az eredeti templomépítési, illetve a templom környezetének kialakítására vonatkozó elképzelésekből.

Még egy szempontból jelentős az építési engedély hiánya: az 1992-es barcelonai olimpiáig évi közel 400 ezer turista kereste fel a templomot, azóta azonban évente 3,5 millióan kíváncsiak Gaudí épületére. Mivel a Sagrada Família építésének költségeit az első pillanattól kezdve adományokból, illetve a turisták által fizetett belépőkből finanszírozták, ez azt jelenti, hogy a bevételek is megtízszereződtek, tehát maga az építkezés is felgyorsult. Néhány évtizede még 2080-ra saccolták, most 2026-ra teszik a befejezést. Az egyházhoz befolyó összegből – ami a város teljes turisztikai bevételeinek 15 százaléka – persze a város is részesedni szeretne, amihez az építési, illetve használatbavételi engedélyek kiadásának kérdése ad jó tárgyalási pozíciót.

Érdemes felidézni azt is, hogy nem csak a Sagrada Família építői és a városvezetés mai viszonya terhes, hanem Gaudínak is meg kellett küzdenie hajdan az építési hatósággal. Elképesztő viták, alkudozások, tiltások és sértődések zajlottak annak idején. Nem is feltétlenül a templom kapcsán, hanem Gaudí L'Eixamplebeli épületei miatt. A város persze tisztában volt Gaudí zsenijével, de bizonyos szabályozási alapvetésekhez ragaszkodtak, hogy aztán mindig valamilyen kompromisszummal érjen véget a csata.

Ennek az állandósult vitasorozatnak az egyik oka az volt, hogy Gaudí nem részletes kiviteli tervrajzok, metszeti és homlokzati ábrák alapján kezdte meg az építkezéseket, hanem skicceket készített és modelleken kísérletezett, ráadásul előfordult, hogy egyes, már megépült részeket visszabontatott és módosítva építtetett meg újra. Ez nem azt jelenti, hogy impressziókban gondolkozott – hiszen nagyon is pontos elképzelése volt az épületeiről, legyen szó lakóházról vagy templomról –, hanem azt, hogy annyira újszerűek voltak a statikai és formai ötletei, hogy az általa elképzelt cél eléréséhez gyakorta módosítani kellett a modelleken kikísérletezett megoldásokon.

Legnagyobb megbízója egy gazdag textilgyáros, Eusebi Güell volt (viszonyuk kb. olyan lehetett, mint a Károlyi-család és Ybl Miklós kapcsolata), akinek az egyik munkáslakótelepéhez tervezett templomát Gaudí az akadémikustól egészen eltérő statikai megoldással akarta megépíteni. Ehhez elkészített egy fonalakból, és homokkal, ólomgolyókkal töltött nehezékekből álló, négy méter magas instrumentumot, amin azoknak az erőknek a hatásait modellezte, melyek a templom tartószerkezetét érik. Ez a templom ugyan nem épült meg teljes egészében, de a modellt Gaudí később felhasználta a Sagrada Família tervezéséhez is, amivel a ma is látható oszlopok, támívek és támpillérek fantasztikus kialakítását érte el. Ezen kívül is számos modellt, skiccet gyártott, melyek nagyobb szerepet játszottak az épületeinek kivitelezésében, mint a tervajzok.

A Sagrada Famíliával kapcsolatban a legjobban az izgatott: hogy lehet, hogy majdnem másfél évszázadon át tart a felépítése? Egyáltalán: miként lehet a tervező halála után folytatni? És megint egy magyar példa: a mi Szent István-bazilikánk teljes felépítéséhez fél évszázadra volt szükség (1845-1905) és három építész kellett hozzá: Hild József, Ybl Miklós és Kauser József.

A kérdés azért is izgalmas, mert mint Bardon Alfréd írja a Spanyolország építészetét bemutató könyvében, Antoni Gaudí nem teremtett iskolát, nem voltak tanítványai, és az építészet fejlődése olyan irányt vett, hogy ma már nem is utánozható. Magányos óriás.

Nem Gaudí kezdte

A templom alapjait eredetileg Francisco Paula del Villar, az épületet Joan Martorell tervezte, az építkezést 1882-ben kezdték meg, Gaudí pedig csak egy évvel később kapcsolódott a munkába. A munkások lakta környéken épülő templomot a "szegények katedrálisaként" kezdték építeni. Gaudít eredetileg asszisztensként arra szerződtették, hogy gyorsítsa meg az építkezést és szedje rendbe annak pénzügyeit, 1895-ben azonban egy jelentősebb adomány hatására újraálmodta a templommal kapcsolatos elképzeléseket, és ezen dolgozott haláláig. 1914-ig még egyéb megbízásokat is elvállalt, a világháború kitörésétől kezdve azonban már csak a Sagrada Família építésének szentelte életét.

1925-ben beköltözött a templom területén ma is meglévő műhelyébe, alig egy évvel később azonban épp a templom előtt gázolta el egy villamos, sérüléseibe pedig néhány nap múlva belehalt. A templom északkeleti, ún. Krisztus születése homlokzata (ez az, ami minden fotón barnás színűként mutatkozik) már Gaudí életében elkészült, míg mögötte a hajó csak jóval lassabban épült. Ez az épületrész szolgált mintául a Gaudí halála utáni tervek elkészítéséhez.

A templom építése körül számos alkalommal tört ki vihar, sokan ellenezték a továbbépítést, nehezen meghatározható stílusa miatt gúny tárgyává is tették, mások pedig azt vonják kétségbe, hogy Gaudí valóban olyannak képzelte az épületet, mint amilyenre építették.

A templomról egyébként 1900-ban jelent meg az első újságcikk Spanyolországban, Magyarországon pedig az Arcanum adatbázisában 1924-ből, a Protestáns Szemlében találtam az első említést.

Épületeiről nem készült, nem is készülhetett részletes tervdokumentáció, munkatársait személyesen irányította, az ő egyénisége, akarata határozta meg az építkezés menetét. Ezt támasztja alá Moravánszky Ákos könyve is, aki Gaudít nem építészmérnökként, hanem középkori építőmesterként jellemzi, aki nem tervezőirodában alkot, hanem az építkezés helyszínén, ahol a szerkezetekkel, anyagokkal, az építkezés folyamatával van szoros kapcsolatban. 

Az elképzelése az volt, hogy minden szerkezetet helyi kőfaragók kézi munkával építsenek meg, ami ma már lehetetlen, hiszen sem megfelelően képzett szakember, sem idő nincs az ilyesfajta építkezésre.

Gaudí nem használt vasbetont, de ma már ezzel folyik az építkezés, iparosított méretekben.

Az építést azóta kilenc mérnök irányította – egyébként Gaudí is a harmadik építésze volt a Sagrada Famíliának. Az építkezés irányítása a tervező(k) halála óta többször is továbböröklődött, vagyis bizonyára számos építészi elképzelés öltött formát – mindamellett, hogy szájhagyományok, illetve a rekonstruált modellek és skiccek alapján mégis a Gaudí által elképzelt eredeti templom épül.

Nincs egyetlen válasz, több tényező miatt alakult úgy, hogy elhúzódott a bazilika építése: a finanszírozás kiegyenlítetlensége, az elképesztően összetett vallásos szimbólumrendszert képviselő épületdíszítés kötöttsége, a statikai megoldások egyedisége és bizonyára még számos tényező vezetett oda, hogy 135 éve építik, és az épület befejezéséhez még legalább kilenc, a díszítéshez, és a korábban megépült részek felújításához még további pár év szükséges.

Ha a tervek pontosak, az épületszerkezet Gaudí halálának századik, a teljes díszíttés az építés megkezdésének százötvenedik évfordulójára készül el.

Aki többet olvasna érdekes épületekről, kövesse az Urbanistát a Facebookon!