Tudjuk, honnan kapta a nevét az Üveghegy, de miért menjünk oda?

A MOME Építészeti Intézetének hallgatói újragondolták a ciszterci romokat

11 kapolna es torony (7)
2018.02.14. 16:39
6 hozzászólás

„Európa egyik legérdekesebb történetű erdejében, volt királyi vadászterületen, a Salabasina- és a Holdvilág árkok ölelésében, elhagyott vegyianyag- és gyógyszerraktárak szomszédságában, az egykori pilisi légvédelmi rakétabázisok árnyékában, azoktól nem is nagyon messze bújik meg az Üveghegy.”

Nem valami kortárs mese kezdődik így, hanem egy egyetemi kurzus leírása. A hegyet valóban így hívják egy ideje. Az itt dolgozó régészek nevezeték el, mert a mai Pomáz-Nagykovácsi-puszta (nem keverendő össze a jó pár kilométerrel odébb fekvő Nagykovácsival) környékén élő ciszterciek a középkorban az imádkozás mellett üveget is gyártottak itt.

A MOME Építészeti Intézetének hallgatói pedig azt a feladatot kapták tanáraiktól, Kovács Csabától és Barcza Gergelytől, hogy tervezzenek egy oktatási, kutatási, nevelési, kulturális vagy akár meditatív központot, amely bemutatja, hogyan hatott egymásra az Üveghegyen az ember és a természet.

Ja és közben legyen az egész turisztikai attrakció is.

Ami az itt élő ciszterciek után megmaradt az néhány nagyon szép rom, melyekkel pont ugyanaz a baj, mint általában a romokkal ország- és világszerte, hogy nem nagyon lehet velük mit kezdeni. Egy-két tényleg izgalmas és látványos kivételtől eltekintve inkább csak terhet jelentenek az utókornak: szépen feltártuk, kiástuk az őket óvó föld alól, és utána nem nagyon tudunk mit kezdeni velük. Pedig ha már egyszer felszínre hoztuk a köveket, muszáj vigyázni rájuk, különben csak pusztulnak. Legalább is ezt hangsúlyozta a tervezési feladatok megbeszélése során mindvégig Laszlovszky József (CEU) régész, aki konzulensként követte a folyamatot.

A Pomáz-Nagykovácsi-puszta közelében ért szerzetesek után megmaradt romokkal is ez a helyzet, pedig itt aztán még igazi érdekességet is jelent az üveggyártás, na meg a mesebeli név. Lássuk, mit terveztek ide a MOME Építészeti Intézetének hallgatói. (A helyszínről, a romokról, a feltárásról itt találtok rengeteg képet, videót, szöveget.)

Templom helyére templomot

Az én szívemet leginkább Wéber Andrea terve dobogtatta meg. Elsőre olyan mintha a kápolna romja fölé egy vadonatúj templomot építene – ami egyébként elég megszokott dolog volt az elmúlt ezer évben. Valójában csak a formát idézi meg, de teljesen más tartalommal. Egyházi épületekben elég erős a 21. századi magyar építészet (talán csak borászattervezésben vagyunk ilyen jók), nem véletlenül említi inspirációként Balázs Mihály és Somogyi-Soma Katalin győr-kismegyeri alkotását.

Persze nála a torony kilátó, a hajó elsődleges funkciója pedig, hogy védje a kápolna romjait. Ugyanakkor megidéz valamit a középkori kolostorok legjellegzetesebb eleméből a kerengőből is. A ferde tetőn megjelenő kápolnaforma pedig kifejezetten vagány.

Cséki Angéla Kitti és Balázs Krisztina nem a formában, hanem a tartalomban idézte meg az egykori kolostort. Persze a neve már más – hitgyakorló központ –, de a lényege ugyanaz. Talán csak az ő komplexumuk nyitottabb a világra. Olyannyira, hogy a kis kápolnaromon egyenesen áthalad a kilátóhoz vezető út. Persze a kilátó nem a legjobb szó, hiszen az út folytatásáról van szó, nehéz lenne megmondani, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik. Az biztos, hogy ha valaki turistaként érkezik ide, akkor garantáltan át fog vágni a romokon.

A tulajdonképpeni hitgyakorlásra (bármit is jelentsen ez) szolgáló épületüket úgy helyezték el, hogy az szépen illeszkedik az egykori telep szerkezetébe és a romokkal együtt U alakban veszik körbe a kápolnaromot.

Farkas Sára, Kopacz Hanna és Kubinyi Hanna egyfelől sokkal nagyobb ívű tervet alkotott, mert egy nyári táborral, meg különféle szállásokkal szórta meg a környéket, másfelől a kápolnához alig nyúltak. Egy kedves virágoskertet alakítottak ki benne, a környező romokat pedig részint lefedték (konyha, étkező, színpad), részint teraszként hasznosították.

Finom beavatkozások

Persze volt, aki nem akart többet a romok kiegészítésénél, bemutatásánál. Nehéz feladat ez, de megvalósítható. Bár rengetegen támadják, én a magam részéről nagyon szeretem például a pécsi Tettyén épült kilátót (Dévényi Márton és Gyürki-Kiss Pál alkotása), s bár jóval hagyományőrzőbb módon, de valami hasonló történt a margitszigeti apácakolostorral is.

Farkas Flóra és Kovács Júlia a másik három bemutatott tervhez képest viszonylag kis lépésekben gondolkodott, de éppen ezért megvalósíthatóbb is a tervük. Ezek a finom beavatkozások elsősorban annyit jelentenek, hogy az ide érkező látogató „kap valamit”, a kiegészítés észreveteti a romokat. A kis toldások az itt állt épület és a táj történetének egy-egy titkára fókuszáló "kukucskálólyukak", bemutatóépületek. Ezek a mini kiállítóterek irányítják a látogató figyelmét hol egy távoli kolostorra, hol egy halastó maradványára, hol a templom sírleletére, üveghuták maradványaira stb. Kifejezetten ügyes megoldás, tetszik.

Készült az Urbanista és a MOME Építészeti Intézetének együttműködésében, az NKA támogatásával. Ha még többet olvasnál az építészetről és a dizájnról, kövesd az Urbanistát a Facebookon!