Terveznek-e majd jó társasházakat a jövő építészei?
Nagy Tamás, a MOME egyetemi tanára az építészhallgatók munkáiról
Mindannyian tudjuk, hogy nem azért épül annyi unalmas, lélekölő társasház Budapesten, mert rosszak az építészeink. Leginkább a befektetőkön múlik, hogy mindenből a legnagyobb hasznot szeretnék kihozni, és a legolcsóbban szeretnék megúszni a tervezést. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érdemes jó építészeket képezni, sőt. Nem csak azért, mert időnként lehetőséget kapnak arra, hogy valami jót alkossanak, de azért is, mert az sem mindegy, hogy a szerény adottságokkal hogyan gazdálkodik a tervező.
Nagy Tamás, Ybl-díjas építészt, a MOME Építészeti Intézetének egyetemi tanárát elsősorban templomtervezőként ismeri a nagyközönség: a dunaújvárosi evangélikus templom megérdemelten szerepel a 111 híres magyar ház listáján. Ám gyakorlatilag minden területen alkotott már maradandót irodaháztól emlékművön át a lakóházakig, ráadásul munkásságát számtalan publikáció és oktatási tevékenysége teszi teljessé.
Ebben a videóban épp az utóbbiról beszél. Arról, hogy szerinte milyen a jó építészeti oktatás, és hogyan tanítja ő a MOME Építészeti Intézetében a diákokat, milyen feladatokat kapnak ők, hogy azután megállják a helyüket a való életben, a való városban.
Ezzel a videóval zárul a MOME Építészeti Intézete és az Urbanista tavaly indult közös cikksorozata. Előbb a hallgatók munkáit mutattuk be: az újragondolt székeket a Nemzeti Múzeumban, a Budapest két pontján felépített fainstallációkat, a pilisi ciszterci apátság romjaira álmodott terveket, és hogy mihez kezdenének a diákok a Batthyány téren maradt ugrótoronyalappal. A sorozat második, videós felében a tanárok kapnak szót: előbb Csomay Zsófia, majd Kovács Csaba mutatta meg saját magának tervezett otthonát, ezután Ferkai András minielőadásának két részét láthattátok a budapesti lakásállomány történetéről, míg legutóbb Fülöp Krisztina mesélt arról, hogyan oldotta meg egy régi budai villa belsőépítészetét.
Sorozatunk az Urbanista és a MOME Építészeti Intézetének együttműködésében, az NKA támogatásával készült. Ha érdekel az építészet, kövesd az Urbanistát a Facebookon!
Rovataink a Facebookon