Emlékművet állítottak az ország legismertebb gólyájának

Pécsi egyetemisták Fülöpöt idéző kilátót építettek Bodrogkeresztúron

2018 hellowood tokaj 909 (1)
2018.08.03. 07:45

Bodrogkeresztúr az utóbbi években leginkább azzal került a hírekbe, hogy ott él Fülöp, a gólya, aki télen sem hagyja el otthonát. Fülöpöt az egész település, sőt az egész ország szerette, még futóversenyt is elneveztek róla. Aztán idén júniusban jött a szomorú hír: a gólya, aki már 13 éve élt folyamatosan a környéken, nekirepült egy villanyvezetéknek és elpusztult.  

Fülöp
Fülöp
Fotó: Majercsák Bertalan / Aggteleki Nemzeti Park

A Hello Wood idei Építész Mustrájának - melyről részletesen írtam nem is olyan rég - épp Bodrogkeresztúr volt az egyik helyszíne. A Pécsi Tudományegyetem hallgatói, akik itt dolgoztak, eredetileg is gólyás témában gondolkodtak Fülöp (és a településben amúgy is szép számmal tanyázó faj) miatt. Amikor megtudták a szomorú hírt, elhatározták, hogy emlékmű lesz az építményükből.

A helyszínválasztás egyáltalán nem véletlen. Egy kis parkocska húzódik azon a helyen, ahol a települést átszelő főút és a Bodrog egymás mellett halad egy rövid szakaszon. Amúgy is adja magát a környék egy folyóbámuló pont kijelölésére, de közvetlenül is kapcsolódik Fülöphöz. A közeli komp miatt itt állítólag soha nem fagyott be a Bodrog, télen is juthatott vízhez a madár.

A pécsiek, hasonlóan minden résztvevő csapathoz, adott mennyiségű lécből dolgozhattak, és szűk egy hetük volt megcsinálni a munkát. Az eredmény egy absztrakt gólya lett, amely formáiban, és főleg színeiben is megidézi a madarat.

Ottjártamkor már nagyrészt kész volt, de még csak egyetlen függőleges pózna állt. Nekem már úgy is tetszett: a piros vonal egyformán lehet épp pockot fogó, földre nyúló csőr, vagy egy fél láb, amin ácsingózik Fülöp. Az utolsó nap aztán helyre került a másik piros vonal is, de a játékosság így is megmaradt: két láb vagy nyitott csőr.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Emlékművet állítottak az ország legismertebb gólyájának

Pécsi egyetemisták Fülöpöt idéző kilátót építettek Bodrogkeresztúron. Nagyon klassz lett.

571 · Aug 03, 2018 07:45am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Persze legalább ennyire nyitva hagyott kérdés a funkció is. A Bodrogólyának keresztelt alkotás hivatalosan nem kilátó (talán mert nem nagyon cseng jól ez a kifejezés arrafelé), inkább nézelődő pont. Lehet rajta ejtőzni, ücsörögni, rámászni, megállni, uzsonnázni, napozni. Alatta hamarosan pihenő épül vízitúrázóknak, szóval amolyan útjelző is lesz a Fülöp-emlékmű: "Kedves vándor megjöttél, kicsit behúzhatod az evezőket. Ha Fülöp 15 éven keresztül nem akart innen továbbállni, talán neked is tök jó lesz 15 percre szusszanni egyet itt."

BODROGÓLYA, Bodrogkeresztúr. Alkotó: Pécsi Tudományegyetem. Csapatvezetők: Borbély Fruzsina, Sztranyák Gergely, Zilahi Péter. Csapat: Bagó Júlia, Bocsi Kevin, Gyüre Lilla, Jurdik Sarolta, Mészáros Sándor, Molnár Kitti Emília, Nagy Dániel, Somogyfoki Berta, Szarka Áron, Zsednai Csaba.

Ahogy ígértem, írok még a tokaji Hello Wood-táborról. Ne maradj le róla, kövess Facebookon, Twitteren, vagy újabban akár Instagramon is.