Art decós bérgarázs a Víg utcában

2018.09.04. 11:28
4 hozzászólás

A Rákóczi téri csarnok mögött, a Víg utcában, a nyilvántartott lányok és józsefvárosi apacsok egykori vidékén, áll egy szürke, art decós motívumokkal díszített bérház, rajta „garage” felirat. Nem emlékszem már, hogy a rozsdától barnult gé, a kissé pöffeszkedő, majdnem spárgát csináló „a” vagy egyszerűen egyben az egész kopott, golyónyomokkal körbelőtt króm betűhalmaz miatt kezdődött minden – de valahogy az egész a harmincas évek lüktető Budapestjére dob vissza, a fekete-fehér Jávor-filmek és sofőrrel közlekedő méltóságos kisasszonyok világába.

Aztán amikor kicsit megkapargattuk a Víg utcai bérgarázs történetét, az is kiderült, hogy az intézmény valójában évszázados józsefvárosi hagyomány folytatója, az egyszervolt fuvarosvilág és bérkocsisdinasztiák nyomáből nőtt ki. A történet egyik pontján a „Der grosse Gott” is szerepet kapott.

Esküvőre, temetésre kocsit az Omniából

A Víg utca 22. négyemeletes bauhaus bérháza és az udvarán álló garázs a később Újlipótváros és a Margit körút jellegzetes épületeit (benne Budapest legszebb lépcsőházát) tervező Hofstätter Béla munkája. Az építtető Feldmann Dezső a régi telefonkönyvek szerint „a prima gummikamm. magyarországi egyedárusítója” volt a Király utcában, jelentsen ez bármit is.

A bérgarázs egyidős a házzal, 1931-es megnyitásáról beszámolt az Auto című szaklap:

Augusztus 15-én nyílt meg a főváros egyik legforgalmasabb helyén, a Rákóczi téren a főváros legújabb garage-a, az Omnia garage. A legmodernebbül felszerelt üzem 80 kocsi befogadására alkalmas, amely kocsipark elhelyezésére a legújabb tapasztalatok szerint történik. Hatásos központi fűtés, legmodernebb szerkezetű mosókészülékek, benzin- és olajszállító berendezés teszik tökéletessé ezt az új alkotást, amelyre automobilizmusunk büszke lehet. A Királyi Magyar Automobil Club tagjai az új garage-ban az amúgyis mérsékelten megszabott garage-díjakból árengedményt kapnak. A garage vezetősége rendkívül nagy súlyt helyez a figyelmes kiszolgálásra, úgyhogy az új üzem néhány napi fennállása óta máris igen jó hírnévnek örvend.”

Amellett, hogy a máshol parkolási lehetőséggel nem rendelkező városi autótulajdonosok helyet bérelhettek, az Omnia szervizeléssel és autóbérbeadással is foglalkozott: esküvőre, temetésre, túrára ajánlotta magát. A tulajdonos 1943-ig Feldman Dezső volt, majd 1944 júniusában az őt váltó Szendrő József helyére polgármesteri rendelet nevezett ki új, minden bizonnyal keresztény vezetőt a garázs élére. Ugyanekkor a bérház felkerült a csillagos házak listájára. Nem tudni, a háború alatt kapott-e belövést az épület. Az Omnia és a keresztény jelzőtől az új időkben megszabadult Bérautófuvarozók Szövetkezete mindenesetre újrakezdte a háború után és egészen az államosításig működött.

Az 1940-es budapesti telefonkönyv szerint rengeteg „auto garage” volt egész Budapesten.

A Víg utca 22-ben akkor már nemcsak az éjjel-nappal nyitva tartó Omnia üzemelt, hanem az Admiral bérautóüzem és a Keresztény Bérautófuvarozók Szövetkezete is. A józsefvárosi „auto garage”-ok a Rákóczi tér környékén koncentrálódtak: az Adriatica bérautóüzem (Déry utca 4.), a Guttmann garage és bérautó fuvarozás (Déry utca 6.), a Böhm túra bérautó (Víg utca 18.) itt volt a szomszédban, de a József utcai Mercedes és Adler luxusautókkal foglalkozó Elite bérautóüzem vagy Hajós István a Szigony utcából sem esett éppen messzire.

Fuvarosok, bérkocsisok és a Gott

De rossz úton jár, aki azt gondolja, hogy a minden gyökér nélküli nagyvárosi modernség tehet az egész józsefvárosi bérgarázs- és bérfuvarozásőrületről. A tsúnyán beszélő bérkocsisok, a villámöklű fuvarosok és a világújító „Der grosse Gott” vidékén járunk, azt a fűzfánfütyörésző jebezeusát a kacskaringós árnyékának!

Évszázadokkal ezelőtt Józsefváros földszintes házakkal és istállókkal volt tele, a legtöbben fuvarozásból éltek. „Aki Pestről vidékre akart utazni, elment a Józsefvárosba, végigalkudta az összes fuvarosokat és aki a legolcsóbb volt, annak a fogatát vette igénybe”– írta 1930-ban egy mindentudó újságíró az itteni fuvarosromantikáról, amelyből mára csak az utcanevek (Bérkocsis, Nagy Fuvaros, Kis Fuvaros) maradtak mutatóba. A kocsikészítők, kovácsok és lópatkolók műhelyei a mai Tolnai Lajos és Fecske utca tájékán voltak, a bormérések munkakedv-alapozó közelségében.

Így temettek a Ferencvárosban

Munkamegbeszélés az Árnyék utcában

A külső-ferencvárosi, Régi Ütőóra nevű kocsmában beszélték meg a munkaügyeket az arravalósi fuvarosok. „Négyszögletű, fekete, kopottas ládáikat (benne a halottal) odakünn hagyták az Árnyék utcában, a kocsma előtt, és a halottak nyugodtan vártak, amíg odabent a kocsisok megbeszélik a napi eseményeket. Legtöbbször természetesen a mesterségről volt szó a kocsisok asztalánál. Dicsekedtek, ha előkelő úr volt a fuvar, a spricceres poharakba sóhajtottak, ha fiatal nőt szállítottak a hullaházba. Nem voltak ők rossz emberek, csak némileg megkérgesedtek a mesterségükben. A közömbös halottakat olyan nyugodalommal kocsiztatták, mintha zsákot vittek volna. A halottnak sohasem mondták a nevét, csupán az utcát nevezték meg, ahol a pasasért kocsijukba vették. „Egy kis dolgom akadt ma délután az Andrássy úton” – mondta a hivalkodó. Míg a másik örökké a külvárosok rossz kövezetét szidta. Különben kevés szavú emberek voltak, lehetséges, hogy más kocsmákban is megfordultak napközben, nem lehet ezt a mesterséget józanul űzni, kihörpintették boraikat, megtörölték bajuszukat, és így búcsúztak Jóskától, a veres bajuszú pincértől: „Holnap is nap lesz!” Vajon mit felelnének utasaik, ha ezzel köszöntenék őket?” (Krúdy Gyula: Ferencvárosi emlék)

A fuvarospiacot két egymással vetélkedő, száz-kétszáz kocsit és három-négyszáz Iovat számláló család tartotta kézben: a Háringás és a Heimbach. A Háringás-dinasztia istállói a mai Dobozi és Magdolna utca táján feküdtek, ők a temetésekre specializálódtak: faomnibuszaikkal naponta tíz-tizenötöt bonyolítottak. Heimbachék a mai Népszinház és Alföldi utca sarkáról irányították a régi fuvarosvilág rabszállító-szegmensét, de csatorna- és pöczegödörtisztítással is foglalkoztak.

Volt még valaki, akinek neve feledésbe ment ugyan, de a későbbi kocsisgenerációk örök hálával emlegették zseniális újítót.

A Der grosse Gott nevezetessége onnan származik, hogy ő volt az első, aki a bérkocsisok átalányösszegével véget vetett annak a mindennapos szörnyű veszekedésnek, vitatkozásnak, sőt gyakran verekedésnek, amely a fuvaros és a kocsisa között mindennapos volt a napi bevétel miatt. Ma már nevetséges elhinni azt, hogy ez annak idején korszakalkotó újítás volt. Azelőtt a kocsitulajdonos és a kocsis között gyakran véres verekedések voltak az elszámolás miatt. A bérkocsivállalkozók vagy családtagjaik maguk is kocsikban hajtottak egész nap a városban és ellenőrizték, hogy a kocsisok hány fuvart vállalnak.”

Józsefvárosban laktak a pepitaruhás, keménykalapos, úri allűrjeikről nevezetes fiakkeresek. A legelegánsabb és legsárgább cipőjűek a Gizella (ma Vörösmarty) téren álltak, és gyakran valóságos magántitkári teendőket végeztek. Budapest vőlegényének, Podmaniczky Frigyesnek is megvolt a maga kedvence: 27-es fiakker kocsisa, aki a báró megbízásából bokrétát, új kalapot szállított a szép pesti kisasszonyoknak.

Az istállók helye lassan beépült, az autó kiszorította a fiakkereket, a mélygarázs a városi garage-okat. Az utcanév és a régi felirat megmaradt.

Borítókép: Bődey János / index.hu.  Érdekel a régi Pest? Kövesd az Urbanistát Facebookon, Twitteren, vagy Instagramon.