Gigantikus acélkatedrális Kőbányán

Az Operaház Műhelyházaként születik újjá az Északi Főműhely Eiffel-csarnoka

01
2018.12.08. 19:41
3 hozzászólás

Elképesztően izgalmas hely Kőbányán az Északi Járműjavító, vagy más néven az Északi Főműhely telepe. És hamarosan még izgalmasabb lesz. Budapesten ugyanis a Millenáris Park építése óta nem volt ennyire fontos barnamezős beruházás, ahol ipari műemlékek felhasználásával hoznak létre egy új kulturális negyedet. A hatalmas tömb, amit hívhatunk mondjuk Főműhely parknak (bár a végén tuti valami híres emberről nevezik el), egy csomó klassz létesítményt foglal majd magába. Három hatalmas, és számos kisebb csarnok van a területén, több más érdekes épülettel együtt, melyek között még egy teljes épségben megmaradt atombunker is akad. Szinte minden irányból sínek veszik körbe: délről a Kőbányai út, nyugatról a Hungária körgyűrű villamosjáratai határolják, északról és keletről pedig a Keletibe vezető vasút öleli körbe ívesen.

Leg-leg telep ez sok szempontból. Ez volt az egész ország legnagyobb, legfontosabb, és az egyik legöregebb vasúti műhelye. A gyönyörű nevű Magyar-Sveiczi Gyártársulat már 1867-től javított itt mozdonyokat. A legutóbb azzal szerepelt a hírekben, hogy ideköltözik a Közlekedési Múzeum, és már meg is hívták az építészirodákat, hogy pályázzanak tervekkel. Ám a telep legimpozánsabb épületének újjászületése rég nem a tervezés fázisában van. Javában tart a felújítása és átalakítása, de már jelenlegi állapotában is látszik, milyen izgalmas lesz a végeredmény. Ez az úgynevezett Eiffel-csarnok, mely az Operaház Műhelyházaként nyílik majd meg. Önmagában is rekorder amúgy: ez az ország legnagyobb ipari műemléke.

Még az őszi verőfényben jártuk be az építkezést, hogy bemutathassuk, milyen volt az egykori épület, és milyen lesz újjászületése után. (Mivel gyorsabban épül, mint ahogy én cikket írok, időközben tető is került a nagy részére, szóval a látványterves galériában találtok pár képet a jelenlegi állapotról is.)

Az Északi Főműhely legendás épülete

Az Eiffel-csarnokot nem a tornyáról híres Gustave Eiffel tervezte, de még csak nem is az építészirodája, mint mondjuk a Nyugati pályaudvart. A nevét onnan kapta, hogy hasonló technológiával épült, mint az Eiffel-torony: ez is szegecselt acélelemekből áll össze.

Monumentális épület, összesen 25 ezer négyzetméteren, vagyis nagyjából három és fél focipályányi felületen nyúlik el. Ez főleg azért lenyűgöző, mert eredetileg ennek a nagy része egyetlen „helyiség” volt, miközben az alapterületét hektárokban adhatjuk meg. Mint valami monumentális acéltemplom. Ezt az érzést persze az öthajós, bazilikális elrendezés is erősítette. Ez a kifejezés a templomoknál általában azt jelenti, hogy a középső hajó magasabb a mellékhajóknál, és a föléjük nyúló fafelületén elhelyezett ablakain kap fényt az épület. Itt az öt hajó közül a két szélső és a középső alacsonyabb, tehát a fény a két magasabb hajó ablakain áramlott be.

Tervezője Feketeházy János volt, akinek számtalan alkotása van szerte a városban, bár azok többsége láthatatlan. Acélszerkezeteket tervezett ugyanis, többek közt olyan épületek tetőszerkezete fűződik a nevéhez, mint a Keleti Pályaudvar, a mai Műegyetem, vagy épp az Operaház. Ahol jobban szem előtt vannak mérnöki alkotásai, azok a hidak – a legismertebb a mai Szabadság híd –, vagy épp a szóban forgó Eiffel-csarnok. Neve amúgy máshol is összefonódott a francia építészével: Szegeden az Eiffel-iroda Feketeházy tervét valósította meg a Belvárosi hídnál.

Eiffel-csarnok: a szakembereket is meglepte az acélszerkezet

Az 1886-ra elkészült épület nem csak a mérete miatt lenyűgöző – a házban fénykorában 5-6 száz, az egész telepen pedig 3-4 ezer ember dolgozott –, de nagyszerű volt a logisztikai rendszere is. Egyszerre 96 mozdony fért el a csarnokban, amiket tolópadon mozgattak úgy, hogy közben egészen kevés hasznos teret veszítettek. Az alkatrészek ki-be emeléséhez gördülődarukat használtak, ezek felső sínjei – bűbájos szakmai nevükön, a futómacska-pályák – máig megvannak, sőt egyes elemeik az átépítés után is megmaradnak.

Az épület szerkezete egészen káprázatos, a minőségét tekintve is. Amikor beléptem az épp átépülő házba – kiindulva a ma divatos műemlék-felújítási trendekből – azt hittem, hogy szinte az egész váz új. Tévedtem. Mint az átépítést tervező Marosi Miklós elmondta, egyes acélelemek alapos átvizsgálása után kiderült, hogy annak több mint kilencven százaléka tökéletes állapotban van, és nem kell cserélni. Ez azért is volt megdöbbentő eredmény, mert

a statikában használt Eurocode-számítás alapján ennek az épületnek már réges-rég össze kellett volna dőlnie, nemhogy ilyen ragyogó állapotban fennmaradnia.

És akkor az már tényleg a csoda, hogy egy ilyen kiemelt ipari létesítmény sérülés nélkül vészelte át a világháborút és 56-ot. Nagy szerencse, hiszen a ház valódi értékét ez a fémszerkezet jelenti. Ez még nem Siemens-acélból készült, vagyis nem hegeszthették, csak szegecselni lehetett. Ez elsőre kihívásnak tűnt a felújításnál, ám később kiderült, hogy óriási előnye van: sokkal egyszerűbben leválaszthatók a cserére szánt részek, mintha nem oldható kötéssel lennének rögzítve.

Ide költözhet tehát a Műhelyház. És az meg mi?

Az Operaház a közelmúltig folyton helyhiánnyal küzdött, a díszletei és a jelmezei nyolc-tíz különböző külső raktárban vannak tárolva, miközben a házban olyan funkciók foglalnak el értékes területeket, amiknek nem ott kellene működniük. A legnagyobb luxus talán az, hogy nincs házi színpada, vagyis a próbák a nagyszínpadon zajlanak, elfoglalva a ház legértékesebb terét.

A koncepció az volt, hogy minden mellékfunkciót kitelepítenek ide, Kőbányára. Lesz egy próbaszínpad, amely méretében tökéletesen megfelel az Operaházénak, meg egy kis színház (a Bánffy-terem), ahol akár nyilvános próbákat vagy előadásokat is tarthatnak. Mivel idekerül a díszletraktár és jelmeztár archívuma, a műhelyek és egy csomó más kiegészítő tevékenység is, ha összeállt a produkció, az egészet kamionra rakják, és mint egy dobozos terméket, beviszik az Operaházba. Ott pikk-pakk színpadra állítják, és a főpróba után mehet is az előadás. Ahogy a főigazgató, Ókovács Szilveszter fogalmazott, az előadást itt feltöltik egy pendrive-ra, ott meg csak bedugják és lejátsszák.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy mikor megkezdődik az Operaház felújítása, a Műhelyház már kész lesz. Szóval hogy a tárolás, sőt részben az előadáshelyszínek problémáját is megoldja az átalakított Eiffel-csarnok. Mint látjuk, nem így lett, a közbeszerzéseknek sikerült úgy elhúzódniuk, hogy most mindkét fejlesztés egyszerre zajlik, így egyik létesítmény sem működik. De legalább mindkettő épül. Persze ha azt vesszük, hogy az Operaház több mint tíz évig tartó újrapályáztatás, újraterveztetés és más tötyörészés után/ellenére készült el, akkor nem is állunk rosszul.

A legfrissebb ütemezés szerint jövő április elején lesz az első előadás, ősszel a hivatalos nyitás és és év végére fejezik be teljesen az egész projektet kerttel és a B épülettel együtt.

De mit kell átalakítani az Eiffel-csarnokon?

Marosi Miklós szavaival, a csarnok eredeti funkcióját tekintve egy esernyő volt. Vagyis csak felülről, és csak a víztől óvta az alátolt mozdonyokat. A rekonstrukció kezdetekor már ez sem működött százszázalékosan, számos helyen beázott. A felújítás során először is szigetelni kellett az épületet, amit a téglaburkolat miatt csak belülről lehetett megoldani. Emellett természetesen cserélték a rossz hőszigetelésű üvegeket. Sajnálom, hogy ez a gigantikus egybefüggő tér nem lesz többé látható, de teljesen érthető, hogy egy ilyen roppant területet nem lehet egybenyitva hasznosítani. Összesen 25 ezer négyzetmétert építenek be, plusz erre jönnek a néhol bekerülő emeleti szintek (és a következő ütemekben három melléképület még négyezer négyzetméteren).

A különböző funkciójú területek elválasztására „vasbeton dobozokat” alkalmaznak, így nem kell mondjuk az egész épület szigetelését a „leggyengébb láncszemhez” igazítani. Teszem azt, más hőszigetelési igénye van a raktárnak, mint a szociális helyszíneknek – a klimatizálásról, szellőzésről nem is beszélve. Azután ott vannak a próbatermek dobozai, melyek természetesen hangszigeteltek is lesznek.

A lépcsők és az új falak csiszolt felületű betonelemekből állnak majd össze. Ahogy Marosi fogalmazott, „nem lesz semmi eklektikus procc”. Mivel egy hajdani ipari létesítményről van szó, ez valószínűleg a historizmus kedvelőinél sem veri ki a biztosítékot.

A csarnok főbejárata a másik oldalára kerül. Logikus: a vonatok a sínek felől érkeztek egykor, az emberek viszont a Kőbányai út felől fognak – és az emberek itt nem csak dolgozókat, de a látogatókat is jelentik. A csarnok első fele ugyanis meg lesz nyitva a nagyközönség előtt. Az egyik oldalhajóban étterem üzemel majd, mely kívülről is megközelíthető lesz. A büfé pedig egy rekonstruált, régi étkezőkocsiban lesz, amivel együtt egy 1912-es évjáratú, 327-es szériájú gőzös is a helyszínen marad. Ez alatt egy rövid szakaszon meghagyják az eredeti síneket. Megdöbbentő adalék, de a mozdonyt csak 1969-ben selejtezték le, és 1988-ig fűtőgépként szolgált Füzesabonyban. Egy másik, 301-es gőzös a parkban lesz majd kiállítva az épület mellett a Kőbányai út felőli oldalon.

A közönség innen sétálhat fel az oldallépcsőkön a nézőtérhez, ahonnan az előadásokat tekintheti meg a már említett Bánffy-teremben (a másik, az Operaház színpadával megegyező méretűhöz nem tartozik nézőtér). Ebből az előcsarnokból indulnak majd a vezetett séták is. A raktár ugyanis látványraktár, a műhelyek pedig látványműhelyek lesznek. A szónak nem abban az értelmében, hogy úgy vannak berendezve a raktározott tárgyak, hogy azok jól nézzenek ki. Hanem hogy meg lehet tekinteni hogyan működik egy valódi raktár, a legkorszerűbb konténeres tárolással, felrakótargoncákkal stb. Ugyanígy betekinthetünk egy csomó műhely életében. Sokan bele sem gondolnak, mi minden háttérmunka zajlik egy operában: van férfi és női varroda, kalapos, parókás, cipész, ötvös, díszletkárpitos. Ráadásul mindezt felülről nézhetjük majd végig!

A hatalmas belmagasság ugyanis lehetővé teszi, hogy egy „sétaszintet” alakítsanak ki a tető alatt, ahonnan kényelmesen tekinthetjük meg, hogyan készülnek a ruhák a következő bemutatóra. És akkor még a festőművészek, a szobrászok, lakatosok és asztalosok munkájáról nem is beszéltünk – ők az egyik oldalhajóban kapnak majd helyet.

Na és ha már olyan az acélszerkezete, mint egy üvegháznak, miért ne legyen az tényleg egy üvegház? A középső részen, a raktár felett egy kis arborétumot alakítanak ki – ha megvalósul, elég menőn fog kinézni. Az irgalmatlan nagyságú beltérben még arra is jutott hely, hogy hátul egy rekreációs területet alakítsanak ki a több mint ezer dolgozónak, sportpályával.

Csak lazán kapcsolódik, de ezen a ponton muszáj megjegyezni, hogy egykor a főműhely munkásainak nem csak dalárdája, meg szimfonikus zenekara volt, de focicsapata is.

A Törekvés 1922-ben elverte a Juventust 5:4-re, ráadásul Torinóban!

És ez még csak az első lépcső. Már az Operaházhoz tartozó ingatlanon is van több kisebb épület, például egy komplett vasútállomás, amivel még nagyon sok mindent lehet kezdeni. A jelenlegi tervek szerint a távoli jövőben ide kerülhet az Opera zeneiskolája. Ettől függetlenül egyszer még újra lehet vasútállomása is a telepnek, hiszen mennyire egyszerű lenne vonattal megközelíteni a parkot. Nem beszélve arról, hogy előbb-utóbb rendezik az egész a területet, lebontják a kerítéseket és a szomszédokkal közösen a lehetőségek száma megsokszorozódik – teszem azt a feltárul a park Könyves Kálmán körút irányából is.

Na de első körben várjuk meg, míg elkészül a ház – már az is nagyon klassz dolog lesz!

A cikk elkészültében  Józsa Anka, az Operaház beruházó építésze segített Borítókép: Huszti István / Index

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?