Hogy került a Kovács Margit Múzeum Szentendrére, mikor semmi köze nem volt a városhoz?

2018.12.12. 05:37
6 hozzászólás

A hétvégén megnyílt a felújított Kmetty Múzeum Szentendrén. Izgalmas a festő életműve, izgalmas lehet a kiállítás anyaga is, de persze ez itt az Urbanista blog, szóval foglalkozzunk csak az épülettel. Önmagában is figyelemre méltó, hiszen egy dalmát kereskedőházról van szó, amely még az 1700-as években épült a városka főterére. Erre utal különös ablaka is: hátul laktak benne, elől pedig árulták a portékát az utcára, a lehajtott spalettát használva pultként. Az évszázadok alatt aztán számtalanszor átalakították az épületet, amit végül a múzeummá válásakor rekonstruáltak ismét. Mindez 1981-ben történt, akkor került ide Kmetty János életművének jelentős része. 

Aki ismeri Szentendrét, az ebben nem talál semmi furcsát, pedig azért nem annyira egyértelmű ez. Egy nagy alkotó rendszerint vagy emlékházat kap egykori lakhelyén, vagy bekerülnek képei a "nagy városi múzeumba". Ez a ház viszont se nem kötődött az alkotóhoz, se nem volt múzeum. 

Ami különös, hogy Szentendrén nem ez az egyetlen ilyen állandó kiállítás. Hasonló múzeumot alakítottak ki Barcsay Jenőnek, Czóbel Bélának, meg Vajda Lajosnak is - bár az ő képeiből most épp a Ferenczy Múzeumban nyílt kiállítás. Ennél is izgalmasabb azonban, hogy vannak olyan alkotóknak is minimúzeumai itt, akiknek az égvilágon semmi közük nem volt Szentendréhez. Ott van például Ámos Imre és Anna Margit gyűjteménye, na meg persze, amit mindenki ismer a 30+ generációban: Kovács Margit kerámiái.

Ezek mégis hogy kerültek ide? 

Acél György kultúrpolitikusnak, főkommunistának, a "kulturális miniszter első felettesének" viszonylag kevés dolgot köszönhetünk, de ezt speciel igen. Erősen pécsi kötődésű volt és igyekezett minél több mindent tolni a városba. Baranyának nem nagyon volt olyan képzőművészeti múltja, mint Szentendrének (iparművészeti annál inkább, lásd Zsolnay), de a lobbierejének köszönhetően olyan gyűjteményeket szerzett meg, amik addig nem voltak kiállítva (pl. Csontváry-Kosztka Tivadar), vagy az alkotójuk épp külföldön, emigrációban élt (pl. Victor Vasarely, Amerigo Tot). A hetvenes-nyolcvanas évekre egy sajátos modell épült ki, eredetileg önálló kis múzeumokkal, melyek később hálózattá szerveződtek.

A másik ilyen helyszín a hasonlóan mediterrán hangulatú Szentendre lett. Hogy miért, arról megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint ifjú Aczélnak volt némi kapcsolata az itt dolgozó művészekkel, és ezért esett erre a helyszínre a választás. Mások szerint Cservenka Ferencné, a Pest megyei pártbizottság buzgó első titkára igyekezett a nagyúr kedvébe járni: ha neki ez tetszik, akkor csinálunk ilyet nálunk is. Aczél mindenesetre meg volt elégedve a szentendrei múzeumokkal

Ma szemmel nézve valószínűleg szokatlan lehet, hogy a legtöbb múzeum még az alkotó életében nyílt meg. Kovács Margit például kifejezetten kiállítási célra alkotott: életjáradék fejében szállított kerámiákat, amiknek a nagy részét aztán Szentendrén állították ki.

A végeredmény mindenesetre nagyon klassz lett, ma hozzátartozik városhoz a sok kis múzeum is. Ráadásul a maga idejében óriási siker is volt. Az én gyerekkoromban teljesen átlagos program volt elmenni Szentendrére Budapestről egy hétvégén, és ha már ott az ember, megnézi a kerámiagyűjteményt. Gréczi Emőke írta a MúzeumCaféban, hogy  

"a szentendrei képtárakat 1980-ban 1,2 millióan keresték fel, kétszer annyian, mint a Magyar Nemzeti Galériát ugyanebben az évben. A látogatók fő célállomása a Kovács Margit Múzeum volt, több mint kétszer annyian látogatták meg, mint a város többi múzeumát együttesen, a kerámiagyűjtemény és az MNG látogatottsága között pedig 136 százalékos volt a különbség, természetesen az előbbi javára.

Szentendre múzeumait 1980-ban többen keresték fel, mint az MNG-t, a Szépművészeti Múzeumot és a Mátyás-templom kiállítását együttvéve."

Igaz, megvan a hátránya a kis múzeumok szétszórt hálózatának is - pont ahogy a kis boltoknak is megvan a hátránya a bevásárlóközponttal szemben. A rendszerváltás után háttérbe is szorultak, Szentendrén belül is. Az általam igencsak szeretett, de - mit szépítsünk - erősen autóközlekedésre szabott Skanzen lett a város fő attrakciója. A kis múzeumok közül több erősen leromlott, többet be is zártak. Szerencsére ezen a téren megindult némi változás, néhány éve a Czóbel Múzeumot újították fel.

Örülök, hogy most egy ismét megnyílt, ha lesz lehetőségem, hamarosan meglátogatom. (Úgyis van egy másik fontos dolog arrafelé, amiről írni szeretnék.)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!