Orbán új irodája: azért nem rossz munkahely ez

Megnéztük, hova költözik a miniszterelnök a Várban

67A0683
2018.12.25. 08:23 Módosítva: 2018-12-25 08:59:21
82 hozzászólás

A Vár újjászületése körül alighanem a miniszterelnöki iroda karmelita kolostorba költözése kavarta a legnagyobb vihart. Nem csoda, hiszen az ország vezetése és a Budai-vár viszonya mindig is szimbolikus volt. Legalább ennyire fontos, hogy a Várkert Bazár óta az az első jelentős fejlesztés ott, amelyet befejeznek, ráadásul volt ugyebár a hatalmas vitákat kiváltó erkélyráépítés is.

Januárban már hivatalosan is ez lesz Orbán Viktor munkahelye. Két nappal ezelőttig úgy tűnt, nem nézheti meg senki, milyen is lett végeredmény, aztán egy erről szóló Index-cikk után végül meghívást kaptunk egy december 24-i bejárásra. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője megmutatta, valóban olyan puritán lett-e ház, amilyennek ígérték, mi lett a színházként is funkcionáló egykori kápolnával, mit művelt Zoboki az új házban, na és hogy milyen a kilátás a sokat vitatott erkélyről. Ez itt az Urbanista, szóval az alábbiakban a blog szellemiségéhez híven magáról az épületről esik majd szó – amennyire lehet apolitikusan.

A bejárás során sajnos nem fényképezhettünk. Az indoklás szerint ugyanis az épületet már a NATO protokollja szerint őrzik, amelyik előírja, hogy csak belső készítésű fotókat lehet kiadni róla. 

Zoboki Gábor elég komoly feladatot kapott a karmelita kolostor miniszterelnöki irodaházzá alakításával. Értelemszerűen nem engedhette szabadon a fantáziáját, de nem is törekedhetett a történelmi hűségre, mint az Operánál. Már csak azért sem, mert mint minden budai háznál, itt is rengeteg építészeti réteg rakódott egymásra az évszázadok során. Egy egykori rendházból kellett korszerű irodaházat kialakítania, amelyik közben nemcsak a műemlékvédelmi előírásoknak és a kormányfő elvárásainak felel meg, de hű marad a kolostor szellemiségéhez is.

Külsőleg mindössze egyetlen jelentős beavatkozás történt a házon, de az eléggé kiverte a biztosítékot sokaknál (nálam is). Ez pedig az erkély. A kérdés a szakmát is megosztotta, és természetesen politikai vetületei is voltak.

Ellenzői azzal érveltek, hogy miközben a történelmi hűség visszaállítására igyekszenek az egész Várban, épp a Duna-felőli homlokzaton jelenik meg valami, ami soha nem volt ott. Támogatói szerint viszont csak az új funkcióhoz igazítják az épületet egy olyan kortárs kiegészítéssel, amely határozottan elkülönül az eredetitől.

Ha úgy tetszik, leválasztható arról. Végül voltak, akik kifejezetten hiányolták, hogy nem elég bátor az átalakítás, ennél merészebb terv is születhetett volna.

Az biztos, hogy Zoboki nagyon finoman nyúlt hozzá az épülethez, ugyanakkor elég ügyesen oldotta fel azt a kettősséget, hogy egyszerre dolgozott egy 18. századi rendház rekonstrukcióján és a kormányfő munkahelyének kialakításán. A végeredményben az erkély sem lett zavaró, ha már ott kell lennie a megrendelő elvárásainak megfelelően: nem historizáló, de nem is kérkedő.

A miniszterelnöknek berendezett kolostor

A belső kifejezetten puritán lett – ebben tényleg nem túloztak az előzetes híradások. A legtöbb irodahelyiség a szerzetesi cellák méretét őrzi, miközben természetesen azért tökéletesen felszereltek, például minden helyiségben falfűtés van kialakítva. A lépcső zöme eredeti, vörös kövüket mattra csiszolták vissza, csak egy helyen került egy izgalmas ellipszis alakú új feljáró a házba. Ennek közepén egy felvonóval oldották meg az akadálymentesítést.

Jellemző az egész házra, hogy a formák hordozzák az egyszerűséget, az anyaghasználat pedig az eleganciát. A falak fehérek, a padló a szobákban sötét fa, a folyosókon világos márvány – de az utóbbi méteres négyzetekből áll össze, ami azért elég tekintélyt sugárzó. Szép lett a belső kert is a maga egyszerűségében, ám sajnos a korábbi tervektől eltérően ezt végül nem teszik látogathatóvá.

A nagyobb tárgyalók az épület északi végébe kerültek, ahol az egykori rendház főbb helyiségei voltak. A kormány ülésterme például az egykori refektóriumban, vagyis a szerzetesek közös ebédlőjében kapott helyet. A Duna felőli oldalon sorakoznak a kisebb tárgyalók, irodák, az étkező és egy melegítőkonyha is. Innen persze csodás kilátás nyílik a városra – feltéve, hogy feláll valaki és kinéz. A kolostorablakok ugyanis úgy vannak elhelyezve, hogy ülőhelyzetből szinte semmit se látni ki.

Persze a Duna felőli oldalon a legizgalmasabb mégiscsak a miniszterelnöki szoba. Ez két cellából lett összenyitva. Még így sem lett túl nagy, a belmagassága sem tekintélyes, középen ráadásul egy oszlop választja ketté a teret. A berendezése kifejezetten egyszerű. Igaz, még mindig tágas és fényűző ahhoz a kétszer két méteres biztonsági páncélkamrához képest, amelyik egy oldalajtaján át érhető el innen. Mielőtt azonban sajnálni kezdenénk az itt dolgozót, tisztázzuk:

azért nem olyan rossz munkahely ez.

A kilátás lenyűgözőbb még annál is, amit gondolna az ember: az enyhén kanyarodó Duna miatt erről a pontról nem csak egész Pest látszik, meg a Margit-sziget szemből, de Buda jelentős része is. Nem tudom, van-e a világon még egy ilyen reprezentatív kormányfői fogadóhelyszín. Gyakorlatilag mindegy is, milyen az erkély mögött a szoba, ez a látvány tényleg elhomályosítana bármit.

A méretből adódik, hogy a sokat emlegetett erkélyre nem csak innen lehet kilépni, hanem az idevezető fogadótermekből is. A miniszterelnöki munkahely előtt ugyanis több, egybenyitható kisterem van. Ezekben lehet fogadni a delegációkat, de a szoba természetesen közvetlenebbül is megközelíthető egy folyosón keresztül.

Mint Rogán Antal elmondta, a sajtóban megjelent, közel négymilliárdos költség nem a kormányfői szoba, hanem a két házból álló épületkomplexum teljes belsőépítészeti kialakítására vonatkozott, amiben zárt láncú belső kommunikációs rendszer kialakítása is benne van.

A festmények a Nemzeti Galéria – jellemzően ki nem állított – képei, a szőnyegek az Iparművészeti Múzeum törökszőnyeg-gyűjteményének raktári darabjai. A bútorok részben restauráltak, részben hiteles másolatok. Ezekből is a visszafogottabb darabok kerültek a házba, a dizájnlámpák sem egyedi gyártásúak, kereskedelmi forgalomban kapható darabok. Mondjuk a pár sarokra álló régi budai városházát összehasonlíthatatlanul fényűzőbben rendezték be. A visszafogottság néhol már talán túlzásnak is tűnik, például az épület déli végén található kápolnában.

A karmeliták temploma

Ezt a szárnyat szerényen kápolnának nevezik, de jóval nagyobb a város több templománál is. Méretei kívülről is jól látszanak: a homlokzat itt előreugrik, és a tető is magasabban van. Már a középkorban is egy kolostortemplom állt itt, mégpedig a ferenceseké, melyet azonban a törökök elpusztítottak. Romjaiból az új rendházat építő jezsuiták emeltek ismét kápolnát, és használták is, amíg II. József fel nem oszlatta őket. Így a templomból színház lett, mégpedig a beszélő- és sakkozógépéről híressé vált Kempelen Farkas tervei szerint. A színpadán fellépett Beethoven és itt mutatták be először Katona Bánk Bánját is. Egészen a közelmúltig színházi funkciókat töltött be, legutoljára a Táncszínház működött itt, mely hamarosan a Millenárison kap új helyet.

A kápolna sem a középkorban, sem a barokk időkben nem lehetett ennyire hófehér, de a már jó ideje színházként működő épületrészben így lehetett leginkább megidézni az eredeti funkciót. Az egyetlen kortárs megoldás a karzatok korlátai, melyek azonban jól illeszkednek a teremhez.

Ez lesz az a helyiség, mely rendszeresen látogatható lesz a nagyközönségnek is, ugyanis évente több rendezvényt, elsősorban hangversenyeket terveznek ide. Az biztos, hogy minden május hetedikén lesz egy jelentős Beethoven-koncert (1800-ban ezen a napon lépett fel itt a zeneszerző), amit jövőre is megtartanak, de 2020-ra már igazi világsztár fellépőt ígérnek. Korábban arról volt szó, hogy az orgona is visszakerül ide, de az egyelőre nem készült el. Még nem kizárt, hogy egyszer idekerül.

Az egykori szentélyben kapott helyet a könyvtárszoba. Ennek a kialakítása megint ügyesen ötvözi a kortárs és a historizáló elemeket. Nincs semmi „neo” érzése az embernek, még akkor sem, ha a vaslépcső egy régi esztergomi másolata. Itt is az anyag – a sötét faburkolat – adja az eleganciát, miközben a formák egyáltalán nem tobzódnak.

Új irodaház a Várban

Az egykori kolostor és kápolna mellé egy új ház is épült a Dísz tér felőli üres telken. Itt utoljára a Tábori Püspökség egyemeletes épülete állt, a polgárváros és a palotanegyed határán, megjelenésében inkább az előbbihez illeszkedve. Túlélte ugyan a világháborút, de az azt követő „helyreállítást” már nem: 1951-ben lebontották. A Püspökkertnek nevezett telekre egy formájában az eredetire hajazó új épületet tervezett Zoboki Gábor. Kívülről ez is egyemeletes tulajdonképp, de valójában vagy hét szint van belegyömöszölve, elsősorban a magas tetőnek köszönhetően.

Kívülről ügyes ötvözete a kortársnak és a múlt megidézésének, anélkül hogy újraalkotta volna mondjuk az eredeti ablakokat vagy kapukat. A sarokra biggyesztett Szent Mihály-szobor viszont, mely az eredeti látványterveken nem is szerepelt, kicsit megbontja a harmóniát: inkább elvesz az összképből, mintsem hozzátesz valamit. Ugyanakkor az új épület nem csak a homlokzatával utal elődjére, de a tömegformálásával is.

Ezen az 1944-es légi fotón jól látszik, hogy egy dél felé nyitott U alakú épület állt itt egykor:

A jelenlegi épületrész is hasonló tájolású és felépítésű, csak épp fedett. Ahol elődje nyitott volt, ott a házat egy hatalmas üvegfal határolja az egykori kolostor irányába, és a tető felől is kap megvilágítást a központi tér látványos tetőablakokon. Ez nagyon egyszerű hasonlattal, olyan mint egy fedett gangos bérházudvar: az U alakban körbefutó nyitott folyosókról nyílnak az irodahelyiségek ajtajai. Persze azért egy óriás különbség azért van.

Ez az a hely ugyanis, ahol az építész kiélhette magát: egy organikusan kanyargó, hatalmas, zobokis, lépcsőlény tekergi be a központi teret, de ívesen hullámzik szinte minden eleme. Ez lett a legizgalmasabb és legeredetibb része talán az egész komplexumnak, bár ebben a házban elsősorban hagyományos irodák vannak, meg az önkiszolgáló menza.

A költözés programjával lehet vitatkozni – alighanem sokat fognak is –, de az építészeti megvalósításba nem igazán lehet belekötni. A Vár helyreállításának valami ilyesmi lenne a konzervatív útja, finom kortárs kiegészítésekkel.

Érdekel az építészet? Kövesd az Urbanistát Facebookon, Twitteren, vagy Instagramon.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!