Győzött a népakarat: marad a tűzfalra festett kócsag

A szervezők mégsem tudnak felhőtlenül örülni neki

2019.04.25. 11:45
Megmenekül a híressé vált újbudai kócsag
Megmenekül a híressé vált újbudai kócsag
Fotó: Farkas András / Színes Város

A tűzfalfestésekre szakosodott Színes Város és a MOME közös kurzust indított a tervezőgrafikai szakon, amely gyakorlati feladattal zárult. A tervek közül a közönség választhatta ki a kedvencét, amelyet azután felfestettek egy Bertalan Lajos utcai tűzfalra. Ez lett a Zsuffa Zsanna Lídia tervezte Kócsag, hivatalos nevén a Szépnagymadár. Idén ismét véget ért a kurzus, és a közönség ezúttal az Urbanistán szavazhatta meg, hogy melyik terv kerüljön ugyanerre a gyakorlófalra. A megadott téma a 100. évforduló miatt a Bauhaus volt. A nép döntött, de a végeredmény egészen meglepő lett: azt akarták, hogy maradjon a Kócsag.

Dühös kommentek születtek a poszt alatt, és természetesen a Facebookon is, hogy miért kell eltűnnie az ideiglenesnek szánt alkotásnak. Kaptam én is egy csomó olvasói levelet, kapott a Színes Város is, sőt egy petíció is indult, amelyet több százan írtak alá.

A Színes Várost teljesen váratlanul érte a heves reakció. Annál is inkább, mert eredetileg nem volt valami népszerű ez az alkotásuk. A csoport főtitkára, Flór Péter emlékeztetett rá, hogy "amikor tavaly átadtuk a kócsagot, az internetes visszajelzések nagyobb része negatív volt: nem illik ide, nem így néz ki egy kócsag, depressziós a madár a falon, megijednek tőle, még rajzolni sem tudunk, ha ilyen alkotást festünk fel. És mostanra jóformán társadalmi mozgalom indult azért, hogy a madár ott maradjon."

De meglepődött Vargha Balázs, a MOME Tervezőgrafika Tanszékének vezetője is, hogy milyen sokan szeretik a Kócsagot. "Eddig úgy tűnt, hogy nagyon kevesen vagyunk ezzel így. Korábban, a megjelenésekor és aztán is, szinte csak negatív visszajelzéseket kapott."

Persze örülnek a pozitív visszajelzésnek, szerinte 

a történtek egyértelműen azt igazolják, hogy a grafikának elképesztő ereje van.

Az, hogy ilyen heves érzelmi reakciókat képes kiváltani egy grafikai mű, egyértelműen mutatja, hogy milyen komoly potenciál rejlik ebben a műfajában, különösen ha az alkotás a számára megfelelő médiumon jelenik meg. Most ez történt, és ez biztatást jelent a továbbiakra nézve is."

Éppen ezért döntöttek úgy, hogy a Kócsag marad. Persze az érzéseik felemásak, hiszen ezzel megfosztják a lehetőségtől a következő évfolyamot. Egész pontosan Weiszer Márkot és Fazekas Istvánt, akik kiemelkedő eredménnyel nyerték meg a közönségszavazást.

"Ez a dolog egy egyetemi helyzetben jött létre, egy oktatási programhoz kötődően, aminek fontos része többek között az is, hogy minden hallgatónak egyforma joga legyen lehetőséghez jutni." - véli Vargha Balázs. "Ahogy Zsannának és a kócsagnak, úgy a mostani diákoknak is ugyanúgy jár annak az élménye, hogy a munkájuk ilyen különleges helyzetben és léptékben jelenjen meg, annál is inkább mert ez az adott oktatási helyzet lényege. Ettől fosztja meg most őket az a közeg, mellyel valójában abban akartunk kooperálni, hogy egy önmagát folyamatosan megújító folyamat jöjjön létre, melyben az egymást követő évfolyamok hallgatói évről évre megmutathatják magukat. Kicsit az az érzésem,

mintha mozgalom indulna azért, hogy egy népszerű kiállítás többé ne zárjon be és inkább építsenek másik múzeumot, ha más művészek is kiállítanának.

És ha még ide veszem azt a több mint 8000 szavazatot, amik viszont tetszést fejeztek ki, akkor tényleg elgondolkozom, hogy helyes-e a döntés ami olyan helyzetet konzervál, ami nem megnyitja, hanem lezárja az új utak keresését."

Sokan örülhetnek a Kócsag maradásának
Sokan örülhetnek a Kócsag maradásának
Fotó: Farkas András / Színes Város

Persze sok kommentelőben felmerült a kérdés, hogy miért nem kerül akkor más helyre a nyertes terv. Flór Péter szerint "könnyű azt mondani, hogy a Színes Város keressen más tűzfalat, de egy-egy ilyen projekt sokszor évekbe - de minimum hónapokba - telik, mire megvalósulhat, rengeteg szereplő érintett, és azért ezt a falat szerettük volna ebben a projektben átfesteni, mert ha ezt egyszer már évek alatt sikerült felújítani és kiküzdeni, akkor legyen ez az a hely, ahol mások is lehetőséget kapnak."

Végül tehát az a döntés született, hogy a Kócsag marad, a környékbeli polgárok legnagyobb örömére. Én azért drukkolok neki, hogy egyszer az idei szavazást megnyerő diákok is megvalósíthassák valahol az álmukat.

Frissítve: többen is jelezték, hogy a Kócsag átfestéséről eredetileg nem is tudtak a tavalyi terveket készítő hallgatók. Csak ősszel értesültek arról, hogy az akkorra már elkészült alkotást ideiglenesnek szánták.

Érdekel, mi épül a városban? Kövess Facebookon és Instagramon.