Edina
-12 °C
-3 °C

Befogott orral, halkan anyázva

2010.01.25. 07:15

Van Magyarországon vagy kétszázezer iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választó, akikben az áprilisi parlamenti választás közeledő időpontja egyre erősebb riadalmat és tanácstalanságot kelt. Igen, szerénytelenség, de magamat is közéjük sorolom. És fogalmam sincs, hogy kire fogok szavazni, mert csak rettenetesen kínos lehetőségek közül választhatok.

A jelenleginél átláthatóbban, hatékonyabban működő és jobban szolgáltató államot szeretnék. Fontosnak tartom, hogy a polgárok érdekeit védő és alapjogait, magánszféráját tiszteletben tartó, igazságosabb és ésszerűbb törvények szülessenek. Olyan érdemi lépéseket szeretnék látni az intézményi és gazdasági válság felszámolása érdekében, amelyek az intézkedések árát nem a legkiszolgáltatottabb rétegekkel fizettetik meg. Ellenkezőleg, nemzeti sorskérdésnek tartom, hogy a társadalmi krízis ­– az elszegényedés, a fajgyűlölet, az öregedés – megoldására hosszú távú és működőképes programok szülessenek.

fogalmam sincs, hogy kire fogok szavazni, mert csak rettenetesen kínos lehetőségek közül választhatok

Undorodom a nemzetieskedő radikális populizmus és a fajgyűlöleten alapuló fasiszta hagyományok felélesztésének árukapcsolásától. Olyan pártokat szeretnék a parlamentben látni, amelyek felismerik, hogy a szélsőjobb erősödésének a veszélye elég nagy már ahhoz, hogy a megállítása érdekében legalább minimális szinten elkezdjenek együttműködni egymással.

Csakhogy ilyen választói  preferenciákkal jelenleg nincs kire szavazni: nincs olyan, a parlamentbe jutásra esélyes párt, amelyik megfelel ezeknek a szempontoknak. Mégsem engedhetjük meg maguknak azt a luxust, hogy nem megyünk el választani, mert ezzel felértékelődik a rosszabb alternatívákra adott szavazatok súlya.

Vegyük végig a lehetőségeket.

Az MSZP egy ideológiailag elsekélyesedett, hiteltelen, hazug, bukott, gyenge és tehetetlen párt. A kormányon töltött két ciklus legnagyobb politikai teljesítménye az, hogy a főleg az állami túlköltekezés miatt kialakult válsághelyzetet végül sikerült úgy-ahogy kordában tartani és az államcsődöt elkerülni. Ugyanakkor az elmúlt nyolc évben a szocialisták az állam átláthatatlan és korrupt működtetésével, a hazudozással, a tiltakozók megverésével minden más pártnál többet tettek a demokratikus intézmények lejáratásáért, a választók kiábrándításért. Előbb vágom le a kezem ­– gondoltam utoljára a tavaszi kormányfőkeresés abszurd bohózata idején – mint hogy erre a bagázsra szavazzak.

előbb vágom le a kezem ­– gondoltam utoljára a tavaszi kormányfőkeresés abszurd bohózata idején – mint hogy erre a bagázsra szavazzak

A következő kormányt a Fidesz fogja alakítani. A Fideszre sok minden jellemző, de a tiszta beszéd nem. Nem szükséges felidéznünk ehhez sem az előző Fidesz-ciklus nyíltan antidemokratikus tendenciáit és antiliberális intézkedéseit, sem azt a végtelenül kártékony és ostoba ellenzékiséget, amit például az egészségügy vagy a pártfinanszírozás átalakítása terén előadtak.

Elég csak ránézni a legfrissebb plakátjaikra. Semmi konkrétumot nem mondanak, fogalmunk sem lehet, mit tesznek majd kormányra kerülve. A hallgatásra jó okuk van. Ha betartják az elmúlt években tett népszerű ígéreteiket az olcsó adókról, a minden problémát megoldó és az összes költségvetési lyukat betömő állami gondoskodásról, az ország megint a csőd szélére jut. A válság kiújulása miatt pedig ezúttal már rajtuk csattanna az ostor.

Sokkal valószínűbb, hogy folytatják a költségvetési szigor jelenlegi gyakorlatát, és esetleg komolyabb reformokba is belekezdenek. Csakhogy akkor éppúgy hiteltelenné és népszerűtlenné válnak, mint a szocialisták, mert most nem ezt ígérik a választóknak. És ha a szocialisták esetleg – rájuk egyáltalán nem jellemző módon – felelős ellenzékként kezdenek viselkedni és nem tesznek keresztbe egy-egy fontosabb reformcsomagnak, a Jobbik mindenképpen ott liheg majd Orbánék nyakán, hogy számon kérje a kisemberek és a "magunkfajták" sérelmeit.

Végtelenül lehangoló a két nagy rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ hanyatlása. Az SZDSZ kimúlt, szétesett, az elvtelen politizálás néhány év alatt előbb vidéken, majd Budapesten is teljesen lemerítette a párt amúgy is véges társadalmi erőforrásait. Az SZDSZ-ről mint liberális pártról már rég nincs értelme beszélni, amióta pedig eldőlt, hogy nem indul önálló listával, választási alternatívaként is megszűnt létezni.

a Jobbik mindenképpen ott liheg majd Orbánék nyakán, hogy számon kérje a kisemberek és a "magunkfajták" sérelmeit

Az MDF-ről éppúgy nem tudjuk, valójában mit akar, mint a Fideszről. A hajdani nyugodt erő már több ciklus óta egyre inkább egy, a politikai kommunikáció szélcsatornájában áramvonalasított végbélkúpra, semmint értelmezhető politikai programmal, kontúros értékrenddel bíró pártra hasonlít. Az MDF hitelét az UD-botrány, a gyanús opportunista ügyletek, a kormányt támogató, átláthatatlan hátterű és soha meg nem magyarázott parlamenti szavazatok is épp eléggé kikezdték.

Bokros Lajos színre lépése mégis sok liberális szavazót elgondolkodtatott. Az országot 1995-ben stabilizáló csomag névadójának megnyerése EP-listavezetőnek majd kormányfőjelöltnek ugyanis épp az elvszerű politizálás ígéretét csillantotta meg. Az elmúlt hetek politikai bevásárlókörútja azonban minden korábbinál nyilvánvalóbbá tette azt a cinizmust és szűklátókörűséget, ami a párt vezetőit jellemzi.

Mindegy, hogy Dávidékat az SZDSZ mögött álló üzleti körök állítólagos pénze, vagy a maradék vélt liberális szavazó elcsábításának lehetősége szédítette meg. Óriási taktikai melléfogás volt: miközben tudhatóan sikerült számos MDF-törzsszavazót elbizonytalanítani, a veszteséget nem feltétlenül kompenzálja majd a Retkes Attila Fan Club megnyerése.

... a két nagy rendszerváltó párt a közös demokratikus hagyományok és az antifasiszta értékközösség jegyében félreteszi az elmúlt húsz év szembenállását.

Az SZDSZ borzalmasan kommunikált és teljesen elcseszett beolvasztása azért is szomorú, mert mindezt sokkal szimpatikusabban is elő lehetett volna vezetni. A történet nem lett volna szebb, de mégis, mennyire más lett volna az akusztikája, ha úgy tálalják, hogy felismerve a helyzet komolyságát, a két nagy rendszerváltó párt a közös demokratikus hagyományok és az antifasiszta értékközösség jegyében félreteszi az elmúlt húsz év szembenállását, és alkalmi szövetséget köt egy józanabb politikai kultúra meghonosítása érdekében... Mindennek a kovásza Bokros, és még néhány tekintélyes liberális politikai közszereplő megnyerése lehetett volna. Hát, ez a vonat elment, szokták ilyenkor mondani.

Az LMP-re többnyire azok a jó szándékú és naiv emberek szavaznak, akinek fogalmuk sincs a politika működéséről. A Lehet Más a Politika első és sokadik ránézésre is leginkább abban más, hogy nincsenek benne politikusok. Ez kétségkívül sok választópolgár számára vonzó tulajdonság, a pártra feltehetőleg mégsem fognak elegen voksolni, mert a személyiség és a karizma olyan tulajdonságok, amelyek nélkül a médiamegjelenéseken alapuló modern tömegdemokráciában lehetetlen gyökeret verni.

...nincsenek benne politikusok. Ez kétségkívül sok választópolgár számára vonzó tulajdonság.

Az egyszerre kváziliberális, ökoszociális és gyanúsan tőkeellenes LMP nyár óta képtelen koherens üzeneteket eljuttatni a választókhoz. Ennek pedig nem az EP-választás után az LMP-re meglepően nyitott sajtó az oka, hanem az a patthelyzet, ami a párt liberális, városias centruma és a meglehetősen antiliberális, vidéki, hagyománytisztelő perifériái között alakult ki. Amíg ezt a meccset nem játsszák le, a választók sem tudnak tiszta képet alkotni az LMP-ről és politikai potenciáljáról.

Liberális szempontból a főleg a párttal már rég szakító eszdéeszesek, így Ungár Klára fémjelezte Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) tűnik a legszimpatikusabb opciónak. Sajnos ugyanez az a párt, amelyiknek a létezéséről a néhány tucat tagon és támogatón kívül egyelőre szinte senki sem tud, és ez a helyzet áprilisig feltehetően nem is változik már számottevően.

Csakhogy szavazni muszáj lesz, és pedig olyan pártra, amelyik jó eséllyel be is jut az Országgyűlésbe. A SZEMA tehát kilőve. A választás valódi tétje tudhatóan az, hogy lesz-e kétharmados többsége a Fidesznek. Azt nyugodtan mondhatjuk, hogy a nyolc év szoclib állóvíz után (jobb híján) jót fog tenni a vérátömlesztés. A baloldalnak hosszú távon mindenképpen, mert a súlyos vereség végre elhozhat valamiféle megtisztulást, feldarabolódást, megújulást.

...nyolc év szoclib állóvíz után (jobb híján) jót fog tenni a vérátömlesztés.

Azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy elég nagy baj lenne, ha a Fidesznek kétharmados többsége lenne. A feljebb vázolt helyzet miatt ugyanis túl nagy lesz a kísértés, hogy az alkotmányos rendszer átfaragásával a párt első embere a választók csalódottsága elől egy végrehajtó hatalmi jogkörökkel is felruházott köztársasági elnöki pozícióba katapultálja magát. Az sem tűnik lehetetlennek, hogy a Fidesz a választási rendszer átalakításával és a szavazókerületek határainak átszabásával megpróbálja egy időre bebetonozni magát a hatalomba.

A képviseleti demokráciát és a hatalmi ágak egyensúlyát fontosnak tartó liberális szavazó tehát kénytelen lesz mégiscsak vagy az MSZP-re, vagy az MDF-re szavazni. És úgy érzi majd magát, mint a Mad Max roncswestern antiutópia zárójelenetében a rosszfiú, akinek nincs jó választása. A hamarosan felrobbanó tartálykocsihoz bilincselve eldöntheti: a saját karját vágja le és akkor megmenekülhet, vagy a bilincsnek esik neki, ami soká tart...

A választásig hátra lévő időben kénytelenek leszünk patikamérlegen méricskélni, hogy melyik párt mit mond a Jobbikról, a Fideszről, a kétharmadról. Aztán a kárminimalizálás jegyében majd elmegyünk, és befogott orral, halkan anyázva behúzzuk az ikszet valamelyikre. Már most hányingerem van az egésztől.