Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Isten éltesse, Elnök úr!

2012.01.04. 10:21

A Fidesz tavalyelőtt kapott egy történelmi esélyt arra, hogy helyrehozza a ’89-es alkotmányozás hiányosságait. Senkiben ne legyen kétség: 2010. tavaszának tektonikus változásai mögött ott munkált az elmúlt húsz év minden csalódása.

Hiszen hiába minden hozsanna a jogállami forradalomról, ha sokmillió honfitársunk azt az alapélményt hurcolja magával, hogy a jogállam nem volt képes meggátolni a tömeges elszegényedést, a közösségi javak ellenőrizetlen széthordását, a természeti erőforrások felélését, a politikai korrupció intézményesülését, 2006. forró őszén pedig nem volt képes kikényszeríteni egy minden morális legitimitását elveszített kormány távozását. Az Alkotmánybíróság első elnöke, Sólyom László ezzel együtt úgy véli, a rendszerváltás nagy erkölcsi adósságai nem az Alkotmányon múltak. A kétharmados többség mindenesetre a hiányosságok közül semmit sem pótolt, de kitartó és szívós munkával felszámolta az alkotmányosságot (és nem mellékesen a szociális jogállamot). Az alkotmányosság léte ugyanis nem attól függ , hogy létezik-e egy „alaptörvénynek” és/vagy „alkotmánynak” nevezett dokumentum, amelyet aláírattak a regnáló államfővel.

Sólyom az elmúlt húsz évben – különböző minőségében – rendre megerősítette, hogy az Alkotmány határozott értéktartalmat képvisel. Fenntartása óriási felelősség, amelynek viseléséhez jogi és érzelmi műveltség kell – figyelmeztette két évvel ezelőtt az uralkodásra készülő fideszeseket. Az Alkotmány tehát nem technokrata betűhalmaz, nem holt betű. Az alkotmányosság az időközben felmerülő súlyos dilemmák megoldásának nem gátja, hanem alapja – szólt a hiábavaló elnöki dörgedelem az Országgyűlés 2010. május 14-i nyitóülésén.

Az alkotmányosság felszívódását három – egymással összefüggő - tünet pontosan mutatja. Egy alkotmánynak szilárd erkölcsi rendet kell közvetítenie. Nem lehet aktuálpolitikai szándékoknak alárendelni: sokkal inkább az aktuálpolitikai szándékokat illik az alkotmányhoz igazítani. Már az alaptörvényben sikerült olyan hatalmi játékokat elrejteni, mint például a bírák nyugdíjkorhatárának rögzítése. Az alaptörvény szintjére emelt úgynevezett átmeneti törvény (amiben persze alig akad átmenetiség, rendelkezései jobbára az örökkévalóságnak szólnak) pedig egy igazi vegyeskereskedés. Minden megtalálható benne, az „Elkúrtuk-adótól” egészen az utódpárt megbélyegzéséig, ami 2011. utolsó heteiben a Legfőbb Megrendelőt leginkább foglalkoztatta. Csak éppen a koherens morális értékrend hiányzik belőle.

Egy alkotmányos demokráciában egyetlen szereplőnek, így a parlamentnek sincsen korlátlan hatalma. Nagyjából ettől különbözik a demokratikus hatalomgyakorlás az önkényuralomtól. Orbán Viktor és Lázár János viszont úgy gondolják, hogy a kétharmados parlamenti többség bármire feljogosít (akár bírói ítéletek felülbírálatára is: lásd semmisségi törvény). A fideszes centralizált demokráciában az önkormányzatoktól az egyházakon át a bíróságokig mindenki a kétharmados többségnek van alárendelve. Egy olyan kétharmados többségnek, ahol minden egzisztencia – a belső szabályzatok szerint – egyetlen személytől, a pártelnök- miniszterelnöktől függ. A hatalom működését alkotmányos elvek helyett egy, az első Orbán-kormány idejéből való mondás vezérli: az erő azért van, hogy éljünk vele.

Az alkotmányosság feltételezi a joguralom érvényesülését. Magyarán azt az „apróságot”, hogy egy alkotmányos demokráciában mindenki, így a törvényhozó is alá van vetve a jognak. Karácsony előtt az Alkotmánybíróság kimondta, hogy alkotmányellenes – és amúgy az Emberi Jogok Európai Egyezményébe is ütközik – a törvényes bíróhoz való jog korlátozása a nyári, úgynevezett gyorsító törvénycsomagban, hogy tudniillik Polt Péter és Handó Tünde tetszésük szerint terelgethetnek egyes ügyeket egyik bíróságról a másikra. Következő héten a nemzeti cinizmus rendszere az átmeneti törvényben alaptörvényi szintre emelte a megsemmisített rendelkezést. Így az amúgyis lebénított Alkotmánybíróság nem okoskodhat többé (Brüsszel, Strasbourg stb. pedig nem diktál).

A hatalom működését alkotmányos elvek helyett egy, az első Orbán-kormány idejéből való mondás vezérli: az erő azért van, hogy éljünk vele.

Sólyom Lászlót valószínűleg elnökségének második éve döbbentette rá, hogy a társadalom elhúzódó morális válsága erodálhatja, kiüresítheti az alkotmányos demokráciát. A demokrácia és az alkotmányos jogállam működése nem korlátozódhat a jogszabályok betartására - ez volt az államfő első reakciója az „Elkúrtuk”-válságra. Később megerősítette, hogy demokrácia nem létezhet morális normák nélkül, és ha valaki a morális határokat, tudatosan, sőt büszkén átlépi, az nem maradhat következmények nélkül. Sólyomot őszintén felháborította a cinikus kitérés alapvető morális kérdések elől, továbbá az is, ahogyan az akkori hatalom a hazugság fogalmát jelentéséből kiforgatta és szétkente saját bűnét a megelőző tizenhat év politikájára. A mostani ciklust megnyitó beszédében így szólt a kétharmados többséghez: ”Különbnek kell lenni!”. Nem sikerült. Az „igazságbeszéddé” maszkírozott hazugságtól nyílegyenes út vezetett a nemzeti cinizmus rendszeréhez.

Sólyom elnöksége idején egy más típusú morális konfliktust is a közbeszéd részévé tett. A kilencvenes évek elején az újkapitalizmus kiépülése a modernizációt, a termelés növelését tekintette célnak, a lakossági várakozások pedig a fogyasztás növekedésére irányultak. Az elmúlt húsz év gyarapodása azonban – hívta fel a figyelmet a korábbi elnök * – három igazságossági konfliktust okozott. A növekedést olyan fogyasztási szokásokkal értük el, amelyek árát, a szennyezést, a természet kizsákmányolását a jövő nemzedékeknek kell megfizetniük (generációs igazságtalanság). Európa és általában a fejlett, illetve gyorsan fejlődő világ elsősorban a szegényebb országok számlájára fejlődik (globális igazságtalanság). A környezetpolitikának magába kell foglalnia a környezeti javak és terhek méltányos eloszlását is (környezeti igazságtalanság). Egyszer a környezeti etikáról szóló 2002-es velencei nyilatkozatot idézte: „Eddig olyan döntéseket hoztunk, olyan lépéseket tettünk és olyan értékrendet alakítottunk ki, amely eltávolít minket attól a világtól, amelyben élnünk kellene. Új megközelítés szükséges, valamint egy új kultúra, amelynek alapja a környezettel szembeni etikus viselkedés”.

A két erkölcsi probléma nem független egymástól. Ha a technokrata és populista hatalomtechnológusokra hallgatunk és elfogadjuk, hogy a politika a morális összefüggésektől megfosztható csupasz technika: bolygónk jövőjét, életvilágunkat is kockára tesszük. S minden egyebet is, ami nem megvehető,elfogyasztható, nem szavazatra váltható, nem hajt materiálisan megmérhető közvetlen hasznot, de ami nélkül egyszerűen szegényebb az életünk.

A mostani ciklust megnyitó beszédében így szólt a kétharmados többséghez: ”Különbnek kell lenni!”. Nem sikerült.

Az elmúlt húsz év magyar politikájának képlete rém egyszerűen leírható. Az éppen hatalmon levők gaztettei az aktuális ellenzék számára utólagos felmentést adnak a korábbi hatalom bűneire. És fordítva: az aktuális hatalomnak az elmúltnyócévezés mákonyában fürdő hívei előtt a saját idoljuk által végrehajtott rombolás, mint erkölcsi probléma fel sem merül. Ebből a körből kell kitörnünk! Sólyom nem sorolt be a kétosztatú pártpolitikai térbe és az index.hu-nak adott 2007. decemberi interjújában is merte állítani: lehet más a politika! Helyre kell állítanunk a politika értelmét, hogy tudniillik a politika nem egyéb, mint a „jó élet” mibenlétéről folytatott – s ezért morális – vitafolyamat. Ezen múlik nem csak a magyar demokrácia minősége, de az eljövendő generációk életminősége is.

Az alkotmányosságot visszaállítani csak akkor tudjuk, ha levonjuk a következtetéseket abból a húsz éves útból, ami idáig vezetett. Ha megértjük a 2010-es választás tanulságait. Ha ellenállunk az elvtelenség pillanatnyi kényszereinek. Sólyom elnököt a „demokraták” pocskondiázták, a nemzeti cinizmus rendszere nem tűrte. Makacsnak, csökönyösnek, önfejűnek címkézték. Pedig csak tisztességes ember, akinek vannak elvei és ezért megtagadja a kétosztatú játszóteret. Ahogyan három évvel ezelőtti újévi köszöntőjében felidézte: „A tisztesség hosszú távon megéri”. Úgy legyen!

Sólyom László január 3-án lett 70 éves. Isten éltesse, Elnök úr!

* az idézetek Sólyom László: Egy elnökség lenyomata c. könyvéből (Századvég Kiadó, Budapest, 2010) valók

(a szerző az LMP frakcióvezetője)