Kész, nevessünk együtt a költségvetésen

Az egész szánalmas, gazdaságpolitikának mondott őrületet sikerült egyetlen számba belezsúfolni, és az egyetlen esélyünk, hogy az elemzőkből, piaci szereplőkből is kipukkad az a kényszeredett, szánakozó, de mégis őszinte nevetés, ami a tegnap este közzétett hiányadat kapcsán, gondolom, nem csak belőlem tört fel. És mivel ők tudták, mert aki számolt, tudta, hogy hasonlóan rossz szám lesz a 2011-es hiány, csak nevetnek, legyintenek, és nem kérnek még több pénzt egy euróért vagy a magyar állampapírok kamataként.

Ezekben a számokban benne van ugyanis minden, amit a költségvetési politikánkról tudni kell és tudni lehet, és ha az ember emlékszik bármelyik, az utóbbi egy évben vagy éppen az utóbbi egy hétben adott Matolcsy-féle helyzetértékelésre, egyszerűen nem marad más lehetőség. Kacagjunk, a fene fogja a haját tépni, tényleg, tudjuk be ezt annak, hogy a véghez, értsd a kőkemény IMF-diktátumokhoz közeledve már szükségszerűen erősödik az eddig sem gyenge káosz, és bármilyen veszélyes is ez, meg bármilyen veszélyes is volt az elmúlt év költségvetési szempontból, van az a pont, amikor egyszerűen totálisan megszűnik a komolyanvehetőség. Lehet azon vitatkozni, hogy ez a pont már korábban eljött, de a tegnapi bejelentéssel egészen biztosan, kész, a magyar költségvetési politika közröhejjé vált.

Mert mit is jelentenek a számok? A magyar költségvetés tavalyi hiánya 1734 milliárd forint lett, még az önkormányzati szektor alighanem tetemes hiánya nélkül. Számoljunk 28 000 milliárd forintos magyar GDP-vel (a tényleges adat valamivel rosszabb, de adjunk ennyi kedvezményt). 6,2 százalékot kapunk, ennyi a magyar költségvetés hiánya 2011-ben. És igen, voltak egyszeri kiadási tételek, köztük nem is kicsik, a szociktól örökölt áfaügy több mint 200 milliárdba fájt. De azért a 6,2 százalékos adattal kapcsolatban azt írni, amit Matolcsy György írt egy hete az unió pénzügyi biztosának, Olli Rehnek, hát, ahhoz pofa kell. Matolcsy azt írta, az egyszeri tételek nélkül a büdzsé hiánya megfelel a céloknak.

Kár, hogy nem írta, mikori célokról beszél. Az év közben többször felülírt eredeti célra biztosan nem, de a gond az, hogy az alig két héttel ezelőtt utoljára kalkulált célra sem gondolhatott. Akkor az NGM azt lőtte be, 1514 milliárd forint lesz a hiány, ami ugye 5,4 százaléknak felel meg. Az érthetőség kedvéért: azért leszünk így is a sokat emlegetett 3 százalékos küszöb alatt, mert az 1734 milliárdos egyenlegben a magánnyugdíjpénztárak államosításából befolyó egyszeri uszkve 3000 milliárdos összeg nincs benne, ennek elszámolható része pedig kistafírozza majd a statisztikát. Az NGM-ben alighanem már fogalmazzák az újabb leveleket és közleményeket, amelyekben Matolcsy György a pompás magyar gazdasági teljesítmény és a külföld által döbbenten bámult magyar költségvetési politika sikeréről áradozik.

Mert az NGM kommunikációs fordulatot is tett, most már közlik ezeket a leveleket. Újságíróként fura kérés, de bár ne tennék, lemondok a könnyes nevetésről is. Valójában ugyanis a hülyeség sajnos mindig fokozható, és a levelet azok is olvassák, akiktől azt várjuk, hogy vegyék már meg a magyar állampapírokat. Márpedig ezek a számok azt mutatják, hogy amennyiben nincs valami őrületes bankbetét vagy sok tonna arany, ami váratlanul előkerül a nemzetgazdasági minisztérium pincéjéből, a jövő évi költségvetést ki lehet dobni az ablakon: egyszerűen nincs annyi bevételünk, amennyit költünk, és a különbség bőven nem 3 százalékos. Ráadásul az a helyzet, hogy a magyar kormány nem egy évre, hanem két héttel előre is képtelen felmérni a költségvetési folyamatokat.

Járai Zsigmondtól tudjuk: a kormány sajnos sokszor tényleg nem is érti, mi a gond azzal, amit csinálnak, hiába próbált magyarázni nekik. Nehéz nem az elmúlt hetek fejleményeit látni Járai lemondásában. Hogy Orbán Viktor vagy Matolcsy György is megértse, a mostani helyzet olyan, mint amikor az apuka a hónap elején azt mondja, minden oké, vehetünk még tévét és drága sonkát, aztán két hét múlva kiderül, hogy a hónap végén nem lesz mit enni, és nem lesz pelenka sem, mert elfogyott a pénzt. És hitelből kell még a párizsit is megvenni. Pedig ha a hónap elején is csak párizsira költöttünk volna, nem lenne semmi gond. Na, milyen apuka az ilyen?

Az IMF-tárgyalások előtt mindez azért lehet különösen aggasztó a kormánynak, mert azt jelenti: mind az EU, mind a Valutalap egyfelől kőkemény feltételeket, másrészt őrületes ellenőrzési mechanizmust kell erőltessen. Olyan béklyót dobnak ránk, amiről még 2008-ban sem álmodhattunk, pedig a szocialistákat sem kellett félteni, amikor hiánytervezésről és annak kommunikációjáról volt szó (volt ugye itt pénzügyminiszter-csere 2004-ben, hasonlóan rövid távú hiánybaki után, 2005-ben az utolsó pillanatig 3,6 százalékosnak hazudott hiány, és lehetne még hosszan sorolni). És az a helyzet, hogy csak ebben a durva béklyóban bízhatunk: ezek a számok ugyanis azt mutatják, hogy a kormány nemcsak tervezni képtelen a költségvetést, de a folyamatokat uralni, egy adott tervet tartani, a büdzsét menedzselni is. Még két hétig is.