Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Rajtunk marad a csaló

2012.03.30. 20:40

Kiderült, hogy Schmitt Pál csalással lett doktor. Csütörtökön elvették a doktori címét.

Schmitt Pál nem értette, hogy miért csaló. Így fogalmazott megismerve a doktoriját vizsgáló testület jelentését: „Ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt húsz évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint.”

Tévedett, dolgozata nem felelt meg az előírásoknak. Amúgy fontos lenne, hogy jól tudja értelmezni az elé került szövegeket, például neki kell megszűrnie, hogy az új törvényekkel szemben felmerülhet-e az alkotmánysértés aggálya. És a törvények nyelvezete sokkal bonyolultabb a tényfeltáró bizottság jelentésénél.

Péntek esti interjújából az is kiderült, hogy még mindig nem érti, hogy miért minősítette a Semmelweis Egyetem csalónak. Nem érti, hogy mi a különbség néhány kihagyott idézőjel és egy összeollózott szöveg között. Azt gondolja, hogy elnöki teendői mellett beülhet az iskolapadba PhD-hallgatónak.

Vagy mindent ért, és elképesztően cinikus.

Az azonban biztos, hogy senkinek sem tesz jót azzal, hogy marad.

Rosszat tesz

Rosszat tesz az ország hírnevének és méltóságának, mert most Magyarországról az derült ki, hogy itt egy csaló lehet az ország első embere. Úgy képviseli mostantól kezdve Magyarországot a különböző nemzetközi eseményeken, hogy mindenki rajta fog nevetni, haha, itt a magyarok áldoktora. Úgy áll majd vigyázzba a nemzeti zászló felhúzásakor a nemzeti ünnepeken, hogy a Himnusz hangjai alatt sokan arra fognak gondolni, hogy „itt tiszteleg Magyarország hősei előtt a csaló”. Magyarországnak egyébként is olyan a híre a világsajtóban, hogy itt diktatúra épül. A Magyarországon kacagók hahotázva ütik most össze kezüket, lám, magyarázhat itt bármit a Puszta Putyinja, ezek egy csalót emeltek elnöküknek, milyenek lehetnek ők maguk. Mostantól kezdve 2015-ig minden magyar törvényen egy csaló aláírása lesz, ettől válnak új törvényeink hatályossá.

Rosszat tesz az őt felemelő politikai erőnek. Erősödni biztos nem fog a Fidesz attól, hogy mostantól kezdve politikusainak nagyon sokáig magyarázniuk kell a magyarázhatatlant. Miért támogatják? Miért álltak mellé? Szerintük nem baj, ha a magyar nemzet egységét személyében kifejező ember egy csaló? Ő volna a példakép? Milyen típusú csalások egyeztethetők össze a közhivatalokkal? Rengeteg kellemetlen percet okozott döntésével Schmitt Pál ma azoknak, akik Magyarország legmagasabb állását bízták rá. Ez minimum hálátlanság.

Rosszat tesz a magyar politikai kultúrának. A Schmittel kapcsolatos viták – amelyek legalább hónapokig tombolnak mostantól kezdve – elviszik majd az energiát a nem szimbolikus ügyektől. A fideszesek szép lassan annyira meg fognak sértődni az egyébként jogos kritikáktól, hogy eddig is erős paranoiájuk végleg elhatalmasodik rajtuk. Schmitt húsz évvel ezelőtti botlása pedig rájuk fog szállni, közepes dózisú demagógia is elég lesz, hogy az ellenzék bármilyen kormánypárti érvet azzal siklasson ki, hogy „de hát ezek egy csaló szekerét tolják”. Ugyanaz lesz a helyzet mint 2006-tól 2010-ig volt, csak a „hazug” helyett a „csaló” lesz minden vita kulcsszava. Rettenetesen unalmas lesz.

Rosszat tesz általában minden magyar intézménynek azzal, hogy megkérdőjelezte az egyetem szenátusának döntését, úgy téve, mintha a sértett embereknek nem kellene figyelembe venniük a határozatokat.

Rosszat tesz saját magának is. Éppen Gyurcsány Ferenc kormányzása mutatta meg, hogy milyen kevés értelme van morális szempontból bukott emberként görcsösen ragaszkodni a hatalomhoz. Minden nyilvános szereplés könnyen kínos közjátékokba fordulhat, minden újévi beszéde közben lesznek üvöltözők, hogy „na ezt a mondatot honnan loptad, Palikám”. Olyan lesz az elnöksége, mint egy rémálom. Sohasem fogja tudni, hogy a vele szemben ülő ember most „arra” gondol-e, és magában éppen kineveti, vagy csak udvariasan mosolyog. Tüntetők, bekiabálók kísérhetik útját.

Eddig nem ezt akarta a Fidesz

Helyzete vállalhatatlanságát eddig érezte egyébként a Fidesz is. Nem véletlen, hogy amikor a párt politikusai védelmükbe vették, akkor nem azt mondták, hogy „nem baj hogy plagizált”, hanem azt, hogy „nem plagizált”. Szijjártó Péter bulvárkacsáról beszélt, és nem arról, hogy ha plagizált is, attól még lehet jó elnök. Egyetlen fideszes sem mondta ki január óta, hogy mindegy, hogy másolt-e. Mostantól ezt kell mondaniuk, vagy pedig elkezdeni a parlamentben gyűjteni az aláírásokat elmozdítása érdekében. Eddigi megnyilvánulásaikból ez következik.

Ez elvi kérdés

Egyáltalán nincs arról szó, hogy Schmitt Pál plagizált doktorija lenne a magyar politikatörténet legocsmányabb rémtette. Maradtak itt már hivatalban sokkal súlyosabb teherrel is közéleti szereplők. A hiúságból elkövetett csalással még csak anyagi kárt sem okozott senkinek.

De a köztársasági elnök mégiscsak az ország első embere. Hatalma és szerepe jórészt szimbolikus (Schmitté különösen). Így a becsületén esett folt is túlmutat önmagán. Egy tekintélyét teljesen elvesztett, bizonyítottan csaló köztársasági elnök képtelen betölteni funkcióját. Maradásának erőltetése senkinek semmilyen hasznot nem hoz, kárt viszont bőven okoz.