Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Orbán Viktor haragszik

2012.07.17. 11:31

Magyarországon márpedig ne lehessen bíró, aki betöltötte a 62-t – vette a fejébe egy nap Orbán Viktor, és elindította a törvénygyárat. Beleíratta az Alaptörvénybe, az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseibe, és a bírókról szóló kétharmados törvénybe, hogy a bíró szolgálati jogviszonya az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig tart. Aztán hátradőlt, talán elégedetten hümmögött, és megpihent.

Hogy ez számára miért olyan fontos, arról sohasem beszélt őszintén. A hivatalos indoklás mindig az volt, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár a bírókra is vonatkozzon, mert az úgy igazságos.

Csakhogy ez nyilvánvaló mellébeszélés. A bíróké pont olyan hivatás, ahol az idő múlásával növekvő tapasztalat és bölcsesség egyre jobban hasznosítható; ha a munkabírás nem is, az ítéletek színvonala többnyire emelkedik. A korábbi, 70 éves nyugdíjkorhatár épp ezt a logikát tükrözte: minek küldenénk el a bírókat épp akkor, amikor a legnehezebb ügyekben, a felsőbb szintű bíróságokon a legtöbb hasznukat vehetnénk?

Az öregségi nyugdíjkorhatár kötelező alkalmazása a bírók esetében azért is tűnik túlzásnak, mert más, szintén állami dolgozók, például az orvosok vagy a közigazgatásban dolgozók körében a korhatár elérése nem a jogviszony végét, csak a nyugdíjba vonulás vagy küldés jogalapját teremti meg: ha valaki még dolgozna, és számítanak is rá, az megőrizheti az állását.

Ha egy döntést racionálisan nem lehet megindokolni, akkor általában érzelmi ok áll a háttérben. Ez lehet a helyzet a bírók kényszernyugdíjazásával is. Orbán haragjának egyetlen alapja lehet: a 2006-os őszi zavargások ügyeiben született ítéletek miatt akar leszámolni a bírói elittel.

A kínosan differenciálatlan semmisségi törvény a bíróságok megbélyegzésén keresztül szolgáltatott elégtételt, most pedig maguktól a bűnös bíróktól szabadulnának a fűnyírós módszerrel. Hogy sokuknak, például polgári ügyszakos bíróknak mindehhez semmi köze? Sajnáljuk, nincs más választásunk.

Egészen biztos, hogy születtek igazságtalan ítéletek 2006 után, így nyilván akadnak gyenge, az ítéleteikkel a vélt vagy valós elvárásokhoz igazodó bírók is. A jogállamot sértő helyzetet azonban nem lehet a jogállamot sértő módszerrel megszüntetni.

Pontosan ezt mondta ki hétfőn az Alkotmánybíróság, ezt állapította meg nemrég a Velencei Bizottság, és minden bizonnyal így dönt majd az Európai Bíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság is. A kényszernyugdíjazott bírók perelni fognak, és a pereket meg fogják nyerni. Orbán Viktor pedig tegnap közölte, hogy ha a fene fenét eszik, akkor se veszik vissza őket, inkább újraíratja a parlamenttel a törvényeket.

Ha ezúttal sikerül alkotmányos megoldást találni, a nyugdíjas bírók nem reménykedhetnek majd a munkaviszonyuk helyreállításában, és csak az őket ért vagyoni kárért, a nyugdíjuk és a fizetésük a hátra lévő szolgálati időre eső különbségéért perelhetnek jó eséllyel. A magyar adófizetők pedig majd állják a cechet. Vagyis az egész hercehurcával Orbánnak azt sikerül elérnie, hogy a büntetni kívánt bírók ugyanannyi pénzért, amennyiért korábban megdolgoztak, mostantól otthon pihennek majd.

A valódi kérdés az, hogy mi ennek az egésznek a politikai haszna a számára. A jegybankelnök nyolcmilliós fizetése miatti púposkodás ebből a szempontból érthető volt, mert az erre fogékony közönséget fel lehetett vele heccelni Simor András ellen. De mégis mire számít a miniszterelnök, melyik választói rétegek díjazzák az értelmetlen rátartiságát bírónyugdíjazás-ügyben?