Fáradt Orbán, unott közönség

Fáradt és töltés nélküli. Ez volt jellemző mind a Békemenet céljára és értelmére, vagyis Orbán Viktorra, mind a műsorra, mind a közönségre. Maga az egész esemény a jó idő miatt hangulatosnak azért hangulatos volt.

Túl azon, hogy mit gondol az ember azokról a gyerekekről, akik az általános iskola előtt tüntetnek az osztályfőnök mellett, még egy Békemenetnek is kell valamiféle töltés és központi téma, Orbán Viktor szeretetén felül. Az idei eseményt az tette annyira fókusz nélkülivé, hogy láthatólag nem akadt ilyesmi. Még leginkább az EU fikázása volt ilyesminek nevezhető, de egyfelől nehéz túl hevesen gyalázkodni olyan tízezrek előtt, akik az EU-ban síelnek minden évben kétszer, a gyerekük európai egyetemre jár és ők maguk is euróban teszik félre a vastartalékot. Másfelől nem is volt ez olyan igazi, orbános, jól elengedett, teleszívű fikázás, inkább ügyeskedő PR-morgás, hogy azért a végén se a törzsközönség se az IMF-EU-küldöttség ne menjen haza.

A közönség összetétele pont olyan volt, mint a vasárnap délelőtti tömegé egy divatosabb budai templom előtt a nagymise után: túlnyomó részben nyugdíjaskorúak, majdnem nyugdíjasok és negyven pluszosok, húsz pluszos-harmincas elvétve, fiatalabbak igen, mert őket hozták a szüleik.

A vonulás kellemes volt, mindenki élvezte, a Parlament előtti műsort már kevésbé. Mivel nem volt igazi ellenség, nem volt mire felfűzni a műsort, ami belefulladt az értelmetlenül hosszú és unalmas zeneszámokba. Az agymosott tömegről fantáziáló Orbán-fóbiások kedvéért mondom, hogy egész sokan haza is mentek a mester fellépése előtt. Pedig itt aztán tényleg a szerelmesek gyűltek össze.

A vállalható téma hiánya okozhatta, hogy Orbán – őszinte döbbenetemre – a Könnyező Gyurcsány mellé ugrott a hatásvadász politikusok toplistáján, miután a százéves felvidéki néni vállán lépett fel a pódiumra. Az világos, hogy a Könnyező Gyurcsány annak idején kulisszahasogató módon pojácáskodott, Orbán meg valószínűleg őszintén hitt a néniben, na de akkor is.

A legendás, rengeteg balos publicisztikában szereplő békemenetes Orbán-tömeg a legkevésbé sem bizonyult agymosott klónhadseregnek vagy ilyesminek. A Bálvány miniszterelnöki teljesítményét érzékenyen tükrözve egyáltalán nem hejehujáztak annyit. Volt ugyan Viktor-viktorozás, de ennél még MSZP-seket is hallottam sokkal szenvedélyesebben gyurcsányferizni. Az Orbánhoz képest fáradt beszédet sem szedték szét állandó őrjöngéssel. Rövid is volt mondjuk, mire belemelegedtek volna, már véget is ért.

A végére egy kis számháborúsdi.

Alapjában véve mindegy, hányan voltak jelen, mert a hangulat és a tömeg reakciója a legfontosabb. És nem is vagyok tömegbecslő szakember. De voltam már mindenféle méretű tömegben, főleg focistadionokban, ahol objektíven lehet tudni a résztvevők számát. Ennek alapján a rendőrség előbb 200 majd 400 ezres becslése inkább szól Pintér Sándornak, mint a valóságnak. A szervezők ugyan bénák voltak a program összeállításában, de cserébe ügyesek a tömeg vezetésében. Előszöt nem értettem, hogy a Margit hidat elhagyva miért a Körút - Nyugati tér - Alkotmány utca útvonalon vezették a tömeget a Kossuth térre, miért nem a rövid, logikus úton. Miután bedugultunk az Alkotmány utcán és a háztömböt megkerülve beértem a térre, világos lett a dolog. Az Alkotmány utcában megrekedtek úgy érezhették, hogy irdatlan, többszázzres tömegben vannak, ami annyira betöltötte a teret, hogy ők a Nyugati közeléből tudják csak figyelni Orbánt. Miközben a teljes Kossuth tér nagy része tök üres vagy lazán ellepett volt, az emberek szorosan csak a Parlament előtti részt töltötték meg, pont azt, ahová az Alkotmányból érkeztek az emberek. Nem votlak így sem kevesen, de a nagy részük úgy érezhette, a valóságosnál sokkal többen vannak. Bár végül is ez sem kevés.