Jusztin
14 °C
31 °C

Táncolnak Gangnam Style-t a Műcsarnok előtt?

2012.11.27. 16:18

Talán hamarosan vad Gangman Style-táncot nyom a Hősök terén a Műcsarnok hétfőn lemondott igazgatója is. A kortárs képzőművészetet ugyanis világszerte rabul ejtette a világegyetem legnépszerűbb videoklipje, a debil dél-koreai szám. A közelmúltban készített rá paródiát a kínai diktatúra ellen tiltakozó Aj Vej-vej. A múlt héten a világhírű angol művész, Anish Kapoor és a kortárs múzeumi ipar krémje kezdett lovacskázni, amiben pedig a Vej-vejt ért kínai vegzálására híva fel a figyelmet.

Sokkal több lehetősége a tiltakozásra nem lesz sem Gulyás Gábor ex-Műcsarnok-igazgatónak, sem a magyar kultúráért aggódó társainak. Azzal, hogy a kormány a vizuális kultúra egyik legfőbb irányítójává teszi a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA), kinyilvánította, hogy halmozottan unortodox lépésektől sem riad vissza, ha a magyar kultúra átalakításáról van szó. De mi a célja a Fidesznek a két éve tartó kulturális átalakításokkal, amelyekhez a tanácsot mintha  valamelyik minisztériumi mentalista közvetítésével Salvador Dalitól kapná a kormány.

Salvador Dali a kulturális tárcánál

Kezdődött azzal, hogy lefújták a Szépművészeti Múzeum – már rengeteg EU-pénzzel is támogatott – bővítését, pedig annak vezetője, Baán László fideszes államtitkár is volt. Aztán a kulturális átalakításokat jobb és baloldali rémületre Szőcs Gézára bízták, aki genetikailag akarta kutatni a magyarokat, Kínában olyan kiállítást rendezett, amelynek több köze volt a hetvenes évek lakberendezéséhez, mint a jelenkori kultúrához, megálmodta az Andrássy Kulturális Negyedet autók helyett lóvasúttal és a Dózsa György út alatt vezetett forgalommal. Az ország képét pedig azzal tette emberivé, hogy akár nemzetközi tárgyalások közben is el-elbóbiskolt. Egy idő után a kormány kicsavarta a kezéből a fontos hatásköröket: elvették tőle a filmes támogatásokat, más dönthetett az Opera igazgatójáról, és leválasztották a külföldi kulturális intézetekért felelős Balassi-intézetet is.

Szőcs nem tudott elég hibát elkövetni, hogy kegyvesztett legyen. Mégis, egy csendesebb időszakában váratlanul leköszönt, hogy a remények szerint érthetőbb fejezet kezdődjön a tárcánál. Utóda, L. Simon László a magyar avantgárdból jött, nyilván tudja, mi a különbség a makramé és a médiaművészet közt. De még mielőtt a kiállításmegnyitókon borért sorban állók érvényes magyarázatot találtak volna a fordulatra, kiderült, hogy L. Simon mintha csak a takarító szerepét kapta volna Orbántól. Néhány hónappal kinevezése után elvették tőle a műemlékek és a régészeti feltárások felügyeletét, és tárcáját megbénítva elvontak tőle 2,4 milliárd forintot. A kulturális kormányzati téboly folytonosságát hangsúlyozandó, a Szőcs alatt alkotmányillusztrációs megakiállítással parádézó Kerényi Imre L. Simon ideje alatt elindíthatta Nemzeti Könyvtárát, szembe gyalogolva a kultúra kortárs terjesztésének elveivel és a józanésszel egyaránt.

Végül a kulturális államtitkárnak asszisztálnia kellett tárcája további lebontásához is. A kormány folytatta az államtitkártól független új hatalmi központ kiépítését, a Magyar Művészeti Akadémia megerősítését. A politikailag elkötelezett idős művészek klubja korábban bekerült az alaptörvénybe, tagjai állami apanázst kapnak, nekik újítják fel a Vigadó egész épületét. A héten parlament elé kerülő tervezet szerint megmondóemberekké lesznek a legfőbb kulturális pénzosztó szervezetben, az eddig L. Simon alá tartozó NKA-ban. Ők javasolnák a legfontosabb kulturális díjak, például a Kossuth-díj jelöltjeit. És ráadásul igazgathatják a kortárs képzőművészet egyik legfőbb színterét, a Műcsarnokot. Miközben az MMA-nak és főleg vezetőjének, a nyolcvanéves belsőépítésznek, Fekete Györgynek nemhogy nincs köze a kortárs képzőművészethez, egyenesen irritálja őt ez az egész modernkedés.

Fekete blaszfémiát emlegetett az amúgy langyos Mi a magyar? kiállítást látva, miközben ez a kifejezés csak akkor értelmes, ha Semjén Jaggerűző Zsolttal beszélget az ember, de egyáltalán nem értelmezhető a kortárs képzőművészetben. Ott ugyanis egyetlen szabály érvényesül: a művész igyekszik releváns kérdést feltenni és a művével arra kíméletlenül őszintén válaszolni.

Fekete György Műcsarnok-fixációja egyébként talán az egyetlen érthető elem ebben a két éve tartó kalandregényben. Az idős belsőépítészt a közelmúltban kikosarazták, amikor heroizáló Makovecz-kiállítást akart rendeztetni az intézményben. Mire Orbán Viktorig érő kapcsolatait megmozgatva elérhette, hogy a neki nemet mondó igazgató nyakába ültessék.

A magyarázat az életre, a mindenségre, meg mindenre

De mi értelme volt korábban a munkatársai által is csak beletörődő mosollyal emlegetett Szőcs kinevezésének, ha utána olyan lendülettel menekítették feladatait más minisztériumokba, ahogy az ember a megtakarításait viszi külföldre? Miért kellett komolyan tárgyalni fantazmagóriáit, ha egy évvel később már hallani sem lehet az egészről? Mi a ráció Kerényi Imre képzőművészeti és könyvkiadói ámokfutásának finanszírozásában, ha még a jobboldal is csak úgy tekint rá, ahogy az Irigy Hónaljmirigyre szokás?

Továbbá: Miért nevezték ki L. Simont, ha nem sokkal később kulturális helytartóvá emelték Fekete Györgyöt? Lehetett volna az idős belsőépítészből egyből államtitkár, és akkor nincs ez a cécó. Miért kapja meg a Makovecz-akadémia a Vigadót, színháztermekkel, koncertteremmel, ha se társulata, se zenekara?

Érdekes, hogy míg a Fidesz minden meglepő húzásáról születnek magyarázatok, a kulturális átalakítást senki nem elemezte. Pedig talán arról van szó, hogy Orbán Viktor direkt több pólust hoz létre, hogy az egymással viaskodó felek közt ő lehessen a döntőbíró. Csak éppen nem látni azt a kulturális ügyet, amiben szükség van ilyen ördögi tervre. A követhetetlen változásokkal, pénzelvonással, az ultrakonzervatívok helyzetbe hozásával a kormány talán a baloldali, liberális közeget akarja szétzúzni, hogy az ellenzéknek még csak tere se maradjon, ahol eszmét cserélhet? De akkor miért szántották be a jobboldali segítséggel beiktatott Gulyás Gábor Műcsarnokát, és miért táncoltatják ilyen kínosan L. Simont?

A Fidesznek a nemzeti kultúra annyiban fontos, amennyiben elvonja az emberek figyelmét a kellemetlen témákról.

Annyi nyugtasson minket, hogy nemcsak a Kreml Parlament falain kívülről furcsa a történet, de belülről sem érthető. L. Simon a színfalak mögött durva vitákat is vállalt az MMA-t vezető Fekete Györggyel, aminek az lett az eredménye, hogy az MMA még több jogosítvánnyal és pénzzel jött ki a parlamenti szavazásból.

Nincs ördögi terv. A felfordulás mögött nem szándékok láncolata van, hanem a teljes érdektelenség. A Fidesznek a nemzeti kultúra annyiban fontos, amennyiben elvonja az emberek figyelmét a kellemetlen témákról. A pénzhez köthető területeket, a műemlékvédelmet (akadályozzák a beruházásokat), a filmet (sok külföldi pénzt hoz be), már elvitték más tárcákhoz, a maradékból annak osztogatnak, aki éppen közelebb van, és jópofákat mond. Ha Kerényi, Fekete vagy Markó rácelluxozzák magukat a miniszterelnöki kilincsre, kisírhatnak némi pénzt a játékaikra.

A többieknek az a lehetőség marad, hogy elveik ellenére is egyetértő nyilatkozatokat adjanak ki, mint L. Simon. Lemondjanak, mint egy napja Gulyás Gábor. Vagy lapítsanak, mint az előző kormány idején még progresszív Rockenbauer Zoltán. És persze forgathatnak egy Gangnam Style-videót, amivel pont annyira lehet megroppantani a rezsimet, amennyire Aj Vej-vejnek sikerült demokratizálnia Kínát.

Viszont a mi kis botrányunk sem marad meg a magyar kultúra áporodottságában: a Műcsarnok felelős ugyanis a Velencei biennálék programjáért. Legkésőbb fél év múlva tehát a világ is értesül arról, hogy mit tekintenek kultúrának a világ e bizarr szegletében.