Az erős ember összeomlása

2014.02.24. 12:22 Módosítva: 2014.02.24. 12:22

"én ezt nem értem, miért hallgat minden média??? Semmit nem hallani, nem tudunk semmiről, és tőlünk pár száz km-re halomra lövik az embereket!! Gratulálok Európa!"

(B.B a Facebookon)

Van abban valami felemelő és bizsergetően jó érzés, amikor az erősnek hitt ember a szemünk előtt omlik össze. Amikor már nem bírja a rá nehezedő nyomást, a megváltozott körülményeket. Amikor nincs más lehetősége, menekülnie kell. A világ, de leginkább maga elől. 

Sosem értettük, miért cselekszik úgy az erős ember, ahogy. De hát ezért nem lettünk mi erős emberek és ezért volt ő az. Értetlenkedve nézzük, hogy az az ember, aki mögött nem is olyan régen még tömegek álltak és erősnek hitte magát, miért nem ismerte fel még időben, hogy ez a játszma nem neki való, ő ezt nem nyerheti meg, nincs ott semmi keresnivalója, az események túlléptek rajta.

Azt, hogy végső soron bármilyen erősnek hiszi magát, valójában gyenge.

Persze könnyű okosnak lennünk úgy, hogy egy percig sem éltünk abban a zárt világban, amiből csak a luxust látjuk, de az árnyoldalait nem. Az ádáz hatalmi harcokat, az ármánykodást, a kiszorítósdit.

Az erős ember egy olyan közegben élte mindennapjait, ahol nem lehet tudni, ki a barát és ki az ellenfél. Ahol egyfolytában szembejön a paranoia. Ahol a végén már azt sem tudni, hogy honnan jöttünk és kik is vagyunk valójában. 

Azzal a történelmi lehetőséggel, ami másokhoz hasonlóan neki is megadatott, nem tudott élni. És bár nem tudjuk, most hol, merre lehet, de valószínűleg őrlődik és azon rágódik, mit lépett meg jól és mit rosszul. Mit csinálna ma másképp, mint tegnapelőtt. Vagy azelőtt.

Mi pedig nézzük magát az eseményt, és bár nem vagyunk ott, mégis részesei vagyunk. Személyesen nem ismerjük az erős embert, de szinte már mindent tudunk róla, azt is, milyen volt a vécéje.

Ám hiába menekült el a luxusból, hiába hiszi azt, hogy ő most kiszállt, ez nem így megy, az események felett már rég nincs kontrollja. A tömegek és a média figyelmét jó ideig nem tudja magáról levakarni. Persze egy-két hét múlva már a kutyát sem fogja érdekelni, hogy mi van vele, de most, ezekben a drámai pillanatokban még igen. 

Talán egyszer az is kiderül, miért adta fel. Talán egyszer megtudjuk, hol volt az a pont, ahol összeomlott. Melyik volt az a pillanat, amikor úgy döntött, hogy összecsomagol és maga mögött hagyja a villát, amit annyian irigyelnek.

VV Gyúrós Józsi kiszállt a játékból, feladta.

A játék viszont megy tovább. VV Charlotte csuklójára például most került fel a zöld kendő