Ábrahám
17 °C
29 °C

Nem Matolcsy szivárogtatása a dráma

2014.03.17. 15:58

Valószínűleg Wiedermann Helga is csak a legtitkosabb vágyaiban remélte, hogy ekkorát fog ütni a könyve: a Sakk és póker már a megjelenése napján beszédtémává vált mindenkinél, akit kicsit is érdekel a magyar gazdaság. De a gazdasági szabadságharcunk krónikája ennél is jóval többet ért el, a könyv elolvasása után azoknak is leesett az álluk, akik kizárólag a minőségi szórakozás reményében vették azt meg.

A sikerben nyilván szerepe volt annak, hogy a könyv alapján a legközelebbi munkatársa elképesztő hülyeségből elkövetett bűncselekménnyel vádolta meg Matolcsyt, mint ahogy arra is sokan felkaphatták a fejüket, hogy utána egy ravasz húzással az esetben nem is érintett, független jegybank közleményben hazugozta le a két nappal korábban még megbecsült szerzőt.

Érdekes, de nem ez a fontos

Ez tényleg erős történet, hivatalból vizsgálnia kéne az ügyészségnek és MNB-nek is, mivel ha igaz amit a kabinetfőnöke írt róla, akkor Matolcsy a jegybanktörvény szerint nem lehetne tovább MNB-elnök. Viszont az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy az érintett olyan pozícióban van, hogy jó eséllyel bármilyen vizsgálatot meg tud majd akadályozni. Még beperelhetnék külön azok, akiket a könyv szerint megkárosított, tehát akik akkor adtak el forintot, de ez az erkölcsi aggályokon túl valójában tökmindegy. Matolcsyt már rég beárazta a piac az országkockázatunkba annyira, hogy ez az újabb stikli már nem oszt, nem szoroz. Mellékesen pedig egyébként sem ez a könyv legerősebb üzenete.

Ami igazán durva, az az, hogy Wiedermann teljesítette a vállalt célját, és tényleg betekintést engedett abba, hogy hogyan születtek a döntések Matolcsy NGM-jében. A "tankönyvek nélküli" "kreatív" és "hetedik érzékből" történő döntéshozatal testközeli bemutatása olyan jól sikerült, hogy még az Argentínán és Görögországon edződő közgazdászok is üveges tekintettel meredhettek a monitorra, az érzelmesebbek esetleg elmorzsolhattak egy-egy könnycseppet.

Szegény anyám, ne sirass

Az olvasó ugyanis erősen kapaszkodik a székébe, amikor például megtudja, hogy hogyan akarták levinni a regisztrációs adót, hátha úgy kevesebb szlovák rendszámos autó lesz nálunk. Meg is indult a döntés-előkészítés, azaz körbekérdezték a minisztériumot, hogy kinek van ilyen. Kiderül, hogy senkinek, vakarták is a fejüket, hogy akkor most mi legyen. Szerencsére valakinek eszébe jutott egy haver, akinek volt: fel is hívták a Sanyit, aki bemondta, hogy szerinte kb. 200 ezret fizethetett erre. Ki is számolták így a költségvetést, Orbán is örült, hogy ezzel pont kijött a 30 pontos akcióterv.

Viszont másnap , a bejelentés előtti délelőtt a minisztériumból valaki mégis megnézte a neten, és villámgyorsan körbeküldte, hogy nagy a baj, valójában Szlovákiában nincs is regisztrációs adó, sőt, még üzemanyag-kedvezmény is jár a helyi rendszám mellé. Rohammunkában újraszámolták a költségvetést, kiderül, hogy az egész intézkedésnek semmi értelme nem lenne, és negyedórával a beszéde előtt felhívták Viktort, hogy gyorsan húzzon ki egy akciópontot,  porszem csúszott a gépezetbe. És ez meg csak egy bevallott hetedik érzékes húzás, ijesztő belegondolni, hogy mi mehetett azoknál a döntéseknél, amiknél az NGM is érzi, hogy totálisan mellélőttek

Vagy képzeljük el Wiedermann könyvéből azt a jelenetet, amikor Matolcsy a pénzügyesei legnagyobb döbbenetére egy bonyolultabb problémacsomagot azzal oldott meg, hogy kért egy A4-es lapot, és "5 perc alatt összeállította a költségvetést".  Nyilván a bürokráciában nehezen elképzelhető, hogy ilyenkor odamegy hozzá az óvónénije, és nyom egy cuppanós puszit a homlokára azzal, hogy "nagyon ügyes vagy, Gyuri, most rajzolj egy versenyautót is, uzsonna után pedig megtanulunk gyorsnaszádot hajtogatni".

De annyi elvárható lenne, hogy valamelyik beosztottja azért mer szólni neki, hogy "Főnök, azért számolgatunk hetek óta, mert ez nem ilyen egyszerű, nem bemondásra jönnek az adóbevételek, és az érintettek is joggal várják el, hogy ne hirtelen felindulásból adjunk kevesebb pénzt gyógyszerre vagy rendőrségre".  Ehelyett döbbent csend, esetleg valaki elsuttogja, hogy "ezt nem hiszem el", majd amikor rájönnek, hogy a miniszter ötperces ötleteit simán meg lehet majd kerülni, akkor megkönnyebbülten felsóhajtanak.

 Amikor arról van szó, hogy a képességeink alatt teljesítünk, meg hogy a környező országok elhúznak mellettünk, akkor legelső körben az ilyen szintű őrületeken kéne úrrá lenni.

Most rosszabb a helyzet

Az is kiderül, hogy Matolcsyék eddig nem szólhattak bele az igazán fontos kérdésekbe: a nyugdíjlenyúlásról, az egykulcsos szja-ról, a végtörlesztésről vagy a hiányleszorításról Orbán döntött, Matolcsy játszótere csak kisebb volumenű részletszabályokra korlátozódott. Ha ezeket el is szúrta, haragudni azért nem érdemes rá, tőle egyszerűen ennyi telik.

Viszont azzal, hogy Matolcsy leghűségesebb beosztottjaival együtt átkerült az MNB-be, alapvetően megváltozott a helyzet. A független jegybank elnökeként már semmilyen kontroll nincs felette, százmilliárdos nagyságrendben szórhatja a pénzt a legújabb őrületeire, a műkincsvásárlástól az épületfelújításain át az új közgazdaságtani ismeretterjesztő programjáig. Vagy akkor is csökkentheti a kamatot, amikor már a saját pártjában sem értik, hogy egyáltalán mire gondolhatott az ezoterikus közgazdaságtan legnagyobb hazai alakja.

Matolcsy körül a jegybankban most alapvetően kétfajta ember lehet: gátlástalan karrieristák és Wiedermann-féle tökkelütött félkegyelműek. Előbbiek között van néhány kifejezetten értelmes és a szakmájához értő ember is, akik rájöttek, hogy a sok vak és félszemű között az állami szférában könnyebb gyorsan ügyvezető igazgatóvá válni, mint a több ésszel és ambícióval megerősített kollégák között a magánszférában.

Tulajdonképpen ez talán indokolható döntés, sőt, bizonyos szintekig nagyjából rajtuk múlik, hogy nem történnek még nagyobb hülyeségek. Ezek az emberek – akiknek néha az adott helyzetből mit sem értő Matolcsy mellészólásait kell kiigazítani – egymás között szénné röhögik magukat a főnökük fogalmatlanságán, a saját egójukat pedig jó adag cinizmussal védik. Pedig a Wiedermann által leírt színvonal helyretételéhez ennél sokkal több fog kelleni, és csak ők fogják tudni ezt megtenni. 

A jegybanknál mindenesetre a legújabb irány szerint csak a teljes kussolás a biztonságos, nekünk már olyan kérdésekre se válaszolnak, hogy mit építenek a tetőtérben. Úgyhogy az érdeklődő kívülállónak nem marad más, mint várni a következő harcias memoárt, Wiedermann valószínűleg már kilőve, de biztos akadnak még hasonló formátumú szerzők a szervezetben.