Orbán
15 °C
23 °C

A végítélet választása jön, készüljön

2014.03.31. 13:57

Az április 6-i szavazás különös fontossággal bír, hiszen most valóban van esély arra, hogy kijelölje: melyik borzalmas irányba mozduljon el az ország. Ritka az olyan történelmi helyzet, amelyben az egyszerű állampolgár maga választhat különböző apokaliptikus forgatókönyvek közül. Hogy érezze szavazatának súlyát, bemutatjuk az összes lehetőséget.

Fidesz-kétharmad: Folytatódik a központosítás, az államosítás. A Fidesz hűbérúri rendszerébe bekerülnek a még nem hozzájuk tartozó intézmények, szervezetek, programok és vállalkozások. 2018-ig azonban elfogy a szabad legelő, a fideszes hűbérurak pedig szükségszerűen fordulnak egymás ellen . Orbán durva kézi vezérlésre kapcsol, hogy úrrá legyen a kiskirályokon, vagy a káosz lesz úrrá a gazdaságon. 

Szerény Fidesz-győzelem: Nincs meg a kétharmad, de mivel a párt még a parlamenti vécépapír-vásárlást is az alaptörvényben rögzítette, nehezen tud szabadon kormányozni. Amúgy is a magabiztosan túlsúlyos kormányzáshoz szoktak, úgyhogy összefognak valamelyik párttal. A Kormányváltók kizárva, az LMP szintén, a legnagyobb esélye tehát a Jobbiknak van: még erősebb lesz a kirekesztő, rasszista, EU- és piacellenes hang a kormányzásban.

Kormányváltók győznek: A 40-50 százaléknyi bizonytalan szavazóról váratlanul kiderül, hogy mind Fidesz-ellenes, és leváltják a kormányt. Már a miniszteri helyek kiosztásánál látszik, hogy a pártszövetség tagjai képtelenek együttműködni, a DK fúrja az MSZP-t, az PM a DK-t, a Liberálisok mindenki mást, stb. Mesterházy a miniszterelnök, de Gyurcsány az első hónapoktól az ellehetetlenítésén dolgozik. A pártszövetség az első évben működésképtelenségbe kormányozza magát, előrehozott választások jönnek, amelyet 90 százalékkal nyer a Fidesz.

Jobbikos győzelem: A vidéki Magyarországról kiderül, hogy valóban csak a rendpártiságban hisz, a városi fiatalokat pedig elbódítja a kisvizslákkal fotózkodó Vona Gábor. A kettős hatás kormányra juttatja a szélsőjobbos pártot. A romaellenes törvények, az intézményesített kirekesztés, a piaci törvényeket semmibe vevő, a bankokat ideológiai alapon ellehetetlenítő lépések miatt elszigetelődünk az EU-tól. Ez azonban nem állítja meg a pártot, hiszen amúgy is az a cél, hogy kilépjünk az unióból. Az állami beruházások jelenleg 95 százalékát biztosító EU-s források elapadnak, a gazdaságot szankcionálja Németország: mélyrepülésbe kezd a gazdaság. A krízist idegenellenes, nacionalista retorikával próbálják semlegesíteni. Társadalmi feszültségek, szegénység, utcai erőszak.

LMP-s győzelem: A 40-50 százaléknyi bizonytalan szavazó a szavazófülke magányában bevallja, hogy valójában elkötelezett baloldali és zöldpárti. A kormányra kerülő LMP szigorú elvi alapon kezd kormányozni, figyelmen kívül hagyva a gazdasági és politikai racionalitást. Még mielőtt kiderül, hogy ez jó-e, a belvároson túl élő magyarok elégedetlenkedni kezdenek, mert nem értik, mi történik. A népszórakoztató pártesemények elmaradnak, az állami ünnepségeken elhangzó beszédeket csak diplomások képesek értelmezni. Zavargások kezdődnek, előrehozott választásokat tartanak, győz a Fidesz.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
3899 Ft
3315 Ft