Aliz
6 °C
14 °C

A Nagy Médiaháború utáni 3461. napon

2014.06.18. 13:12

A Nagy Médiaháború vége utáni 3461. napon Kovácsnak kezdett az összes töke tele lenni az egész nyomorult világgal. Megint kerülnie kell hazafelé menet. Pedig már a Blahán járt, amikor meghallotta, hogy a csendőrök, akiket a kormány mostanában már kisbírónak is alkalmazott a hirdetmények felolvasása végett, a Blahán felhúzott Nemzeti Szószékről hangosan kántálják, hogy Baross, Leonardo, Futó. Azokat az utcákat, amiken nem biztonságos végigmenni az emeletről hulló tévékészülékek és a járdát borító üvegcserepek miatt.

Lassan tíz éve, hogy a kormány bevezette a reklámadót, és ugyan az RTL emberkedett egy ideig, de ez a nézőket cseppet sem érdekelte. Hiába lázároztak meg simonellászlóztak, firtatták a Nagy Nemzetmentő felmenőinek hirtelen meggazdagodását, a közönség csak a vállát vonogatta, oszt eddig nem loptak? Mikor kezdődik már a Barátok közt? A többi tévé meg sem próbálta az ellenállást, volt aki szolgalelkűségből, mások meg azért, mert nem akartak széllel szemben hugyozni. Ez egyébként jó tanács, állapította meg Kovács, miközben a Nemzeti Gyorsétteremben állt sorban egy hatezer lázárba kerülő, reszelt répás vajas kenyérért (havonta csak kettőt adtak ilyen olcsón), a múltkor is tiszta húgy lett a kezeslábasa, amikor véletlenül a huzatos falú sloziba ment be a dolgát végezni.

Amikor eljött a reklámok utáni bevétel 40 százalékos leadózása, az RTL beváltotta korábbi fenyegetését, és beszüntette a Barátok közt gyártását. A reakció elsöprő volt, a székházukra bejelentés napjának délutánján már hat Molotov-koktélt dobtak, mert akkor még volt a háztartásokban annyi felesleges benzin, hogy ilyen úri huncutságokra is futotta belőle. Kovácsot hidegen hagyta a sorozat, de szívesen adott kölcsön két deci benzint Icukának a hatodik emelet kettőből, mert mindig is tetszett neki a huncut mosolyú, zöld szemű nő, aki képes volt lelkesedni egy ilyen bugyuta szappanoperáért is.

Másnap, amikor a Kossuth térre vonultak ki a sorozat rajongói (legtöbben Berényi Miklós kopasz fejét és jellegzetes bajuszát ábrázoló maszkban) és közösen tiltakoztak, Kovács az ablakból figyelte a lépcsőház előtt gyülekező tömeget és szomorúan konstatálta, hogy ugyan az elveikkel egyetért, de nem ismeri a szereplőket és a történetszálat olyan mélységben, hogy hitelesen tudjon protestálni. Igaz, az nem derült ki, hogy tulajdonképpen ki ellen is kell fellépni most, az RTL vagy a kormány ellen. Utóbbi ugyanis a devizahitelek rendezésével és az újabb és újabb rezsicsökkentéssel pont olyan üveges tekintetű, bamba birka szinten tartotta az embereket, ami feltételezte, hogy a hol a Rózsa presszónk? rigmus skandálása közben egyiküknek se jusson eszébe, hogy nem az RTL-nek kurva az anyja ebben a kérdésben.

A tiltakozások még egy hétig tartottak, az RTL naponta már hat Híradót sugárzott, többek között a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest helyett is csak a beszélő fejeket láthatta az ember, de hiába szedtek szét egy-egy random kormánytagot minden nap, a csatorna nézettsége szépen lassan csökkenni kezdett. Kovácsnak egyre rosszabb kedve lett a hírműsoroktól, és inkább egy filmcsatornát nézett, amin folyamatosan a nyolcvanas évek slágerfilmjei mentek, újraszinkronizálva.

A TV2 azt hitte, ezzel eljött az ő idejük, és a Jóban Rosszban című sorozatukból dupla adagot vetítettek minden este, de a nézőket ez sem érdekelte. A köztévé is abban reménykedett, hogy megszerzi az RTL lepattanó nézőit, de azok inkább nem néztek semmit és eladták a tévéjüket, semminthogy a közmédia kormánysimogatóját vagy a feneketlen mutyikútba hajigált adóforintokból készült borzasztó sorozatokat és ún. hírműsorait nézzék. Kovács ebből vajmi keveset érzékelt, mert a baráti Türkmenisztán távoli zsinórgyáraiban tanította be a helyi erőket, és a követségi postával csak a Magyar Hírlap ért el hozzá, azt meg nem volt gyomra olvasni.

Öt évvel később, I. Nemzetmentő Viktor Testvér beiktatási ünnepségét mind a nyolc adó közvetítette egyszerre, igaz, ezek közül három az MTVA-hoz tartozó köztévé volt, öt pedig a főváros kulcsait birtokló Közgép Médiaszolgáltató és Tartalomfejesztő Zrt csatornája. Az egyszerűség kedvéért minden adón ugyanaz a kép volt látható, csak a műsorközlők más és más tájszólásban, de egyformán lelkesen és meghatottan tudósítottak a gigantikus turulmadár hasából kilépő és a Csodaszarvas hátán az Országházba beügető Vezető mennybe menetelét jelképező ünnepségről.

Külön öröm volt, hogy az állami ünnepséget immáron bevett szokásként hétfőn rendezték, így legalább volt valami a tévékben, mert a nem kormányközeli kereskedelmi és kábeltévékre kivetett új adó, a bevételek 76,9 százalékát elvonó ún. CSAK miatt először a kisebb tévék dobták be a törülközőt, majd a Viasat és az RTL is kivonult sz országból, a többiek pedig hétfőnként inkább nem is sugároztak semmit.

A kormány a tévék elsorvasztása következtében kieső adóbevételt a mozikon és a rádiókon igyekezett leverni, de azok inkább jóelőre felhagytak a tevékenységükkel. A multiplexek Nemzeti Táncházakká alakultak és továbbra is kongtak az ürességtől, a rádiófrekvenciákon pedig csak légköri zajokat lehetett hallani, de mivel minden rádiótulajdonosnak egyhavi fizetését be kellett fizetnie az államkasszába, az emberek inkább sorra kihajították a hasznavehetetlen készülékeket. Kovácsnak volt egy dugi rádiója a padláson, Icukával azon hallgatták néha a Szabad RTL-t, amin keddenként hangjáték formájában közvetítették a klasszikus Dallast Szlovákiából.

Jól járhattak volna a könyvkiadók, hiszen ha nincs se tévé, se mozi, se rádió (a színházak állami források híján másfél nap alatt jelentettek csődöt), előbb-utóbb az emberek kénytelenek voltak a könyvekhez fordulni, de a szórakoztató irodalomra kivetett Ponyvaadó, illetve a színes borítókat, és a száz oldalanként egy dugásnál többet tartalmazó írásokat sújtó 98,6 százalékos büntetőadó miatt csak Trabant-kézikönyveket és I. Vikor - Életem című tényregényének harminchat kötetét volt rentábilis kinyomtatni, abból meg családonként egy is elegendő volt (mármint a köteles példányok, amiket féláron, munkahelyi utalványra lehetett beszerezni).

A tévéket az emberek azonban meglepően sokáig megőrizték, mintha abban reménykedtek volna, hogy egyszer majd felhangzik az ismerős szignál, és folytatódik a Barátok közt, de amennyire Kovács emlékezett, a tíz év alatt egy kalózadó próbálkozott csak meg ezzel, de egy fél epizódot sem tudtak levetíteni mielőtt a csendőrök rájuk törték volna az ajtót.

Kovács abba is beletörődött, hogy mind a nyolc tévé ugyanazt adta esténként (már fejből tudta a műsort: 19:00 - Hírek, 20:00 - Szabadság tér ’89 ismétlés, 21:00 - Hacktion, 22:00 - Bayer Zsolt elmondja, mi volt ma), és már szinte nem is emlékezett arra, milyen volt az, amikor a távkapcsolót nyomogatva döntötte el, mit néz. Akkor legalább megvolt az a lehetősége, hogy kikapcsolja a tévét, és csináljon valami mást, nem úgy mint most, amikor felsőbb utasításra csak kikapcsoló gomb nélkül lehet forgalomba hozni készülékeket Magyarországon.

Így amikor a 3461. napon végre hazaért, és a cipője talpából kikapargatta az üvegszilánkokat, fogta az utolsó lapostévét a lakásban, és miközben a képernyőn a Nagy Testvér negédes hangon azt kántálta, hogy Magyarország jobban teljesít, kivágta a hatodikról. És megint embernek érezte magát egy kicsit.

Kommentelje a cikket a comment:com-on!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?