Valér
2 °C
8 °C

A Nagy Médiaháború utáni 3461. napon

2014.06.18. 13:12

A Nagy Médiaháború vége utáni 3461. napon Kovácsnak kezdett az összes töke tele lenni az egész nyomorult világgal. Megint kerülnie kell hazafelé menet. Pedig már a Blahán járt, amikor meghallotta, hogy a csendőrök, akiket a kormány mostanában már kisbírónak is alkalmazott a hirdetmények felolvasása végett, a Blahán felhúzott Nemzeti Szószékről hangosan kántálják, hogy Baross, Leonardo, Futó. Azokat az utcákat, amiken nem biztonságos végigmenni az emeletről hulló tévékészülékek és a járdát borító üvegcserepek miatt.

Lassan tíz éve, hogy a kormány bevezette a reklámadót, és ugyan az RTL emberkedett egy ideig, de ez a nézőket cseppet sem érdekelte. Hiába lázároztak meg simonellászlóztak, firtatták a Nagy Nemzetmentő felmenőinek hirtelen meggazdagodását, a közönség csak a vállát vonogatta, oszt eddig nem loptak? Mikor kezdődik már a Barátok közt? A többi tévé meg sem próbálta az ellenállást, volt aki szolgalelkűségből, mások meg azért, mert nem akartak széllel szemben hugyozni. Ez egyébként jó tanács, állapította meg Kovács, miközben a Nemzeti Gyorsétteremben állt sorban egy hatezer lázárba kerülő, reszelt répás vajas kenyérért (havonta csak kettőt adtak ilyen olcsón), a múltkor is tiszta húgy lett a kezeslábasa, amikor véletlenül a huzatos falú sloziba ment be a dolgát végezni.

Amikor eljött a reklámok utáni bevétel 40 százalékos leadózása, az RTL beváltotta korábbi fenyegetését, és beszüntette a Barátok közt gyártását. A reakció elsöprő volt, a székházukra bejelentés napjának délutánján már hat Molotov-koktélt dobtak, mert akkor még volt a háztartásokban annyi felesleges benzin, hogy ilyen úri huncutságokra is futotta belőle. Kovácsot hidegen hagyta a sorozat, de szívesen adott kölcsön két deci benzint Icukának a hatodik emelet kettőből, mert mindig is tetszett neki a huncut mosolyú, zöld szemű nő, aki képes volt lelkesedni egy ilyen bugyuta szappanoperáért is.

Másnap, amikor a Kossuth térre vonultak ki a sorozat rajongói (legtöbben Berényi Miklós kopasz fejét és jellegzetes bajuszát ábrázoló maszkban) és közösen tiltakoztak, Kovács az ablakból figyelte a lépcsőház előtt gyülekező tömeget és szomorúan konstatálta, hogy ugyan az elveikkel egyetért, de nem ismeri a szereplőket és a történetszálat olyan mélységben, hogy hitelesen tudjon protestálni. Igaz, az nem derült ki, hogy tulajdonképpen ki ellen is kell fellépni most, az RTL vagy a kormány ellen. Utóbbi ugyanis a devizahitelek rendezésével és az újabb és újabb rezsicsökkentéssel pont olyan üveges tekintetű, bamba birka szinten tartotta az embereket, ami feltételezte, hogy a hol a Rózsa presszónk? rigmus skandálása közben egyiküknek se jusson eszébe, hogy nem az RTL-nek kurva az anyja ebben a kérdésben.

A tiltakozások még egy hétig tartottak, az RTL naponta már hat Híradót sugárzott, többek között a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest helyett is csak a beszélő fejeket láthatta az ember, de hiába szedtek szét egy-egy random kormánytagot minden nap, a csatorna nézettsége szépen lassan csökkenni kezdett. Kovácsnak egyre rosszabb kedve lett a hírműsoroktól, és inkább egy filmcsatornát nézett, amin folyamatosan a nyolcvanas évek slágerfilmjei mentek, újraszinkronizálva.

A TV2 azt hitte, ezzel eljött az ő idejük, és a Jóban Rosszban című sorozatukból dupla adagot vetítettek minden este, de a nézőket ez sem érdekelte. A köztévé is abban reménykedett, hogy megszerzi az RTL lepattanó nézőit, de azok inkább nem néztek semmit és eladták a tévéjüket, semminthogy a közmédia kormánysimogatóját vagy a feneketlen mutyikútba hajigált adóforintokból készült borzasztó sorozatokat és ún. hírműsorait nézzék. Kovács ebből vajmi keveset érzékelt, mert a baráti Türkmenisztán távoli zsinórgyáraiban tanította be a helyi erőket, és a követségi postával csak a Magyar Hírlap ért el hozzá, azt meg nem volt gyomra olvasni.

Öt évvel később, I. Nemzetmentő Viktor Testvér beiktatási ünnepségét mind a nyolc adó közvetítette egyszerre, igaz, ezek közül három az MTVA-hoz tartozó köztévé volt, öt pedig a főváros kulcsait birtokló Közgép Médiaszolgáltató és Tartalomfejesztő Zrt csatornája. Az egyszerűség kedvéért minden adón ugyanaz a kép volt látható, csak a műsorközlők más és más tájszólásban, de egyformán lelkesen és meghatottan tudósítottak a gigantikus turulmadár hasából kilépő és a Csodaszarvas hátán az Országházba beügető Vezető mennybe menetelét jelképező ünnepségről.

Külön öröm volt, hogy az állami ünnepséget immáron bevett szokásként hétfőn rendezték, így legalább volt valami a tévékben, mert a nem kormányközeli kereskedelmi és kábeltévékre kivetett új adó, a bevételek 76,9 százalékát elvonó ún. CSAK miatt először a kisebb tévék dobták be a törülközőt, majd a Viasat és az RTL is kivonult sz országból, a többiek pedig hétfőnként inkább nem is sugároztak semmit.

A kormány a tévék elsorvasztása következtében kieső adóbevételt a mozikon és a rádiókon igyekezett leverni, de azok inkább jóelőre felhagytak a tevékenységükkel. A multiplexek Nemzeti Táncházakká alakultak és továbbra is kongtak az ürességtől, a rádiófrekvenciákon pedig csak légköri zajokat lehetett hallani, de mivel minden rádiótulajdonosnak egyhavi fizetését be kellett fizetnie az államkasszába, az emberek inkább sorra kihajították a hasznavehetetlen készülékeket. Kovácsnak volt egy dugi rádiója a padláson, Icukával azon hallgatták néha a Szabad RTL-t, amin keddenként hangjáték formájában közvetítették a klasszikus Dallast Szlovákiából.

Jól járhattak volna a könyvkiadók, hiszen ha nincs se tévé, se mozi, se rádió (a színházak állami források híján másfél nap alatt jelentettek csődöt), előbb-utóbb az emberek kénytelenek voltak a könyvekhez fordulni, de a szórakoztató irodalomra kivetett Ponyvaadó, illetve a színes borítókat, és a száz oldalanként egy dugásnál többet tartalmazó írásokat sújtó 98,6 százalékos büntetőadó miatt csak Trabant-kézikönyveket és I. Vikor - Életem című tényregényének harminchat kötetét volt rentábilis kinyomtatni, abból meg családonként egy is elegendő volt (mármint a köteles példányok, amiket féláron, munkahelyi utalványra lehetett beszerezni).

A tévéket az emberek azonban meglepően sokáig megőrizték, mintha abban reménykedtek volna, hogy egyszer majd felhangzik az ismerős szignál, és folytatódik a Barátok közt, de amennyire Kovács emlékezett, a tíz év alatt egy kalózadó próbálkozott csak meg ezzel, de egy fél epizódot sem tudtak levetíteni mielőtt a csendőrök rájuk törték volna az ajtót.

Kovács abba is beletörődött, hogy mind a nyolc tévé ugyanazt adta esténként (már fejből tudta a műsort: 19:00 - Hírek, 20:00 - Szabadság tér ’89 ismétlés, 21:00 - Hacktion, 22:00 - Bayer Zsolt elmondja, mi volt ma), és már szinte nem is emlékezett arra, milyen volt az, amikor a távkapcsolót nyomogatva döntötte el, mit néz. Akkor legalább megvolt az a lehetősége, hogy kikapcsolja a tévét, és csináljon valami mást, nem úgy mint most, amikor felsőbb utasításra csak kikapcsoló gomb nélkül lehet forgalomba hozni készülékeket Magyarországon.

Így amikor a 3461. napon végre hazaért, és a cipője talpából kikapargatta az üvegszilánkokat, fogta az utolsó lapostévét a lakásban, és miközben a képernyőn a Nagy Testvér negédes hangon azt kántálta, hogy Magyarország jobban teljesít, kivágta a hatodikról. És megint embernek érezte magát egy kicsit.

Kommentelje a cikket a comment:com-on!