Konstantin
12 °C
25 °C

Szofi elvarázsolta Rogán Antalt

2018.01.23. 05:14

Van a gyerekeimnek egy könyve, amiben a Szofi nevű kislány elég nagy kalamajkát okoz azzal, hogy nem pont arra használja a bűvész varázspálcáját, amire kapta. A mára állandósult koreográfia szerint a lányok meseolvasás közben alkalmi varázspálcákkal hadonásznak, együtt kiabáljuk a Szofi által költött varázsigéket, melyek következtében a bűvész, a nyula és a gyerekekből álló közönség őrült átalakulások során megy keresztül. A könyv végén a buli mostanában azzal folytatódik, hogy a feleségem, én és a kutyánk is átvarázsolódik ezzé-azzá.

Feltehetőleg Rogán Antaléknak is megvan ez a könyv, és amikor a propagandaminiszter a közrádióban vasárnap reggel leadott interjúja készült, ő is épp valami mágia hatása alatt állt. Ha mégsem, az elhangzottaknak csak valami sokkal kínosabb oka lehet.

Rogán természetesen a kormány új kommunikációs csodafegyveréről, a Stop Soros törvénycsomagról beszélt, ami valószínűleg a leggyengébb minőségű kormánypárti törvénytervezet-szöveg, amit valaha olvastam. Mivel minden ízében életszerűtlen és betarthatatlan, az egyetlen célja az lehet, hogy az elkövetkező hetekben erről legyen szó, és ne például arról a közel 1300 menekültről, akikről a kormány megpróbálta elsunnyogni, hogy 2017-ben védelemben részesítette őket, miközben tízmilliárdokat égetett el menekültellenes hisztériakeltésre.

De mit is mondott Rogán? Nem akartam csak az MTI szemléjére hivatkozni, ezért meghallgattam az interjút. És milyen jól tettem!

Először is, Rogán szerint a törvénytervezet a "magyar emberek" "egyértelmű akaratán" alapul. A miniszter az őszi nemzeti konzultációra utalt: a kormány közlése szerint 2,3 millió kérdőívet kaptak vissza, és a finoman szólva irányított kérdésekre adott válaszok lényegében mind az ő migránsellenes álláspontjukat tükrözték.

Az a hatmillió felnőtt tehát, aki nem vett részt ebben az idióta színjátékban, nem magyar.

Arról a törvénytervezet elemzésekor már írtunk, hogy kizárólag a kormányzati politikusok fantáziájában léteznek olyan bejegyzett szervezetek, amelyek az illegális bevándorlást propagálják, segítik és finanszírozzák. Ezt a tevékenységet magyarul embercsempészetnek vagy annak előkészítésének, pártolásának nevezik, és a Btk. nagyon szigorúan bünteti. Nem véletlen, hogy az embercsempészek nem alapítványokat vagy egyesületeket alapítanak, hanem bűnszervezetet, és nem sajtótájékoztatót tartanak, hanem a markukat.

Ehhez képest Rogán most nem csak megismételte ezt az eszement kreténséget, hanem kijelentette, hogy "a kormány és a hatóságok" listát vezetnek azokról a szervezetekről, amelyek ilyen tevékenységet végeznek, mert nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek.

Egyrészt ha a kormánynak tényleg lenne ilyen listája, már régesrég legalább a TEK ostromolná az érintettek irodáit a közmédia élő közvetítésében. Ahogy az nagyjából történt akkor is, amikor semmi se volt a kezükben, mégis ráküldték a rendőröket a Norvég Alap civiljeire. Rogánék azért nem jelentik fel már ma is a menedékkérőknek jogi vagy humanitárius segítséget nyújtó szervezeteket, mert amit azok tesznek, abban az égvilágon semmi törvényellenes nincs.

Ha az illegális határátlépést pártoló/finanszírozó szervezetek "nem akarják magukat bevallani" a törvénytervezetnek megfelelően, a hatóságok javasolni fogják az ügyészségnek, hogy vizsgálja meg, a listájukon szereplő szervezetek ebbe a körbe tartoznak-e vagy sem, vázolta fel az elkerülhetetlen jövőt Rogán Antal.

Tehát a kormány Rogán szerint pontosan tudja, mely szervezetek jelentenek nemzetbiztonsági veszélyt a (már most is bűncselekménynek minősülő) tevékenységük miatt.

De ahelyett, hogy most azonnal fellépnének ellenük, a nemzetbiztonságot minden egyéb fölé rendelő, kérlelhetetlenül migránsellenes kormány alkot egy új, a Btk.-nál sokkal enyhébb szankciókkal operáló törvényt, és majd csak annak hatályba lépésekor jelenti fel e felforgató szervezeteket az ügyészségen.

Ha ez nem a nettó téboly, akkor mi?

A miniszter szokatlan nyíltsággal beszélt arról is, hogy a háromhetes társadalmi egyeztetés során minden "jobbító szándékú" javaslatra kíváncsiak, de a tervezetnek "csak a szigorítása elképzelhető, az enyhítése semmilyen körülmények között nem". Én magyar minisztert ennyire nyíltan még nem hallottam beismerni, hogy – egy törvénytervezet kötelező hivatalos vitája keretében – kizárólag azt tekintik a társadalom tagjának, annak a véleményét hajlandók figyelembe venni, aki egyetért velük, vagy esetleg náluk is elvakultabb.

Most arról, hogy Rogán mindvégig teljesen csereszabatos fogalomként használja a bevándorlást és az illegális bevándorlást, feledkezzünk meg, biztos véletlen. Tegyük félre, hogy "nyíltan és világosan" kimondta, hogy a törvény és a végrehajtási rendelete kifejezetten Soros György személyére lesz szabva, aki "ott lesz az elsők között", akiket érint majd a távoltartási végzés. És hogy Rogán kijelentette, nem maradhatnak a Soros pénzét osztó szervezetek sem, magyarul a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata is készülhet a hatósági vegzálásra.

De volt még egy érdekes rész, amikor a Soros elleni kampány apropóján az antiszemitizmus vádjáról kérdezték. Rogán szerint Benjámin Netanjáhu izraeli kormányfő tavalyi látogatása nyilvánvalóan annak elismerése, hogy a kormány nem antiszemita, sőt, a menekültpolitikája épp a zsidókat védi a leginkább. Soros Györgyöt pedig "Izraelben sem látják szívesen".

Rogán tehát nem azt mondta, hogy a kampánynak nincsenek antiszemita felhangjai, vagy hogy ők nem antiszemiták. Inkább azt találta fontosnak hangsúlyozni, hogy ha Izraelben utálják Sorost (márpedig ők aztán nyilván nem azért, mert zsidó), akkor tuti, hogy Magyarországon se a zsidósága miatt utálják Sorost.

Ha meg még az izraeli miniszterelnök is idelátogat, akkor aztán végképp biztos, hogy a Soros elleni kampány nem alkalmas az antiszemitizmus erősítésére.

Én azért jobban örülnék, ha nem Netanjáhu látogatása cáfolná a kormánypropaganda egyes elemeinek antiszemita felhangjait, hanem egyszerűen csak nem lennének ilyen felhangok. Sőt, ha ez az egész barbár, menekültellenes téboly véget érne, és értelmesen lehetne beszélni arról, hogy a súlyos demográfiai válságban lévő, de képzett és megfizethető munkaerőben erősen deficites országban milyen bevándorláspolitikára lenne szükség.

Kár, hogy nincs az a varázspálca, amivel mindenkit, akinek ehhez a törvényjavaslathoz bármi köze van, valahogy vissza lehetne varázsolni normálissá. Igény, az lenne rá.