Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Az ellenzék bojkottálja a 2019-es EP-választást!

ep2018 europai unio parlament valasztas szavazolap fidesz
2018.06.19. 11:02 Módosítva: 2018-06-19 13:05:43

A magyar ellenzék súlyos válságban van. Pártjainak népszerűsége a választások után tovább esett, a Jobbik éppen kettészakad, az MSZP folytatja önfelszámoló tevékenységét, az Együtt megszűnt, az LMP és a Momentum pedig belső küzdelmei miatt nem is értékelhető.

Orbán Viktor centrális erőtérről szóló stratégiája 2018-ban is sikerre vitte pártját. Az ellenzék összefogás-képtelennek bizonyult, ezért akkor is vesztett volna, ha a választás tisztességes keretek között marad. Az összefogás-képtelenség mértékét jól mutatja az az adat, hogy listán 51 százaléknyi ellenzéki szavazat a mandátumoknak csak 32 százalékára volt elegendő – holott koordináció esetén ezzel elméletileg a kormánytöbbség is megbuktatható lett volna. Ehelyett több mint kétharmados kormánypárti többség született.

Ki is az ellenzék?

Az ellenzék lehetőségei a jövőt illetően meglehetősen behatároltak. Fügefalevélként részt vehetnek a parlamentarizmus imitálásában, fenntarthatják saját struktúráikat, azonban igencsak kérdéses, hogy ezen felül mire van lehetőségük. A helyzet azonban mégsem reménytelen.

A NER működése szempontjából az ellenzék három kategóriára osztható. Az elsőbe tartoznak azok, akik ténylegesen veszélyeztethetik (legalább hosszú távon) a Fidesz hatalmát. A másodikba azok tartoznak, akiket Lenin nyomán „hasznos idiótáknak” nevezhetünk. Ők azok, akik viselkedésükkel akarva-akaratlanul Orbán Viktor kottájából játszanak. Végül van a harmadik kategória, azoké, akiket a Fidesz egyszerűen megvásárolt és ellenzéki színekben futtat.

Régi hadműveleti szabály, hogy az ellenfelet nem a legerősebb, hanem a leggyengébb pontján kell támadni. Így a Fidesz hatalmának megtörésének is első lépése az ellenzék megtisztítása. Mielőtt ennek lehetőségeit részletezném, érdemes megvizsgálni az általam említett második és harmadik ellenzéki kategóriát. A „hasznos idióták” közé tartoznak azok, akik a választók jelentős részéből negatív értelmű pavlovi reflexeket váltanak ki – vagy csak egyszerűen nem képesek megszólítani azokat a választópolgárokat, akik nélkül lehetetlen többségbe kerülni egy választókerületben.

Hasznos idióták

Eklatáns példája ennek a Demokratikus Koalíció, amelynek elutasítottsága a nem DK-szavazók között kiemelkedően magas. Mindez a rendkívül aktív budapesti II. és XII. kerületi szavazókörzetekben látszik a leginkább. Itt a választási részvétel megközelítette a 80 százalékot, és a szavazók anyagi viszonyai messze az országos átlag felett vannak. Nem véletlen, hogy itt volt talán a legnagyobb mértékű a taktikai szavazás is, aminek köszönhetően például Niedermüller Péter 37 százalékot tudott elérni, miközben a DK pártlistájára az itteni szavazókörökben a szavazatok csupán 6-8 százaléka jutott. Volt 21 százalék ellenzéki szavazó, akit Niedermüller nem tudott megszólítani – holott itt az átszavazási hajlandóság elvben igen magas volt –, és volt 42 százaléknyi szavazó, aki vele szemben még mindig a Fideszt tartotta jónak, vagy legalábbis a kisebbik rossznak.

Míg a baloldalnak sikerült ebben a kerületben egy megosztó és egyéni mandátumot soha sem szerző, bár annak nyolcszor nekifutó személyiséget indítania, addig a Fidesz kínosan ügyelt arra, hogy a XII. és a II. kerületben a leginkább vállalható jelöltjeit indítsa. Bauer Tamás ritka kivételként megállapította a választások után, hogy felesleges vádolni az együtt nem működő ellenzéki pártokat. A felelős a baloldal: „Mi vagyunk azok, akik nem tudtunk meggyőzni több választót a magunk igazáról.” A baloldal részéről három egymás után elbukott választás – Bauer esetében ráadásul 1990 óta nyolc (!) elbukott egyéni indulás – után felmerül egyébként a kérdés: miért gondoljuk, hogy ez a későbbiekben változni fog? Márki-Zay Péter joggal állapította meg, hogy ezt a kormányt csak csalódott fideszesekkel együtt lehet legyőzni. Őket azonban meg is kellene szólítani valahogy, és erre Gyurcsány pártja vagy az MSZP nem alkalmas.

Sok érv szól ugyan a választási együttműködés ellen, azonban következményeiben mégiscsak „hasznos idióták” azok, akik elvi alapon is kizártak minden választási együttműködést. A Momentum esetében ennek nem volt nagy jelentősége, azonban a Jobbik (és kisebb mértékben az LMP), a másik oldallal kötendő szövetségtől elvi alapon elzárkózó politikája következményeiben hosszú távon is a „centrális erőtér” fenntartását eredményezi. Vona Gábor a néppártosodással ezt ismerte fel, azonban arra nem volt képes, hogy korábbi elzárkózó vonalvezetését feladja. A Jobbik jelenlegi válsága éppen abból fakad, hogy a párt vezetésének túlnyomó többsége most már tudja, nem tud kiszabadulni a politikai gettóból akkor, ha a baloldallal való együttműködéstől továbbra is teljesen elzárkózik.

Egy választási együttműködés alapvetően arról szólhat, hogy a résztvevők megpróbálják indítani a leginkább integráló jelölteket, és a mandátumokat az egyébként meglehetősen pontosan mérhető pártpreferenciák alapján osztják el. 2018 áprilisában ennek ellenkezője történt, és az impotens magatartásban az MSZP járt az élen.

Az MSZP esete Tibi atyával

Először kötött egy megállapodást a DK-val arról, hogy 55-45 százalékban osztják el egymás között a választókerületeket, holott a pártpreferenciák alapján a kétharmad-egyharmad lett volna a reális – tehát kifejezetten rossz üzletet kötöttek. Majd amikor az LMP-vel kellett egyezkedniük, akkor Karácsony Gergely 23 visszalépésért hármat ajánlott fel, holott az MSZP–DK és az LMP közötti arány az akkori pártpreferenciák alapján 18:8 kellett volna hogy legyen. Végül, mint nemrég kiderült, az MSZP egy mérhetetlen, a választók jelentős részét kifejezetten irritáló politikai formációnak, a „Liberálisok” fedőnevű álpártnak 60 millió forint támogatást ígért azért, hogy ez a társaság velük együtt indul a választásokon.

Megkockáztatható az állítás, hogy ez a megállapodás lett volna az egy megszerzett szavazat alapján a legdrágább szavazatvásárlás a 2018-as választáson, és nem azért, mert papíron a Wikipédia szerint a pártnak 722 tagja van, hanem azért, mert a gyakorlatban a párthoz nem kötődik senki. Ennél sokkal többet hozott volna, ha a szocialisták Tibi atyával kötöttek volna hasonló megállapodást.

Választás vagy remény nyugatról?

Magyarországon utoljára 2010-ben tartottak csalás nélkül választást. 2018-ban a Kúria megállapította, hogy a kormány hazugsággal kampányolt, és megállapította azt is, hogy törvénysértő volt az ukrán–magyar határon a kettős állampolgárok szervezett utaztatása – más kérdés hogy a Fidesz által gleichschaltolt Alkotmánybíróság ezeket a bírósági döntéseket megsemmisítette, azonban a bíróság ténymegállapításait nem cáfolta. A közszolgálati média teljes bekebelezése, a tendenciózus, kormánypropagandától el nem váló állami hirdetések és nemzeti álkonzultációk mind súlyosan sértik az esélyegyenlőség elvét és megvalósítják a választási csalást. Ezt ugyanis nemcsak szavazatok meghamisításával lehet elkövetni, hanem a választópolgárok tudatos félreinformálásával is.

A sajtóban már a 2018-as parlamenti választások kapcsán is kibontakozott egy polémia arról, hogy van-e értelme egyáltalán indulni ezen. Mindkét oldal nyomós érveket tudott felhozni saját igaza mellett. Érdekes módon azonban csak egyetlen politikus akadt – Hadházy Ákos ,– aki képes volt arra, hogy ezeket szintetizálva, saját hitelességét nem rombolva vegye fel a parlamenti mandátumát.

Orbán Viktor rendszere jelentős részben abból a pénztranszferből táplálkozik, amelyet az Európai Unió irányít Magyarországra. A NER oligarchái döntően ennek ellopásából hizlalták saját vagyonukat. Az ellenzék pártjai és szavazói rendre Brüsszeltől, a különféle bizottsági jelentésektől, a hetes cikkelytől vagy a Fidesz Európai Néppártból történő kizárásától remélnek valamilyen politikai eredményt. 2019-ben Magyarországon is európai parlamenti választást tartanak. Ez remek alkalom lehetne arra, hogy a Brüsszelre mutogatás helyett magunk is tegyünk valamit azért, hogy az Európai Unió intézményei Magyarországgal szemben lépéskényszerbe kerüljenek.

Üzenet Európának

Az EP-választás bojkottját számos körülmény is indokolja. Egyrészt az, hogy Magyarországon az uniós pénzek ellopását, a miniszterelnök családjának érintettségét nem nyomozza ki a magyar ügyészség, az OLAF egyértelmű bizonyítékai ellenére sem. Az Európai Néppárt tagpártjai egyre gyakrabban kapnak kínos kérdéseket saját szavazóiktól: miért működnek együtt az európai értékeket aktívan romboló Fidesszel. Az uniós pénzek elsíbolása és Orbán Viktor állítólagos gazdagodása már uniós politikai szinten is téma.

Az EP-választások bojkottjával a magyar társadalom tisztességes része üzenhetne egész Európának: a magyar nem tolvajnép. Csak a vezetőink azok. A bojkott tehát nemzeti becsületbeli ügy lenne. Másrészt az indokolja a bojkottot, hogy a választás feltételei az országgyűlésihez hasonlóan az európai választáson sem felelnek majd meg annak, ami egy jogállamban elvárható. Ugyanúgy közpénzből, kormányzati tájékoztatásnak álcázva zajlik majd a Fidesz kampánya, az ellenzék ugyanúgy ki lesz tiltva a közszolgálati médiumokból, a Fidesz által irányított masszív propagandagépezet ugyanolyan, orosz mintájú lejárató és álhírkampányokat fog futtatni, mint tette azt az országgyűlési választási kampányban. Ebből pedig az is következik, hogy helytelen volna, ha az ellenzék is asszisztálna a jogállamiság, a szabad választás imitálásához, miközben annak éppen tartalmi kiüresítése folyik.

Amennyiben a „nyereség” és a „veszteség” oldalt hasonlítjuk össze az országgyűlési választás esetleges bojkottjával, akkor nyilvánvaló, hogy ebben az ügyben az ellenzéknek minimális a vesztenivalója. Nézzük az anyagi veszteséget. Az EP-választás listásan történik, és 21 mandátum kiosztását jelenti, igaz, a mandátumokhoz viszonylag magas juttatások társulnak. Az ellenzéki pártok azonban legjobb esetben is csak 10 mandátumban reménykedhetnek. Leegyszerűsítve: tanácsadókkal kb. 30 személy állásáról beszélünk. Ez nagyságrendekkel kisebb, mint akiket az országgyűlési választások bojkottja érintett volna.

A politikai veszteség ennél is csekélyebb. A Magyarországot érintő döntésekben a magyar ellenzéki képviselőcsoportnak szinte semmilyen szerepe sem volt, az eddig is bíráló jelentéseket sem ők készítették (lásd Judith Sargentini 2018-as, ill. Rui Tavares 2014-es, a Fidesz-kormányt elmarasztaló jelentése). A Magyarországnak jutó uniós kvóták, illetve pénzek kérdését sem ők döntik e,l és ellenőrzési jogkörük is minimális, szemben a nemzeti parlamenti képviselők jogosítványaival.

A politikai nyereség viszont aligha becsülhető túl. Az Európai Unió történetében még soha nem fordult elő, hogy egy tagállamban részleges választási bojkottra került volna sor. Egy ilyen eset válaszkényszerbe hozza az Európai Unió tagállamait. Arra kényszeríti az Európai Néppártot is, hogy gondolkodjon el a Fidesz kizárásán.

Különösen aktuális ez akkor, amikor számtalan bizonyíték van arra is, hogy Orbán Viktor valójában nem más, mint Putyin trójai falova az EU bomlasztására. A magyar állami külpolitikai hírek jelentős része ma már orosz álhírek átvételéből áll. A nyugat-európai közvélemény számára nyilvánvalóbbá válna, hogy Magyarország szuverenitása súlyosan sérült, másrészt az országban sorozatosan és durván megsértik az EU alapelveit, és ez a tapasztalat előbb-utóbb az Orbánnal eddig fű alatt politikai alkukat kötő nyugati politikusokat is vállalhatatlan helyzetbe hozza. Másrészt érdemes megfordítani a kérdést: miért is vár a magyar ellenzék Brüsszeltől bármit, ha még arra sem képes, hogy ennek kapcsán egyértelmű üzenetet küldjön az EU felé?

Most lehetne hitelességi tőkét gyűjteni

Az akció másik politikai nyeresége, hogy olyanok is azonosulni tudnak vele, akik egyébként jobboldali Fidesz-szavazók. Közülük is sokakat zavar a korrupció és a nemzeti szuverenitás sérülése, csak éppen az ellenzéki oldalon nem láttak jobb alternatívát. Az EU intézményeibe vetett bizalom azonban még itt is feltehetően sokkal magasabb, mint a hazai ellenzékhez fűzött remények, és ezeknek a szavazóknak a politikai bojkott azonosulási lehetőséget kínál.

Lehetséges, hogy a kormány azzal kívánja nehéz helyzetbe hozni az EP-választást bojkottálni kívánókat, hogy ezt az alkalmat összevonja az önkormányzati választással, aminek bojkottja ellenzéki oldalról megoldhatatlan. Azonban két teljesen különböző választásról van szó, akkor is, ha egy időben tartják. Az ellenzék érvelhet azzal, hogy az egyiken részt vesz, mert az önkormányzati intézményrendszer minden kormányzati próbálkozás dacára még jelent érdekképviseleti lehetőséget. Ezzel szemben viszont az EP-választás adta érdekképviseleti lehetőség sokkal csekélyebb, mint az a kár, amit a hazai politikai rendszer legitimálása okozna, nem beszélve arról, hogy a magyar kormány nyíltan és látványosan csapja be az Európai Uniót, és az ellenzéki részvételt is csak arra használná fel, hogy ezt a folyamatot folytassa.

A politikai nyereség akkor is adott, ha ebben a bojkottban nem minden ellenzéki párt vesz részt. Azok, akik a bojkottot felvállalják, éppen ezáltal lesznek hitelesebbek a magyar választók számára – amire igencsak szükségük is van. Velük szemben nem fog felmerülni az a vád, hogy valójában a NER kitartottai vagy megélhetési politikusok. Ezzel szemben viszont azok, akik felvállalják a színjátékban való részvételt, nehezen fogják tudni lemosni magukról ezt a bélyeget. Önzőnek, árulónak és butának lehet és kell nevezni őket nagy nyilvánosság előtt, annak érdekében, hogy ne kaphassanak a választóktól még egy esélyt. Hogy egy új, hiteles ellenzék hozzákezdhessen a NER lebontásához.

A szerző történész.

Ungváry Krisztián az áprilisi választás óta az Indexen megjelent politikai publicisztikái:

A Fidesz szavazó védelmében (április 14.)

Most eldől, ki ellenzéki és ki megélhetési politikus (április 20.)

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)

Cikkünket itt kommentelheti:

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?