Kiderült, hogy tényleg döbbenetes a ballib médiatúlsúly

2018.08.03. 16:55 Módosítva: 2019.02.04. 23:33

Azután, hogy a héten a Hír tévé átvételét követően bezárt a Heti Válasz online verziója is, joggal gondolhatnánk, hogy a jobboldali sajtó most már tényleg egyeduralkodóvá vált a magyar médiában. Ez azonban laposföld-elmélet szintű tévedés.

A Fidesz valójában éppen hogy felszámolta a jobboldali, konzervatív sajtót. A rezsim által működtetett média ugyanis nem annyira sajtó, mint inkább propagandaeszköz, ami a média alapvető elveitől távol működik. 

Sajtónak olyan médiaterméket nevezünk, ami:

  • sajtóetikai elvek alapján
  • az olvasók érdeklődését is figyelve
  • objektíven
  • igyekszik

bemutatni a közéleti eseményeket.

A Köztévé teljes arzenálja, az Echo tévé, a Magyar Idők, a Pesti Srácok, a 888 vagy a TV2 ezen kritériumok egyikének sem felel meg. A szinte teljes magyar médiatérképet elfoglaló izék ugyanis:

  • sajtóetikai elvek helyett a párt utasításai/kommunikációs terve alapján dolgoznak
  • nem érdekli őket, hogy mi foglalkoztatja az olvasókat, azt nyomják, amit a Fidesz szerint éppen nyomni kell
  • objektivitás helyett a párt kampányának szemszögéből tálalják az eseményeket
  • és nem is igyekeznek máshogy dolgozni. (Az igyekezet azért került külön a listára, mert nyilván a nem fideszes médiumok is követnek el hibákat, néha egészen súlyosakat is, de legalább az igyekezet megvan, hogy sajtóként működjenek.)

Az egész eredője tehát, hogy míg néhány ellenzéki, független, balos, liberális lap és tévé talpon maradt, és ezek közönsége továbbra is objektív információkhoz juthat, a Fidesz teljesen megfosztotta a konzervatív, jobbos közeget attól, hogy számára fontos témákban független információhoz jusson.

Félreértés ne essék, nem azt mondjuk, hogy létezik jobboldali és baloldali igazság. Ez maga lenne az agyatlan trumpizmus.  Egyszerűen arról van szó, hogy minden lap a maga megközelítése,  olvasóinak  érdeklődése, újságíróinak értékrendje alapján választ és dolgoz fel témákat.  Amiben azonosak, hogy a kérdést aztán igyekeznek objektíven feldolgozni, függetlenül attól, hogy high-tech kütyükről, fafaragásról, demográfiai trendekről vagy világpolitikáról van szó. Ez a sokszínűség szűnt meg, mégpedig a konzervatív ügyek kárára.

Mindez nagyrészt a Fidesz hibája, de sajnos néhány médiatermék esetében a saját vezetőik is tehetnek a helyzetről: a párt támogatása, az állami hirdetések csordogálása ugyanis elaltatta a piacgazdasági reflexeket, és így sokkal könnyebben ki lehetett rántani alóluk a szőnyeget. A piacban bízó függetlenekkel éppen ezért nehezebb a helyzet.

A lényeg mégis az:

A Fidesz szellemileg hontalanná tette a jobboldali, konzervatív értékeket valló magyarok tömegét.

Pedig ennek a rétegnek a véleménye, megközelítése ugyanolyan fontos, mint a baloldali vagy liberális állampolgároké. A különböző ideológiák egyensúlya vezet gyümölcsöző társadalmi párbeszédhez.

A konzervatív, jobboldali elveket valló magyarokat a kormány ezzel a médiahadjárattal ráadásul megfosztotta attól a lehetőségtől is, hogy hallassák a hangjukat, kifejthessék a véleményüket.

Ha pedig nem adták fel, hogy értesüljenek a világ és Magyarország aktuális eseményeiről, akkor a még működő független, és jellemzően nem konzervatív lapok, tévék maradnak a számukra. A másik út, hogy lenyelik a kommunista időket idéző pártszemléket. Ha innen nézzük, akkor az Orbán által hangsúlyozott liberális médiatúlsúly valóban létezik, csak erről éppen ő maga tehet.