Ha sárga és hápog, akkor kacsa

2020.03.13. 12:36

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság megszüntette az eljárást abban a magánvádas ügyben, amelyben Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője feljelentést tett becsületsértés miatt ismeretlen tettes ellen, miután az Origo.hu egy szerző nélküli, „Egy fiatal lány állítja: Donáth Anna szexuálisan zaklatta a Sziget Fesztivál után” című cikkben egy névtelen levélre hivatkozva azt állította, Donáth egy fiatal nőt zaklatott, ajánlatot tett neki és rátámadt. 

A feljelentésben foglaltak szerint a cikkekben Donáth Anna becsületének csorbítására alkalmas tényállításokat jelentettek meg, a bíróság ezért utasította a rendőrséget, hogy derítse ki,

  • ki volt a cikk írója,
  • kik a megjelenéséért felelős személyek,
  • valamint ki a történet alapjául szolgáló névtelen levél szerzője.

Az eljárás során tanúként hallgatták Gábor Lászlót, az Origo.hu főszerkesztőjét is, majd megszüntették az eljárást, mert Gábor László azt vallotta,

  • nem tudja, ki írta a lapjába a cikket;
  • nem tudja, ki szerkesztette azt;
  • nem tudja; ki döntött a közléséről.

És ezt a rendőrség és a bíróság is bekajálta.

Nem azt mondták, hogy ne már, Gábor úr, maga most azt állítja, hogy az ország egyik legolvasottabb portáljának cikkei közé az helyezi el saját írásait, aki akarja? Hogy bárki, névtelenül írhat cikket bármiről, annak valóságtartamát senki nem ellenőrzi, sőt, ha már ott a cikk, ez a titokzatos ismeretlen még a címlapra is kivarázsolhatta?

És amikor Gábor László kötötte az ebet a karóhoz, akkor nem azt mondták neki, hogy Gábor úr, mi azért bekérnénk a szerverlogokat, megkérdeznék az aznapi szerkesztőket, címlapügyeleteseket; átnéznénk az archívumot, hogy kiderüljön, pontosan honnan és mikor került be az anyag a rendszerünkbe. Mert mi, Gábor úr, önnel ellentétben nem szarunk arra, hogy az ország egyik legolvasottabb hírportáljára most, amikor a koronavírus miatt veszélyhelyzetet rendeltek el, bármilyen futóbolond írhat vezércikket, ami mindenféle ellenőrzés nélkül megjelenhet.

Mert ez a dolgunk, Gábor úr, tehették volna hozzá.

Bezzeg, amikor a Fejér Megyei Hírlapban 2016-ban megjelent Orbán Viktor-interjút meghamisították, és olyan dolgok kerültek abba bele, amelyeket a miniszterelnök nem mondott, addig nem nyughatott a bíróság, míg 2019 szeptemberében jogerősen el nem meszeltek valakit a hamisításáért. Aki egyébként azzal védekezett, hogy nem ő írt bele, nem ő szerkesztette és nem is ő döntött a közléséről. A vizsgálat során akkor olyan mélységig sikerült feltárni az eseményeket, hogy milyen ip-címről, milyen felhasználó lépett be a cikkbe, ott mennyi időt töltött hamisítással, stb.

Most viszont nem kérdeztek semmit.

Nem ellenőriztek, nem nyomoztak, elfogadtak egy nyilvánvaló hazugságot, amit az origo korábbi dolgozói, a rendszerük ismerői hangosan körberöhögtek. De tegyük fel, hogy úgy van minden, ahogy Gábor László állította. Ebben az esetben Gábor Lászlóban legalább két komplett személyiség lakik, akik nem tudnak egymás tetteiről - és aznap Laci volt szolgálatban, nem László, ő vette át (írta?) a cikket, ő szerkesztette, vagy adta ki valakinek szerkesztésre, és ő élesítette publikálásra. Mondom, Laci, nem László.

Vagy, és ez a sokkalta ijesztőbb magyarázat, az Origo címlapján jelenleg olvasható cikkek nem mindegyikével tud elszámolni az a személy, akinek pedig ez lenne a dolga, hiszen ha valami baj van, ő tartja a hátát. Azt ugye, mindenki sejti, hogy ha ma az Indexen egy névtelen levélre alapozva megjelenne egy cikk arról, hogyan jár a Genfi-tó mellé évente vércserére a külügyminiszter, és amikor ezért teljes joggal beperelnék a lapot, a főszerkesztőnk "nem tudom ki írta, szerkesztette, publikálta" védekezését (amivel soha nem élne, mert van gerince) villámgyorsan körberöhögné a rendőrség, az ügyész és a bíróság is?

Van ám itt még valami. Gábor Lászlót egy büntetőügyben hallgatták ki. A bíróság előtt neki tanúként ún. igazmondási kötelezettsége van, ami azt jelenti, hogy nem hazudhat. Tetszik tudni, mint az ügyvédes sorozatokban, amikor a Bibliára tett kézzel esküdnek, hogy az igazat, csakis az igazat, tisztelt bíróság. Ha valaki ilyen helyzetben nem mond igazat, az nem egyenlő azzal hogy azt mondom anyámnak, hogy nem, nem engedtem be a kutyát, és nem, nem aludt az ágyadon, mert az füllentés. Kamu. Hazugság.

Ezt meg úgy hívhatják, hamis tanúzás.

Btk. 272. § Hamis tanúzás

272. § (1) A tanú, aki hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el.

(4) Aki a hamis tanúzást büntető ügyben követi el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha a hamis tanúzás olyan bűncselekményre vonatkozik, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Viszont ezt, mármint az esetleges hamis tanúzást, csak egy újabb eljárás bizonyíthatná, aminek az lenne a célja, hogy kiderítse, igazat mondott-e Gábor László.