Alfonz
5 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Ezen az áron nem kell a kétharmad megszüntetése!

2020.10.07. 14:12 Módosítva: 2020.10.07. 16:53
Bíró László őszinte megbánása azzal válik hihetővé és megbocsájthatóvá, ha az okozott kárt jóváteszi. Indulásként minden közfunkciójából szálljon ki.

Noha mind a személye, mind a tárgya visszataszít és akarva-akaratlan besározódással fenyeget – nemkülönben a megjelenésért folytatott keserves, lehet, megalázó próbálkozás-sorozat, ami a megírás után még rám vár (ez tart vissza megannyi véleménynyilvánítástól) –, ezúttal nem tehetem meg, hogy nem emelem fel tollam/szavam a hamarosan bekövetkező szerencsi időközi választásokkal és főszereplőjével, Bíró Lászlóval kapcsolatban.

Ha e problémacsomót illetően legalább nem hagynék fellelhető és idézhető nyomot  a fönti nehézségek dacára, azt gyáva kussolásnak, értelmiségi legitimációm önfelszámolásának tartanám. Nem maradt rá sok idő (kellett ennyit hezitálni), mert az eseménysor dramaturgiája szerint a nyomot hagyásnak meg kell előznie a 2020. október 11.-i eredményhirdetést.

De mi köze van egy zsidó, de ebből a szempontból inkább: egy kulturális folyóirat szerkesztőjének egy időközi képviselő-választáshoz? Még ha a korszakunk politikai valóságában jelentős változást is hozhat e voksolás eredménye, hiszen, ha nem is a gyakorlati, de ama „mágikus-szimbolikus” értelmében megtörheti az évtizedes kétharmados regnumot. Azonban a politikai erőviszonyok kibillentése akkor sem ok e foglalatoskodásra, ha a kétharmad megtörése jelentős kihatással lehet személyes működésem s vele egzisztenciám terepére. Nem a kultúrára – az all after all ettől akkor is, csak azért is független – hanem a finanszírozására. (Változtathat-e akár egy mondatomon is, hogy akad-e rá pénz kinyomtatni, vagy sem? Ha igen: az nem irodalom.)  

A kétharmad-sors(talanság) mint magyar állampolgárt érint. Elsősorban azért, mert

sem kintről, sem bentről néző perspektívából nem vet jó fényt az országra és társadalmára, ha ennyire egy imázs, egy akarat, egy elképzelés, egy szellemiség, egy jövőkép irányába hord a választása.

Ha nem vagyok rosszindulatúan elfogult, feltételeznem kell, hogy a FIDESZ-KDNP nehezen hordozza a kétharmad terhét, mert ezzel az ország vezetését illetően minden felelősség a vállára nehezedik. S nemkülönben azért is, mert a legkülönbözőbb szakmák művelőiként pontosan tudják és érzékelik, hogy az ország számára létkérdés-minőséget minden területen csak ellentétes nézőpontok összeszikráztatásából, a kellő súllyal háta mögötti erőket felvonultató egyeztetések, s nyomukban a végeredményt optimálisra csiszoló fáradságos munka révén lehet kinyerni. Nem beszélve a sok-sok (de legalább két) oldal szellemi erejének mozgósításáról, és azok felelős igénybevételéről. (Egy országnak csak egy értelmisége adatott.) Mindezt csak egy kellő erőt felvonultató ellenzék révén lehet elérni, amely a szerencsi időleges választáson egy tragikus véletlen (baleset) folytán, ha nem is esélyt, de inkább reményt nyerhet. (S akkor még nem beszéltünk a diktatúra folyamatos gyanújáról, ami lehet, csak az ország társadalmának valamilyen okból – és az egyik ok a valamirevaló ellenzék hiánya – ilyen egyöntetű szimpátiájának köszönhető.)

Tehát a tét óriási.

Azonban.

Mint minden politikai erőtől – hiszen ez sui generis lényegük – a FIDESZ-től sem lehet elvárni, hogy minden mandátumáért ne küzdjön meg, vagy a felelősségén könnyítendő, maga szervezze meg ellenzékét. (Bár vannak ilyen kísérletei, főként a médiában.) Ezért nem róható fel nekik, hogy oknyomozó segédcsapatai derítették fel a volt fideszes mandátumáért csatába küldött Jobbik, majd az összellenzéket is megtestesítő jelöltről, hogy antiszemita és rasszista. (Amit – nem tudom miért? – nem elemeztek ki a kommentárok egyik oldalról sem, hogy a billog-idézetek szövegkörnyezete – nincs leleplezőbb, mint a nyelv – egy primitív, kulturálatlan macsó portréját rajzolta meg, ami eleve lehetetlenné tenné a vele való azonosulást.) (Aki politikusnak készül, annak a gimnáziumi ballagó bál után úgy kell viselkednie, hogy ne legyen kompromittálható. Ez az önmegtartóztatás – sajnos? – e nem kevés érdekérvényesítési lehetőséget nyújtó szakma/hivatás szükségszerű befektetése.) 

Igen, sokkal hatásosabb, vagy sokkal inkább elvárható lett volna, ha a lefülelést az ellenzéki médiumok intézik, elvégre a facebook bejegyzések ma már rutinnak számító megvizsgálása nem akkora kunszt, mint Schmitt Pál Ph.D disszertációjának plágium ügyét kideríteni, s vele ellavírozni a lemondatásáig. S ha már a felfedezést átengedték – „oknyomozás” pártatlansága – akkor, ha nyomokban is, még létező szakmai fölényük jegyében a szöveget értelmezhették volna, nevezetesen, hogy a „Judapest”, s a „pajeszcsúszda” kifejezések nem csupán kirekesztő, s a holokauszt után (Kertész Imre gondolata) gyilkos gúnyszavak, hanem használója szellemi hátországát, szocializálója irányát és folyamatát lemeztelenítő kulcs-kifejezések. (Egyedül Révész Sándor „Hitlerrel Európáért” cikke HVG360 2020.08.30. tett erre kísérletet.)

Bíró „so called” bocsánatkérése semmilyen biztosítékot nem vert ki, s ez már tragikus, vagy tragikomikus fejlemény. Bíró azt állította, hogy a 2018-as választások, nevezetesen a FIDESZ kétharmados győzelme okozta frusztráció váltotta ki belőle a „zsidózást”.

Ez a magyarázkodást (bocsánatkérést?) vagy egy teljesen zavarodott, nemhogy választási kerületet, de egy lakóbizottság képviseletét ellátni képtelen ember tette, vagy egy olyan magabiztos férfiú, aki meg van arról győződve – igaz, a terepet sok-sok szoc-lib értelmiségi előkészítette számára –, hogy szellenthet bármilyen orrfacsarót, az érdekkörébe tartozók az orrukat úgyis befogják, tehát bátran eleresztheti magát. 

Hiszen.

A FIDESZ-nek mi köze a zsidózás ürügyéhez? A magyar politikához, társadalomhoz valamelyest is hozzászagoló is tudja, hogy ha valakik, a maradék zsidók nem támaszai a FIDESZ-nek, s ezért a legtávolabbról sem asszociálhatók vele. (Csak egy zárójel summázásként: A Horthy rendszert sok-sok gesztussal rehabilitáló FIDESZ elfogadhatatlan a túlélők és utódaik számára, akik a magyar televényből „kiszántásukat” Horthy Miklósnak, vagy távlatosabban: a Horthy rendszernek tudják.)

Azonban Bírónak a bocsánatkérés elfogadásába vetetett „bizalma” – nevezetesen azért, mert Bíró „keresztény ember” – már-már agresszívan fenyegető. Miért kellene a zsidóknak – egy hasonló kirekesztő szavak következményeként elpusztított nép töredék túlélőinek – éppen a keresztény bocsánatkérést elfogadnia? Ők nem keresztények – azonosságukért, azonosíthatóságukért kétezer éven keresztül súlyos árat is fizettek. Igazolhatóan lejudapestezett zsidóként pusztították el őket, mégpedig igazolhatóan keresztvízzel meghintettek által. (Egyébként épp a tájról a legtömegesebb számban, ahol Bíró képviselőként a kétharmad megdöntésére készül az ország nem fideszes részét megtestesítendő.) Ha Bíró bocsánatot kér, s bűne alóli feloldozást vár – magánemberként, vagy politikusként az általa képviseltek nevében –, akkor a zsidókat kell megkövetnie – mégpedig a zsidó bűnmegbocsátás ismérvei szerint. (Még a gyóntató székben is kirónak szentenciát.)

A zsidóknál az őszinte megbánás azzal válik hihetővé, s ezzel megbocsáthatóvá, hogy az elkövető az okozott kárt jóváteszi. Lenne ötletem, hogy ezt hogyan lehetne megvalósítani – indulásként minden közfunkcióból kiszállni,

hogy a tisztátalan (közel)múlt ne szennyezhesse be az ügyet, amelynek során bűneit fölfedték –, de ezzel minek fáradoznék, hiszen ilyen megbánásra, jóvá tevésre kísérlet sem tett.

De ismétlem: mi közöm a cukiskodás kardjába dőlt jobbikos figurához (a politikus szót nem használnám vele kapcsolatban), s magához a pártjához. (De jó lenne a jelenségről elvitatkozni mesteremmel, Heller Ágnessel, akinek nem osztottam orrbefogásra biztató álláspontját – mintegy saját példáján is bemutatva a jelenséget, ahogy utolsó művében, a Filozófiatörténet Gólyáknak mindhárom kötetében jól elszórakozott filozófus elődei politikai balítéletein.)

Engem az érdekel, pontosabban érint megrendítően, hogy ebben a Bíró László képviselte szennyben, s a szenny egyre inkább a párt eliteknek, s képviseltjeiknek a pórusaiba szétmaszatolásában miért, milyen megfontolásból, s milyen üzenettel vett részt (sajna már csak múlt időben beszélhetünk) az a politikai tábor, szövetség, hogy közösséget ne mondjak, amely az általam is oly áhított kétharmad megszüntetésére hivatott. (Miért nem cserélték le az „összellenzék” rajtakapott jelöltjét, ahogy Schmitt Pált is kénytelen-kelletlen, de leváltották.)

Ki kell mondjam. Ezen az áron nem kell a kétharmad megszüntetése!  Ha van tudásom, rálátásom: nemcsak nekem, de senkinek.

A politika nem erkölcsi olimpia. Sajnos eleve sok piszokkal, megalkuvással, számítással, átveréssel kísért játék – már az Ókor óta. Azonban van egy erkölcsi határ, amelynek áttörése megkérdőjelez, beszennyez minden praktikus-taktikus számítást. Amikor az a józan számítás, hogy nem lépek bele a szennybe. Szájba rágva még egyszer, ha nem lett volna világos, miről van szó: a Fideszt leváltani kívánó sokszínű (szivárvány) közösség abban egyezett meg, hogy hajlandó egy olyan figura mögé beállni, aki mai aktualitással és érvénnyel idézi fel azt az öngyilkos (Pap Károly, a Bergen-belseni koncentrációs-táborban meghalt író kifejezése a jelenségre) vakrepülést, amely egyszer a szakadékba kormányozta Magyarországot.

Ezt a cikket, azaz már csak a felelős nyomot hagyást valahogy be kell fejeznem. Az írás: logikus gondolkodás. A Bíró László mögé besorolás eredőinek egyenes meghosszabbítása, hogy nem a szerencsi, de a 2022-es (sőt: bizonyos mértékben a 2026-os is) választás itt és most az ellenzék számára meghiúsult próbálkozás maradt. Ugyanis az a politikai erő, csoportosulás, aki támogatta – bizonyára „csak” vak és kisszerű érdekekből (ha bejön, ha nem: egyre megy) – Bíró László szerencsi indulását, az nemcsak erkölcsi szempontból vesztette el a legitimációját a magyar nép képviseletére a magyar parlamentben, de az emberi minőség megítélése – s van-e ennél lényegibb megmérető képesség? – vizsgáján is elbukott.

Nem folytatom, csak két verssorral érzékítem meg a „széttört álmok” csalódott állapotát és a belőle fölszivárgó jövő képét:

„Szerte nézett, s nem lelé/ Honját a hazában.”

„Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztó éji felleg”

Sajnos bejött. Illetve nem is sajnos, mert a szerzői sértettséget felváltotta e folyamatban a szerző leírta jelenség igazolódása fölött érzett megelégedés. Azaz: látlet-rajzának rövid időn belüli meghatványozozódott érvénye. Ugyanis a pártok a társadalomba beágyazott holdudvar-értelmiséget is képviselnek, amelynek a leghitelesebb kifejeződése a sajtójuk.  Ez a sztereo hatás, ha egyszer nyilvánosságra jut, legitimálja cikk megírásába és megjelenése vesszőfutásába fektetett érzelmi energiát.    

Az ún. ellenzéki „kulturális erőtér” zászlóshajói, a HVG (ide küldtem először), az Élet és Irodalom arra hivatkoztak, hogy már foglalkoztak a témával,(lehet eleget?), s különben is nem mondok újat. A Népszava – amikor TGM is ajánlotta a közlést – hozzá fordultam e számomra fontos ügyben mentorálásért - válaszolt kettőnknek, s a nyilvánosságból kizárást – itt tágulhat sztereó élménnyé az olvasó (lesz?) ítéletalkotása - a következőképp indokolta: „A dolgozatot egyöntetűen rossznak tartjuk, terjengős, azt gondoljuk, tele van ellentmondásokkal annak ellenére, hogy tisztességes szándékát nincs okunk kétségbe vonni. A dolgozatot  - nem cikket K.J. – nincs szándékunkban közölni.” S majd: Az újonnan indult Telex: csak belső munkatársaktól közölnek írást. A Válasz-Online szerkesztőségi állásfoglalása: “nem foglalkoznak a témával.”

Szerző: Kőbányai János író, a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője