Simon, Szimonetta
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Mi kellene az ellenzéknek a sikerhez? Falusi aktivisták és sok pénz

CER 3771
A vasárnapi időközi választás egyik fontos tanulsága, hogy ha az ellenzék nem fogja tudni lényegesen növelni a támogatottságát a falvakban, és a városokban maradnak az eddigi erőviszonyok, akkor Orbán Viktor legfeljebb a kétharmadát veszti el 2022-ben, de a hatalmát nem.

Az ellenzék ugyan tisztességesen helytállt a versenyben, de erős remény volt arra, hogy az összefogásuk – a pártvezetők és Karácsony Gergely főpolgármester kiállása Bíró mellett, a közös munka – sikert hozhat. Egy ellenzéki győzelem komoly reményekkel tölthette volna el az ellenzéket 2022-re vonatkozóan, mert azt mondhatták volna: megtalálták a politikai technológiát – majdnem minden ellenzéki párt összefog egymással a helyi választókerületben  –, amellyel a Fidesz a választókerületek többségében megverhető.

A siker elmaradása joggal töltheti el csalódottsággal őket, ugyanakkor a Fidesz sem dőlhet hátra, mert ezúttal erős ellenfelet kapott.

A szavazóköri adatok szerint Tiszaújvárosban az ellenzék közös jelöltje, Bíró László egyértelmű fölényhez jutott, a verseny Szerencsen viszont már kiegyenlítettebb volt, a falvak jelentős részében – azaz a választókerület lakosságának a többségében – viszont  Koncz Zsófia bizonyult jobbnak, nem egy falusi szavazókörben 60-70 százalék fölötti szavazati arányt is el tudott érni. Ezzel pedig ellensúlyozni tudta a rossz tiszaújvárosi szereplését, igaz, nem mindegyik falusi szavazókört nyert meg Koncz Zsófia, de eleget ahhoz, hogy ő győzzön a végén.

Az ellenzéki többségű és irányítású Tiszaújvárosban bőven 50 százalék alatt maradt a részvétel, az ellenzéki kampánycsapatnak ez az egyik legnagyobb logisztikai kudarca.

Kevesebb szavazóval is győzött a Fidesz

2018-hoz képest a fideszes jelölt most kicsit nagyobb százalékaránnyal győzött: Koncz Ferenc akkor 49, a lánya most 50,8 százalékot kapott. Az is igaz viszont, hogy a Fidesz jelöltje akkor több mint 25 ezer szavazatot szerzett, ehhez képest most közel 18 ezer voksot gyűjtött össze, vagyis mintegy 8000 2018-as fideszes szavazó nem ment el (itt fontos hozzátenni, hogy a részvétel összességében is lényegesen nagyobb volt két éve, mint most).

Az ellenzéki szavazók egy része is otthon maradt 

2018-ban Bíró László 16 469 szavazatot kapott (akkor még nem volt közös jelölt), most viszont 15 875-öt. 2018-ban az MSZP-Párbeszéd jelöltje majdnem 8000, az LMP 1,1 ezer szavazatot kapott. 

Több ezer 2018-as ellenzéki szavazó szintén nem ment el most tehát voksolni, ha az ő nagy részüket sikerült volna meggyőzni a szavazáson való részvételre, akkor másként is alakulhatott volna a végeredmény.

A tanulságok 

Ellenzéki összefogással a Fidesz megszorongatható a választókerületekben, de a kormányváltás még ekkor sem garantált. 

A kormányváltáshoz olyan ellenzéki jelöltekre van szükség az egyéni választókerületekben, akikhez nem fűződnek gyanús ügyek, botrányos kijelentések, vállalhatatlan Facebook-posztok. Bíró László kampányát beárnyékolták korábbi antiszemita mondatai és a kormánypárti média által feltárt gazdasági ügyek. Ő igyekezett minél kevesebbet foglalkozni a kormánypárti média és sajtó támadásaival, ám ez a taktika itt nem vált be.

A kormányoldal sokkal több pénzt tudott költeni a kampányra az ellenzéknél, bizonyítja ezt a két jelölt Facebook-kampánya költségei közötti nagy különbség (a fideszes jelölt 5 milliót, míg Bíró 1 millió forintot költött hirdetésre a közösségi médiában).

A „Koncz” név jól csengett, Koncz Ferenc – az eredményből ítélve – kellően beágyazott volt a választókerületben.

Hatott az általános politikai helyzet is, amelyben a Fidesz a válság ellenére őrzi egyelőre a népszerűségi versenyben a vezető helyét. A Fidesz győzelme önbizalmat ad a kormánypártoknak, az ellenzéken belül meg folytatódhat a vita a hatékony összefogás mikéntjéről. De emellett az ellenzéknek a falvak szintjén is versenyképesebbnek kell lenni, falusi aktivistákra, helyi ellenzéki véleményvezérek sokaságára volna szüksége. És persze sok pénzre is.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.