Taksony
-2 °C
3 °C

Véresen komoly mesék: Alien vs. Predator Meseországban

labrisz
2020.10.25. 13:41
Egy kisgyermek valóban el tudja dönteni, ha biológiai nemétől eltérő nemű? Ha a szülő ezt kétségbe vonja, bántalmazza gyermekét? Világnézetek harca és transzaktivizmus egy mesekönyvként bemutatott kötet lapjain. A Meseország mindenkié körül folyó politikai csatározás nem pusztán értékrendek összeütközéséről szól, hanem különböző politikai stratégiákról is.

A Labrisz Leszbikus Egyesület kiadásában szeptemberben megjelent Meseország mindenkié című mesekönyv körül másfél hónapig forrtak az indulatok. A „stigmatizált” és „kisebbségi” csoportokhoz tartozó hősöket bemutató mesekönyv akkor került a figyelem középpontjába, amikor Dúró Dóra a „homoszexuális lobbi” veszélyeire hivatkozva nyilvánosan ledarált belőle egy példányt. Az ezután kitört mesekönyvháborúban számos egyéb epizód mellett pszichológusok léptek fel szakértőként, és vitatták egymás szakértelmét, egyes polgármesterek betiltották a könyv óvodákban és iskolákban történő terjesztését, és Orbán Viktor is megszólalt a gyerekek védelmében.

Szokatlanul nagy figyelem övezte ezt a látszólag marginálisnak tűnő témát – egy olyan mesekönyv megjelenését, amelyet nagyon kevesen vettek volna kézbe, ha nem kap ekkora hírverést. Az LMBTQ-kérdések általában is aránytalanul nagy figyelmet kapnak a médiában a probléma súlyához képest. A szexualitás és a „genderidentitás” kérdései azonban a látszattal ellentétben nem egy apró kisebbségről és a velük kapcsolatos attitűdökről szólnak, hanem a különböző ember- és társadalomképekről, valamint társadalmi és politikai víziókról. Ez a cikk azt tekinti át, miért és hogyan vált a szexualitás és a „gender” ezeknek az alapvető kérdéseknek a hordozójává.

Mesekönyv misszióval

A mesekönyvben tizenhét mese, részben felkért írók művei, részben pályázat útján kiválogatott írások kaptak helyet. A könyvhöz az Emberi Jogi Nevelők Hálózatának (EJHA) három tagja foglalkozásterveket készített, amelyeket óvodapedagógusoknak és alsó tagozatos tanítóknak ajánlottak, hogy a gyerekeknek emberi jogi oktatást tartsanak belőle, a kirobbant botrány hatására azonban kivették belőle az óvodás korcsoportot.

A könyv minőségéről, valamint irodalmiság, pedagógia és politika kapcsolatáról kevesen mertek érdemben írni ebben a politikai kontextusban. A könyvben sorakozó szövegek, ahogy arra azért egyes könyvkritikák rámutattak, nem ütik meg azt az irodalmi szintet, amit a szerkesztői előszó ígér. Ahogy Lovász Andrea az ÉS-ben megjegyzi,

a Meseország mindenkié irodalmi minőség híján nem több, mint eszköz egy jól körülírható cél érdekében: a cím erőszakos deklarációjának megfelelően a kötet „kínos kompendium” marad tolakodó üzenettel.

Ahogy az egyik felkért neves író elmondta, ő és több kollégája is visszautasította a felkérést, mert nem akart didaktikus pamfletirodalmat írni, így nem lett meséje az összes felsorolt „kisebbségnek”.

Az elérni kívánt célokat nyilvánvalóvá tévő foglalkozástervekre szinte semmi reflexió nem érkezett a liberális és baloldali médiában. Ahogy az előszó kifejti, a foglalkozásokkal „a véleményüket felvállaló, önmagukért és másokért kiálló állampolgárok nevelését” kívánják támogatni, és azt, hogy a diákok „jobban elfogadják egymást, tiszteletben tartsák a másságot, megértsék, hogy a sokszínűség értékes, hogy az esélyegyenlőség egy jól működő társadalom alapja”. A foglalkozástervek által kitűzött célok közt a leggyakoribbak a tolerancia, a másság és sokszínűség elfogadása. Az üzenet időnként ellentmondást nem tűrő: például a Vas Laci című meséhez kapcsolódó foglalkozásterv deklarálja, hogy  „fontos, hogy [a gyerekek] eljussanak közösen a gondolathoz, hogy a család mindenki számára mást jelenthet”. Az óratervek jelentős része a korosztálynak sem felel meg: például a gyerekeknek a melegházasságról kell beszélgetniük, máskor azt kell megvitatniuk, hogy a vér szerinti szülőnek, a nevelőszülőnek vagy a gyereknek van-e joga eldönteni, ki nevelje a gyereket.

Azért is nehéz nem indoktrinációt látni a Meseország-projektben, mert a közismert mesékben (népmesékben és műmesékben egyaránt) szép számmal találunk szegény, árva, az átlagtól valamilyen módon eltérő vagy különleges tapasztalattal rendelkező hősöket – nem igaz tehát, hogy ezek az élethelyzetek eddig ki lettek volna szorítva a mesékből. Sok mesében pedig A rút kiskacsától a Süsüig a „másság” univerzális tapasztalatát ismerhetjük meg. A gyerekek bennük magukra és másokra ismerhetnek, és rajtuk keresztül elsajátíthatják az együttérzés és a nézőpontváltás képességét a koruknak megfelelően. A Meseország mindenkié-projekt ehelyett adottnak vesz politikailag konstruált csoportokat, és az együttérzést ezen „csoportok” elfogadásaként és elismeréseként értelmezi.

Harc a gyerekek szívéért, lelkéért és nemi szervéért

Nem a Meseország-projekttel célozza meg először a gyerekeket az LMBTQ-mozgalom. (Hogy helyes-e a könyv LMBTQ-vonulatát kiemelni, arról lentebb lesz szó.) Egyes nyugati országokban az utóbbi években trenddé vált, hogy kisgyerekeknek drag queenek olvasnak fel meséket, iskolákba „érzékenyítő” csomagokat küldenek a transzneműségről, és „transz gyerekek” szerepelnek valóságshow-kban és a National Geographic Újragondolt nemek című különszámának címlapján. A hazai civil szervezetek meghívására Budapestre is eljutott ez a trend: például az Amnesty International meghívására két éve Budapesten járt Sophie Labelle kanadai képregényíró, akinek munkássága azt üzeni, egy kisgyerek el tudja dönteni, hogy a biológiai nemétől eltérő nemű-e, és ha egy szülőnek kétségei merülnének fel, akkor bántalmazza a gyerekét.

Miközben a hazai civil szervezetek munkásságát figyelve az a benyomásunk támadhat, mintha a „transz gyerek” trend, de általában maga a transznemű-aktivizmus követelései problémamentesek lennének, a valóság az, hogy a nyugati országokban is óriási viták folynak róla. Az Egyesült Királyságban például évek óta exponenciálisan nő a genderklinikákra küldött gyerekek száma, és mind könnyebben kapják meg az „átalakuláshoz” szükséges diagnózist. Ennek hatására egyre több gyerek képviselője indít pert a félrekezelés okozta maradandó károsodások miatt, és az eddigi gyakorlatot meghatározó transzszervezetek útmutatásait az állami szervek egyre inkább kezdik megkérdőjelezni.

A transzneműmozgalom igyekszik a témában releváns kutatási eredményeket elhallgatni (vagy a kutatásokat eleve megakadályozni), például hogy a nemükkel elégedetlen gyerekek többsége (73–94%-a) a serdülőkor végére kinövi a nemi diszfóriát.

Kutatások szerint a magukat ellenkező neműnek valló gyerekek nagyobb arányban késnek a (biológiai) nem stabilitásának és állandóságának a megértésében. Ez azt jelenti, hogy ezek a gyerekek feltehetőleg még nem jutottak el arra a kognitív szintre, hogy megértsék: attól, hogy ők lányként fiúsan, illetve fiúként lányosan viselkednek, még lányok, illetve fiúk maradnak.

Mit jelent ebben a kontextusban az a Meseország-mese, amelyben a főszereplő őzsuta bakká szeretne válni? Lényegében más ez, mint amikor a királyfi békává, a béka királyfivá, a nádszálkisasszony hallá, majd almafává, vegül ismét lánnyá változik? Az egyik lényegi különbség, hogy a mesében az őzike állítólagos belső lényegéből adódóan érzi magát baknak (sőt, nemcsak annak érzi magát, hanem ettől az is lesz a mese logikája szerint). Ráadásul míg az állattá és fává változás egyértelműen fantasztikus elem, amely a mesék és a gyerekek mágikus gondolkodásának része, addig a nemváltás új narratívája azt a gondolatot igyekszik a gyerekekkel elhitetni, hogy a nemváltás a valóságban is teljesen természetes. A második lényegi különbség, hogy míg senki sem akar embereket békává vagy hallá operálni, addig a nemi diszfóriában szenvedő gyerekeket a pubertásblokkoló, a hormonterápia, majd a nemi átalakító műtét felé terelik. Ezeknek a meséknek véres következményeik lehetnek a való életben.

Szexualitás, gender és népesség

Nem véletlenül került az LMBTQ-tematika a viták középpontjába annak ellenére is, hogy a mesekönyv számos más „csoport” tagját vonultatja fel. Egyrészt az LMBTQ-tematika erősen felül van reprezentálva (négy mese a tizenhétből, azaz közel a kötet negyede), másrészt a saját legbensőbb énjét megélő homoszexuális és transznemű mesehős – a többi „marginalizált” hőssel ellentétben – újdonság a meseirodalomban.

Ez nem azt jelenti, hogy ne fordulna elő egyes mesékben, hogy két nő vonzalmat érez egymás iránt, vagy hogy egy szereplőnek megváltozik a neme. A nemváltás megjelenik jó pár nyelvterület népmeséiben, azonban a nemváltás fordulatát nem az motiválja, hogy adott szereplő a nemétől eltérő neműnek érzi magát, ezért nemének megváltozásával tudja önmagát megvalósítani. A nemváltás oka a népmesékben (és egyéb irodalmi művekben) elég sokat elárul a férfiak és nők társadalmi helyzetéről és lehetőségeiről: például egyes mesékben a női szereplő férfivá válását az motiválja, hogy a szülők mindig is fiút akartak lány helyett, és nem volt kire hagyniuk a vagyonukat, egy másik meseváltozatban az autonóm hősnőt a tündér nemváltással bünteti meg. Jól tetten érhető ez az alapvető különbség Kainisz/Kaineusz mítoszának Meseország-beli átiratában is, amelyben a többek közt

Ovidiusnál megjelenő és a főhősnőt a nőlét elhagyására késztető nemi erőszak egy eufemizálva, sőt szépelegve leírt találkozássá lényegül át,

így a nemváltás motivációja is ki van írva a történetből. Itt ér össze a mese és a valóság, hiszen a való életben is az a vitatott kérdés, hogy a biológiai nemmel való elégedetlenség okát lehet-e, szabad-e vizsgálni, vagy a „genderidentitást” veleszületett belső lényegként kell elfogadnunk.

Pedig nem öröktől való és nem is szükségszerű, hogy a nemiséget valamiféle belső igazság letéteményeseként, a leglényegibb valónkként éljük meg, amelyet ki kell fejeznünk, hogy „önmagunk” legyünk, hogy „önmagunkhoz hűen éljünk”. A szexualitás a modernitásban központi szerepre tett szert a népesség felügyeletében és irányításában Michel Foucault francia filozófus szerint, ennek köszönhető az is, hogy a ma embere késztetést érez arra, hogy beszéljen a szexualitásáról mint valami belső igazságról, és nem is veszi észre, hogy mindezt tőle független hatalom erőszakolja rá. Így született meg többek közt a saját személyiséggel bíró homoszexuális mint embertípus is. A „gender” később ugyanezt a hatalmi mechanizmust terjesztette ki az élet további területeire, még mélyebben behatolva a magánéletbe.

Az emancipációs mozgalmak megjelenésével a „homoszexuális”, majd az egyre burjánzó „LMBTQ-emberek” elkezdtek a saját nevükben beszélni, azaz jogokat követelni saját szexualitásukra, illetve genderükre” mint legbelsőbb valójukra hivatkozva. Ezzel tökéletes politikai eszközt csináltak magukból: mivelhogy 

saját lényegükként interpretálják a szexualitásukat és „genderüket”, azt állíthatják, hogy ha valaki az ezekre épülő követeléseiket vitatja, akkor a létezésüket vitatja.

Csak látszólag folyik a vita elfogadásról és el nem fogadásról – a valódi tét, hogy hány gyereket szüljenek a nők, létezik-e női princípium, van-e a gyerekeknek szexualitása, ki végezze el ingyen a háztartási munkát, és hogyan lehet a népességet a gazdasági folyamatokhoz illeszteni. A tolerancia és elfogadás hívószavai éppen ezeket a politikai kérdéseket fedik el.

Éppen a „genderügyekben” folyó belső, liberális és baloldali szereplők közti viták világítanak rá legjobban, hogy nem elfogadók és gyűlölködők közt húzódnak a határvonalak ebben a témakörben. A transznemű-politika első és legfontosabb kritikusai a kezdetektől a feministák közül kerültek ki. Ugyanez a vita éledt újra nemrégiben J. K. Rowling transzkritikája nyomán. Magyarországon is megjelent a rendszerkritikus (és egyben szükségszerűen transzkritikus) feminista vonal, amely vitatta többek közt, hogy van veleszületett genderidentitás, hogy a nőlét pusztán egy identitás vagy egy életforma, illetve hogy a „gendersemleges” öltözők és mosdók jelentenék a kétségtelenül progresszív megoldást a mai „genderproblémákra”. Ezeket az álláspontokat azonban majdnem teljesen kiszorították a mainstream médiából.

Amikor Alien és Predator csap össze egy mesekönyv fölött

A Meseország-vita már azelőtt félrecsúszott Dúró Dóra darálásával, hogy elkezdődhetett volna. A vitában a pro-Meseország oldal következetesen tagadta a nyilvánvalót: hogy a kötet politikai programot valósít meg. A könyvdarálás pedig lehetőséget adott nekik, hogy minden kritika alól kibújjanak. Mindkét fél jellemzően összemosta a homoszexualitást a transzneműséggel, miközben azokhoz – kapcsolódási pontjaik ellenére – lényegesen különböző jogkövetelések kapcsolódnak. Hiába kritizálta valaki kizárólag a transznemű tartalmakat, akkor is azt a választ kapta, hogy „attól senki sem lesz buzi, hogy meleg hercegekről szóló mesét hall”.

Nagyjából úgy zajlott a vita, mintha Alien és Predator csapott volna össze a gyerekek feje fölött. Miközben a hasonló gender- és szexualitásvitákban látszólag az a tét, hogy ki fogadja el és ki utálja a melegeket és az „LMBTQ-embereket”, a politikai felek jóval nagyobb léptékű társadalmi víziókat fogalmaztak meg a nemek viszonyrendszeréről és azon keresztül a népesség kormányzásáról. A Meseország-projektből az a világkép körvonalazódott, hogy a női (és férfi-) princípium kritikája és a nőket érő nemi erőszak tematizálása ott ér véget, ahol a transzneműség elkezdődik, és hogy a nők és szegények hátrányos helyzetének megszűnéséhez leginkább elfogadóbbnak kellene lenni. Ez a társadalmi kérdéseket az attitűdök szintjén értelmező megközelítés abba a „progresszív” biopolitikai trendbe illeszkedik, amely a nők fizetett és fizetetlen otthoni munkáját igyekszik optimálisan elosztani, hogy a gazdasághoz közvetlenül és a munkaerőt újratermelő otthoni munkájukon keresztül közvetve is hozzájáruljanak. A másik oldal elképzelése jóval egyértelműbb: a nők munkaerejét elsősorban a gyerekszülésre és gyereknevelésre, valamint a háztartásra és csak másodsorban a fizetett munkára igyekszik összpontosítani. A munka, az erőforrások elosztása és a népesedés kérdéseit nem lehet egyszerűen elfogadás és el nem fogadás ellentéteként értelmezni: itt érdekek ütköznek, ennek elismerése nélkül csak újabb Alien vs. Predator küzdelmeknek leszünk tanúi.

A szerző a CEU társadalmi nemek szakán szerzett mesterfokozatot, jelenleg az ELTE Szociológia Doktori Program doktorjelöltje