A győri gyermekgyilkosságból alig tanultunk valamit

Mióta kutatok, kb. két évtizede, mióta kriminológusként dolgozom, bármit is vizsgálok, bármihez nyúlok, mindig felmerül a gyermekkor. A gyermekkorban elszenvedett bántalmazások, elhanyagolás, veszélyeztetés, családon belüli erőszak kérdése, a környezet némasága, és a gyermekvédelem tehetetlensége. A bántalmazott, elhanyagolt, szeretetlenségben felnőtt gyermekek később tíz-hússzor nagyobb eséllyel válnak önmagukra és a társadalomra is veszélyes deviáns személyekké. A négy fal közötti terror társadalomra való veszélyessége égbekiáltó. Na erről nem veszünk tudomást!

Az elmúlt években célirányosan ezt kutattam: a gyermekbántalmazást, és az erre adott társadalmi válaszokat, a rendszer működését. Bízva abban, hogy ér valamit, hogy fejleszthető, hogy van értelme. És akkor tavaly karácsony előtt beütött ez a mindenkit megrázó tragédia híre. Egy olyan tragédiáé, amely megelőzhető lett volna. Az egész társadalom érintett, mindenkinek van felelőssége. Senki nem moshatja a kezeit.

Mi történt Győrben?

2016. május 12-én egy féltékenykedő családapa három gyermeke édesanyját saját gyermekei szeme láttára és jelenlétében kalapáccsal akarta agyonverni. Az apa ezt megelőzően is többször erőszakoskodott feleségével, bántalmazta és fenyegette. A férfit emberölés bűntettének kísérletében és három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találták bűnösnek. Mindezért öt év fegyházban töltendő szabadságvesztésre ítélte őt a bíróság. A férfi három év után szabadult a börtönből, feltételes szabadságra bocsátották jó magaviselete miatt.

2019. december 15-én a férfi szabadulása után kapcsolattartás keretében otthonába vitte egy teljes hétvégére három gyermekét, majd ott agyonverte a tíz és tizenhárom éves gyermekeit. A legkisebb, akkor hat éves testvérük mindezt végig nézte. A férfi végül felakasztotta magát.

Hogyan lehetséges az, hogy a gyermekvédelem, az igazságszolgáltatás, a jelzőrendszer, az anya mind azt gondolták, hogy a gyermekek biztonságban vannak ennél az apánál?! Hogy az impulzuskontroll-zavaros, börtönviselt, emberölést elkövetni képes férfire három kicsi gyermeket rá lehet bízni? 

A bíróság mint jelzőrendszeri tag, köteles jelezni, ha olyan eseményt észlel, ami a gyermeket veszélyezteti.

 A gyermekjóléti központ és a gyámhivatal, amelyek felelősek az ilyen döntésekért, milyen protokoll szerint hagyják jóvá ilyen esetben a felügyelet nélküli láthatást?! Hogyan lehetséges, ha ők erről nem tudnak? Vagy ha tudnak, hogyan lehetséges, hogy ennek tudatában ezt jóvá hagyták? 

A gyermekvédelem útjai sokszor kifürkészhetetlenek. Erőltetett kapcsolattartások, megfélemlített, láthatásra kényszerített gyerekek sora néz tehetetlenül, remegve maga elé az igazságszolgáltatás döntéseit követően. Italozó életforma, megromlott házasság, erőszak, családi terror. Teljesen tipikus képlet. Aztán a végzetes verés. A büntetési tétele nagyjából olyan, mint amit egy piti tolvaj kap egy rendes lopássorozat után. Aztán kétharmados kedvezmény, jó magaviselet, szabadulás. Naná, hiszen a börtönben nincs alkohol. Aki részegen válik vadállattá és kap teret a személyiségzavara, az a börtönben tud jól viselkedni. Józanul még gondolkodni, önszabályozni is képes. De ez semmit nem jelez előre abból, hogy a szabadulás után vajon majd hogyan alakul a viselkedése és az alkoholhoz való viszonya. Például. Ehhez képest az az ember, aki a gyermekei alvó anyjára támadott, és majdnem a halálát okozta, szabadulását követően az első láthatáson elvitte a gyermekeit felügyelet nélkül. A hat éves kálváriája még javában folyik.

A rendszerben mindenki részfolyamatokért felelős

Senki nem felelős egy gyermek sorsáért a bántalmazás jelzésétől elkezdve az eljárásokon keresztül a végleges sorsáig. Senki nem vállal felelősséget azért, hogy a gyermek a gyermekvédelmi intézkedések során és azt követően, majd a büntetőeljárás alatt és azt követően valóban a lehető legkisebb sérülést szenvedje el, és a lehető legfőbb érdeke érvényesüljön. Ez az egyik legnagyobb baj és hiányosság.

Egy előadásomon, ahol jelzőrendszeri tagok vettek részt, egy pedagógus megkérdezte, hogy vajon őt ki védi meg, amikor jelez a gyermekjólétnek, hogy Pistikét üti veri alázza az apja vagy az anyja? Azt válaszoltam neki, hogy ugyanaz, aki a gyermeket is megvédi, aki a bántalmazottat is megvédi az eljárás alatt. Szóval senki, válaszolta, és hátradőlt. Hogy akkor ő nem tehet semmit. Neki is van családja, élete, amit félt. Sakk matt. A rendszer szereplői maguk is segítségre szorulnak, mert magukra vannak hagyva, kiszolgáltatottak. Nem fognak tudni így segíteni rendszerszinten. Szemet hunynak, vagy ha harcolni is kezdenek, a rendszer működése hamar visszaveti a lendületet. 

Gyermekek sokasága esik ki a védőháló milliónyi lyukán, bele, vissza a kárhozatba, ahol hagyjuk őket vagy meghalni, vagy lelki sérült, traumatizált, dühös és csalódott felnőtté nőni, akik megtanulják, hogy csak magukra számíthatnak.

És a minta öröklődik…újra és újra 

Már ha túlélik. Mert ezek a gyerekek nem élték túl. És azt hiszem, már az anya is sajnálja, hogy túlélte évekkel ezelőtt. Nagyobb fájdalmat nemigen okozhattak volna neki, sem ő saját magának. 

A büntetés nem lehet megtorlás. De a társadalom védelme az első. A társadalom védelme a gyermekek védelme (kellene legyen) mindenekelőtt. Mint ahogyan mindenek felett áll a gyermek érdeke is. Papíron, törvényben, szabályokban, szólamokban. Az élet pedig valami egészen elrémítő képet mutat. Dacára a sok elhivatott, magát nem kímélő, gyermekekért az egészségét is feláldozó szakember munkájának. Akik a rendszerabúzustól éppúgy szenvednek, mint a bántalmazottak.

A brutális bűncselekmény és tragédia nem kerülte el senki figyelmét, a média napokig, hetekig ontotta magából a híreket, az iszonyú részleteket. 

A győri kettős gyermekgyilkosságot követően az igazságügy miniszter kiállt, és szót emelt azért, hogy a hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények, a hasonló véres tragédiák többé ne fordulhassanak elő. Sok ezren lélegeztek fel: végre! Végre történik valami, a családon belüli erőszak áldozatainak, sértettjeinek védelmében! A bántalmazott nők és gyermekek, öregek és kiszolgáltatottak védelmében! Az Igazságügyi Minisztérium azonnali, átfogó vizsgálatot rendelt el, majd jelentést készített a Kormány részére.

Habár valószínűleg szociális eszközökre lenne szükség, most inkább a büntető igazságszolgáltatáson van a hangsúly. 

A 2020. július 6-án benyújtott törvényjavaslat indoklásában ez áll: „A hozzátartozók sérelmére a közelmúltban elkövetett súlyos, élet elleni bűncselekményekhez hasonló esetek, valamint más, az életet, a testi épséget súlyosan sértő vagy veszélyeztető bűncselekmények olyan szörnyű tragédiák, amelyekkel kapcsolatban a jogalkotó köteles vizsgálni, miként előzhetők meg és zárhatók ki a tragédiához vezető okok. Ennek érdekében az igazságügyi miniszter 2019. december 16-án átfogó kormányzati vizsgálatot kezdeményezett. A vizsgálat alapján a Kormány számára jelentés készült, amelyben feladatként határozták meg, hogy az Igazságügyi Minisztérium vizsgálja felül a feltételes szabadságra bocsátás szabályozását, … vagy egyéb jogszabályok szigorításának indokoltságát. Ennek első lépéseként azonosításra kerültek azok a jogintézmények, amelyek módosítása, kiegészítése a legnagyobb kockázattal járó helyzetekkel szemben védelmet nyújthat.”

A Parlament 2020. október 20-án elfogadta „A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról” című törvényjavaslatot, amely – annak indokolása szerint – az erőszakos bűncselekmények esetében biztosítja az áldozatok védelmét. 

 Sokféle szempont szerint lehet vizsgálni és elemezni azt, hogy vajon ez az eszköz (a jogszabálymódosítás) alkalmas-e a kívánt cél elérésére. Mérlegelni kell azt is, hogy vajon milyen egyéb, nem kívánatos következményekkel járhat egy ilyen módosítás, szigorítás. Ennek taglalása túlmutatna jelen írás keretein.

Csupán azt nem értem, hogyan lehet az, hogy 

 A jogszabály ugyanis a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből azokat az elítélteket zárja ki, akik hozzátartozójuk sérelmére „nyolcévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett” személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el. Ez pedig nem jelent mást, minthogy ugyan a győri kettős gyermekgyilkosság elkövetőjét nem bocsájtanák feltételes szabadságra, azonban minden hasonló esetben, ahol a súlyos bántalmazás akár éveken keresztül fennáll, épp csak az emberölés vagy annak kísérlete nem áll meg, úgy visszaengedhetik a bántalmazott családtagjai körébe a büntetés kétharmadának letöltését követően.  

A családon belüli bántalmazásokat jobbára két bűncselekmény fedi le (az életellenes és szexuális eseteken kívül): a kapcsolati erőszak és a kiskorú veszélyeztetése. Azonban mindkét bűncselekmény esetében a maximális büntethetőség 5 év szabadságvesztés. A gyakorlatban ezekért a bűncselekményekért az ítéletek háromnegyede csupán felfüggesztett szabadságvesztés. Ezen a jelen jogszabályi módosítás mit sem változtat. Arra alkalmas mindössze, hogy a családon belül elkövetett gyilkosságokat torolja meg súlyosabban.

Arról lehet vitatkozni, hogy az életbe lépő módosításoknak milyen pozitív és negatív hozadéka lesz, – vagy egyáltalán lesz-e bármiféle kézzelfogható hatása. Az azonban biztos, hogy a győri kettős gyermekgyilkossághoz hasonló családon belüli rémtettek sajnos éppúgy bekövetkezhetnek. Pedig muszáj tennünk ellene!

A szerző Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa