2024. június 25. 18:00
Hollandia 2
Ausztria 3
Olympiastadion III. forduló
2024. június 25. 18:00
Franciaország 1
Lengyelország 1
BVB Stadion Dortmund III. forduló
2024. június 25. 21:00 ÉLŐ
Anglia 0
Szlovénia 0
Cologne Stadium III. forduló
2024. június 25. 21:00 ÉLŐ
Dánia 0
Szerbia 0

Mi vár a magyar kultúrára 2021-ben?

2021.01.08. 17:11 Módosítva: 2021.01.08. 17:11

Kié a hatalom? A föld, a gyár, a bank tulajdonosáé, békében a polgárokat képviselőké, forradalom idején a néppé visszaváltozott politikai közösségé. Valahogy így gondolkodik a materializmus. Csakhogy 

az információs társadalomban azé a hatalom, aki a kérdéseket megfogalmazza.

Aki ugyanis kérdez – akár eljárások keretében, akár a sajtóban, akár művészi megnyilatkozásokkal –, kiveszi részét a valóságteremtésből. Ilyen hivatásos kérdezők a kulturális élet szereplői: a művészek, a tudósok, a művelődésszervezők, az igazgatási menedzserek és mindazok, akik egy új korszak küszöbén kényszerülnek megtorpanni és körülkémlelni. Aligha tudhatjuk, mi vár ránk 2021-ben, ám voltaképpen azzal sem vagyunk tisztában, mi történt velünk 2020-ban. Lépjünk hátrébb – erre az évkezdet ünnepélyes pillanata fel is szólít bennünket –, hogy az összefüggéseket is szemügyre vehessük. Ha újra és újra az ösztöneinkben raktározott és képzeletünkben alakuló magyar kulturális emlékezet eszmetörténeti kódjait próbáljuk megfejteni, beleszédülünk az elitek körforgásába, és lemaradunk saját jelenünkről. Máig kísértenek persze megoldatlan gondjaink, nem csitul a fogalompárok viszálya: haza és haladás, magyarság és európaiság, nemzet és modernizáció, keresztény állammetafizika és szekuláris alkotmányosság, értékkötöttség és többségi elv. Politikai identitásunk formálása során nem bírunk felülemelkedni a hagyományainkhoz való konzervatív és liberális viszony torzulásain. A modern magyar mentalitástörténet egyik letéteményesének, Ady Endrének életműve ürügyén fellángoló bozóttüzek vagy a Nemzeti Alaptanterv villongásai is igazolják, hogy sérült politikai identitásunk alapvetően befolyásolja esztétikai tapasztalatainkat: mutasd, hogyan olvasod Adyt, és megmondom, ki vagy. 

De miért is kellene felülemelkednünk a múlton ahhoz, hogy uraljuk? Elvégre a vitáink is mi magunk vagyunk, sőt elsősorban a viták természete, hangoltsága, fogalomkészlete állítja elő és vonja közösségbe a személyiséget. Nem feltétlenül baj, ha a mai publicisztikák, esszék, tanulmányok retorikai fordulataiban korábbi időszakok nyelvhasználatát, érvelését azonosíthatjuk. 

Baj azonban a rohamos színvonalvesztés, a műveletlenség és az alkalmazkodóképesség hiánya az új körülményekhez.

Velünk és bennünk él a 20. század, de nekünk már a 21. században kell magyarnak lennünk. Felnőtt már egy nemzedék múlt nélkül, a többi nemzedék pedig kétségbeesve keresi, miként kapcsolhatná gazdag és gyötrelmes múltját a jelenhez. Méltatlan, hogy szitokszavak lettek a mai közbeszédben az intellektualizmus és a magaskultúra. Mindkettő tabu. Tabusításuk következménye, hogy keveset elmélkedünk a korszerű nemzeti kultúra mibenlétéről. 

Termelők és vásárlók, barátok és ellenségek igényeire tervezett árucikkek gördülnek le a kreatívipar, illetőleg a hatalomtechnika futószalagjairól, mi pedig rendre nem végezzük el a minőség-ellenőrzést. 

Az új kulturális válsághelyzet metaforája a járvány. Nem csak gazdaságilag sínyli meg a művészvilág, amely az értéknivelláló digitális anarchia fölött többé nem hunyhat szemet. A járvány alkotót és befogadót egyaránt a virtuálisba száműz, ahol viszont alkotó és befogadó nem különülnek el egymástól, sőt mindketten csak fogyasztók. Régóta tartó folyamat gyorsult fel azáltal, hogy a virtuális valóság a naphosszat a képernyőbe merült tudatra kiterjeszti totális hatalmát, miközben a vírus totálisan elterjed a virtuálison kívül, és megjelöli az elveszettnek hitt, közvetítettségtől mentes valóságot. A szabad szemmel láthatatlan vírus teszi minden kétséget kizáróan világossá, hogy van valóság a digitális médiakultúra nélkül is. A vírus a valóságról szóló közmegegyezés totális metaforája; tagadói civilizálatlannak tekintendők. Ismét bebizonyosodott a létezésről, hogy nem késztermék, hanem feldolgozandó nyersanyag. Ha ebből nem nyeri vissza bátorságát a kulturális szféra a kérdezéshez, akkor semmiből sem. Ezután végképp nem az a kérdés, hogy ki és mi fér bele a kánonba, és hogy emez lehet-e a kánon része anélkül, hogy amazt kirekesztenénk belőle. A kérdés az, hogy összeállítható-e még a kánon egyáltalán; feltételezzük-e még a polgári társadalmat, amelynek tagjaihoz szólhat. A kérdés az, hogy a kollektív emlékezet csupán pillanatnyi megfontolások gyűjtőneve, vagy tartósságra törekszik. A kérdés az, hogy felemésztjük-e kulturális örökségünket, vagy gyarapítjuk. A kérdés az, hogy a példátlan mértékig fokozódó jelentéstermelésből, a vélemények hangzavarából kitisztul-e a közfelfogás.

Nem elég a beosztásokról, a kinevezésekről, a vezetői székekről, az intézményépületek fekvéséről, tájolásáról civakodni. Nem csak beruházás a múzeum, a könyvtár, a színház, a filmstúdió.

Ezek a terek ma kiürültek, de hamarosan újra megtelnek érdeklődőkkel. Funkciójuk, létjogosultságuk indokolása, vagyis emberi lényegünk megóvása múlhat azon, hogy a szórakoztatás használati értékén túl magasztosabb célt is képviseljenek. Az előadások, vetítések látogatottságának, a könyvek kölcsönzésének és forgalmazásának mérőszámai nem mutatják fontosságukat. Ha a szerzők üres jelölők, az olvasás pedig nem több magának az olvasásnak a mélyebb értelem nélküli népszerűsítésénél, nem lehet rávenni az irodalomoktatást, hogy bonyolult szövegekkel bíbelődjön. 

Jósolni nem tudok 2021-re, a jóslatok különben is ritkán válnak be, kívánom viszont, hogy a kulturális elit, a hajdani értelmiség a permanens harci állapot fenntartása helyett a nemzeti kultúra vonzó önképének kialakításáért tegyen több erőfeszítést. És kérdezzen. Huszonéves bérlőt faggatok – megtörtént eset –, hogy kit ábrázolnak a bekeretezett fotók. Odasandít a falra, majd felel: biztosan a házinéni fiát. Elvis Presley néz ránk igézően. Ifjú barátomé a jövő.

Felismerné-e Széchenyit, Babitsot, Bibót?

A szerző költő, irodalmi szerkesztő