Lujza
-2 °C
13 °C

Trump elnök Twitter-fiókja és a szabadság halványodó amerikai álma

K  AP20210113021
2021.01.18. 08:07 Módosítva: 2021.01.18. 08:45
Míg Trump elnök letiltása a Capitolium „ostromának” kontextusában értelmezendő, addig a számos halálos áldozatot követelő, óriási anyagi kárral járó Black Lives Matter-tüntetéseket nem követték hasonló letiltások. Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának elemzése.

Január 6-án szerdán a Facebook és a Twitter közösségi médiaplatformok 24 órára felfüggesztették Trump elnök felhasználói fiókjait. A Facebook másnap a döntés hatályát 14 nappal meghosszabbította, majd harmadnap a Twitter közölte, hogy véglegesen, visszavonhatatlanul letiltja a fiókot, az elnök azon keresztül többé nem kommunikálhat. Nem akármilyen horderejű döntés született:

Trumpnak csak a Twitteren több mint 88 millió követője volt, és elnökjelölti kampányának 2015. júniusi kezdetétől a döntésig 34 ezer alkalommal (!) közölt ott rövid szöveges üzeneteket, azaz tweeteket.

Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt években az elnöki Twitter-fiók a globális nyilvánosság legfontosabb fórumává vált, ahol a világ legnagyobb hatalmú embere közvetlenül és azonnal – ráadásul tömeges gyakorisággal – tájékoztatta a közvéleményt egy-egy ügyben képviselt álláspontjáról. A Twitter és a Facebook döntését valamennyi olyan közösségi médiaplatform azon nyomban követte, amelyen az elnök jelen volt: a YouTube, az Instagram, a Snapchat és a többiek is, mind. A jelenleg érvényben lévő felfüggesztést követően jó eséllyel ezen platformokról is véglegesen kitiltják majd.

A döntést világszerte éles kritikák érték, sokak mellett Angela Merkel német kancellár és Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter is kifejezte nemtetszését Varga Judit magyar igazságügyi miniszterrel egyetemben. Pontosan fogalmaznak az amerikai híradások, amikor „vízválasztó pillanatról” vagy, ahogy mi mondanánk, a Rubicon átlépéséről beszélnek. Egy sokéves parttalan vita végére került pont, egy váratlan és durva lépés formájában. Trump elnökké választása óta számos alkalommal merült fel politikai ellenfelei részéről az igény, hogy a szolgáltatóknak korlátozniuk kellene az elnök közösségimédia-használatát, mert túllépi a szólásszabadság szerintük elfogadható határait, de a platformok eddig ellenálltak a kísértésnek. A szólásszabadság jogilag védett határaira – amelyeket az elnök soha nem lépett át – és az általa közzétett üzenetek közérdekű jellegére hivatkoztak, tudván azt is, hogy a Trump által generált felhasználói interakciók és az általa biztosított ingyenreklám kiesése jelentős anyagi veszteséget okozott volna számukra, hiszen bevételük a felhasználóik mennyiségétől és azoknak a platformokon tanúsított aktivitása intenzitásától függ. A platformok Trump bukása után viszont már a jövőre gondolnak, és egy velük ideológiailag rokon, de zabolázatlan hatalmukat azért mégiscsak némi gyanakvással figyelő új kormányzattal való kapcsolatuk ápolása is célként lebeghetett szemük előtt.

A Twitter – szokatlan módon – hosszú blogbejegyzésben indokolta döntését. Mint írták, 

két elnöki tweet vezetett közvetlenül a letiltáshoz: az egyikben az elnök a szavazóit biztatta, azt ígérte nekik, hogy lesz szavuk a jövőben is, és hogy nem bánnak majd velük tiszteletlenül vagy méltánytalanul, a másikban tömören és tényszerűen közölte, hogy nem fog részt venni Biden január 20-i beiktatásán.

A platform szerint a két üzenet – röviddel a Trump-párti tüntetők Capitoliumba való behatolása után – bátorítás az újabb erőszakra. Ez azonban nyilvánvalóan izzadságszagú, kevéssé megalapozott érvelés; ha a vonatkozó jogi mércékből indulunk ki, a két üzenet a szólásszabadság korlátozásához szükséges feltételek közelében sem jár, a megszokott trumpi kirohanásokhoz képest pedig egyenesen ártalmatlan.

Mit mond e kérdésben a jogi szabályozás? Az Egyesült Államokban 1996 óta hatályos törvény szerint a platformok nem felelnek a felhasználóik által közzétett jogsértő tartalmakért, ugyanakkor szabadon dönthetnek azok törléséről, akkor is, ha a tartalmak nem jogsértőek, de „kifogásolhatóak”. Hogy mi kifogásolható, azt tág keretek között a platformok dönthetik el. A Twitter és a többiek lépése így minden valószínűség szerint megfelel az amerikai jognak. A platformok számára rendkívül kedvező szabályozást negyedszázaddal ezelőtt az internetes piac zavartalan megerősödéséhez fűződő érdek indokolta, eredménye pedig az amerikai technológiai vállalatok globális uralma lett – világhatalmi szempontból óriási húzás, amely azonban mára az Egyesült Államok belső integritását sodorja veszélybe. Az európai szabályozás részben szigorúbb ugyan, és a jogsértő tartalmakat a szolgáltatóknak bizonyos feltételek mellett törölniük kell, de a platformok saját döntéseit az általuk aggályosnak tekintett tartalmakkal kapcsolatban a kontinensen sem korlátozzák az egyes jogrendszerek. A jogi szabályozás és a platformok saját szándékai által vezérelt, felhasználói tartalmakat érintő döntései egymással párhuzamosan érvényesülnek.

A jog tehát nem segít az elnöknek, de mi van a jogon túl? A közösségi médiaplatformok mára a nyilvánosság legfontosabb terepévé váltak, így önképüktől függetlenül felelősségük van a szólásszabadság érvényesülése, valamint a mások jogait sértő beszéd által okozott károk mérséklése tekintetében. A különböző nézeteket vallók véleménye között nem diszkriminálhatnak önkényesen, a nézőpontoknak egyenlő esélyeket kell adniuk. Az előbbiek azonban nem jogi, hanem csak – a demokratikus nyilvánosság eszményéből fakadó – erkölcsi elvárások, amelyek a platformokat nem kötelezik. (Szembeötlő például, hogy miközben Trump elnök letiltása a Capitolium „ostromának” kontextusában értelmezendő, addig a hónapokig tartó – számos halálos áldozatot követelő, óriási anyagi kárral járó, a közrendet néhol egyenesen átmenetileg felszámoló – Black Lives Matter-tüntetéseket nem követték hasonló letiltások a platformok részéről.) 

A döntés, amely egy kiemelt közszereplő tömegeket elérő fórumát jogorvoslati lehetőség nélkül egyszer és mindenkorra törölte, jogi értelemben nem, de eredményét tekintve cenzúra,

amelyet nem a történelem során a szólásszabadságra oly sokszor veszélyesnek bizonyuló állam, hanem egy magánszereplő gyakorol. A világ a feje tetejére állt: a szabadságra elvben veszélyes és az alkotmányos rendszerekben ezért különféle eszközökkel megbéklyózott állam legnagyobb hatalmú képviselőjének szabadságát korlátozza egy magáncég. Mindez egyúttal a demokrácia ethoszának megcsúfolása is, tekintve, hogy Trump 2016-ban demokratikus úton jutott hatalomra – bár próbálkoztak bizonyítani az ellenkezőjét, de sikertelenül –, majd azt követően négy évig regnáló elnök volt, és mostani veresége ellenére is elképesztő tömegek szavaztak rá; a letiltás nemcsak neki, hanem a híveinek, szavazóinak is szóló üzenet.

A felhasználók platformok általi befolyásolásának léteznek a letiltáson kívül szelídebb módjai is. A tavalyi elnökválasztási kampányban az elnöki tweeteket a platform gyakran magyarázó üzenetekkel látta el, amelyek felhívták a figyelmet azoknak a Twitter szerint félrevezető jellegére, ezzel orientálva közönségüket. Egy ennél is finomabb módszer a felhasználók elé tárt tartalmak szerkesztése; a Facebook hírfolyamát a platform által használt algoritmus az adott felhasználó számára személyre szabottan állítja elő, amely folyamat tág lehetőségeket rejt a manipulációra. Emlékezetes, hogy tavaly október közepén a platformok jelentős erőket mozgósítva igyekeztek a szőnyeg alá söpörni Biden elnökjelölt fiának, Hunternek a kellemetlen és korrupciógyanús esetét (a New York Postban jelent meg tudósítás Hunter Biden aggályos ukrajnai és kínai üzleti ügyeiről, amelyekkel kapcsolatban felmerült a befolyással üzérkedés vádja, de erről amerikai választópolgárok tömegei nem szerezhettek tudomást). 

Az interneten persze elvben bárki hallathatja a hangját a közösségi médián kívül is, de a láthatóság, az elérhetőség, a tényleges hatás máshol csak jóval csekélyebb lehet. A platformok, miközben kétségkívül szélesítik az egyén megszólalási lehetőségeit – még ha annak „hangereje” szükségszerűen csekély is marad –, eltorzítják a nyilvánosságot. Miközben

felhasználóikat függővé teszik, azoknak a róluk gyűjtött adattömeg segítségével egy személyre szabott tartalomkínálatot állítanak össze, ezzel egyfajta információs buborékba zárva őket. Átalakítják az információáramlás és a tájékozódás korábbi módozatait, elsekélyesítik a nyilvánosságot, lerontják a közbeszédet, megfosztják gazdasági alapjaitól a minőségi újságírást.

Szolgáltatásaik alkalmasak felhasználóik manipulálására, és – mivel a rendelkezésükre álló, szinte korlátlan anyagi forrásokból kétségtelenül kiváló minőségű szolgáltatásokat képesek nyújtani – piaci monopóliumra törnek. A platformokat óvatosan ugyan, de a hagyományos médiumok is kritizálják, ami nem is csoda, hiszen a reklámbevételek átterelésével éppen az ő éltető erejüket szívják el, de úgy, hogy megmaradt bevételük jó része a platformok által generált forgalomtól függ. David Halberstam klasszikus könyve a CBS, a Washington Post vagy a Time magazin felemelkedésének történetéről a „Mert övék a hatalom” címet viseli. Négy évtizeddel később nem meglepő, hogy a New York Times január 9-i véleménycikkének címe szerint „a Twitter megmutatta, hol van most a hatalom”.

Mi lenne a megoldás?

A nyugati demokráciák e kérdésre még nem találtak megnyugtató választ. Egyfelől a nyilvánosság fórumait a szolgáltatóknak gondozniuk kell, azok valóban nem maradhatnak moderáció nélkül, mert ellenkező esetben a kialakuló zsivajban pillanatok alatt megszűnik az értelmes beszéd lehetősége. De a működésnek jogilag szabályozottnak is kellene lennie, például a felhasználók számára jogorvoslati lehetőség biztosításával, a moderálás során hozott döntések kötelező indokolásával, azoknak a szólásszabadság mércéihez való közelítésével, a véleménypluralizmus szem előtt tartásával, az arányos szankciók megkövetelésével, a platformoktól független végső döntéshozatal biztosításával, összességében tehát a tartalomról szóló döntés folyamatában való állami részvétellel. Felmerülhet még a monopolhelyzetre jutott óriáscégek feldarabolása vagy más beavatkozás a piaci viszonyok kiegyenlítése érdekében. Ki tudja, talán egyszer a nagy platformok megbánják mostani döntésüket, amelyek felerősítették a szabályozást kiáltó hangokat.

Louis Brandeis amerikai főbíró vetette papírra az amerikai szólásszabadság melletti talán legemelkedettebb hangütésű kiállást 1927-ben a Whitney v. California ügyben született döntéshez fűzött különvéleményében:

Azok, akik kivívták függetlenségünket, hittek abban, hogy az állam végső célja az emberek szabaddá tétele képességeik fejlesztésére; hogy a kormányzás döntéseiben a szabadon gondolkodók csoportjának mindig felül kell kerekedniük az önkényen. A szabad szólást egyszerre célként és eszközként is értékelték. Hitték, hogy a boldogság titka a szabadság, a szabadság titka pedig a bátorság. Hitték, hogy a jog arra, hogy úgy gondolkodj, ahogyan akarsz, és azt mondhasd, amit gondolsz, elengedhetetlen az igazság felderítéséhez és terjesztéséhez a közéletben. […] [Hitték], hogy a szabadság legveszélyesebb ellenfele a közömbösség, hogy a közéleti vitában való részvétel politikai kötelezettség, és hogy mindez az amerikai alkotmányos berendezkedés alapvető elve kell hogy legyen.

A technológiai óriáscégek ezt a szabadságeszményt gyengítik: a gondolkodás szabadságát – benne a tévedés lehetőségével –, a bátorságot, amikor az egyént nem védik meg mindentől, ami benne rossz érzést okozhat, vagy amit valaki más veszélyesnek gondol, a közéletben való részvétel kötelezettségét, ahol mindenki egyenlő esélyekkel indul, a vitát, és hogy azt mondhasd, amit gondolsz, amíg nem okozol vele másnak kárt. Trump elnök Twitter-fiókja így válik az amerikai álomból való felébredés emlékezetes jelképévé.

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora

(Borítókép:  Donald Trump amerikai elnök 2021. január 13-án. Fotó: Alex Brandon / MTI / AP)