Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Egyesíti-e Joe Biden az Egyesült Államokat?

000 8YV2YY
2021.01.20. 14:38
A demokrata kormányzat és az EU centruma között olyan ideológiai alapú ügyben is konszenzus jöhet létre, mint a Lengyelország és Magyarország elleni politikai alapon történő fellépés.

A világ vezető hatalmának élén őrségváltás lesz, ám Amerika megosztottsága és politikai válsága velünk marad. A kormányzati hatalom birtokában Joe Biden számára akkor mutatkozna esély Amerika sebeinek begyógyítására, ha ideológiai háború helyett a hagyományos amerikai baloldal és a trumpizmus kapcsolódási pontjaira, a gazdaságélénkítésre, a munkahelyek védelmére, a – bőrszíntől függetlenül – leszakadó rétegek esélyteremtésére helyezné elnökségének súlypontját. 

Az előjelek nem túl biztatóak. 

Noha Donald Trump elnökségéhez képest az amerikai baloldal szinte forradalmi változásokat vár a hivatalba lépő új adminisztrációtól, a politika, a gazdaság, a társadalom mélyrétegeiben radikális változásokra aligha kell számítani. A Demokrata Párt mellett az amerikai közvélemény-formáló szereplők jelentős részének narratívájában a „normalitáshoz” való visszatérést fogja jelenteni Joe Biden elnöki beiktatási ünnepsége január 20-án. A beiktatási ünnepségen várható rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette természetesen nem lehet szó nélkül elmenni január 6-i capitoliumi események mellett.

Noha Donald Trump viselkedése a Capitolium ostromának napján erőteljesen kifogásolható, sem Joe Biden hivatalba lépése, sem az elnök ellen sebtében elindított vádeljárás önmagában nem fogja egyesíteni Amerikát, és begyógyítani azokat a bizonyos sebeket. Ennek megvalósulása immár kormányzati felhatalmazással a háta mögött jelentős mértékben a Biden-adminisztráció politikai teljesítményén fog múlni. A 2020 nyarán történt zavargásokat is figyelembe véve a két párt elitje mellett az új demokrata elnököt és kormányzatát különös felelősség terheli abban, hogy az amerikai belpolitika ne váljon se szélsőjobboldali összesküvés-elméletes, Mad Max világát idéző figurák, se az anarchista extrémizmus, se a szélsőségesen progresszív csoportok fogjává. 

Ebben a tekintetben rendkívül veszélyes jelenség, hogy egyes techcégek, pénzügyi szolgáltatók és más multinacionális vállalatok hatalmukkal visszaélve az általuk politikai alapon diszkreditáltnak tekintett személyeket és véleményeket letiltják, kiszorítják, ellehetetlenítik. Ez a szabadságjogokat önkényesen korlátozó gyakorlat ráadásul a demokrata elit általános mély egyetértése, valamint számos republikánus politikus hallgatása mellett történik. Noha 

a Biden-kampányban szó volt a techcégek adóztatásáról, megregulázásáról, a multik globális adóelkerülésének visszaszorításáról, a globalizációban érdekelt politikai és gazdasági elit összefonódására és összejátszására tekintettel vannak kétségek ezek rövid távon való megvalósulásához fűződően.

Mindezek a jelenségek túlmutatnak szólásszabadság és a közrend védelmének kérdéskörén, az üzleti szféra politikára gyakorolt túlméretezett befolyására is rámutatnak, aminek visszaszorításában az egész amerikai politikai elitnek lenne tennivalója. A „mocsár lecsapolásában” azonban elnöksége idején Donald Trump sajnálatosan nem sok sikert ért el. A Biden-kormányzat várható kinevezéseit, az Obama-érához és a keleti parti politikai-pénzügyi elitjéhez ezer szállal kapcsolódó új kormányzati vezetőket tekintve pedig még kevésbé várhatóak jelentős változások ezen a téren.

Márpedig a trumpizmust már Trump színre lépése előtt nem utolsósorban a fenti jelenségek hívták életre. Az ideológiai és értékrendbeli vitákhoz, az „amerikai hitvallás” alapértékeinek – szólásszabadság, joguralom, vallásszabadság – nyílt vagy burkolt visszaszorításhoz szorosan kapcsolódott a gazdasági és társadalmi lecsúszás tapasztalata az amerikai középosztály tömegei számára. A társadalmi egyenlőtlenségek a vagyoni különbségekben csúcsosodnak ki, ám jelen vannak az oktatás, a társadalmi mobilitás vagy éppen az egészségügy területén is, érdemben a jövedelmek emelkedését leszámítva egyik területen sem történt számottevő javulás az elmúlt négy évben.

Általános elemzői vélemény, hogy

a koronavírus-járvány nélkül jó eséllyel Donald Trump újabb négy évre elnök lenne.

Ebben a feltevésben meghatározó tényező az, hogy a gazdaság az elmúlt négy évben jól teljesített, a jövedelmek az alacsonyabb jövedelmi csoportok esetében is emelkedtek az elmúlt években, a munkanélküliség rekordalacsony volt a járványt kitörése előtt. Az eredmények ellenére összességében leszakadó amerikai alsóközéposztály politikai hangja mellett a demokrata oldal sem tud úgy elmenni, mint korábban. Mindez kihatással van a választók felé megfogalmazott külpolitikai üzenetekre is, az amerikai munkahelyek védelmétől kezdve a soha véget nem érő háborúk lezárulásáig bezárólag.

Ebből kifolyólag Trumphoz hasonló harcias elnöki retorikára az EU kereskedelmi gyakorlata ellen talán nem kell számítani Bidentől, de a zárt ajtók mögött hasonlóan kemény nemzetközi amerikai érdekérvényesítésre és protekcionista programokra igen. Hasonlóképpen kritikus lesz a NATO-szövetségesekkel szemben a változatlanul alacsony európai védelmi kiadások, csakúgy, mint az EU Kínával vagy Oroszországgal szemben megengedőbb politikája és gazdasági kapcsolatai miatt. A demokrácia közös védelme melletti hangzatos szólamokból bizonyosan nem lesz hiány az előttünk álló év transzatlanti találkozóin, ám a nagy stratégiai kérdésekben rendkívül nehéz lesz szorosabb együttműködést kialakítani. Félő, hogy a Biden-kormányzat az amerikai prioritási listán ugyan nem előkelő helyen szereplő, ám

az EU hatalmi centrumai és a demokrata kormányzat között olyan, ideológiai alapon konszenzusos kérdésben találja meg az összhangot Európával, mint a Lengyelország és Magyarország elleni politikai alapon történő fellépés.

A megelőző évtizedek agresszív demokráciaexportjára a megváltozott nemzetközi környezet miatt sem kell ugyan számítani, ám az autoriternek mondott kormányzatok elleni kellemetlen amerikai lépésekre azért igen.

Forradalmi változásra az amerikai külpolitikában tehát nem kell számítani, ám mégis figyelemre méltó, hogy Jake Sullivan, az új nemzetbiztonsági főtanácsadó az elmúlt éveket részben annak tanulmányozásával töltötte, hogy miként lehetne a Trumpra szavazó tömegek gazdasági érdekeit erőteljesebben beépíteni az amerikai külpolitikába. Saját bevallása alapján, az Obama-kormányzatban eltöltött évei alatt a nemzetbiztonsági üléseken soha nem merült fel az a kérdés, hogy vajon az adott politikai döntésnek milyen hatása lehet a kékgalléros amerikai munkavállalókra. Donald Trump 2016. évi győzelmével ennek meg is lett az eredménye. 

Amennyiben a Biden-kormányzat azokra kérdésekre helyezné a súlypontot, amelyeknél a hagyományos demokrata agenda és a trumpizmus között erőteljes kapcsolódási pontok vannak – mint a gazdaságélénkítés, az iparpolitika, munkahelyvédelem, közszolgáltatások javítása –, úgy mutatkozna esély az USA-ban elszabadult indulatok csillapítására. Ellenben a harcos progresszív ideológiai program és a trumpizmus hívei elleni politikai hadjárat az amerikai társadalom kohéziójának további gyengüléséhez és Amerika belső békéjének kockáztatásához vezet. Január 20-át követően Joe Bidenen és környezetén múlik, hogy világ vezető hatalmának élére állva milyen irányba kívánja fordítani Amerika kormányrúdját.  

A szerző Amerika-szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.

(Borítókép: Joe Biden és Kamala Harris. Fotó: Angela Weiss / AFP)

Itt hívjuk fel olvasóink figyelmét, hogy ma 18 órakor közöljük Navracsics Tibor, volt igazságügyminiszter, uniós biztos írását, arról, hogy miért nem tér vissza az aranykor az EU-USA kapcsolatban Joe Bidennel.