Cancel culture – falkavadászat emberekre az erkölcs nevében

GettyImages-499558806
2021.09.08. 12:01 Módosítva: 2021.09.08. 13:03
A közösségi média az unatkozók és frusztráltak narcisztikus dühének irányítóközpontja.

2020 nyarán több mint 150 amerikai író és tudós, többek között Noam Chomsky és J. K. Rowling a Harper’s Bazaar hasábjain nyílt levelet tett közzé a cancel culture ellen. De mi is ez a jelenség?

A cancel culture talán a falkavadászat szóval írható le a legjobban: egy célpontot hajszolnak sokan összeverődve. A kutyafalkával hajtott róka vadászatához hasonló, ugyanezt teszi a Facebook-használók köre kiválasztott emberekkel szemben a digitális térben. 

Tömegtársadalom van, de nincs tömeg. Például te milyen zenét hallgatsz? Én valószínűleg nem ismerem azokat a számokat. Nincsenek szubkultúrák, és már trendek sincsenek. Nem tudom egy képernyőn látott ruháról, vintage-e. Ahogy azt sem igen tudnám megmondani, mi a divat. Egy adott zenéről nem tudom, ma készült, vagy 10 éve. 

Fogyasztási sémák mentén már nem lehet a tömegből szegmenseket alkotni. Ami a te tapasztalatod és információd a te fogyasztói buborékodban és a te véleménybuborékodban, az nem az enyém.

Mivel a progresszív eszmék és általában a liberalizmus csődje miatt nem tudnak se a döntéshozók, se a média jövőképet adni, lelkesedéssel mobilizálni, marad az érzelmi zsarolás és uszítás. 

A cancel culture eszközt ad a „tömegnek” felmutatni és általuk helyeselve szimbolikusan megsemmisíteni, meggyalázni és sárba tiporni embereket, kiiktatva őket az emberszámba veendők köréből. A közösségi média ehhez felületet kínál, ahol az unatkozók és frusztráltak narcisztikus dühét lehet irányítani, illetve ahol ez a fajta csődülés a valódi társadalmi bázis illúzióját keltheti. Ugyanaz a pár száz, maximum pár ezer troll őrjöng a magyar nyilvánosságban, és egyre több kutatás (például itt és itt) támasztja alá, hogy a trollok szadisták és pszichopaták.  Nem a nehezen elérhető átlagfogyasztókról beszélünk, akiknek a véleményére a döntéshozók és a kutatók kíváncsiak lennének, hanem a társadalom egy szűk szegmenséről, a lincselésre kapható, hergelhető csürhéről. Anomália, ami reprezentatívvá válik a közösségi médián keresztül.

Olyan közegekben szoktak „cancelelni” embereket, ahol nincs más terepe és eszköze a versenynek, mint az átmoralizált megfelelés, a „jóemberség-valuta”. 

Okkal terjed a mobbing és a cancel culture a politikával (sajnos) összenőtt művészeti, kulturális közegekben és a médiában, ugyanis ezek eddig is nagyban önkizsigerelésre, önfeláldozásra alapoztak. Amikor a teljesítmény szubjektív, és az informális hálózatoknak kiemelt szerep jut, az emberek egymás számára is eszközök, erőforrások lesznek. Bármelyik marketinges megmondja, hogy ne vágj ingyen hajat, miközben a kulturális közeg annyira az önkizsigerelésre, a fizetetlen és alulfizetett munkára épül, hogy nehezen lehet elkerüli, hogy portfóliót, karriert, elismerést szolgáltass gyakorlatilag ingyen másoknak. 

Eszköz leszel, és az eszköz eldobható, feláldozható. Ennek az extrém kihasználásnak a következő szintje a cancel culture: a nyilvános emberáldozat.  

Egy konkrét példa, amin szemléltetni szeretném a cancel culture mechanizmusait, a Burda magazin pedofilnak való kikiáltása. Mégpedig egyetlen szó miatt egy (nyilvánvalóan németről fordított) képfeliratban, ami egyébként nem kiskorú modellre, hanem a szabásvonalra vonatkozott („Sima, kerek nyak, az eleje közepén szexi hasítékkal, gumival behúzott háromnegyedes ujjával: hát igen, ezt Anyu is megirigyelhetné!”). Amikor Google-fordítóval őrjöngött a hergelt trollsereg a német anyacég oldalán, akkor már pedofil volt a magyar Burda-főszerkesztő is, és börtönt emlegettek neki. 

A Burdát nyilvánvalóan nem pedofiloknak készítik pedofilok, és a legelvakultabb internetes igazságosztogató sem gondolhatja, hogy a Burda a pedoszubkultúrát szeretné megszólítani. Ennek ellenére a trollsereg a vétkes felirattal ellátott képet (egy kék tunikát viselő kislányról) úgy hordozta körbe a digitális térben, mint a véres kardot: itt a bizonyíték! Logikus a kérdés, hogy ha ez a kép a felirattal valóban káros és sértő, akkor miért terjesztik tovább? Azért, hogy mindenki lássa, a bűn el van követve, a Burda szabad préda!

Közben a falkavadászatot elindító (és a sorozatosan falkavadászatokat kezdeményező) Mérő Verát nem érdekelte, hogy ő 2018-ban egy olyan embert állított ki egy egész országot gyerekjogokról, elfogadásról kioktatni, aki (Sophie Labelle of Assigned male comics) ma már büszkén vállalja, hogy ő „little”, vagyis autopedofil, emellett a „diaperfur art” közösség oszlopos tagja.

Megpróbálom nagyon egyszerű nyelven elmagyarázni: antropomorfizált, pelenkában szexin pózoló, kiskorúsított plüssállatokról készít rajzokat. Még azzal is lebukott, hogy igazi gyerekek fotóit használja fel a rajzaihoz alapnak. Mérő Vera (akkor még az Amnesty International képviseletében) úgy mutatta be ezt az embert, hogy NÁLAD A BÖLCSEK KÖVE! A „bölcsek köve” akkor is pedofíliagyanús volt, mivel Labelle képregényeiben állandóan a nemi szerveikről és a szexről beszélnek a gyerekek. 

A előbbin felháborodnak a pedofilvadászok, az utóbbin nem? Ez hogyan lehet?

Ugyanaz a közönség, amely színpadiasan felháborodik a Burdán, mindezt teljesen figyelmen kívül hagyja. A botránkozás és felháborodás csak a célpontot jelöli ki, illetve az egyetértést, a felmentést adja. Nem az adott ügyért, hanem a lincselés élvezetéért csinálják. Ez fakadhat szadizmusból, frusztrációból, hatalomvágyból, mindez pedig valószínűleg a tekintélyelvűségből. 

Ahogy Bob Altmeyer, a tekintélyelvűség elismert kutatója mondja: „Amikor arról beszélek, hogy a tekintélyelvűek agresszívak, nem arra gondolok, hogy bemennek kocsmákba, és elkezdenek balhézni... Akkor lépnek, amikor azt hiszik, az ő oldalukon áll az erő és az igazság. Az igazság az nekik, amit a tekintély elfogad, vagy amit a tekintélyt támogat. A hatalom egyenlőtlen erőviszonyokat jelent: fizikai fölényük van, fegyverük, többen vannak, mint a célpont, jellemzően lincselő csürhébe verődve. Nagyon szembetűnő, hogy a tekintélyelvűek agressziója mennyire gyáva és sunyi: gyáva emberek sunyin követik el, aztán gyáván el akarják sunnyogni a felelősséget.” 

Senki nem képzelheti ma már, hogy lehet vitázni, ne adj isten, párbeszédet folytatni a Facebookon, hisz a közösségi média káros hatásai egyre nyilvánvalóbbak (lásd például itt és itt és itt).

2021-ben teljesen abszurd idealizmus a Facebookot igazságos, egyenlő feltételekkel működő, demokratikus nyilvános térnek tekinteni. A reklámokon és targetált politikai hirdetéseken kívül annak ad terepet, hogy tekintélyelvű, frusztrált emberek különféle konstellációkban (áldozat, hős, mártír, a rend őre, ítélkező) összecsődüljenek eljátszani, hogy ők többek, mint amik, hogy valami hatalmat, fölényt éljenek meg. Politikai és gazdasági szereplőknek az ilyen tömeg energiáit lehet instrumentalizálni, támogatásként, tömegként felmutatni. Az ő inkompetenciájuk, tehetségtelenségük és kisszerűségük miatt van szükség valakire, aki bűnbak és emberáldozat lesz. 

Az, hogy a tomboló, lincselő csürhe egyáltalán tényező lehet, mutatja meg, hogy mennyire mély a válság, amiben élünk. 

A szerző kultúrakutató, a kortárs művészet határterületeivel, vizuális kutatással foglalkozik

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Peter Macdiarmid / Getty Images for Somerset House)