A 2022. április 3-i választások és a zsidók

D MTI20210312002
2022.01.29. 11:02 Módosítva: 2022.01.29. 11:05

A lassan harmadik évében tartó koronavírus-korszak próbára tette nemcsak Magyarország, de az egész világ tűrőképességét, mert alapjaiban rendítette meg anyagi és lelkiállapotát. Azonban nekünk még egy gyehennatűzön is át kell gázolnunk – előttünk állnak a 2022. április 3-ra kiírt parlamenti választások. A fölizzított fordulatra való sóvárgást – kormányváltást vagy korszakmegszilárdítást – az ellenségtotem-gyártás gyilkos vágya s az ellenséget elpusztítani szándékozó mohó indulatok is hevítik. A felcsapó gyűlölet lávája pedig folyamatosan marcangolja szét társadalmunk gyenge kohézióját. S nincs megállás az urnák lezárásáig – vagy az eredménnyel való elégedetlenség okán à la perpetuum mobile: a végtelenségig. 

Lehet, a krónikus színvonalzuhanás lehúzó örvénye minden választás természetes velejárója, ami abból is fakadhat, hogy ezt a demokratikus játékszert nem olyan régen kapta kézbe a magyar történelem. A világjárvány pluszban ugyan történelmi pechnek is értékelhető, azonban a kezelése a „nekünk Mohács kell” mélyeredőkre mutat.

A négyévente megismétlődő szemétmáglyán (a Gyehenna-völgy eredetileg az ókori Jeruzsálem szemétlerakó és -megsemmisítő helye volt) ezúttal különösen szerencsétlen körülmények között hamvad a magyar zsidóság maradéka. Olyannyira, hogy a Mazsihisz és az izraeli nagykövet is felhívással fordult a politikai közösséghez, hogy hagyják ki a zsidókat a választási karnevál mulatságaiból. Hiszen ebből a szempontból teljesen semleges, hogy ki zsidó és ki nem.

Valóban?

A válaszhoz – tűnjék bármilyen primitívnek – rá kell (illik) kérdezni: ki a magyar zsidó? Valamint: mi az országgyűlési választás jelentése? Mert e történelem kialakította fogalmak elveszni látszanak a kölcsönös lejáratásban érdekelt revolverdiskurzusban.

A mai magyar társadalom zsidója ugyanolyan emberfia, mint bármely más vallású, identitású nemzettársa, s ezért a rossz emlékű korokat idézi bármilyen különbségtétel. Így lebeg, úszik az ellenzék első arcává avanzsált politikus körül felburjánzott érvfelhő – a holokauszt messze terjeszkedő árnyékára mutatva –, mert az őt ért jogos vagy jogtalan vádra, miszerint antiszemitákkal közösködik, azzal érvelt, hogy vannak zsidók és nem zsidók az elsöprendő ellenoldalon is. („Bár kis számban.”) Arra nem kérdeztek rá, hogy mit akar ezzel mondani. Mi az állítás üzenete? Ebből kiderült volna, hogy mit gondol magukról a zsidókról, még az is kiderülhetett volna, hogy semmit.

Ugyanis ez a látszólag magas szellemiségű, so called „humanista” érv (kibúvó) úgy hazugság, ahogy van! S nemhogy nem vezet sehová, de a másoknak csak szezonálisan dögletes kampányidőszakot a zsidók esetében végzetessé fokozza.

Ugyanis az ő XX. s már a XXI. századi sorsuk, ahogy Kertész Imrénk prófétai erővel egy könyvcímben összegezte, a holokauszt óta: sorstalanság. 

Nem utalok a magyar zsidó történelemre, amely csak I. Ferenc József császár kifejezett (elnyomó?) hatalma révén nyerte el az emancipációt, s csak az 1895-ös recepciós törvénytől élvezett egy kurta negyedszázadig jogegyenlőséget. Elég a közelmúltra utalni, amelynek tanúsága (és tanulsága) szerint a ma Magyarországon élő és ezért választójoggal rendelkező zsidóság: túlélők kollektívuma. A Horthy-korszak egyre demokratikusabb (különösen az 1939-es) törvényhozása fokozatosan szántotta ki a magyar televényből, majd rakta föl valamennyi tagját Auschwitz és más megsemmisítőhelyek – a közeli Duna-part vagy a néhány hétre a románoktól visszafoglalt Nagysármás is idetartozott – máglyájára. A körülbelül nyolc-kilencszázezer, halálra ítélt magyar zsidóból kétszázezren különböző szerencsés véletlenek révén elkerülték a kivégzést, s ebből – s ez igen jelentős szelekció! – a fele, százezer fő 1945 és 1956 között nem boronálta vissza magát a magyar humuszba, mert elviselhetetlen volt számára kiszántatása földjén maradni.

Valamelyes empátia meglétét feltételezve kérdezem: a bármely okból ma hivatalosan vagy csak „származás” okán magyar zsidónak számító ember (aki választópolgár) e narratíva alapján azonos lehet-e nemzettársával, aki nem részesült az apokalipszis áldozati tapasztalatából? A traumából, amely sok-sok nemzedékre meghatározta őt lelkében és tudatában s ebből eredő igen nehéz, konfliktusos választásaiban – ami leginkább abból adódott, hogy maradt üldöztetése színhelyén, s eleddig nem kapta meg a visszafogadás megbékítő kegyelmét. (Az ötszáz éves spanyol girus – kiűzetés –, amely „csak” kegyetlen kiebrudalás és nem legyilkolás volt, fél évezred után most van behegedőben, számottevő gesztusok és juttatások révén. Gondolok a szefárd zsidók nemrég visszakapott állampolgársági jogára Spanyolországban és Portugáliában.)

Tehát 

a magyar zsidó lezseren meg nem különböztethetőnek tételezése éppen a zsidónak számító nemzettárs elbeszélését alázza meg azzal, hogy szenvedéstörténetét nem létezőnek jóindulatúskodja.

Még a praktikus választási számítások szempontjából is terméketlenül. Hacsak az nem a józan választási matematika következtetése – ezt nem vitatom –, hogy több antiszemita beállítású szavazó van, mint zsidó vagy filoszemita. A magyar zsidókat a magyar társadalom küldte a kollektív vesztőhelyre, s ez a társadalom – sok szempontból örvendetesen – nem semmisült meg, hanem szervesen folytatódhatott a rendszerváltás után. Az antiszemitának is kell legyen népképviseleti joga, ezt elismerem. Pláne ha nem elhanyagolható kisebbséget képvisel. Ezt példásan bizonyítja az elnyomott zsidók körüli diskurzus álnevek alatt folytatott kommentirodalma – vajon van-e, lesz-e a szociológiának eszköze, hogy ezt mérje és kimutassa? Azonban az végzetes és a történelemben oly csúfosan példa nélküli, hogy az antiszemiták szövetségre lépjenek és ezzel megmérgezzék a nem antiszemiták közösségét persze a nem antiszemiták önsorsrontó, velejéig korrupt beleegyezése nélkül. (Közömbösnek lenni a zsidók magyarországi szerepének megítélésében – a történelmünket ismerve – szintén még csak nem is jóindulatú hazugság.)

És mi az országgyűlési választás? Csak arról szólna, hogy kinek az arcát vagy arcait látjuk a vezető pozíciókban a következő négy évben? Mely csoport hatalmát hozza a voksolás, kihez kell igazodnunk vagy kikkel szemben határozzuk meg magunkat? Pedig éppen ez a kiélezett idő az, amikor az adott társadalmat meghatározó problémákat föl lehet rajzolni, elemezni, megvitatni, hogy az álláspontokat, megoldási javaslatokat a választók elé lehessen tárni.

E diskurzuslehetőség idején legyen elfojtva a zsidók kérdése? Kik akarhatják ezt? Úgy tűnik, azok, akiknek fontosabb a hatalmon lévők arcváltása, mint az ember arca: azaz az önazonossága – még ha az, mint a bibliai Jóbé, sorstalanságpróbára ítéltetett is.

A mai kocsma atmoszférája és diskurzushiánya azért is oly vigasztalan, mert a számottevő, létszámra, szellemi súlyra zsidóság híján (utolsó nemzedékük az elmúlt választási ciklusban ment el) 

a zsidókérdés már nem a zsidókra, hanem egyértelműen – és partner nélkül – a magyar társadalomra tartozó problémacsomó.

Hiszen „csak” a magyar zsidók egykori (nagy)léte emlékezetbe, nemzettudatba szervítésének a mikéntje és hogyanja a tét. A magyar zsidóság – ha kilenc évszázados késéssel is – Álmos-, Előd-, Ond-, Kond-, Tas-, Huba-, Töhötöm- és Árpád-súlyú és eredetiségű munkát, energiát, materiális és szellemi tőkét fektetett mindabba, amit ma magyarnak ismerünk. Ez a roppant hozomány élni és hatni fog, ha már hírmondójuk sem tartózkodik itt, leszámítva a temetőkben nyugvók népét és mementóját. Az új judenreinné válás folyamatát fölgyorsítják ezek a rosszkedvű, kicsinyes torzsalkodások – amelyeknek az üzenete zsidó szempontból azonban közel sem ilyen ugribugri(s) súlyú.

Nem az a zsidókérdés, nem az a traumaoldó felszabadulás, hogy a kipát (vallási hovatartozást jelző fejfedőt) viselő izraeli turistákat itt nem bántják az innen sikeresen távol tartott migránsok, hanem a tátongó seb, a hiány, amelyet a magyar modernitás motorját berúgó nemzettest kiirtása okozott e honból. 

Miért nem lehet megnyitni hosszú évek után sem az autentikus helyen felállított – Les Lieux de Memoire – holokausztmúzeumot? Mi lesz a Szabadság téri gábrieles szoborral, amelyet a mai napig nem adtak át hivatalosan? S ezen emlékezetvesztő helyek ideológiai becikkelyezésével: az új alkotmány preambulumával, amely Magyarországot (a magyar társadalmat) felmentette a holokausztban vitt elkövetői felelőssége alól? Mi a hozzáállás az Imre Kertész-ező Takaró Mihály tanterveihez, s milyen tennivalók következnének ebből? Miért nem állított fel egy kormányzat sem némi kósza ígéretek ellenére harminc év alatt Magyar Kulturális Központot Jeruzsálemben, a fiatal s bizony „lángoktól ölelt kis ország” fővárosában, amely új haza tizedét Magyarországról elüldözöttek teszik, megmaradva – mert abból nem lehet kiszántani őket – a magyar kultúra iránti kiirthatatlan szerelemben. Ezzel kellene foglalkozni pró és kontra, mégpedig most, a kampány idején, az ígérgetések, fogadkozások évadján. Legyen mód az álláspontokból, elhatározásokból választani. Ama megbékélést elindító, traumaoldó gyászmunkának bizony lennének konkrét ügyei, cselekvései, amelyek meghatározhatnák a kollektív emlékezés irányvonalait.

Az egymást leantiszemitázó vagy „kinek az antiszemitája kóserebb” verseny ezeket a – szerintem már örökre elhalasztott – lehetőségeket olyan alantas posványba buktatják le, amelyek elbeszélhetetlenné teszik a magyar zsidók máig tartó elbeszélését „halott arcán növekvő szakáll” lét állapotukig.

S még a magányba vert katarzis méltóságát is örökre elveszik tőlünk. 

A szerző író, a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Orbán Viktor Jeruzsálemben 2021. március 12-én. Fotó: Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda)

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla