2024. június 19. 15:00
Horvátország 2
Albánia 2
Volksparkstadion II. forduló
2024. június 19. 18:00
Németország 2
Magyarország 0
StuttgartArena II. forduló
2024. június 19. 21:00 ÉLŐ
Skócia 1
Svájc 0

Az atomenergia bukása és a lótrágya esete

000 9X982C
2022.02.04. 15:30

Alábbi gondolatok két decemberi írásra reflektálnak az erőforrás-gazdálkodás nézőpontjából. Az első az LMP társelnökeinek, nevezetesen Schmuck Erzsébetnek és Kanász-Nagy Máténak, a második Hauk Viktornak a véleménycikke. Míg a zöldpárt képviselői azt állítják, hogy a megújuló energiaforrásokra való átállás elkerülhetetlen, addig Hauk szerint ez nem megvalósítható, mert nem állnak rendelkezésre a szükséges természeti erőforrások és a földterület sem. „Hangsúlyos véleménye” szerint – a fentiek okán – az atomenergiának helye van az energetikai átmenetben. Írásomban elsősorban a második cikk vitatható állításaival állítom szembe a tudományos ellenérveket, hiszen Hauk érvelése felidézi a londoniak 250 évvel ezelőtti aggodalmát, amikor – a lovaskocsi-forgalom növekedését feltételezve – lótrágyahegyeket vizionáltak a brit főváros utcáin.

A vitázó felek általánosságban egyetértenek abban, hogy az energiarendszer nem működtethető tovább a jelenlegi formában, a kiutat illetően azonban éles a különbség. A zöld álláspont – ami nem mellesleg egyben a tudomány mai álláspontja is – az, hogy a mai (vagy az esetlegesen növekvő) primerenergia-igényeket hosszú távon semmilyen erőforrással nem lehet kielégíteni. A cikket jegyző zöldpolitikusok – ha ezúttal nem is hangsúlyozzák, de – ebben az írásukban is megemlítik a hatékonyság javításának fontosságát, amikor egy nagy ívű épületenergetikai program szükségességére utalva a fűtési energiafelhasználás csökkentését követelik. A másik cikkben ennek a felismerésnek nincs nyoma, és ez csak egy, ám kulcsfontosságú hiányosság Hauk megközelítésében. Szembeötlő, ahogyan a szerző a megújulókkal kapcsolatos kihívásokat igyekszik túlhangsúlyozni, miközben az atomenergetika lényegesen súlyosabb működési anomáliáit elhallgatja. Ezt pótlandó vegyük sorra, hogy melyek ezek a problémák, amelyek odavezettek, hogy az atomenergia sorsa immár megpecsételődött, és nemcsak Németországban (ahogyan azt Hauk a proatomos kánonhoz híven megemlíti), de szinte minden nyugat-európai fejlett gazdaságban.

Az atomenergia drága és egyre költségesebb

A világ országainak 84 százaléka egyáltalán nem működtet atomerőművet! Ennek fő oka az ezzel járó súlyos pénzügyi teher. Az atomenergia ugyanis – Hauk vélekedésével ellentétben – ezen a téren is rosszul és egyre gyengébben teljesít. Az ok az a 15 súlyos atomkatasztrófa, amelyek a biztonsági elvárások szigorítását és az ebből fakadó költségnövekedést eredményezték. Nobuo Tanaka, a Nemzetközi Energiaügynökség egykori elnöke, az atomenergia mindeddig hű támogatója egy nyilvános előadásában legutóbb már úgy fogalmazott, hogy az atomenergia nevetségesen drága és teljesen versenyképtelen lett. Hogy a legfrissebb kutatási eredményekre is utaljunk: az Oxfordi Egyetem kutatói arra jutottak, hogy egy száz százalék megújulóenergia-részarányt célzó gyors váltás hozadéka egy sok ezer milliárd dollárral olcsóbban működtethető rendszer lenne. Erre a mai tendenciák tükrében van is némi remény, ami azért jó hír, mert a lassú átmenet sokkal költségesebb volna. Az oxfordi közgazdászok számítása szerint a legdrágább forgatókönyvek azok, amelyekben az atomenergia is szerepet kap.

A megújulóenergia-alapú technológiák fejlődése és árzuhanása a végső csapás, ami azt eredményezi, hogy biztonságos atomerőművek piaci alapon többé nem építhetők. Ezzel magyarázható, hogy az atomipar már csak tisztességtelen eszközökkel tud a felszínen maradni, ami a titkosításoktól a társadalom félretájékoztatásán át a korrupciós botrányokig terjed. A legutóbbi – a legmagasabb tisztséget betöltő politikusokat is érintő – vesztegetési ügy Ohio államban pattant ki, és sajnos jól illeszkedik a trendekbe. A független vizsgálat szerint a fukusimai tragédia fő oka is a hatóság és az iparági szereplők közötti összefonódás volt.

Az atomenergia botrányosan rossz hatékonyságú

Az atomerőművek iránti lelkesedést árnyalnia kellene annak a ténynek, hogy – a teljes életciklusra vetítve – az uránércben rejlő energiának csak másfél százaléka hasznosul, hiszen a fűtőelemek a hő döntő részét már hulladékként adják le, sok ezer éves időtávlatban. Az erőforrás-hatékonyság szempontjából még rosszabb a kép: a kitermelt kőzettömegnek csak 0,004 százaléka kerül a fűtőelem-kapszulákba. Ráadásul a kiégett fűtőelemek érdemi hasznosítása és elhelyezése – Hauk állításával szemben – máig megoldatlan, mert sehol a világon nincs működő végleges lerakó (nemhogy minden érintett országban egy-egy, ami a jogszabályokból következik). Ennek fő oka, hogy a hulladékkal kapcsolatos költségek elképzelhetetlenül magasak, ráadásul egymillió éves időtávlatban kell a kiadásokkal számolni – legalábbis a svéd atomhulladék-kezelő cég szakértőinek tudományos publikációja szerint ennyi ideig kell a fűtőelemeknek a környezettől biztonságosan elzárt és őrzött elhelyezéséről gondoskodni.

Az atomenergia nem illeszkedik a XXI. századi energiarendszerbe

Nem árt, ha azt is tudjuk, hogy egyre több rendszerirányító és iparági szakértő számol be arról, hogy az atomerőművek által termelt alaperőművi zsinóráram fokozódó működési nehézségeket okoz. Ezek a szerintük elavult létesítmények – rugalmatlan termelésük miatt – már veszélyeztetik a fogyasztók biztonságos energiaellátását, mert nem képesek a rohamosan terjedő és olcsón termelő szélerőművek és napelemes rendszerek támogatására.

Az atomenergia és a kiszolgáltatottság

Magyarországon a rossz minőségű készletek miatt elhalt az uránérc-kitermelés, így e téren száz százalékban importra kényszerülünk. Ez végzetes kiszolgáltatottság egy ilyen stratégiai ellátási területen. Különösen aggasztó ez orosz–magyar relációban, ami – a történelmi tanulságok és az aktuális vérontások fényében – kétségeket kellene ébresszen döntéshozóinkban és tanácsadóikban.

Az atomenergia problémáinak boncolgatása még folytatható volna, ám most nincs lehetőség a katonai és terrorfenyegetettség, a nagy reaktorteljesítmények üzemzavarai miatt jelentkező ellátási gondok, az atomfegyverkezés vagy az üvegházgáz-kibocsátás témaköreire kitérni (talán annyi még belefér, hogy utóbbi kapcsán Hauk Viktor tévesen állítja, hogy az atomerőműveknél ilyennel nem kell számolni). A terjedelmi korlátok miatt át kell térni a másik témakörre, az energiafordulattal kapcsolatos kritikákra. Hauk Viktor szerint ugyanis „egyre több jel mutat azonban a zöldforradalom kifulladására, ahogy kifogy a szükséges nyersanyagokból, tőkéből és földterületből”.

Ahogy a londoni lótrágyaesetnek, a fent megfogalmazott mondatnak is van valamiféle alapja, azonban a szerző elhallgatja, hogy bármely forgatókönyv esetében hasonló kihívások merülnek fel. Sőt az atomerőművek esetében nemcsak az építés erőforrásigényes, de folyamatos üzemanyagigény is van, ám a könnyen elérhető uránérckészleteket már feléltük. A szerző aggodalma a fogyatkozó készletek kapcsán tehát helyénvaló, ám a megújuló alapú és az atomenergia között van egy kulcsfontosságú különbség: az előbbieknél lényegében már megtörtént a körforgásos gazdaságra való átállás, míg az atomenergia esetében évtizedek óta csak ígéretekkel kell beérnünk. A Hauk által súlyos problémaként azonosított akkumulátorok világa különösen rohamosan fejlődik. Szembeötlő a nyersanyagok cserélődése az elmúlt évtizedekben, és ez a folyamat nem állt le: már a közeljövő energiatárolói sem lítium- vagy kobaltalapúak lesznek (mint ahogy London sem merült el a lótrágyában).

A napelemek kapcsán is hasonló forradalom zajlik. A kadmium említése itt csúnya melléfogás, hiszen a napelemek csak egészen kivételesen tartalmaznak kadmiumot, ráadásul fontos cél ennek a speciális típusnak a teljes kivezetése.

Nem megalapozott Hauk Viktornak a földterület-felhasználás kapcsán megfogalmazott aggodalma sem. A napelemek például csak akkor rabolnak el értékes területeket, ha a döntéshozók nem igyekeznek megakadályozni. A napelemek ugyanis barnamezőre is telepíthetők, de képesek szimbiózisban működni az épületállománnyal (épületbe integrált napelemek), a közlekedéssel (zajárnyékoló falak) vagy a mezőgazdasággal (agro-fotovillamos alkalmazások) is. Az utóbbi kiemelkedő fontosságú, hiszen akár terméshozam-bővüléssel és minőségjavulással is kecsegtet, miközben villamosenergia-termelés is történik. A hazai termőterület két-három százalékának efféle komplex felhasználásával száz-kétszázezer MW-nyi napelem volna telepíthető, ami a 2040-es kormányzati céloknál egy nagyságrenddel több! És ehhez hasonló lehetőségek a többi megújuló esetében is léteznek!

Hauk írásának teljességgel megalapozatlan eleme a tőkehiány említése is, hiszen éppen ez az a terület, ahová nagy biztonsággal fektethet be lényegében bárki. Ráadásul a fent említett agro-fotovillamos alkalmazások is jól példázzák, hogy egy adott földterületről kinyerhető haszon korszerű megoldásokkal akár meg is sokszorozható.

Szomorú, hogy a szélenergiával kapcsolatosan is elemi tévedéseket tartalmaz a szöveg, amikor a madárdarabolás rémképét vetíti az olvasó elé. Hauk felvetésének persze ebben az esetben is van igazságmagva, hiszen az első nagy telepítéseknél a természetvédelmi szempontokat még valóban nem vették számításba. Ám azóta eltelt negyven-ötven év, és az engedélyezés szigorításával, a területi tervezés megjelenésével ez a probléma kezelhetővé vált. Ezt igazolja, hogy a világ leginkább emblematikus madárvédő szervezete nemcsak támogatja a technológiát, de szélerőművek termelte áramot vásárol.

A fentieket összegezve: meg kellene vizsgálni, hogy a fejlettnek nevezett világ vajon miért halad teljesen más irányba, mint amit a magyar döntéshozók nekünk kijelöltek. Nem biztos, hogy az egész világ téved és tényleg mi járunk a helyes úton. Egy biztos: az energetikai átalakulás eredményei máris látványosak, a 2030-as célok pedig egyenesen meghökkentők. Különösen a 109 százalékos dániai megújulós célérték a hazai 21 százalékkal összevetve...

A szerző az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének adjunktusa.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Jean-Philippe Ksiazek / AFP)

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.