Független, objektív, avagy a médiapolitizálás tragédiája

Közösen elfogadott alapok nélkül nem lehet vitázni. Az elmúlt hetekben éles vita alakult ki a média felelősségéről a választásokkal kapcsolatban. Hont szerint ha az ellenzék a 444, Népszava, Válasz Online olvasóihoz szól, előbb-utóbb annyi szavazója is lesz, mint ahány olvasója ezeknek a felületeknek. Puzsér is hasonlóképpen vélekedik, míg Schiffer András a részben a média által kreált „csalódott fideszes” szavazó létét vonja kétségbe. Ungár Péter 444–Telex–Magyar Hang metaverzumról beszél. Stumpf András pedig hárít. Egy dolog kirajzolódik, nincs széles körben elfogadott „média” fogalom. Mindenki érzi, hogy a médiának valamilyen felelőssége van, de senki nem fogalmazza meg, hogy pontosan mi is. Vélemény.

Az újságíró szubjektív lény. Ez így természetes, probléma is lenne, ha nem lenne az. Az újságíró szubjektivitása azonban hatással van a társadalomra, ezért fontos, hogy felvállalt legyen a szubjektivitás, vagy legalábbis ismert. A független újságírás toposzának megdöntése egy fokkal bonyolultabb ügy. Itt nem az a kérdés, hogy létezhet-e egy újságíró, aki mindentől függetlenül újságírói tevékenységet végezhet. Természetesen létezhet. Azonban, ha ezt már egy szerkesztőségen belül teszi, vagy adott esetben a megélhetése függ tőle, már függőségi viszonyban találja magát. Rendben, de akkor mi a helyzet a független szerkesztőségekkel?  

Nem létezik, mégpedig azért nem, mert a szerkesztőségnek – ha feltételezzük, hogy nem hobbiszinten, önkéntes módon dolgoznak benne az újságírók – fenn kell tartania magát. A pénzügyi stabilitást háromféleképpen biztosíthatja: vagy a politikum támogatásával (állami vagy ellenzéki, külföldi fizetett hirdetésekkel, támogatásokkal), vagy egy gazdasági szereplő támogatásával, vagy az olvasók előfizetésein keresztül.  

A politikai támogatások kérdése a legegyszerűbb. Nem véletlen, hogy az S&D szocialista EP-frakció a Nyugati Fényen hirdetett, ahogy a kormánypárthoz köthető médiumok esetében sem lepődünk meg a kormányzati tájékoztatók megjelenésén. A magyar médiadiskurzus általában a függetlenséget kizárólag a kormánytól való függőség ellentétjeként értelmezi. Az a független, aki a kormánytól független. A kormánykritikus média jelentős része nem fogad kormányzati hirdetéseket. Én azt gondolom, hogy ez egy legitim álláspont. Ráadásul ezzel a kormánykritikus médiumok egyfajta ellenállásszerepbe tudják magukat állítani. Sokkal hitelesebbek, mint a Parlamentben parolázó ellenzéki politikusok, akik ezt a tevékenységüket az államtól kapott milliókért teszik.  

Amikor a média a választások után azt tematizálja, hogy akkor érdemes-e felvenni a mandátumot az ellenzéki képviselőknek, illetve ki mennyi juttatást fog kapni az államtól (ami a saját narratívájuk szerint egyenlő a Fidesszel), tudatosan vagy tudattalanul a saját hitelességi pozíciójukat erősítik. Ezzel is készülve a következő négyéves ciklusra. Arra, hogy miért fontos ez, később visszatérek.

A következő függőségi szint az, amikor egy adott gazdasági szereplő vagy társaság fektet be a médiába. Ennek a gazdasági szereplőnek általában politikai érdekei is vannak. Mészáros Lőrinc sem véletlenül vásárolt magának televíziót, ahogy Ungár Péter sem profitmaximalizálás céljából indított el vidéki lapokat például Szombathelyen, ahol megmérettette magát az előválasztáson. De ha egy ideális helyzetet képzelünk el, akkor is lesz a befektetőnek valamilyen egyéb gazdasági érdekeltsége. A média pedig hatalom, a cenzúra meg sokszor kimondatlan. Egy dohánylobbiban érdekelt amerikai befektető által fenntartott lapnál valamiért az újságírók nem a dohányzás káros hatásairól szeretnének cikket írni, vagy éppen a dohányzás kitiltásával kapcsolatos véleményeket megjeleníteni az oldalon. Elképzelhető, hogy nincs megtiltva, mégis öncenzúrát alkalmaznak.

A harmadik függőségi szint az, amikor az olvasók tartanak fenn egy lapot. Ideális helyzetben mondjuk ezek a támogatók vagy előfizetők egyenlő arányban támogatják, vagy fizetnek elő a tartalomra. Magyarországon ez általában nem így van, van egy-egy olvasó, aki jelentősebb összegekkel támogat egy-egy ilyen kezdeményezést. Magyarországon ezt a függőségi szintet hívja a médiadiskurzus tévesen függetlenségnek, azonban ez koránt sincsen így. Ha csak az ideális helyzetet feltételezzük (nincs egy-egy kiemelt támogató), akkor ebben az esetben is egy termelő-fogyasztó szituáció fog felállni. Az újságíró termeli a hírt, az olvasó fogyasztja azt. Az olvasó azonban nem szeret olyan híreket fogyasztani, ami nem a szájíze szerint íródik. Azért ő nem fizet. Következésképpen a csupán olvasók által fenntartott sajtótermék függ az adott olvasói szegmens véleményétől, akaratától és ízlésétől. Mi következik ebből? Erősödik a polarizáció. Abban az esetben pedig, ha az újságíró a követőitől eltérő véleményt fogalmazna meg, inkább nem teszi. Ennek a hatása lehet, csak hogy egy magyar példát hozzak, az, amikor a Mérce nem engedett publikálni Márki-Zay Pétert támogató írásokat az előválasztás idején. Feltételezhetően a Mérce karakteresen baloldali támogatói ezt nem nézték volna jó szemmel. Magyarországon, mivel a piac kicsi, ez a fajta finanszírozási forma egyelőre nem elterjedt.

A következő állításom szerint a média polarizálódik, és bizony politikai érdekek mentén. Azt hiszem, hogy a jobboldali vagy kormánypárti részt nem kell külön bizonygassam, habár ott is vannak ellenpéldák. Az ellenzéki térfélen azonban a helyzet sokkal nehezebb. Míg a kormánypárti oldalon egy szereplő van, addig az ellenzéki térfélen több. Sőt az ellenzéki szereplőknek is van egymással ellentétes érdekeltségük. Amiatt, hogy az ellenzéki térfélen lévő politikai szereplők relatív gyengék, sokszor fordult elő az elmúlt években, hogy egyes médiumok, felismerve a helyzetet, hatottak az ellenzéki politikára. Ezzel azonban politikai szereplővé is váltak. A viszonyrendszer bonyolult, most nem vállalkoznék arra, hogy ezt megfejtsem. (Az anekdotikus érvelést pedig kerülném.)

Részben az újságírói szubjektivitásból vezethető le a társadalom polarizálódásának erősítése. Hétről hétre bemutatjuk, hogy egy-egy esemény mennyire más megközelítést nyer a kormánykritikus és a kormánypártinak tartott sajtó felületein. Ezáltal a magyar olvasók egyik része egy teljesen más valóságot gondol maga köré, mint a másik fele. Médiabuborékok, vagy ahogy Ungár Péter fogalmaz, metaverzumok keletkeznek. Mi ezeknek a megtörésén dolgozunk akkor, amikor Zsurnaliszta vitaesteket szervezünk, és különböző gondolkodásmódú újságírókat ültetünk le egy asztalhoz vitázni.  

Mivel az ellenzék nem egységes, sosem volt az, és nem is lehet az, ezért valójában nem a kormánypárttal, hanem egymással versenyeznek. A saját szavazóik azonban nem Mandinert olvasnak, és HírTV-t néznek, hanem kizárólag kormánykritikus termékeket fogyasztanak. Ezért a baloldali politikai szereplők kizárólag ezeknek a médiumoknak gyártottak politikai tartalmat. Ebből több minden következik. Az egyik az, hogy a politikai tartalomgyártást az ellenzék igazította a kormánykritikus média egyes szereplőinek kedve szerint. Itt fontos megjegyezni, hogy ezek a médiumok sem alkotnak egy homogén masszát. Minden pártnak megvan a saját kapcsolata egyes médiumokhoz, és komoly ellentétek is vannak adott esetben. Emlékszem, mikor a Momentum ifjúsági szervezetét vezettem, 

és hiába mondunk bármit is, az a fontos, hogy a sajtó miként tálalja azt.

Tehát alapvetően nem azért szóltak az ellenzéki pártok csak a kormánykritikus sajtó olvasóihoz, mert nem tudtak volna kitalálni más üzeneteket, vagy adott esetben nem látják, hogy ez hova vezet, hanem azért, mert minden politikai szereplő önérdekkövető, és az ellenzéki játékelméleti feladványban, ha mindenki a legjobb döntést hozza, akkor az egy olyan pontba tart, amely a kormánypártnak a legkedvezőbb helyzet. Egy-egy ellenzéki szereplőnek sokkal hatékonyabb döntés a kormánykritikus médiának megfelelve az olvasókat elérni, idomulni a média kívánalmaihoz, mintsem megpróbálni új szavazókat megszólítani. Olcsóbb, egyszerűbb. Ha pedig valaki nem ezt az utat választja, lemarad az ellenzéki házibajnokságban. Ugyanakkor amíg az ellenzéki pártok egymással versenyezve csak a saját szavazóikkal foglalkoznak, addig a kormánypárt rengeteg erőforrást beleölt abba is, hogy az ellenzéki szavazókhoz is eljusson. Ezért van az, hogy a kormánypárt többletszavazókat tudott bevonni maga mögé.

A szerző közgazdász, a Momentum TizenX korábbi elnöke, a Transzparens Újságírásért Alapítvány vezetője.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Index)