Világ szankcionáltjai, egyesüljetek!

Amikor a világ felfedezte, hogy Észak-Korea egy szörnyű rendszer fenntartása mellett nukleáris fegyverek fejlesztésébe is kezdett, az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat vetett ki az ország ellen. Ugyanilyen nemzetközi szankciók sújtották Iránt veszélyesnek látszó atomprogramja miatt. Évtizedeken át természetesnek számítottak a fegyverembargók a háborúba sodródott országok ellen, jelenleg is tucatnyi ilyen szankció van életben. Mindezt az tette lehetővé, hogy a világ vezető hatalmai, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és a két európai „nosztalgia-nagyhatalom”, Franciaország és az Egyesült Királyság képesek voltak közös döntést hozni a kollektív biztonság érdekében.

Észak-Korea és Irán szankcionálása mindig amerikai kezdeményezésre történt, de az oroszok és kínaiak az együttműködés fenntartása érdekében egy ideig engedtek Washingtonnak. Amikor aztán az USA szankciókat kezdeményezett Oroszország és Kína ellen is, azok elég érthető módon nem támogatták saját megbüntetésüket. Lényegében ekkor bukott meg az a sokáig jól működő nemzetközi szankciós politika, amely Dél-Afrika, Rhodézia és több polgárháborús övezet esetében eredményesnek bizonyult, s amely egy időre az iráni atomprogramot is lelassította. 

Az Egyesült Államok elsősorban saját gazdasági céljai érdekében használja a szankciókat, például Kína reménybeli meggyengítése érdekében. Az Európai Unió szankciós politikáját alapvetően az ideológia határozza meg. Kis túlzással a fél világ ellen sikerült már szankciót kivetni, a Karib-tengertől Vlagyivosztokig és a Spitzbergáktól Zimbabwéig terjednek a megbüntetett országok. Paradox módon papíron Ukrajna ellen is érvényben van egy uniós szankció az állami pénzek felhasználásával való visszaélés miatt. (Ez természetesen nem akadályozza meg az uniót újabb milliárdok folyósításában.)

Az elvadult uniós szankciók arcává Josep Borrell külügyi főképviselő, több évtizeden át befolyásos spanyol szocialista politikus lett. Mindez azért is bizarr, mert a spanyol politikai elit Francótól a baloldalig terjedő egységben mindig a Kuba elleni szankciók enyhítéséért küzdött, azzal érvelve, hogy azok csak megerősítik a Castro-rendszert. (Ahogy tették is.) 

Az Európai Unió először 2014-ben vetett ki szankciókat Oroszország ellen azért, mert Moszkva nem hajtotta végre „maradéktalanul” a minszki megállapodásban foglaltakat. Gyorsan kiderült, hogy azokat Ukrajna sem hajtja végre, sőt, egy idő után bejelentette, hogy nem is akarja végrehajtani azokat. Az uniós vezetők (Orbán Viktort is beleértve) ez sem zavarta abban, hogy minden félévben engedelmes gombnyomással meghosszabbítsák a szankciókat.

Az Ukrajna elleni februári orosz invázió aztán elszabadította a szankciók áradatát. 

de az EU vezetői az ideológiát hajlamosak az uniós polgárok érdekei fölé helyezni. Legkirívóbb példája ennek az orosz gázimport. Az uniós vezetők Washington szándékának megfelelően évek óta követelték az orosz gázimport megszüntetését, és kiharcolták az Északi Áramlat 2 leállítását. Majd amikor így kevesebb gáz érkezett Oroszországból, és az a kapitalizmus alaptörvénye szerint drágább lett, kétségbeesetten Moszkvát kezdték vádolni. Akárhogy is alakul a következő hónapokban a gázsztori, bizonyosan nem erősíti az uniós elit és az állampolgárok közti bizalmat.

Az orosz gabona exportja körüli csúnya játék azonban az Európai Unió iránti külső bizalmat is alaposan aláásta. Az Európai Bizottság hivatalos verziója szerint a szankciók nem akadályozták Oroszországot abban, hogy gabonáját és műtrágyáját külföldre, elsősorban az éhínséggel küzdő muszlim és afrikai országokba exportálja. A nyugati propaganda azt kezdte hangsúlyozni, hogy Oroszország tudatosan használja fel az élelmiszerfegyvert, lényegében halálra ítélve milliókat.

Aztán az Afrikai Unió elnöke érthetően elmagyarázta, hogy az orosz szállítóhajókat és bankokat sújtó nyugati szankciók a gyakorlatban igenis lehetetlenné teszik, hogy az orosz gabona eljusson az éhező afrikaiak millióihoz. Azt is hozzátette, hogy számos afrikai, latin-amerikai és közel-keleti ország másképp látja az ukrajnai háborút, mint azt a Nyugat elvárná tőlük. Némi zavart csend után az Európai Bizottság hajlandó volt úgy módosítani a szankciókat, hogy azok ne akadályozzák az orosz gabona és műtrágya kivitelét. Az Európai Unió vezetői feltehetően valóban nem akarták kiéheztetni az orosz gabona afrikai és közel-keleti fogyasztóit. Csak éppen nem tartották be azt az alapvető szabályt, hogy az Európai Bizottság kezdeményezéseihez hatásvizsgálatot kell készíteni, amelyet egy független testületnek is ellenőriznie kell. Ez a gabona ügyében bizonyosan és más szankciók ügyében is vélhetően elmaradt. Vagy ami még rosszabb, politikai megrendelésre született olyan utasítás, hogy a szankciók várható hatásait nem kell figyelembe venni.

 Míg Zelenszkij a nyugati parlamenteket győzködi, az oroszok az Afrikai Unió után az Arab Ligát is igyekeznek a maguk oldalára állítani. A szaúdi koronaherceg nagy kegyesen fogadta Biden elnököt, de aztán gyorsan felhívta Putyint, hogy beszámoljon a vizitről. Néhány éve még egy orosz–kínai hadgyakorlat is kellemetlen feltűnést keltett Nyugaton. Most a latin-amerikai vizekre tervezett orosz–kínai–iráni–venezuelai hadgyakorlat az új geopolitikai rend realitása lett. Akik sokáig az orosz–kínai stratégiai partnerség gondolatát is kinevették, ma aggódva figyelik azt, hogy India is helyet keres magának ebben az együttműködésben. A BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) sokáig erőtlen kezdeményezésnek tetszett. Ma nagy népességű, viszonylag fejlett országok kérik a felvételüket a soraiba, köztük a NATO-tag Törökország. 

Egyre többen tűnődnek azon, hogy a Föld lakosságának túlnyomó többségét képviselő országok miért nem sorakoznak fel egyértelműen a Nyugat oroszellenes politikája mellett. Ennek nyilván sok oka van. Moszkva sokat hangsúlyozott antiimperialista múltja, a gyarmatosítás emléke, az USA politikája, a nyugati multi cégek mohósága, a kulturális különbségek.

De van egy mindent felülíró, ki nem mondott ok is. Ha az Egyesült Államoknak sikerül megtörnie, legyőznie, megaláznia Oroszországot, akkor nagyon sok országban gondolják úgy, hogy ők is bármikor sorra kerülhetnek. Egy méltányos béke ezért a Nyugat-ellenes blokk kialakulását is visszafogná, az Oroszországgal való kiegyezés pedig kilökné a blokk ékjét. 

Ha még nem késő. 

A szerző az MSZP alelnöke, volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép:  Kim Dzsongun beszédet tart a koreai háborúban aratott győzelem 69. évfordulóján P henjanban. Fotó:  Korean Central News Agency / AFP)