A Normafa jövője: veszély vagy esély?

A természetet járó, a természetben sportoló ember természetesen védi, óvja közegét, a környezetet, az erdőt-mezőt. Mondhatnánk, ő igazi „zöld”. De próbáljunk egyetértésre jutni, mi, a természetben sportolók, sízők a természetet az emberektől féltő zöldekkel. Erre törekszik a XII. kerület által a megvalósuláshoz közelgő Normafa-program. Nem megijedni kell tőle, hanem örülni megvalósulásának!

Tavasztól őszig jóval többen keresik föl a Normafától a János-hegyi kilátóig terjedő kirándulóövezetet, mint télen. (Azért annyian nem, mint mondjuk nyaranta a Magas-Tátra híres és valóban zsúfolt Magisztrále turistaútját, amit egyébként százötven éve a Magyarországi Kárpát Egyesület épített ki az állami erdészet jelentős közreműködésével). A túlzsúfoltságnak az ellenszere, ha jobban népszerűsítjük a közeli Hárshegy, a Látó-hegy vagy a Hármashatár-hegy jól kiépített gyalogútjait és kilátópontjait, nem is beszélve a Pilis és a Börzsöny gazdag kínálatáról. De a viták elsősorban a Normafa és környéke téli használatáról folynak: szabad-e, kívánatos-e a csökkenő, esetleg hiányzó hótakarót technikai úton előállított hóval erősíteni, pótolni? Olyan kis területről van szó, hogy nem vehető komolyan az aggodalom, hogy ez károsítaná a terület flóráját vagy faunáját. Korábban, a ma használtnál jóval nagyon területen, több lejtőn, jó két hónapon át a mainál jóval nagyobb létszámú közönség hódolt itt a sportnak, még komoly versenyeket is rendeztek. 

Megindulásától az 1970-es, 80-as évekig a fogaskerekű a havas napokon zsúfolt kocsikkal közlekedett, időnként a síléceket és szánkókat a vonat tetején szállítva. A természet mindettől látható módon nem károsodott, megmaradt a gyep, nem tűntek el a növények. A nagy autóforgalom viszont valóban nemkívánatos, és nem lehet akkora autóparkolót építeni, hogy a hétvégeken kielégítse az igényeket. Sajnálatos, hogy az anyagiakban bővelkedő, sportcélra nagy összegeket fordító években elmaradt a fogaskerekű rekonstrukciója, meghosszabbítása a Normafáig, sőt akár Budakesziig. Amíg erre nem kerül sor, korlátozni lehetne a hegyi autóforgalmat: ha a parkoló megtelt, a víztoronynál visszafordítani az autókat, és így rászoktatva az embereket a közösségi közlekedésre. A 21-es busz mellett ingajárattal a fogas végállomásától a Normáig, nagy autóparkolóval a fogas városmajori végállomásánál, és – ha lehetséges – a Libegő völgyállomásánál is. 

Téli sport, sísport 

Statisztikailag bizonyított, hogy hazánkban az egészségtelen életmód miatt sok az elhízott ember, a túlsúly valóságos népbetegséggé vált. Ez növeli a cukorbaj, a szívbetegség, az agyvérzés és egyes rákbetegségek kockázatát. Ijesztő nagyságú orvosi költségekkel jár, következménye a Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is alacsony várható élettartam. Hogyan lehet küzdeni az egészségtelen életmód, az elhízás ellen, hogyan lehet megmenteni fiatalságunkat ettől a magunk okozta, az immunrendszert is gyöngítő bajtól? A válasz egyértelmű: nem gyógyszerrel, fogyókúrákkal, rábeszéléssel, hanem a sporttal, a rendszeres testedzéssel.

A természetben űzhető sportok között is a legegészségesebb a sísport. Télen visz ki a szabadba, és a hegyek tiszta levegője, a városban olyankor oly ritka napfény, az intenzív mozgás testet-lelket üdítő hatása felbecsülhetetlen előnyökkel jár. A sízés mindkét válfaja, az alpesi (a lesiklás) és az északi (a futóléccel a természetben történő föl-le vándorlás) tömény élményt, nagy élvezetet nyújt. A sízés ideális, minden izmot megmozgató mozgásforma. Szinte egyedül ez képes elvonni a diákot és a felnőtteket is a számítógéptől és az okostelefontól. Nemzetünk jövőjének egyik záloga, sikerül-e a következő nemzedékeket egészségesebbé tennünk. 

Cikkük illusztrációja a Kis-Normán fölállított „hóágyú.” Rossz asszociációkat keltő szó, főként a sísportban nem jártasok számára. Valójában a vízből és levegőből készült mesterséges havat nem ágyúszerűen lövi ki, hanem egy permetező készülékhez hasonlóan teríti a talajra. Helyesebb is lenne „hópermetezők”-ről beszélni, amelyek nem „gyártják” a havat, hanem növelik és tartósítják a természetes hótakarót, szükség esetén pótolják annak hiányát. Nélkülözhetetlenek ehhez a víztározók; ezek a csapadék mellett elsődlegesen a helyi vizeket fogják meg, majd a tél végén visszaeresztik a természetbe, enyhítve a tavaszi szárazságot, tűz esetén pedig (ahogy a tavalyi nagy kaliforniai tüzeknél tapasztaltuk) segíthetik menteni az erdőt, az épületeket, sőt az élőlényeket is. A Norma esetében a kevésbé frekventált nyugati oldalon több kisebb víztározó már jelentős csapadékot tudna összegyűjteni, helyi vízre csak a Disznófő forrás kínálkozik. A síterep aljában kialakított tározó az olvadó hó jó részét megfogná és visszatáplálná a rendszerbe. A már elkészült sífutópálya 15 cm behavazása mesterséges hóval nem igényel sok vizet, és nem sokkal több kellene a Kis-Norma és alatta a Sigray-lejtő 20 cm hóval történő beborításához. 

Van egy merész javaslatom, a sífutás mellett azért a lesiklásra is legyen biztos lehetőség. Maradjanak ott a Kis-Normán a havat permetező berendezések, a sífelvonó még várhat. A lecsúszás utáni feltaposás a ratraknál is jobban tömöríti a havat, egyben jó fogyókúra és kondícióteremtő, nemzedékek szerettek be a sízésbe felvonók nélkül is. A külföldi pályákon láthatjuk, hogy egye többen nem veszik igénybe a felvonókat, állítható síkötéssel és a lécre erősíthető (mű)fókabőrrel kapaszkodnak föl a pályák szélén, hogy azután élvezzék a jól megszolgált lesiklás örömeit. Természetesen ők is díjat fizetnek a jó minőségű pályák használatáért, de ez jóval csekélyebb, mint a felvonóra feljogosító bérlet. Próbáljuk ezt ki a Normafánál, amíg nincs pénz és igény egy felvonóra, működjön egy behavazott pálya a Sigray-lejtő aljáig, és a használati díj tegye a működtetést rentábilissá. Vagy kompromisszumként: a Kis-Norma egy részén, kizárólag az iskolások síoktatásához működjön egy egyszerű mobillift, olyan, amiket a műanyag sípályákon is használnak. A tél végén azután nyoma sem marad a síéletnek, lehet gyönyörködni a hamar kizöldülő gyepben.

Legalább az egykori nagysáncot kellene újjáépíteni, a terep adva van hozzá a Disznófő-tetőnél. 1924-ben itt épült fel az első nagy síugrósánc, amit később többször modernizáltak, és egészen az 1990-es évekig fennállt. Műanyag borítással ez egész éven át használható lenne, ahogy történt ez a múltban is.

A külfölddel ellentétben nálunk a szánkázás jóval elterjedtebb, mint a sísport. Nem kívánnám ezt a sok ügyességet nem igénylő szórakozást a kevés havas napra korlátozni. Míg a sípályákon természetesen tilos a szánkázás, egy fizetős szánkópálya megteremthető, ugyancsak a technikai hóra építve. Az Anna-rét helyett erre a Gyermekvasút túloldala, a Farkasvölgy kínál alkalmas terepet, ráadásul jóval közelebb is van a busz és a vasút megállójához, meg az autóparkolóhoz, mint az Anna-rét. 

Az eddig jórészt ismeretlen „Klímapolitikai Intézet” két szerzője a közelmúltban azzal állt elő, hogy az elháríthatatlanul melegedő éghajlat következtében a jelen évszázad végére annyira megemelkedik a Föld, s ezen belül Európa átlagos hőmérséklete, hogy az utóbbi évszázadban fontos iparággá váló sísport és téli turizmus alól kicsúszik a hótakaró. Egyrészt ez a meccs még nincs lefutva, megfelelő intézkedésekkel, politikai akarattal a fölmelegedés valószínűleg megállítható. Sőt a napfoltok vagy a Golf-áramlat gyengülése Európában még lehűlést is okozhat. Ha pedig évtizedek múlva mégis bekövetkezik a fölmelegedés, ez olyan apokaliptikus helyzetet teremtene az egész világban, hogy nem a sípályák leolvadása lenne utódainknak a legfőbb gondja. 

A szerző okleveles síoktató, 1990–99-ben a Magyar Síszövetség tiszteletbeli elnöke.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Síléceket tart a vállán egy síelni készülõ férfi  Budapesten a Normafánál 2010. január 6-án.  Fotó:  Kollányi Péter / MTI)