Értékek nélküli értékrend, avagy hogyan értékelhetjük az értékeinket?

Folyamatosan változó világunkban egyre inkább kulcskérdéssé válik, hogy közösségeink mely értékek mentén szervezik mindennapjaikat, valamint mely értékek alapján hozzák meg döntéseiket. Igaz ez a családtól a nemzeten át egészen a transznacionális szövetségekig. A jelenkor egyik leginkább polarizáló, heves vitákat generáló, az Európai Unió jövőjét hosszú távon determináló kérdés is a kulturális, társadalmi értékekkel kapcsolatos. Nagyon leegyszerűsítve a kérdést, két fontos érvrendszer feszül egymásnak: az egyik Böckenförde tételével ellentétben abból a premisszából indul ki, hogy a világnézetileg semleges államhatalom a vallási és metafizikai hagyományokat meghaladóan is képes érvényességét fenntartani, vagyis nincs szüksége a politika előtti egyesítő kötelékre, és a társadalmi kohézió – amelyből a jogrend sarjad – nem alapul szükségszerűen a jogot megelőző etikai vagy morális alapokon. A másik filozófia központi magját Kornis Gyula – kultúrpolitikus, piarista szerzetes és filozófus – értékelméleten alapuló kultúrakoncepciójában úgy fogalmazta meg, hogy az emberiség szellemi fejlődése az egyetemes vagy abszolút értékek felismerésében rejlik, nem pedig az értékek meghaladásában.

Az értékek magukban foglalják az emberi viszonyokat, a társadalmi érintkezés fő szabályait, a társadalmi cselekvés mozgatórugóit, s mint ilyen, már az etika területére tartoznak. Mindenesetre a társadalmi értékek percepciójáról az elmúlt évtizedekben már két szinten beszélhetünk: egyrészről megjelenik az elit diskurzusaiban és cselekvéseiben (amikor a szekularizált erkölcsi elvek posztulátumából kiindulva patologikus társadalmi mérnökösködésbe kezdenek), valamint a társadalom szintjén.

A dialógust sok esetben megnehezíti, hogy az értéksemlegesség oldalán állók az értékekre csupán a múlt maradványaiként tekintenek, míg az ellenoldal inkább azt rója fel nekik, hogy az értékek dialektikája sokszor jelentős kognitív kihívást jelent számukra. Az értéksemlegesség dogmája az emberiség szellemi fejlődésének magasabb fokán állóként tekint önmagára, s ennek tudatában megkívánja, hogy az ő értéksemleges nyelvezetét használja mindenki. A társadalom értékeinek tagadása azonban nem pusztán a megismerést nehezíti meg, hanem a megértést is.

Ugyanis az értékek nemcsak kifejezik az adott társadalom által fontosnak, jónak, kívánatosnak tekintett kulturális alapelveket, hanem meg is határozzák a társadalomhoz való viszonyunkat, valamint hatással vannak cselekvéseinkre, szokásainkra, attitűdjeinkre is. Az értékek szabályozó, belső motiváló, normatív szerepe jelöli ki azt, hogy mely viselkedési formákat tart a közösség elfogadhatónak, s melyeket elítélendőnek. Tehát láthatjuk, hogy az értékeknek csoportképző erejük van, hovatovább fontos szerepük van abban is, ahogyan az adott közösséget másoktól elhatárolják. Az értékek megismerése az emberhez méltó társadalom morális alapjának megértését segíti elő, vagyis azt, „ami a világot összetartja”, ahogy Ratzinger méltán ismert szövegének címében is jelzi. Az értékek meg nem ismerésének stratégiája olyan egyéb gyakorlati problémákat is előidéz, mint például a jogrendszer axiómájának, az etikus magatartás alapvetésének megkérdőjelezése.

De vajon mennyire látják másként értékeiket a magyarok a nyugat-európai országokhoz képest?

Többek között erre a kérdésre kereste a választ az Ifjúságkutató Intézet Ostromlott értékeink – Vaules Under Siege című kutatásában, amelyben öt európai ország – Magyarország mellett Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, valamint Olaszország – értékorientációját, a társadalom értékeivel kapcsolatos percepcióját vizsgálták 2022. február 11. és 2022. március 14. között.

A társadalom értékeit tárgyaló blokkban helyet kaptak olyan kérdések is, mint hogy miképpen vélekednek az állampolgárok a társadalom megváltoztatására irányuló törekvésekről, valamint milyen módszerekkel lenne célszerű orvosolni az egyes társadalmi problémákat. Az előbbi kérdés amiatt is izgalmasnak tűnik, hiszen jelenleg az európai térben az elit jelentős erőfeszítéseket tesz a társadalmak bizonyos, progresszívnek címzett értékek mentén történő átalakítására, azonban az adatok azt mutatják, hogy a társadalom tagjai ezzel szemben azt vallják, hogy a társadalmat fokozatosan, reformokkal kell fejleszteni. Magyarországon az átlaghoz képest szignifikánsan kevesebben értenek egyet azzal, hogy a társadalmat radikális, forradalmi módon meg kell változtatni, továbbá szignifikánsan többen gondolják úgy, hogy meg kell védeni mindennemű felforgató erővel szemben.

Ön szerint…? (n = 5000; százalékos megoszlás)

A radikális változásra leginkább nyitott társadalomnak az olasz és a francia tekinthető, ugyanis a megkérdezettek ötöde (23 és 21 százalék) szerint társadalmuk szervezését radikális, forradalmi módon kellene megváltoztatni, a kutatásban arra azonban nem kérdeztek rá, hogy milyen irányban éreznék szükségesnek e változást. Mindazonáltal árulkodó, hogy a franciák körében a legmagasabb azok aránya, akik határozottan vagy inkább nehezebbnek érzik a helyzetüket az előző generáció helyzetéhez viszonyítva, és az olaszok mellett ők érzik leginkább úgy, hogy a következő generáció helyzete is nehezebb lesz. Vagyis a francia és az olasz válaszadók érzik leginkább úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok, s körükben a legmagasabb azoknak az aránya is, akik szerint radikális változásra lenne szükség. A magyarok a legelégedettebbek a helyzetüket illetően, s érzékelik leginkább úgy, hogy jó irányba halad az ország, s egyúttal itt a legmagasabb azoknak az aránya is, akik szerint a társadalmat meg kell védeni mindennemű felforgató erővel szemben.

Összességében az ön jelenlegi helyzete könnyebb vagy nehezebb, mint a szüleinek volt az ön korában? (n = 5000; százalékos megoszlás)

Összességében az ön gyermekeinek helyzete könnyebb vagy nehezebb lesz, mint önnek? Ha nincs gyermeke, gondoljon a következő generációra, a mostani gyerekekre. (n = 5000; százalékos megoszlás)

A társadalom alapjai: család, közösség, munka

A társadalmi kihívásokra adandó válaszok esetében a kutatásban szereplő európai országok a kisebb véleménykülönbségek ellenére is egyetértenek abban, hogy a szegénységi problémákat a segélyezés (13 százalék) helyett inkább munkahelyteremtéssel (85 százalék) kellene megoldani, az emberiség jövőjét a technológiai fejlődés (20 százalék) helyett inkább az emberek közötti együttműködésre (73 százalék) bíznák, valamint a demográfiai problémákat a bevándorlás (24 százalék) helyett inkább gyermekvállalással (61 százalék) orvosolnák.

Az Egyesült Királyságban (53 százalék) és Olaszországban (53 százalék) az emberek az átlagnál (39 százalék) nagyobb arányban értenek egyet azzal az állítással, hogy a társadalmat inkább a sokféle nemi orientációra kellene építeni, valamint az angolok között a demográfiai problémát is az átlagnál nagyobb arányban oldanák meg bevándorlással (33 százalék), ugyanakkor még így is többen gondolják úgy, hogy inkább a gyermekvállalás (40 százalék) lehet a kulcs. Németországban pedig az átlagnál (13 százalék) többen hisznek a segélyezés jótékony hatásában (25 százalék).

Ha ön dönthetne, ön…? (n = 5000; százalékos megoszlás)

A kutatás eredményei tehát számos meglepetést tartogattak a nemzetközi fősodrú média által konstruált valóságképhez képest. Érdekesség továbbá, hogy a köztudatban a térség egyik leginkább szekularizált országaként számontartott Magyarországon az átlaghoz (44 százalék) – valamint a többi vizsgált országhoz képest is – a magyarok nagyobb arányban (53 százalék) őriznék meg az egyházak szerepét a társadalomban. A keresztény értékek társadalmi jelenléte más kérdések mentén is megmutatkozott, ugyanis a magyarok több mint negyede támogatja valamilyen formában a vallási szervezeteket, eseményeket, és a vizsgált országok közül is csupán Olaszország előzi meg három százalékponttal. A vallás mint érték a megkérdezettek közül szintén a magyarok és az olaszok számára a legfontosabb, bár így is a legkevésbé fontos értékek között szerepel a politika mellett.

A szerző az MCC Ifjúságkutató Intézetének kutatója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép: Stiller Ákos / Bloomberg via Getty Images)