Az egyház számára a szekularizáció mindig veszélyt jelentett

MG 9089
2023.04.30. 10:12

Amikor Ferenc pápa 2021. szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjének bemutatására Budapestre érkezett, fájdalmasan éltük meg, hogy nem szánt ránk több időt. A püspökökkel, egyházi és állami vezetőkkel találkozott röviden a szentmisét megelőzően, de jelenléte és üzenete akkor nem kizárólagosan a magyar híveknek szólt. Érezhető volt ugyanakkor, hogy a rövid találkozás és a szeretetteljes fogadtatás mély benyomást tett a Szentatyára. Arra a rövid találkozóra meghívást kaptak más keresztény felekezetek püspökei, valamint zsidó vezetők is. A bemutatkozás során a párbeszédnek egy olyan kultúráját tapasztalta meg a Szentatya, amely – meggyőződésem – vonzóvá tette számára Magyarországot. Talán ennek is köszönhető, hogy viszonylag rövid időn belül, és egészségi állapota látható romlása ellenére elfogadta a Magyarországra szóló meghívást, és újra Budapesten üdvözölhetjük. Nagy öröm ez nekünk!

Ferenc pápa apostoli látogatásai során elsősorban a katolikus hívekkel találkozik mint lelki vezető és mint a katolikus egyház legfőbb elöljárója, és a híveknek kíván mindig vallási és erkölcsi tanítást adni. Nincs ez másként most sem, tanításából a híveink és mi magunk, akik vezetőként szolgáljuk az egyházat, akár hosszabb időn át is táplálkozhatunk, és amely útmutatást jelenthet számunkra.

Tanításának középpontjában a közelség, a rászorulók támogatása, valamint Isten irgalmas szeretetéről szóló üzenet áll, amelyet hitelesen képvisel. Egyrészt azzal a személyes figyelemmel, amellyel felénk fordul a mostani látogatása során is. Beszédeiben utal történelmünkre, érezhetően megbecsüli múltunkat, értékeinket, szentjeinket és tanúságtevőinket. De azzal az örömöt, egyszerűséget és egyben értő odafigyelést sugárzó jelenlétével is, amellyel minden eseményen részt vesz.

Nem a fájdalom és a fáradtság látszik rajta, és legkevésbé sem az aggodalom, hanem az istengyermekség öröme és egyszerűsége.

Mindenkihez oda akar menni, mindenkihez van egy kedves és őszinte szava. Ezeket a gesztusokat nem a vatikáni protokoll írja elő számára, ezek valóban szívből jönnek. Mert Ferenc pápa elsősorban ember, lelkipásztor.

Látogatásának első napján az állami protokollt követően püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és lelkipásztori munkatársakkal, hitoktatókkal találkozott, az ő tanúságtételüket hallgatta meg, és nekünk szóló útmutatást adott.

Magyarországon még erősek a népi vallásosság hagyományai, főleg vidéken, és számos közösség őrzi hitét és erre épülő kulturális örökségét. De mi sem vonhatjuk ki magunkat a szekuralizáció egyre terjedő és fenyegető hatása alól. Mindemellett belső nehézségekből sincs hiány: papjaink túlterheltek, sokan elfáradtak, nem találják a megfelelő módszereket a tanítás átadására a mai környezetben, különösen a fiatalokat nehéz megszólítani, és számukra átadni a hitünket.

Ferenc pápa nagyon határozott abban a tekintetben, hogy ezektől a folyamatoktól nem szabad megijedni, sőt! Minden változásban fel lehet ismerni Isten jelenlétét, ha azokat az evangélium fényénél nézzük meg. Felhívja a figyelmünket az elvilágiasodás veszélyeire, ugyanakkor utal XVI. Benedek pápára, aki szerint

az Egyház számára a szekularizáció mindig veszélyt, de lehetőséget is jelentett arra, hogy visszatérjen a gyökereihez.

Ez a kihívás bennünket is megszólít ma. Az evangélium örömhírével kell előre menni, abban keresni a választ, és nem a világtól várni a megoldásokat.

Nagy örömmel hallom a szentatya megszólalásaiban az utalást a szinodalitásra. Ez az együtt haladás, együtt gondolkodás, közös munka, amelyre meghívott mindannyiunkat a szinodális folyamat elindításával. Hatalmas lehetőséget jelent ez számunkra a jövő egyházának építésében. Új kultúra ez, a befogadás, a meghallgatás, a párbeszéd kultúrája, amit tanulnunk kell, de aminek tapasztalatait tovább is tudjuk majd adni. Saját egyházmegyémben magam is erre hívom papjaimat és munkatársaimat, együtt haladunk az úton, hiszem, hogy csak ez segíthet nekünk is megújulni.

Ferenc pápa jelenléte megerősítést nyújt hitünk megélésében és abban, hogy mindannyian egy nagy, világméretű család tagjai vagyunk. Nem egyedül küzdünk itt, Magyarországon vagy szűkebb pátriánkban, hanem a szívünk együtt dobbanhat a krisztushívők millióival, ha mi is készek vagyunk követni valóban Krisztust, és ténylegesen hisszük, hogy ő jelenti a jövőt számunkra, ahogy a pápalátogatás jelmondata is utal erre: „Krisztus a jövőnk”. Közösségeink és egyházunk csak akkor marad fenn, ha Krisztushoz kapcsolódnak, vele együtt haladnak, és hiteles, szeretetben megélt kapcsolatokat ápolnak egymással és a környezetükkel is.

A katolikus egyház legfőbb elöljárójára nem csupán a keresztények figyelnek, bízom benne, hogy üzenete eljut majd a jóakaratú és nyitott szívű emberekhez is. Látogatása az ukrán–orosz konfliktus szomszédságában egyben erős üzenet újra a béke mellett, amelyet mindenkinek meg kell hallani: hívőnek, nem hívőnek, átlagembernek és politikusnak egyaránt, mert mindannyian tehetünk valamit azért, hogy békében éljünk a családunkban, a környezetünkben, a közösségeinkben, országunkban és nemzetközi szinten egyaránt.  

A szerző katolikus pap, váci püspök.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

A pápalátogatással kapcsolatos cikkeinket  ide kattintva  találja.

(Borítókép:  Ferenc pápa az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban Budapesten, 2023. április 29-én. Fotó: Németh Kata / Index)