
Hrutka János: Újra lépett előre egyet a magyar labdarúgó-válogatott

További Vélemény cikkek
-
Hogyan kerülték el a grúzok az ukránok tragédiáját?
- Nehogy már ilyen a boksz!
- Évszázadokkal ezelőtt félbehagyott festményeket is be tud fejezni a mesterséges intelligencia
- A Covid-áldozatok és a fideszes nyerészkedők elszámoltatása
- Az év legjobban várt filmje szemfényvesztés, ahogy a polgári Magyarország is
A legutóbbi nyolc találkozóján nem talált legyőzőre a magyar labdarúgó-válogatott, Marco Rossi szövetségi kapitány 2018-as munkába állása óta azonban nem ez a leghosszabb veretlenségi sorozat. 2021-ben, a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság első csoportmeccsén Portugália 3–0-ra bizonyult jobbnak Budapesten, véget vetve a kilenc hónapja tartó, sikertelenséget mellőző utazásnak. Az olasz szakvezető munkájának azóta már nevesebb ellenfelek és a statisztikai mutatók sem állhatnak az útjába.
Az Eb első összecsapására kifutó magyar kezdőcsapatból mindössze három játékos maradt a Csehország elleni, vasárnapi felkészülési mérkőzésre (1–1).
Az átalakult csapat tagjai pedig nagyot dobbantottak a nyáron: több labdarúgónk került korábbi csapatánál erősebb alakulatba, magasabban jegyzett bajnokságba. A folyamatos fejlődés pedig nemcsak az egyének terén jár(t) jó eredményekkel, hanem válogatottunknak és annak szakvezetőjének is kiváló számokat hozott.
Ismerkedési időszak után feltámadás
A 2018-as és a 2019-es év sem indult jól. A mindkét esztendőben lejátszott tíz mérkőzésből először csak hármat, majd négyet sikerült győzelemmel ünnepelnünk. A távozás szelével is megérintett olasz edző és csapatának életében azonban nagy fordulatot hozott a halasztásokkal és lezárásokkal tarkított vírusidőszak.
A háromvédős rendszerre való átállás, Willi Orban mellett Szalai Attila feltűnése, valamint Szoboszlai Dominik berobbanása új távlatokat nyitott.
A szűkös 2020-as évben már csak egy vereség (Oroszország ellen), 70,83 százalékos teljesítmény és Nemzetek Ligája-csoportelsőség díszítette a sort. Megérkeztek a nem várt eredmények, az esélyesebbek elleni bravúrgyőzelmek, a gyengébbnek gondolt ellenfelek szembeni magabiztos játék, miközben az addig csak folyamatosan a védekezésre és mások játékának elrontására fókuszáló csapat támadójátékának sziluettje is kezdett kirajzolódni a sötétben.
A Rossi-mágia eredménye: újra telt házas mérkőzések
Marco Rossi 55 mérkőzésen ült eddig a magyar labdarúgó válogatott kispadján, 1,69-es pont/mérkőzés mutatója az utóbbi négy évtized legjobb statisztikái közé tartozik. Ennél csak Egervári Sándor (1,74 p/m) és Mezey György (1,97 p/m) produkált jobbat. Munkássága eredményeként megduplázódott a top öt bajnokságban játszó játékosaink száma, míg a keret értéke ötvenmillió euróról 130-ra emelkedett.
Közben a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján az 51. helyről a 36. pozícióba léptünk előre. A korábban ciklusonként akár több szövetségi kapitányt is elfogyasztó magyar labdarúgásban pedig Baróti Lajos (1957–1966) óta nem volt olyan szakvezető, aki minimum ötven mérkőzésen dirigálta volna folyamatosan legjobb játékosainkat.
A régóta várt jó teljesítmény, a hatalmas infrastrukturális fejlesztés pedig újra tízezreket vonz a lelátóra. A barátságos mérkőzésekre eladott összes jegy az egyik legnagyobb eredménye és visszajelzése labdarúgásunknak. A pozitív hangulat azonban elfelejtet, elfed néha olyan szakmai hiányosságokat, hibákat is, amire érdemes lehet azért odafigyelnünk.
A siker kapujában kapusgondok?
Gulácsi Péter sérülése és hosszabb időt igénybe vevő regenerációja kérdőjelek sokaságát vetíti előre egy olyan poszttal kapcsolatosan, amelyet a leginkább túlkínálat jellemzett az elmúlt évtizedekben. A Ferencvárossal évek óta kiválóan teljesítő Dibusz Dénes pozíciója megkérdőjelezhetetlen jelenleg a kapuban, azonban a hátország megoldásért kiált. Az elmúlt időszakban remek formában teljesítő magyar hálóörök egy generációhoz tartoznak.
Gulácsi, Dibusz, Szappanos Péter és a Debrecenben újjászülető Megyeri Balázs is 1990-es születésű, kapusként még abszolút nem nevezhetők túlkorosnak. A keretbe meghívott Demjén Patrik 25 éves, de válogatottságok (nem lépett még pályára), nemzetközi tapasztalat terén nemcsak kora okán lóg ki a sorból.
Bár Megyeri 12 évet töltött külföldön ugyanúgy egy válogatott fellépés jutott eddig neki, mint Szappanosnak, így a rengeteg mérkőzésen pályára lépő, folyamatosan foglalkoztatott Dibusz esetleges sérülése esetén könnyen nehezen orvosolható feladat előtt találhatná magát csapatunk szakvezetése. Ebből a megközelítésből elképzelhető, hogy bölcs döntés lehetett volna egy barátságos összecsapáson adott lehetőség a jövőépítés szempontjából.
Willi Orbán pótolhatatlan
Willi Orbán csehek elleni kiválása pedig újra megmutatta, a magyar futball egyik legnagyobb ajándéka a kaiserslauterni fiú honosítása volt.
A lipcsei csapatkapitány magabiztossága, nyugalma és teljesítménye nemcsak Baráth Botondokról hitette el velünk, hogy kiváló labdarúgók, de a Láng Ádámról festett képet is színesíti, továbbá nem kevés érdeme volt Szalai Attila beilleszkedésében és fejlődésében egyaránt. Egy másodpercnyi hiánya hatalmas károkat tud okozni, pótlására elég nehéz bármilyen opciót elképzelni jelen pillanatban.
A középpálya közepe is megoldásokért kiált. Illetve kiáltana, ha az elmúlt években termelőképesebb, hatékonyabb lett volna utánpótlásképzésünk.
A vasárnapi találkozó legjobbja, Tomas Soucek állított görbe tükröt elénk játékával.
Sóvárogva nézhettük, hogy milyen labdarúgóra is lenne szükségünk Schäfer András távollétében.
Az angol harmadosztályban pallérozódó Callum Styles remekül látta el mindkét meccsen – múlt csütörtökön Belgrádban Eb-selejtezőn a magyarok 2-1-re legyőzték a szerbeket – taktikai feladatait, tökéletes hátteret biztosítva Milos Kerkez felfutásaihoz. Viszont minőségében már ő és Nagy Ádám sem jelenti azt a megoldást és biztonságot, amelyet a West Ham középpályása adott csapatának. A cserék következtében pedig kirajzolódott, hogy bár Szoboszlai Dominik is visszahúzható, játszhat ezen a poszton is, de minden terhet talán nem kellene a legértékesebb játékosunk nyakába akasztani.
Az ő képességeit, kiváló formáját máshol talán jobban kamatoztathatja csapatunk még akkor is, ha labdaszerzések és a támadások építése terén hátrébbről is nagy hasznára tud lenni válogatottunknak.
Varga Barnabás hihetetlen szintlépése
A jól teljesítő Kerkez, valamint az újra magára találó, kiemelkedőt nyújtó Loic Nego mellett ki kell emelnünk Varga Barnabás játékát is. Szalai Ádám kiválását követően a ferencvárosi center rekordgyorsasággal töltötte be azt az űrt, amelyet sokan évekig jelentkező problémaként aposztrofáltak. A Ferencvárosnál idén 43 percenként gólt vagy gólpasszt jegyző játékos bebizonyította, hogy villámléptekkel képes szinteket lépni felfelé, és 28 évesen sokak kedvencévé válhat.
A legutóbbi két találkozón már nemcsak helyzetkihasználását, hatékonyságát, kiemelkedő fejelni tudását csodálhatták a futballszeretők, hanem passzai, világhírű védők elleni megnyert párharcai, egy az egy elleni cselei, dinamikus megindulásai és egészséges pimaszsággal átszőtt motivált futballja is élményt jelentett. A keret legtöbbet foglalkoztatott és legeredményesebb labdarúgója volt eddig a 2023–2024-es szezonban, most szoríthatunk azért, hogy ő se kerüljön egyhamar a maródiak listájára.
52 év után újra sikerülhet
A számokat, a mérések eredményeit és a háttérinformációkat nem ismerve talán azt sajnálhatjuk leginkább, hogy az albánok elleni selejtezőhöz mérten kilenc helyen is változtató cseh csapattal szemben egy módosítást végrehajtó magyar csapat futott ki vasárnap este a Puskás Aréna zöld gyepére: Nagy Ádám helyére Kalmár Zsolt került a kezdőcsapatba.
Kevés az olyan lehetőség, amikor minőségi perceket adhatnánk minőségi ellenfelek ellen játékosainknak. Azonban pár poszton szükség lesz a háttérországra akkor is,
ha érvként abszolút elfogadható, hogy szeretnénk folyamatosan nyerni, fenntartani a veretlenségi sorozat adta pozitív hangulatot, nem mellékesen pedig kiszolgálni a 67 ezres közönségünket is. Hiszen jó látni, hogy a közönség és csapata ennyire egymásra talált.
A vasárnapi döntetlennel a magyar és a cseh válogatott is megtartotta idei veretlenségét, így kellően motiváltan várva az októberi, fontos tétmeccseket. Magyarország öt évtizedes kihagyást követően, 1972 után juthat ki egyenes ágon az Európa-bajnokságra.
A szerző 24-szeres válogatott labdarúgó, játékosként a Ferencvárossal háromszor, míg a német Kaiserslauternnel egyszer nyert bajnokságot.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Hegedüs Róbert / MTI)
