A balkáni magánbizniszek és a sürgetett EU-bővítés

„A Balkán a következő nagy lehetőség az EU számára (...) a nyugat-európaiak nem tudják fenntartani az életszínvonalukat a Balkán integrálása nélkül” – ezt Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnöke mondta legutóbb egy rendezvényen, de nem ez az egyetlen olyan idézhető mondat tőle, amiben a balkáni uniós csatlakozás felpörgetését szorgalmazza némi brüsszelezés és uniós orrtörlés mellett. Legutóbb épp a meglehetősen zilált évértékelőjében utalt erre, amikor azt mondta: „A bővítés érdemeken alapuló objektív eljárás helyett az ukránok érdekében aktuálpolitikai célokat szolgáló kommunikációs eszközzé vált, és közben Brüsszel magára hagyta a Balkánt, úgy, ahogy van, mert kell a pénz Ukrajnának.” Az ukránoknak szánt bicskázást most fel sem hozom, olyan méltatlan, azt pedig egyik legutóbbi Index-jegyzetemben bővebben kifejtettem már, hogy a balkáni bővítést miért épp az orbáni politika akasztja meg legtöbbször.

Kezdjük az elején és tisztázzunk néhány fontos dolgot ebben a témában – csak a pontosság kedvéért. Szemben Orbán Viktor súlyosan csúsztató mondatával: az Európai Unió bővítése minden, csak nem politikai célokat szolgáló kommunikációs eszköz. A bővítésnek, vagyis az uniós csatlakozásnak megvan a maga igen bonyolult folyamata, azt pedig még maguk a fideszesek is pontosan tudják, hogy Ukrajna sem élvez semmilyen kivételes előnyt ebben az eljárásban. Már csak azért sem, mert épp a hosszadalmas menet bonyolultsága miatt több döntési ponton is vétójoga van a tagállamoknak, így a magyar kormány többször is betarthat még az ukránoknak, ha úgy akarja. Ami pedig azt az orbáni mondatot illeti, miszerint Brüsszel magára hagyta a Balkánt, elég, ha megnézzük, hogy pontosan mely országokkal kezdődtek el a csatlakozási tárgyalások: jelenleg Törökország, Ukrajna és Moldova mellett Észak-Macedónia, Szerbia, Montenegró és Albánia szerepel a nemrég kibővített listán; a szintén tagjelölti státusszal bíró Bosznia-Hercegovinával pedig információim szerint most márciusban szintén megindulhatnak a tárgyalások. Érdemes megemlíteni még, hogy nem egészen két évvel ezelőtt állapodott meg az Európai Unió Tanácsa (tehát igen, többek között a magyar kormány is) arról, hogy felpörgeti a csatlakozási folyamatokat. Nem arról döntöttek, hogy cserben hagyják a Balkánt, hanem hogy felgyorsítják a tárgyalásokat. Szerintem egyébként nagyon helyesen, mert ahogy már egy korábbi írásomban is jeleztem: valódi a veszélye annak, hogy ha az unió nem tudja betölteni a balkáni politikai vákuumot, akkor más fogja. Ez bizonyára nem érdeke sem az európai közösségnek, sem pedig egy tisztességes szándékokkal bíró magyar kormánynak.

Na, de akkor mégis mire ez a kettős beszéd már megint Orbántól, vagy ahogy a megafonos alfahímek hívják: „Apukától”?! Azt látjuk és értjük, hogy a Fidesz-kormány a hangos B-közép pozícióját vette fel a balkáni országok uniós csatlakozását szorgalmazók körében. A dolog azonban nem stimmel. Egyrészt sorra hozzák azokat a döntéseket, amelyek a térség destabilizációjához és dezintegrációjához járulnak hozzá, ezáltal komoly hátrányt jelentenek az előrelépés szempontjából. Itt elég csak megemlíteni a volt macedón miniszterelnök, Gruevszki sajátos átmentését és bújtatását, vagy az erősen oroszpárti Milorad Dodik boszniai szerb vezető folyamatos támogatását. Orbán brüsszelező kirohanásai ráadásul már csak azért sem érthetőek, mert a Fidesz miniszterelnöke rendre elfelejti hozzátenni az unió cserbenhagyásáról szóló mondataihoz, hogy a bővítésért felelős uniós biztos nem más, mint az ő delegáltja és bizalmasa: Várhelyi Olivér. Persze, igen, tudjuk, hogy az uniós biztosok a kódexeknek megfelelően függetlenek az őket delegáló kormányoktól, de azt egy hatéves sem gondolhatja komolyan, hogy Orbánnak nincs ráhatása Várhelyi működésére. (Apropó, Biztos úr, ha ezt olvassa, vagy a kollégái kivonatolják Önnek a szöveget: még mindig várom a tisztességes és konkrét választ Öntől a kormány EU-ellenes konzultációjával kapcsolatban küldött levelemre, amit eddig csendben elkerült.) Azt a magas labdát pedig már le sem csapom, hogy Várhelyi biztos úr az Európai Bizottság – és rajta keresztül a teljes európai közösség, benne a magyar kormány – nevében a csatlakozni kívánó országoktól most épp azokat a szigorú európai értékeket és jogállamisági kritériumokat kéri számon, amelyeket a jelenlegi magyar kormány páros lábbal rúgott fel és erőszakolt meg a saját örömére. Milyen sajátos, hogy ha a jelenlegi Magyarország most jelentkezne a többi balkáni országgal az unióba, a jogállamiság és az európai értékek megtiprása miatt minket biztos nem vennének fel.

De, akkor mégis miért ez a nagy svung, amivel Orbánék a balkáni csatlakozást tolják? Teszem hozzá megint: nagyon helyesen. A válasz igen egyszerű: a NER-észkedők hosszú évek közpénzfaló munkájával jelentős érdekeltségeket szereztek a régióban, amelyeknek értéke és hozama nyilvánvalóan jelentősen megugrik, ha az EU-csatlakozás realizálódik. Gyorsan tegyük hozzá, hogy abban semmi különleges – sőt, ördögtől való – nincs, ha egy adott ország a vele szomszédos államokban erősíteni igyekszik politikai-gazdasági befolyását. Főleg, ha egy feltörekvő, gyarapodó pályán lévő országban teszi ezt; okos hosszú távú befektetés és jószolgálati segítség egyszerre. 

Legutóbb Magyar Péter tett célzást a Partizánnak adott interjújában arra, hogy Orbán Viktor veje (illetve cége) jelentős mennyiségű ingatlant szerzett például Belgrádban; az oknyomozó sajtó szerint tizenegy irodaházat vett, több mint százezer négyzetméteren, öt különböző üzleti negyedben. Tiborczéknak nem ismeretlen a környék, Szerbiában annak idején közel 8 milliárd forint értékben nyertek el közvilágítási tendereket olyan konzorciumok, amelyeknek minimum egy tagja kötődött a híressé vált Elioshoz. De a Fidesz gazdasági holdudvarához tartozó, Magyarországon állami megrendelésekkel és támogatásokkal felhizlalt 4iG vásárolta meg nemrég a montenegrói Telenort, ahogyan ugyanebben a balkáni országban fejlesztett szállodát egymilliárd forintos magyar állami támogatásból Mészáros Lőrinc is. A sor szinte bármeddig folytatható, de hogy a téteket kicsit magasabbra tegyük a végén, szeretnék arra is emlékeztetni: az Orbán-kormány 45 milliárd forintnyi (!) kiugróan olcsó hitelt nyújt az Eximbankon keresztül a már hivatkozott, a térség instabilitásában érdemi szerepet játszó boszniai Szerb Köztársaságnak. A 45 milliárdos segélyt tíz év alatt kell visszafizetni, egy év türelmi idővel, évi ötszázalékos (!) kamattal – ilyen szuper kedvező csomagokat a szuverenitásbajnok Orbánék csak olyan politikai szereplőknek szoktak biztosítani, mint a francia szélsőjobboldali Le Pen pártja. Normális magyar ember ne is álmodjon ilyen kondíciókról.

Összefoglalva tehát: én nagyon határozottan támogatom a bővítést, illetve azt, hogy közös hazánk legyen a kapocs Európa és a Balkán között. Eközben a Fidesz kormányfője továbbra is üti az Európai Uniót, amiért a balkáni tagállamok uniós csatlakozása még nem történt meg, miközben a folyamat már felgyorsult, a bővítéspolitikáért pedig a saját embere felel. A NER izgatott várakozása mögött pedig valójában a sundabunda magánbizniszek minél nagyobb learatása áll, nem pedig az európai közösség érdekeinek elősegítése. Mondjuk azt már megszoktuk, hogy Orbán Viktor szavai nagyjából annyira hitelesek, mint az a kormány, amely gyermekbántalmazókat menteget, de magát családbarátnak hirdeti a plakátokon.

A szerző az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának tagja, az Esély Közösség alapítója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Orbán Viktor miniszterelnök és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök tárgyal Belgrádban 2023. április 22-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán / MTI)