Trump mottójával Európa élén: Orbán Viktor stratégiai játszmát űz békemisszió helyett?

„Piszkosul unja, de unta már korábban is” – fogalmazott Orbán Viktor egyik bizalmasa a 2018-as Tusványosi Fesztiválon, amikor szóba került, hogy miként viszonyul a kormányfő a belpolitikához. Noha az elhíresült 2018-as rendezvény óta nem kevés víz folyt le a Dunán, Orbán Viktor belpolitikához való viszonya szűkebb köre szerint nem sokat változott: a kedvenc terep a világpolitika, a hazai politikára csupán kispályás fociként tekint a miniszterelnök.

Bár off the record beszélgetések alkalmával azt még a Fidesz prominens képviselői is elismerik, hogy a tavaszi kampány során Magyar Péter és a Tisza Párt azért jelentett némi kihívást a kormánypárt számára, Orbán Viktort mintha továbbra sem érintenék meg a belpolitikai fejlemények. Ellenben minden eddiginél nagyobb elánnal vetette bele magát a világpolitikába a július 1-én kezdődő uniós elnökség élén: a kormányfő békemisszió felkiáltással két hét alatt komoly diplomáciai körutat ütött nyélbe, melynek végállomása a nagy példakép, Donald Trump floridai birtoka volt. 

Trump olyan magas polcon van a magyar kormányfőnél, hogy még az uniós elnökség mottóját is az amerikai elnökjelölttől síbolta, így lett a „Make America Great Again!” szlogenből „Make Europe Great Again!”, azaz Tegyük újra naggyá Európát! Orbán Viktor nem véletlenül nézte ki magának Trump kampánymottóját, hisz a szlogen nemcsak uniós elnökségi, de személyes ambícióját is reprezentálja: közeli munkatársai szerint a kormányfő meg van arról győződve, hogy ha nem egy ilyen kis ország, hanem egy nagyhatalom szülötte lett volna, akkor is felért volna a politika csúcsára, ahol történelmi jelentőségű tetteket tudott volna végrehajtani. 

Egy példa nélküli uniós elnökség

Ha csupán az uniós elnökség mottóját jellemző kreativitás lenne a zsinórmérték, akkor nem túl ígéretes elnökségnek néznénk elébe, az elmúlt egy hónap eseményeit figyelembe véve azonban már most látszik, hogy erre az időszakra nem egy szokványos elnökségként fog emlékezni az utókor.

Egyfelől soha nem övezte még ekkora ellenszenv és ellenállás egy uniós tagállam soros elnökségét, ami odáig fajult, hogy egyes döntéshozók minden szokásjogot és protokollt képesek voltak felrúgni csak azért, hogy szimbolikus értelemben belerúghassanak egyet a magyar kormányfőbe. Bár a magyar uniós elnökséggel közvetlenül nem függ össze, de nem éppen a korrektség jele volt az sem, hogy a Patrióták Európáért frakció – szemben az eddigi gyakorlattal – egyetlen alelnöki, illetve bizottsági tisztségviselői helyet sem kapott az EP-ben. 

Másfelől ez az első alkalom, hogy az unió soros elnökségét egy vizionárius hatalompolitikus tölti be, aki az elnökségre nem jogi-adminisztratív, hanem elsősorban hatalomtechnikai eszközként tekint. Miközben az elnökség hagyományosan koordináló és facilitáló szerepet tölt be, a magyar kormányfő – az eddig látott politikai cselekvése alapján – az elnökség élén is a belpolitikában megszokott konstruktivista metódust próbálja alkalmazni, ami alapjaiban áll szemben a liberálisok strukturalista szemléletével.

Orbán békemissziós stratégiáját nemhiába liberális oldalról éri a legtöbb kritika, legutóbb az elismert Oroszország-szakértő, Sz. Bíró Zoltán tette fel esszéjében a költői kérdést:

A kérdés jól jelzi, hogy miért is áll szemben egymással a két politikai gondolkodás: míg a liberálisok és technokraták alapvetően racionális megfontolásokra, szakpolitikai javaslatokra építkeznek, a krízisekre pedig megoldandó problémaként tekintenek, addig a konstruktivista megközelítés a krízisekben politikai eszközt lát, amivel stratégiai játszmákat lehet véghezvinni. 

Orbán Viktornak és a magyar uniós elnökségnek szakpolitikai értelemben nincs javaslata az ukrajnai háború befejezésére, erre azonban nincs is szükségük, mivel a béketematika valódi célja egy stratégiai játszma kivitelezése, amit saját narratívájuk és politikai cselekvésük által igyekeznek megvalósítani. A játszma célja a miniszterelnök világpolitikai mozgásterének kiszélesítése, az európai színtéren jelen lévő politikai ellenfelek gyengítése, valamint egy globális szövetség létrehozása azon államok vezetőivel, melyek nyitottak arra, hogy megváltoztassák a liberális világrenden alapuló erőviszonyokat.

Bár a soros uniós elnök pozíciója hatalmi szempontból a gyenge kategóriába sorolható, a miniszterelnök nemcsak hatalomtechnikájával, hanem sajátos szerepfelfogásával is igyekszik tágítani a határokat. Miközben a fejtegetések zöme a pozíció formális megközelítésére, a közjogi szabályokra és az EU-s intézményekre fókuszál, addig az informális lehetőségekről jóval kevesebb szó esik. Pedig a kutya itt van elásva: akármennyire is merevek a formális keretek, diplomáciai találkozókkal, beszédekkel, interjúkkal és egyedi cselekvési mintázattal fel lehet puhítani a „kemény tényeket”. Az, hogy a soros elnök nem rendelkezik komoly jogi és intézményi mozgástérrel, egyben azt is jelenti, hogy szimbolikus aktusok és informális lehetőségek terén relatív önállósággal rendelkezik.

Változóban lévő politikai klíma

A kormányfő és a magyar uniós elnökség törekvéseit nem csupán a sajátos hatalomtechnika, az egyedi szerepfelfogás és a stratégia játszma keretei segítik, hanem a háttérben zajló valódi politikai folyamatok és a változó közhangulat is. A háború első szakaszában az ukrán társadalom viszonyulását optimizmus jellemezte, a lakosság többsége biztos volt abban, hogy az oroszok legyőzhetők. A ZN.ua média legutóbbi felmérése alapján azonban ma már 

Egy másik, Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet által végzett kutatás arra is rámutatott, az ukránok 32 százaléka ma már azt is elfogadná, hogy a megszállás alatt lévő ukrán területek egy részét Oroszország megtartsa, amennyiben ez az ára a háború gyors befejezésének. 

Nemcsak az ukrán társadalom, hanem az ukrán politikai elit attitűdje is erősen változóban van, nemrég maga Zelenszkij elnök fogalmazott úgy, hogy a novemberre tervezett békekonferenciára Oroszországnak is küldöttséget kellene delegálnia. Az ukrán elnök a BBC-nek adott interjújában ennél is tovább ment, hisz már egyenesen arról beszélt, hogy a háború „forró szakaszát” még idén be kellene fejezni, melyben akár a diplomácia eszköztára is szerepet kaphat. Ennek előkészületeire utalhat, hogy az amerikai és orosz védelmi miniszterek nemrég telefonon egyeztettek, a közelmúltban pedig arra is fény derült, hogy az Egyesült Államok és Oroszország szakértői rendszeresen egyeztetnek egymással. 

Kijev változó magatartását, egyúttal félelmeit a leginkább talán az jelzi, hogy Zelenszkij nemrég Trumppal is felvette a kapcsolatot. Bennfentesek szerint az ukrán elnök meglehetősen szkeptikus a Demokrata Párt győzelmi esélyeit illetően, így elkezdődött a taktikázás: az ukrán vezetés még a választások előtt megpróbál tető alá hozni valamiféle megállapodást, mivel Trump győzelme esetén igen hamar beélesedhetnek az izolacionizmus és protekcionizmus ideológiai rakétái, ami nem sok jót jelentene Ukrajna számára. 

Bár a magyar kormányfő az uniós elnökséget és a béke narratíváját alapvetően hatalomtechnikai célokra használja, a politikai ösztöne jól súgja azt, hogy a tárgyalások megkezdésének, a tűzszüneti megállapodásnak egyre kevésbé lesz alternatívája. Folytonos intrikák és dacos ellenállás helyett előremutató lenne, ha az európai liberális establishment is észbe kapna végre, és felismerné a realitásokat. Mindig lesznek olyan államok és vezetők, akik nem felelnek meg a liberális nemzetközi rend normáinak, a párbeszédet azonban ezekkel az országokkal is fent kell tartani. Ellenkező esetben egyre totálisabb ellenségképek fognak létrejönni, melyek egy nap az ukrajnai háborúnál is nagyobb veszélyt fognak jelenteni.

A szerző politikai tanácsadó.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Donald Trump és Orbán Viktor 2024. július 11-én. Fotó: Fischer Zoltán / MTI)