Milliárdokba kerül, hogy a „békekormány” nem békül Brüsszellel

Kifejezetten örülök, hogy a „békekormány” nem tett le arról, hogy békét teremtsen a szomszédunkban, és véget vessen az orosz agressziónak ukrán földön. Ha igazságos béke születik, az mindenkinek jó, mindegy, ki éri el, ki járja ki, kinek lesz az érdeme. És ebben nincs a kelleténél több cinizmus: én sem vagyok vak, politikai szemtanúként pontosan látom és még mindig émelygek a fideszes vezérkar Putyin-barát siklómozgásától, de békeidőben is lesz lehetőség majd mindenkinek elszámolnia a lelkiismeretével. Annak viszont már kevésbé örülök, hogy a „békekormány” több mint egy évtizede verbális és vétószerű háborúban áll az európai közösséggel, és ahogy látszik, eszébe nem jut tűzszünetre vagy valamilyen megállapodásra törekedni, sőt kifejezetten tüzeli, hergeli – a helyenként azért már a kopás jeleit mutató – seregeit az Európai Unió ellen. Teljesen világos és egyértelmű, hogy a Brüsszellel szembeni fideszes harc teljesen értelmetlen, ráadásul a kormánypárt politikai céljaival kapcsolatban még eredménytelen is. Egyelőre ugyanis annyit sikerült elérnie az utcai harcos kormányzatnak, hogy a közös hazánknak járó sok milliárd eurónyi forrás jelenleg is vesztegzár alatt van. Hiába szólnak a győzelmi fanfárok például a karmelisták szerint minden elemében kártékony szankciós politika állítólagos megakadályozásáról, a legújabb szankciós csomagot épp a minap fogadták el a magyar uniós elnökség, leegyszerűsítve a Fidesz-kormány irányítása alatt. Vagyis még az sem igaz, amit az EU-ellenes suta szabadságharccal kapcsolatban egyébként a harctéri jelentésekben állítanak.

amit viszont már igazán nem lehet majd közpénzből fizetett megafonkodással vagy épp Menczer-szintű szájkaratéval elrendezni. Ezért valakinek vállalnia kell a felelősséget, hiszen alig pár nap múlva – december végén – konkrétan 1,1 milliárd eurót, vagyis jelen árfolyamon több mint négyszázmilliárd forintnyi uniós pénzt veszítünk el végleg. Mondom még egyszer: végleg. Mindezt azért, mert a Fidesz-kormány nem volt hajlandó teljesíteni mindazokat a jogállami elvárásokat – nem, kedves kormánypárti nyilvánosság, nem „szuverenitáscsökkentő háborúpárti gender-erőszaktevő” változásokat, hanem jogállamisági garanciákat – amelyek világos, egyértelmű és teljesen jogos, még mindig érvényes feltételei a források kiutalásának. Négyszázmilliárd forint nem kevés pénz, ez még a luxusban szügyig tapicskoló NER-vitézek számára is szemmel látható összeg. Hogy azt ne mondjam: ebből a pénzből azért le lehetne törölni néhány gyermekjóléti és egészségügyi intézményben a „zsírra szállt port”, de három-négy nagy kapacitású modern kórház építése költségére is elég, vagy épp 200-400 kilométer vasúti pálya felújítására – attól függően, hogy melyik fideszes oligarcha építi, és mekkora „alkotmányos költséggel”. 

Egy rövid gyorstalpaló a helyzet megértéséhez, amelyet nem lehet elégszer ismételni: a nekünk járó európai pénzek pontos jogszabályi keretek alapján meghatározott módon, de helyenként egymást átfedő szinteken vannak zárolva. A hétéves uniós költségvetésből járó kohéziós pénzeket maga az Európai Bizottság blokkolta az EU alapértékeinek semmibevétele miatt, úgynevezett horizontális feljogosító feltételek mentén. Ebből bizonyos tételeket már teljesített a kormány (például az igazságügyi reformot), itt fel is szabadult némi összeg; ami miatt viszont az Európai Bizottságot támadja az Európai Parlament és néhány tagállam, mondván, túl megengedőek voltak. A hétéves költségvetés kohéziós, vagyis fejlesztési forrásainak egy konkrét részét az Európai Bizottság javaslatára az Európai Unió Tanácsa, vagyis a többi tagállami kormány zárolta. Ez a 22 milliárd euróból körülbelül 6,3 milliárd eurót érint – leegyszerűsítve ez utóbbi összegből veszíthetünk el időarányosan mintegy 1,1 milliárd eurót, vagyis jelen árfolyam alapján több mint 400 milliárd forintot az év végén. A szabályok értelmében ugyanis

A minket érintő határidő ez év végével lejár, a kormány pedig nem volt képes, illetve leginkább nem akart megegyezni. Azért beszélhetünk múlt időben, mert a végső dátumig hátralévő két hétben nem várható már előrelépés, már csak azért sem, mert ha a Fidesz-kormány esetleg épp most adná be a módosításokra vonatkozó vállalásait és teljesítéseit, annak kiértékelésére az Európai Bizottságnak még egy hónapja lenne. Négyszázmilliárd tehát, huss, ki az ablakon. 

Egyszerű magyar állampolgárként én bizony szeretném tudni, hogy ennek az összegnek az elvesztéséért ki vállalja a felelősséget a kontroll nélküli felhatalmazással bíró béke-szabadságharcos kormányban. Ez az eset sok tekintetben nagyon hasonlít arra a napról napra egyre csak duzzadó bírságra, amelyet az Európai Bíróság jogerős ítélete alapján kellene kifizetnie a kormánynak, de kivagyiságból inkább halogatja a dolgot. Az összeg pedig minden egyes nappal 400 millió forinttal növekszik.

Mégis micsoda hazárdjáték ez? Milyen felelős, jogkövető kormányzás az, amelyik nem hajt végre jogerős ítéleteket, majd ezt követő jogerős végrehajtási döntéseket? Milyen felelős kormányzás az, amelyik a magyar embereknek járó uniós forrásokból négyszázmilliárdot képes csak úgy odadobni a NER arcvesztését elkerülendő? Tessék mondani, megér önöknek a fideszes elit miniszterelnökének önérzete négyszázmilliárdot?

Mert erről van szó. Ha muszáj néhány vadhajtott kiszögellésben visszabontani a NER felépítményét, vagyis ha elfogadják, hogy bizonyos ügyekben igenis túlmentek a határon, és vissza kellett venni a rössből, akkor szerintük oda a férfiasság. Oda a tévedhetetlenség, a legyőzhetetlenség, a „mivankicsi” felsőbbrendű pozíciója. Nekik ez megér az önök zsebéből négyszázmilliárdot. Szerintem viszont konkrét visszaélés, amelynek minimum politikai következménye kell hogy legyen; rugalmas jogértelmezésben akár még büntetőjogi is. Itt, kérem, hűtlen kezelés jeleit mutató, a felelős kormányzás jellegét elveszítő esemény zajlik, a békés közvélemény pedig közepes csendben asszisztál hozzá. Még mielőtt a kormánypárti nyilvánosság klaviatúra-menczereket küld és „Brüsszelt” hibáztatja mindenért, annyit szeretnék csak kérdezni: önök látták a felelős magyar kormány képviselőit kitartóan és kompromisszumkészen kilincselni az Európai Bizottságnál, amint az utolsó percig azon dolgoztak, hogy megállapodásra jussanak, és ne veszítsen el Magyarország négyszázmilliárdot?

Pedig még a köztévét is bekapcsoltam néha, de valahogy egyik propagandaadásban sem volt benne, ahogy a magyar kormány felelősei fáradhatatlanul harcolnának ezért a pénzért. Azt láttam, hogy a Fidesz miniszterelnöke befenyítette a közrádió kérdésbiztos stúdiójában az Európai Uniót: ha nem fizetnek, majd jól beakasztunk nekik a következő költségvetés elfogadásánál. Mifelénk ezt így intézik, jó napot. Pedig csak elég lenne összeragasztani és visszatenni a helyére a szétcsapott jogállamiság néhány mozaikdarabját, nem többet. De úgy látszik, ez a NER-elit számára tényleg nem számít, még nyolcvanezer tanár egyéves bruttó fizetésének összegét is megéri nekik. Michael McGrath, az Európai Bizottság új demokráciáért és jogállamiságért felelős biztosa a minap kifejezetten korrekten és nyitottan beszélt, amikor azt üzente a magyar kormánynak: „Soha nem késő visszalépni a szakadék széléről, vagy pozitív változást elérni.” Valahogy így. A következő forrásvesztő határidő 2025. év vége. Csak szólok. 

A szerző az Európai Parlament korábbi képviselője, „politikai szemtanú”, az Esély Közösség alapítója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Orbán Viktor 2023. március 23-án Brüsszelben. Fotó:  Pier Marco Tacca / Getty Images)