Mráz Ágoston Sámuel: Jogállam-e még Németország?

Kedden, bő három héttel a választások után összeül a leváltott német parlament és módosítani fogja az alkotmányt, hogy a német állam akár 70 százalékkal növelhesse államadósságát. Kérdés, lehet-e csinálni ilyet egy jogállamban.
A német Alaptörvény az egyik referenciája volt a magyar demokratikus átmenetnek, máig az Alaptörvény több intézményének és egy-két szófordulatának eredete is a több mint 75 éves német szövegben keresendő. 15 éve azonban német politikai és szakértői körökben automatizmussá vált a magyar jogállamiság megkérdőjelezése, de ennek fordított irányú vizsgálata eddig elmaradt. Pedig gyanús részlet akad bőven.

Korlátozott pártverseny

Németország már régóta hátrányban részesíti az alkotmányos berendezkedéssel szemben kritikus pártokat a demokratikus versengésben, jóllehet a versengő pártok jogi egyenlősége a tisztességes verseny alapja. Mindenekelőtt fontos tény, hogy a német politikai pártokat a belső elhárítás, hivatalos nevén az Alkotmányvédelem, megfigyelés alatt tarthatja, és ha aggodalomra okot adó tendenciákat azonosít, javaslatot tehet egy párt betiltására, amelyet az Alkotmánybíróság dönt el. Ez a szabály is erőteljes hatással bír a pártversenyre, de vannak még ennél is meglepőbbek.
Decemberben módosították az alkotmányt, hogy a Szövetségi Gyűlés (Bundestag) helyett a tartományi kormányokból álló Szövetségi Tanács (Bundesrat) is választhasson új alkotmánybírókat, ha a Bundestagban nem alakul ki egyetlen jelölt mellett sem kétharmados többség, ha tehát a rendszerkritikus pártok mandátumaránya meghaladja az egyharmadot. Szintén a 2021-ben megválasztott Bundestagban történt, hogy az akkor 10,4 százalékos mandátumaránnyal bíró AfD bizottsági elnökjelöltjeit és parlamenti alelnökjelöltjét, szakítva az addigi jogszokással, nem választotta meg a többi párt, és ezt az Alkotmánybíróság helybenhagyta. Végül azt is rögzítették a 2025-ös választás előtt, hogy egy párthoz közeli alapítvány csak akkor kaphat költségvetési támogatást, ha legalább három parlamenti ciklust végigdolgozott. Ennek egyetlen nyilvánvaló és elismert célja, hogy az AfD-közeli alapítvány 2029-ig ne juthasson hozzá közpénzhez.

A növekedés államadósságból

Már ennyi intézkedés is önmagában indokolja a jogállamiság kérdésének felvetését, most mégsem ezekről lesz szó, hanem egy minden eddigit meghaladó méretű fordulatról. Kedden történelmi döntés születik meg Németországban, a választások után bő három héttel a régi, leváltott parlament módosítani fogja az ország Alaptörvényét, s a haderőfejlesztésnek, titkosszolgálat-működtetésnek, valamint a „nemzetközi jogi értelemben megtámadott országok megsegítésének” (itt alighanem Ukrajnáról van szó) a GDP 1 százalékát meghaladó költségét, felső határ nélküli (akár 1000-1200 milliárd eurót a hírek szerint), valamint 12 év alatt további 500 milliárd euró infrastruktúrafejlesztést kivesz az adósságfék hatálya alól. Az összesen 1500-1700 milliárd euró a jelenlegi magyar GDP nyolcszorosa, s az aktuális német államadósság 2500 milliárd eurós összegéhez képest akár 70 százalékos emelés is lehetne.
Az adósságfék lényege, hogy a német állam alkotmányos előírással védi jelenleg pénzügyi egyensúlyát, kimondva, hogy az összes kiadása legfeljebb 0,35 százalékkal haladhatja meg a bevételeit. Ennek a szabályozásnak kettős a mérlege. Tény, hogy a német államadósság csak a GDP 63 százaléka jelenleg, de a német internet-, út- és vasúthálózat nincs jó állapotban, a hadseregre pedig – eddig az amerikai védelmi garanciák reményében – alig költ 1990 óta valamit Németország.
Gazdasági elemzők egyetértenek a nagy beruházásösztönző programokban. A haderőfejlesztésben iparpolitikai kitörési lehetőséget látnak, alighanem joggal várják tőlük az öt éve stagnáló német gazdaság újradinamizálását. Sőt, még a magyar miniszterelnök is szorít a német gazdaságpolitikai fordulatnak, attól közvetetten a magyar ipar fejlődését várva. Alkotmányjogilag és demokráciaelméletileg azonban meglehetősen furcsák.

Munkában a leváltott parlament

A leendő kancellár, Friedrich Merz a kampányban hevesen tagadta, hogy az adósságféket eltörölné. Tette ezt azért is, mert a „fekete nulla”, a költségvetési hiány tilalma, a német CDU régi alapelve. Sőt Merz bírálta a most elbukott kancellárt, Olaf Scholzot, mert az tavaly ősszel kivételt akart kierőszakolni az adósságfék alól liberális pénzügyminiszteréből. Emlékezetes, hogy a pénzügyminiszter visszautasítása után bomlott fel Scholz kormánykoalíciója és került sor a mostani választásokra. Ezek után nem túl erős azt mondani, hogy Merz választás után bejelentett adósságfék-felfüggesztése nemcsak költségvetési, de legitimitási deficitet is okoz.
De alkotmányjogi kifogás is emelhető bőven. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az Alaptörvény módosításával és az adósságfék kiüresítésével azért siet a jelenleg koalíciós tárgyalást folytató két német párt, a keresztény- és a szociáldemokraták, mert a március 25-én megalakuló új parlamentben az alkotmánymódosítási lehetőségük sokkal szűkebb lesz. A leváltott, régi parlamentben a CDU/CSU-nak és az SPD-nek elegendő volt megszereznie a Zöldek támogatását, amellyel reális esélye lett a szükséges kétharmados többségnek. A régi Bundestagban az összes rendszerkritikus képviselő aránya csak alig haladta meg a 15 százalékot. A most tervezett alkotmánymódosítás után egy héttel összeülő, február 23-án megválasztott Bundestagban viszont a rendszerkritikus pártoknak,

Az alkotmány módosításához egyikükkel meg kellett volna állapodnia a többieknek. Nyilvánvaló tehát, hogy csak a 2025-ös választás eredménye miatt siet a régi-új német politikai elit az alkotmányozással. A régi parlament utolsó és az új parlament első ülése között eltelő egy hét aligha indokolja a sietséget. Mégiscsak egy 12 évre szóló, eladósodási felhatalmazásról fognak dönteni. Szabad ilyet tennie egy jogállamban?

Se fék, se ellensúly

A fent leírt alkotmánymódosításhoz természetesen több akadályt is meg kell ugrani, azt nem egy ember, de még csak nem is egy kormánykoalíció vagy leendő koalíciós partner dönti el. Friedrich Merznek mindenekelőtt meg kellett egyeznie a tervekről az SPD-vel és a kompromisszumot (akkor még csak mintegy 1500 milliárd euró új adósságot) el kellett fogadtatnia a leendő kormánypártok régi és új képviselőivel is. Ahhoz azonban, hogy a kétharmad a leváltott parlamentben meglegyen, kellenek a Zöldek is. Így az eladósításról valójában egy CDU/CSU, SPD és Zöld koalíció állapodott meg. A Zöldek meg kérték az árát a kompromisszumnak, Ukrajna segélyezését is kivetették az adósságfék hatálya alól, 100 milliárd euró elkülönítését kérték a klímapolitikai beruházásokra, valamint beleírattatják a német Alaptörvénybe a klímasemlegesség célját. Ha lesznek is az alkotmánymódosító, valódi nagykoalícióban lázadók, annak 31 fős többsége van a régi, leváltott parlamentben. Igaz, közülük sokan nem folytathatják egy héttel később a karrierjüket, mert nem kerültek be a következő parlamentbe, mégis valószínű, hogy a Bundestag-szavazással nem lesz gondja Friedrich Merznek.
A német állam azonban föderatív, a Szövetségi Tanácsnak (Bundesrat) is meg kell szavaznia az alkotmány módosítását. Utóbbiban a tizenhat tartomány kormányküldöttei ülnek, akiknek a saját tartományuk eladósítását engedélyezné az eddigieknél nagyvonalúbban az alkotmánymódosítás és az 500 milliárdos infrastruktúrafejlesztésből is biztosítana számukra 100 milliárd eurót. Ezek alapján legtöbbjük meggyőzhetőnek tűnt, azonban egy 2002-es, a bevándorlási törvény lazításáról szóló törvény Bundesrat-szavazása óta, amikor Brandenburg tartomány képviselői megosztottnak tűntek, alapelv, hogy ha egy tartomány 3-6 képviselője nem egyértelműen és egyhangúan szavaz, a tartomány minden képviselőjének szavazata érvénytelen. Azóta a legtöbb koalíciós szerződés a koalíció fennmaradásának feltételeként tartalmazza a Bundesrat-szavazásokról előzetesen kötendő kompromisszumot.
A kétharmadhoz viszont a 69 képviselő közül legalább 46-nak az érvényes, támogató szavazata szükséges. Ehhez azonban olyan tartományi kormányoknak is érvényes szavazatokat kellene leadnia, amelyek tartományi szinten az alkotmánymódosítást szövetségi szinten elutasító pártokkal működnek együtt. Hat ilyen tartomány is van, a koalíciós partnerek pedig elég változatosak: a liberális Szabad Demokrata Párt, a baloldali Linke és az abból kiszakadt BSW, valamint Bajorországban erős konzervatív protesztpárt, a Szabad Választók (FW). Ha akárcsak az egyikben a hat közül a kormánykoalíció átalakítása vagy a belső ellenállás érvekkel való letörése sikerül, a Bundesrat-többség is meglesz.

A leváltott parlament összehívása, az alkotmányozásra való felkészülés rövid ideje, a most először megválasztottak kihagyása miatt mind-mind megpróbáltak alkotmányos védelmet szerezni a sértettek, de az Alkotmánybíróság hallani sem akart egyik érvről sem, azokat még a szavazás előtt négy nappal félresöpörte. Az AfD azon érvére, hogy az alkotmánymódosítás tervezett időpontjában már ülésezhetne a megválasztott parlament, hiszen pénteken a jogerőre emelt végeredményt kihirdették, de a német parlament elnöke az utolsó lehetséges időpontra hívta azt csak össze, az alkotmánybírák úgy válaszoltak, hogy az AfD-nek joga van az új parlament korábbi összehívását az alkotmány alapján kezdeményeznie. Ez igaz, de nem nagy vigasz. Ha az AfD-nek sikerülne is a szükséges egyharmadnyi aláírást összegyűjtenie – nem fog, mert a Linke az AfD-vel való együttműködés minden formáját kizárta –, a parlament elnöke szabadon dönt a korábbi összehívás időpontjáról. Az tehát lehet úgy is korábbi, hogy későbbre esik, mint az alkotmánymódosítás. Ezek után nem lesz meglepő, hogy a nyolc ítélkező bíró közül egyiket sem jelölhette a Linke vagy az AfD. Négy szocdem, két CDU-s, s egy-egy zöld- és szabaddemokrata ajánlásra választott hozta meg az elutasító döntéseket.

2026. május 5.

Aki Németország irányába pozitívan elfogult, mondhatja, hogy a fenti gondolatsor csak kötekedés. Németország jogállam, Magyarország nem. Ha jobban belegondolunk azonban, lehet, hogy ellentétes következtetésre jutunk. Első hallásra egy ilyen kijelentés túl erősnek tűnhet, de a kérdés elbírálásakor mindenkinek érdemes magát is tesztelnie. Vajon, ha Magyarországon történne, történhetne mindaz, ami Németországban legális az alkotmánnyal szemben kritikus pártok vagy a választás után alkotmányt módosító, leváltott parlament esetében, hogyan vélekedne a magyar jogállamiságról? Mi lenne, ha a Fidesz–KDNP a 2026-os választás után 23 nappal, mondjuk, május 5-én, a kétharmad vagy akár az abszolút többség esetleges elvesztése ellenére, újra összehívatná a régi, leváltott parlamentet, és mindenki életét hosszú távon meghatározó kérdéseket döntene el, a régi kétharmada segítségével, alkotmánymódosítással. A hazai baloldal és liberális szcéna véleményvezérei alighanem világbotrányt emlegetnének, de Németországnak minden bizonnyal csöndben kellene maradnia. Aki szerint Németország jogállam marad a most keddi alkotmánymódosítás után is, a szerint Magyarország sem lehet más. Új idők kezdődnek.

A szerző a Nézőpont Intézet kutatási vezetője és igazgatója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Olaf Scholz a német Bundestag rendkívüli ülésén Berlinben 2025. március 13-án. Fotó: Liesa Johannssen / Reuters)