Veszélyes terep – a Tisza Párt ballépése, a magyar kormány Izrael-politikája

Hálás lehet a Fidesz Kollár Kingának, a Tisza Párt európai parlamenti képviselőjének. A képviselő hölgy egy brüsszeli bizottsági vitában arról értekezett, hogy hatékony a Magyarországnak járó uniós források befagyasztása a jogállamisági anomáliákra hivatkozva, mert „50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi…” és „a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… nagyon pozitív vagyok a választásokkal kapcsolatban…” Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjúját ezzel a témával kezdte, felháborodottan elítélve a képviselő eszmefuttatását. Szombaton tüntetést tartottak Budapesten az Európai Bizottság épülete előtt, ahol ismert jobboldali személyiségek mellett Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is felszólalt. Persze ez még csak a kezdet, mert ezek a szavak hosszú időre munícióval szolgálnak a kormánypártok számára. Azt hiszem, nem kell sokáig várni a hirdetésekre, óriásplakátokra és további demonstrációkra. A képviselő ugyanis jelentős hibát követett el a vitában elmondott véleményének a hangoztatásával.

Egyrészt azért, mert igazi baklövés arra az álláspontra helyezkedni a politikában – ráadásul ezt el is mondani ország-világ előtt –, hogy „annál jobb, minél rosszabb”. Tehát éljenek rosszabbul a magyar polgárok, legyen nehezebb az életük, mert annál nagyobb eséllyel tudunk győzni a választáson. Ezt a felfogást sehol a világon nem szokták díjazni a választók, hiszen miért is szavaznának olyan képviselőkre, akik abban érdekeltek, hogy nehezebbé tegyék az életünket.

Másrészt azért is tévedés a képviselő álláspontja és annak hangoztatása, mert rendkívül rossz fényben tünteti fel a pártját, a Tiszát. Két okból is: egyfelől azért, mert

Vajon hogyan lehet az, hogy egy év eltelte után sem tud ez a friss politikai formáció olyan, a színeiben induló közéleti szereplőket felmutatni, akikről el lehet hinni, hogy képesek lennének egy országot kormányozni? Természetesen nem könnyű rátermett, megfelelő tudással és tehetséggel bíró potenciális politikusokat találni. Mivel a politika művészet, ezért a tudás és a gyakorlat mellett az intuíciónak és az adottságoknak is komoly szerep jut abban, hogy kiből lesz fajsúlyos, komolyan vehető közéleti szereplő. A tapasztalataim szerint egy jó vezető gyakran azonnal észreveszi a szikrát és a képességet, de alapos elméleti tudás és elegendő gyakorlati ismeret is kell hozzá, hogy ezekből az összetevőkből a közéleti csaták frontvonalába küldhető személyiség alakuljon ki.

Nem hiszem, hogy Kollár Kinga azért mondta volna a fenti mondatokat, mert illenek rá pártelnöke sértő és kulturálatlan megjegyzései, amit az EP-képviselőikre használt. (Mint ismert, egy beszélgetésben Magyar Péter agyhalottnak minősítette őket.) Szerintem itt az a helyzet állt elő, hogy a Tisza a hirtelen növekedési ütemének nem tudott megfelelni, nem volt képes minőségi kiválasztást elvégezni. Ez részben érthető is, hiszen robbanásszerűen tört be a hazai közéletbe. Viszont a pártok felépítésében szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy nem lehet pályázati úton megteremteni egy ilyen közösséget. Hiába kiváló zenész vagy nagyszerű labdarúgó valaki „papíron”, az csak a zenekarban vagy a csapatban dől el, hogy tudnak-e közösen dolgozni, alkalmas-e a feladatra. Kell hozzá bizalom és tapasztalat, és a szereplők részéről pedig szerénység és alázat, aminek aztán végképp híján vagyunk a hazai közéletben. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy mennyire egyszemélyes vállalkozás még mindig a legnépszerűbb ellenzéki párt.

De ez a hiba rávilágít egy másik problémára is a Tiszával kapcsolatban. Évek óta bíráltam a hazai baloldalt azért, mert az európai politikában szerintem téves stratégiát követett. Ádáz módon küzdöttek a magyar kormány ellen minden lehetséges nemzetközi fórumon. Véleményem szerint ez rossz elképzelés volt – nem is vezetett eredményre –, mert néhány ügyben együttesen kellett volna fellépni a kormánynak és az ellenzéknek, ezzel is demonstrálva az elkötelezettséget közös hazánk iránt. (Ahogy legutóbbi cikkemben utaltam rá, a rendszerváltás idején, majd utána egészen 2004-ig többek közt azért tudott Magyarország különösen sikeres lenni, mert öt nagy célban az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, a Kisgazdapárt, az MSZP és a KDNP is egyetértett. Közösen küzdöttünk a demokrácia és a piacgazdaság megteremtéséért, a szuverenitásunk visszanyerésért, a NATO- és európai uniós tagságunkért.) Az egyik ilyennek az EU-támogatások megszerzésének témáját tartom. E kérdéskör ugyanis nemzeti ügy, független a politikai beállítottságunktól, értékvilágunktól. Azért az, mert

Emiatt is örömmel hallottam a Tisza Párt kezdeti megnyilatkozásait, amelyekben ugyanazt az álláspontot képviselték, amit már több cikkben megírtam az elmúlt években. Ehhez képest egy váratlan kanyarral már az őszi strasbourgi vitán, ahol Magyarország uniós elnöksége került terítékre, a honi baloldali képviselők a Tisza elnökével karöltve ostorozták a kormányt. Mindezt akkor, amikor megint csak pártállástól függetlenül a saját hazánk sikeres uniós szerepléséért lett volna érdemes közösen fellépni külföldön (itthon pedig keményen harcolni egymással). A képviselőnő mostani megnyilatkozása végérvényessé teszi azt a tényt, hogy Magyar Péter pártja fordulatot hajtott végre, és átvette a téves stratégiát, amelyet az itthoni baloldal éveken át eredménytelenül követett a nemzetközi porondon.

Azon a nemzetközi porondon, ahol Magyarország újra a figyelem középpontjába került Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő budapesti vizitjével kapcsolatban. A zsidó állam vezetőjének a látogatása kapcsán jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kilépésünket a Nemzetközi Büntetőbíróságból. Mint ismert, amikor a Hamász palesztin terrorszervezet 2023 októberében megtámadta Izraelt, akkor a civilek körében végrehajtott példátlanul kegyetlen vérengzésben közel 1200 izraelit öltek meg, és magukkal hurcoltak 240 túszt. Izrael állam jogos önvédelemre hivatkozva először rakétákkal és repülőkkel támadta a terrorszervezet bázisait, majd húsz nap elteltével elindította a Gázai övezetet uralma alatt tartó Hamász ellen a máig is tartó szárazföldi hadműveletet.

A katonai fellépés külön nehézségét az okozta, hogy a terület fejlesztésére küldött nemzetközi segélyeket a terrorszervezet alagutak építésére és rakéták vásárlására fordította, ráadásul a fegyverraktárait, rakétakilövő állomásait, parancsnoki állásait nagy számban kórházakba, iskolákba, egészségügyi intézményekbe telepítette, élő pajzsként használva a civil lakosságot. Mint utóbb kiderült, a túszok jelentős részét is ezekben az alagutakban, sőt kórházakban rejtegették és kínozták.

Bár az izraeli hadsereg szórólapokkal, hangosbeszélőkkel és rádióadásokkal folyamatosan figyelmezteti a terület lakosait a hadműveletekre, a Hamász fentebb említett stratégiája miatt magas a civil áldozatok száma. (Az ezzel kapcsolatos pontos adatot nem tudjuk, hiszen például az ENSZ tavaly megfelezte a becsült áldozatok számát a rendkívül megbízhatatlan palesztin adatszolgáltatásra hivatkozva.) 2023 végén a Dél-afrikai Köztársaság a Nemzetközi Bírósághoz fordult, népirtással vádolva Izraelt, és egy év múlva, 2024 novemberében a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Joáv Galant védelmi miniszter ellen (bizarr módon három, már nem élő Hamász-vezető ellen is kiadtak hasonló parancsot). A döntést Joe Biden akkori amerikai elnök botrányosnak nevezte, a magyar miniszterelnök pedig látványosan meghívta egy látogatásra izraeli kollégáját. Mivel – például szemben az USA-val – mi tagja vagyunk a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, ezért sejteni lehetett, hogy az üzenetértékű vizitnek hangsúlyos nemzetközi visszhangja lesz. A magyar kormány elébe ment a büntetőbíróság beígért vizsgálatának, és a látogatás alatt bejelentette kilépését a szervezetből.

Az izraeli vezetők elleni döntés egyébként valóban több tekintetben is botrányosnak tekinthető. Egyrészt érdemes leszögezni, hogy a zsidó államot támadták meg, mészárlást rendeztek a területén, majd túszokat szedve távoztak onnan a terroristák. Ahogy az Amerikai Egyesült Államoknak is jogában állt fellépni az őt ért terrorista támadás ellen 2001 szeptembere után, akár a területén kívül is, úgy Izrael is jogszerűen tette ezt meg. (Az önvédelem jogát a nemzetközi egyezmények garantálják.) Az, hogy ez a fellépés arányosnak tekinthető-e a sértettet ért támadással, az nyilván vitatható, de nem szabad elfelejteni, hogy a terror ismétlődésének veszélye miatt rendkívül nehéz ennek a megítélése. Ráadásul a bíróság egy le nem zárt konfliktus közben adta ki az elfogatóparancsot, ami szintén nem tekinthető szerencsésnek, hiszen a valós történések pontos feltérképezéséhez ilyenkor még nem adottak a feltételek.

Tehát ebben az esetben tartalmilag védhető a magyar kormány álláspontja, ami nemcsak az amerikai, de a német és a lengyel véleménnyel is egybeesik. Viszont ez a bejelentés akkor történt meg, amikor már jó ideje harcban áll a Fidesz–KDNP-kabinet az Európai Unióval, nehezen felejthető és értelmetlen konfliktust vállalt a NATO-val Svédország csatlakozásának az akadályozásával, és általában a nemzetközi szervezetekkel kapcsolatban sorozatosan kritikusan nyilatkoznak a hazai kormányzati szereplők. Ez viszont, így együtt, már nincs rendben. Ugyanis az egyedi döntés vállalható, de ha ez a lépés egy koncepció része, amely a nemzetközi együttműködések negligálását jelenti, akkor baj van. Nem szabad egyszerre túl sok perlekedést és viszályt vállalni, mert akkor notórius bajkeverőként tűnünk fel partnereink előtt. Azt pedig tudni kell, hogy céljainkat csak szövetségesekkel a hátunk mögött tudjuk elérni. A nemzetközi szervezetek fontosságát pedig éppen a kis és középméretű országoknak kell legjobban tudniuk.

Ha nincsenek ugyanis ilyen nemzetek feletti együttműködések, akkor a Magyarország-méretű országok teljesen kiszolgáltatottá válnak a nagyhatalmi önkénynek, ahogy azt már nem egyszer tapasztaltuk a történelmünk során. A nemzetközi jog, a tagság az unióban, a NATO-ban, az ENSZ-ben és sok más szervezetben minket véd, elsősorban a mi érdekünk. Ha ezek a szervezetek és a jogi egyezmények nem léteznének, akkor a nyers erő, vagyis az erőszak uralná a nemzetközi porondot. Akkor az számítana, hogy kinek mennyi atomtöltet, rakéta és hadsereg áll a rendelkezésére. Az államok közötti együttműködés, a szövetségek rendszere eredményezhet például olyan helyzetet, hogy egy közepes méretű állam a vétójogával élve képes befolyásolni és megakadályozni a világ egyik legfejlettebb régióját jelentő Európai Unió többségi döntéshozatalát.

Ezért is fontos eleme a politikai bölcsességnek az egyensúlyra törekvés, vagyis annak a helyes aránynak a megtalálása, hogy mi az, amikor vállalni kell a konfliktust, és melyik az a helyzet, amikor a haza érdeke a megegyezést diktálja. Érdemes lenne tehát megtanulni az együttműködést a kormánynak a nemzetközi szervezetekkel, az ellenzéknek pedig a kormánnyal néhány kiemelten fontos ügyben. Sokat nyerhetne ezen az ország, és így a tapasztalatlan képviselők is átélhetnék azt, hogy lehet örülni annak is, ha mindannyiunknak jobb egy kicsit.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. október 22-én. Fotó:  Purger Tamás / MTI)