A kedvenc Gyurcsány-idézetem

Gyurcsány Ferenc korszerű, fiatalos miniszterelnökként bloggernek állt, két éven át heti rendszerességgel osztotta meg legbensőbb gondolatait a magyar néppel (a fővárosiakkal, vidéken már akkor sem volt internet). Főzés, Totó kutya, nagypolitika. Emlékszünk még? A politikus és a propagandista újságíró legveszedelmesebb ellensége az évtizedes memóriával rendelkező fogyasztó, és én az vagyok.

Nagy szerencséje a miniszterelnök úrnak, hogy blogja nyomtalanul eltűnt, webarchívum se őrzi, senki nem érezte annak idején fontosnak lementeni. Nagy szerencsétlensége a miniszterelnök úrnak, hogy egészséges önértékeléssel 2008-ban úgy döntött, hogy a matéria méltó arra, hogy nyomtatásban is megjelenjen. Így lett a Rendszerváltás Könyvtáram megbecsült darabja a Gyurcsány Ferenc: Blogkönyv 2006–2007.

Tanulságos, szórakoztató, meghökkentő – számomra, másból kiválthat negatívabb érzelmeket is. 

Bármi is legyen az olvasó vérmérséklete, amennyiben a magyar közéletben szeretne korszakot átfogó képet kapni, a napi hecc aranyhal-memóriával doomscrollozását lecserélni egy harminc évet átívelő, magabiztos terpeszállásra, mindenképpen feldolgozásra ajánlott mű!

Szórakozásnak se utolsó: ha az Index emlékezetes balatonszárszói képes riportján jól mulattál, a blogkönyv hasonló voyeurizmust elégít ki, ráadásul még az a minimális bűntudat se terhel, hogy belopóztál Farkasházyék vécéjébe, itt mindent a szerző maga publikált lelkesen. (Egyesek szerint nem ő írta, de ha így is van, nevét és arcát adta ezekhez a posztokhoz, leokézta. Az itt megjelenő cikkeim tartalma sem azonos azzal, amit én küldök be, a gyenge gyomrú rogánista cenzorok kihúzzák a szaftosabb buzizást és zsidózást, mert nem értik a korszerű gonzót, annyi a humorérzékük, mint egy TEK-es gorillának.)

Kontinuitás a NER-rel: Schiffer András kényelmes lázadása

Már az első oldalakon szemünkbe fröccsennek a konyakos bonbonok, amelyek édesen megrészegítőek a 2025-ös agynak:

Munka után sztorizgattunk Putyin elnökkel – mint ahogy ezt teszik mások is –, történeteket mesélve ismerősökről és ismeretlenekről, közel- és régmúltról. A kívülről szigorúnak és keménynek tűnő elnök sok mosollyal, helyenként nevetéssel kísért történetei minket is jól elszórakoztattak.

Dolgoztunk is persze: az illetékes minisztereket a következő hetekben elküldöm Moszkvába, hogy folytassák a tárgyalásokat a gázvezetékről és a logisztikai központ építéséről.

Pikánsan leplezetlen fitogtatása annak, ami ma már fujj-fujj szégyenteljes. Van tovább:

A kormányülés után irány Paks, még soha nem jártam az erőműben. Nyilván nem azért megyek csak, hogy megnézzem, hanem hogy energiapolitikáról konzultáljak a vezetőkkel, és az energiapolitika egy-két sarokpontjáról azután nyilvánosan is beszéljek.

Paks biztonságos, nagyon jó kezekben van, nagyon jó szakemberek irányítják, vezetik. Magyarországnak szüksége van Paksra.

Tessék, megafonos kollégák, micsoda nyakoncsípés! Rohanjanak a legközelebbi antikváriumba, lobogtatni ezt az ellenzék legerősebb… ja, mindegy. Kicsit elkéstem ezzel.

De ettől még hasznos dologra világít rá a Kárpátok Első Számú Bloggere: a Fülkeforradalom előtti és utáni világra, a Gyurcsány- és a NER-korszak töretlen kontinuitására az orosz olaj-gáz-atomenergiához való viszony tekintetében. Ennek a legszebb példája 2009 novembere, amikor a már nem miniszterelnök és a még nem miniszterelnök is találkozott Putyinnal. Az orosz energia, mint a két ág között mozgó majom, nem engedte el az előző kezet, amíg meg nem ragadta a következőt.

(Ferenc amúgy, a nagy csibész, tavaly szeptemberi parlamenti felszólalásában ebből csak Orbán vészjósló, 15 perces találkozójára emlékezett; a saját, kétórás vacsorájukra Dobrev Klárával és a Putyin házaspárral már nem. Sebaj, én emlékszem. Politikus, maga felé lejt a memóriája, szakmai ártalom, a blogkönyvben is vannak ilyen ellentmondások, egyszerre nem néz évek óta tévét és részletezi a Megasztár aznapi történéseit. Nem haragszom az ilyen lódításokra, ha nem próbálná meg, az lenne furcsa.)

„Free Tibet!” – kiabálja Schiffer András a kínai nagykövetség előtt Arafat-sálban. Morálisan helyes gondolat, és kicsi, ellenzéki pártnak belefér. A mindenkori magyar kormánynak azonban Moszkva és Peking elé vörös szőnyeget kell terítenie, majd a széléről vigyorognia. Kemény munka, prostitúció, erős gyomor és vastag arcbőr kell hozzá, a kormányzás nem véletlenül politikusra szabott hivatás. 

Ha „Free Tibet”-ezik egy magyar kormányfő, akkor majd beállnak a kínaiak a Kisantant mögé, mi feketeseggűek leszünk, Tibet meg semmivel sem lesz free-bb. Van, aki megtenné, akinek ugródeszka a magyar politika, és Nyugaton képzeli el a LinkedInje folytatását, akinek nem nagy ár, ha földbe áll Magyarország néhány Twitter-lájkért. Meg kell dicsérnem Gyurcsány Ferencet, sok kritikát lehet a kormányzásával kapcsolatban felhozni, de ezt a felelőtlenséget soha nem követte el. Állt a vörös szőnyeg szélén, vigyorgott a háborús bűnös Bushnak, a még nem háborús bűnös Putyinnak, ahogy egy kis, földrajzi és történelmi okokból többszörösen fogott közép-kelet-európai ország miniszterelnökének, a legfőbb közszolgának a kötelessége.

Most, hogy letudtam a dicséretet, lapozzunk a könyv végére, a 384. oldalra, a kedvenc Gyurcsány Ferenc-idézetemhez!

Az őrült neoliberalizmus embertelen csúcsa

Kedvenc kérdésem a hithű fideszesekhez, négyszemközt, bizalmasan, hogy mégis a Lölö az hogy? G Mercik, ez-az, oké, de biztos munkát ad ezreknek, és mindig kifizeti az alvállalkozókat – kapom a választ. A kontraszt, amihez képest az első számú nemzeti tőkés nekik emészthető, az a 2010 előtt világ, amikor egy több száz főt foglalkoztató üzem bezárása mindennapos kishír volt. Ahol a kisember eldobható fogaskerék a nagytőkének, préda a hitelező bankoknak. Ha pedig kelet-európai, akkor szart se ér az élete, fogadja el!

Nem tépkednék mélyebben sebeket, akinek van személyes emléke, az tudja, a gyerekeket meg nem fárasztom ezzel, leszarják a tizenöt éve volt elmúltnyolcévet, nekik nem érv a mai közmédia mellett, hogy “de a Medgyessy mondta, hogy vegyenek maguknak tévét”.

Egy támpontunk azért legyen, egy tündöklő csúcs, egy felejthetetlen gondolat, egyenesen a magyar kormány éléről, a filozófus-főnöktől, aki intim naplójában, 2007. novemberében ekképpen látta a világot:

Hazafelé utazva olvastam a Time magazinban – amely a legtekintélyesebb hetilapok egyike –, hogy Dániában az emberek 70 százaléka, nem tévedés, 70 százaléka pozitívan fogja fel a globalizációt. Hogy még furcsább és meghökkentőbb legyen ez az adat: amikor a gyermekjátékokat készítő LEGO-gyár bezárta valamelyik dán üzemét, hogy a termelési részt valahova távolra telepítse, akkor a szakszervezetek és a munkások nem tiltakoztak ez ellen, mondván, ők átképzéssel, egy rugalmas munkaerőpiacon fognak máshol is találni munkát.

[…]

A külföldi tőkére és a magánkezdeményezésekre pozitívan néznek.

Litvániában a sajtótájékoztatónkon a miniszterelnököt azzal bombázták, hogy adjon több teret a külföldi befektetéseknek.

Szóval, hiszek abban, hogy ha az országot át akarjuk alakítani, akkor elsősorban a magunk gondolkodását kell egy sor ponton megváltoztatnunk. Bátrabban, nyitottabban kell a világ felé fordulnunk, és el kell fogadnunk, hogy az ország teljesítménye alapvetően a mi teljesítményünk.

Évekkel ezelőtt bukkantam erre a gyöngyszemre, és számtalan ismerősömet untattam az emlékével: te tudtad, hogy a Feri 2007-ben a blogján hergelte a magyar melósokat azzal, hogy a bezzegnyugaton örülnek az emberek, ha kirúgják őket? Felhoztam az Orbánt Kádározó ellenzékieknek is, bólogatva, hogy persze, nem véletlenül lépett egy akkorát balra a Fidesz 2010 után, amitől a 1998-2002-es undorodott volna. A neoliberalizmus csődöt mondott, és ez a pillanat volt a csúcsa.

Ferenc bedobja a lovak közé a gyeplőt, aztán ha átgázolnak valakin, felteszi a kezét, hogy kérem, a piac vezeti az országot, nem én! Versenyképesség! Több piac, kisebb állam! (Ami azért valahogy továbbra is tud fenntarthatatlanul nagyot költeni.)

Ki vezeti ezt a fogatot? A piac láthatatlan keze, ami sokkal jobb munkát végez, mint az állam, mint én – vallotta Ferenc a dogmát. Fogadjuk el, viszont akkor egyrészt miért tesszük a feneked alá az Audit, miniszterelnök úr, másrészt, már így is elég kilátástalan a helyzet, ha te még ennél is rosszabb munkát végeznél, akkor inkább vezesse más az országot – válaszolta a nép.

A gyurcsányizmussal a baloldal elmarta a munkásosztályt. A Fidesz gumikesztyűt húzott a kecses, polgári kezére, és lenyúlt értük, amennyiért csak tudott, a többi ment a Jobbikhoz. A szocialista párt a történelem szemétdombjára került. A baloldal elitistább része bezárkózott Belpestre, és azóta is gyanakvóan, sziszegve figyeli rejtélyes okokból pártot váltó, undorító perioikoszok millióit, azt remélve, hogy egy műbőrkabátban párizsit evő ember majd rezonál velük, esetleg a kinyomtatott internet babonázza majd vissza őket a megfelelő oldalra. 

Gyurcsány Ferencet a fenti, érzéketlen gondolataiért cserébe személyesen is megtalálta karmikus elégtétel: 2019. március 15-én LEGO-elemért hajolt le, amitől megfájdult a háta. Reméljük azóta felépült a sérülésből, és továbbképezte magát!

A fenti gondolatvilág legnagyobb árát mi, kisemberek fizettük: Görögországhoz hasonló csőd rémképe hűtötte még a relatív válságálló budapesti ingatlanpiacot is bóvli négyzetméter-árúra, egészen 2013-ig. Épeszű felnőtt nem sírja vissza az embertelen neoliberalizmust, a versenyképesség cukormázával leöntött létbizonytalanságot, stratégiai monopóliumok fék nélküli elkótyavetyélését a jóságos idegeneknek. (Nem azt írtam, hogy „senki”, hanem azt, hogy „épeszű felnőtt”. Van, akinek olyan mérgezett az önképe, hogy önsorsrontást kíván, magának és nekünk, de erről majd egy következő cikkben.)

Emlékszünk, mert nem sok könny követte a távozását a héten, érezni egy nemzeti minimumot abban, hogy a Gyurcsány Ferenc által megszemélyesített zsákutcába még egyszer ne kormányozzuk bele Magyarországot.

Rendszerváltás Könyvtáram fájó hiánya a Gyurcsány a konyhában (2013). Antikváriumban soha nem volt olcsó példány, a DK webshopjában csak 500 forint, de abban nem bízok, lehet, hogy átverés, szóval, ha lenne olyan olvasó, akinél feleslegesen hever egy példány, mert már kiolvasta, megfőzte a recepteket – továbbképezte magát –, legyen szíves beküldeni a szerkesztőségbe, hálás lennék érte!

Free Tibet!

Gazics György újságíró, az ÖT szerzője.

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk,az ÖT oldalát! 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2025. március 30-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)