Szuverenitásvédelem és az ürgebőrbe varrt külföldi hatalom

Amikor már éppen elzsibbadnánk a magyar közélet egymást követő abszurd fordulatain, hátradőlnénk a fotelben, és apokaliptikus fantáziákkal nyugtatnánk megfáradt idegeinket, mondván, hogy ennek is vége lesz egyszer, akkor jön valami még nagyobb képtelenség, ami újra kiveri a biztosítékot.

Felállunk, megrázzuk magunkat, és émelygő érzéssel a gyomrunkban elkezdjük olvasni, hogy innentől kezdve hogyan fogjuk a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat szerint megóvni keresztény, házasságra, családra és biológiai nemek elsődlegességére épülő jogállami szép magyar hazánkat a „külföldi hatalomtól” és az „idegen érdekektől”.

Kor- és kórdokumentum

A kormányzat kommunikációjából lehetett rá számítani, hogy érkezik az újabb szuverenitásvédelmi innováció, de felülmúlta a várakozásainkat az a politikai és jogi gyöngyszem, amit Halász János fideszes országgyűlési képviselőnek sikerült felvezetnie. 

mert ha készpénznek vesszük, amit a törvényjavaslat ír, akkor könnyen listán találhatja magát minden civil és gazdasági szervezet, amelynek ténykedése, véleménye nem tetszik a politikai hatalomnak, és pénzt kapott bármilyen külfölditől bármilyen jogviszonyban.

A törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) 3. §-a szerint azokra a szervezetekre terjed ki a törvény tárgyi hatálya, amelyek külföldi támogatásból a közélet befolyásolására irányuló tevékenységet végeznek, és ezáltal Magyarország szuverenitását veszélyeztetik. Külföldi támogatás nemcsak az adomány, hanem a kölcsön és a bármilyen jogviszonyból származó bevétel is /2. § c)/, tehát aki külföldről pénzt kap, az kezdjen odafigyelni arra, hogy miket mond.

A Javaslat 3. § (2) bekezdéséből megtudhatjuk, hogy közélet befolyásolására irányuló tevékenység a demokratikus vita, az állami és társadalmi döntéshozatal, a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenység. Ha valaki nem értené, mi az a befolyásolás, annak itt van a befolyásolás tárgya, a többit meg találja ki.

Ennél közelebbit a Javaslat 3. § (2) bekezdésének sem sikerült meghatároznia, mert alkotmányos értékek felsorolásán (demokratikus jogállam, nemzet egysége, házasság, család, biológiai nemek egyenlősége, béke, keresztény kultúra stb.) kívül itt megint csak arról van szó, hogy a magyar szervezetek ürgebőrébe varrt külföldi hatalom ezen értékekkel szemben tevékenységet fejt ki és törekszik, esetleg az azok elleni fellépést támogatja. 

Aki tehát közéletet befolyásol külföldi pénzből, listára kerül, nem is akármilyenre: a Szuverenitásvédelmi Hivatal javaslatára maga a Kormány listázza rendeletben ezeket a szervezeteket. Ezzel olyan jogalkalmazói döntés emelkedik jogszabályi szintre, amellyel szemben lenne helye közigazgatási per indításának, ha tartalmának megfelelően határozatként születik meg. Így azonban a jegyzékbe vétellel szemben semmilyen jogi eszköz nincs a felülvizsgálatra. 

A jegyzékbe vett szervezet pénzügyi számláit vezető hitelintézeteknek folyamatosan monitoroznia kell, hogy ezek a szervezetek kapnak-e pénzt külföldről, és a hitelintézet átmenetileg „felfüggeszti a pénzeszközhöz történő hozzáférését” (itt jegyzem meg, hogy Halász Jánosnak nem sikerült tanulmányoznia a pénzügyi jogi terminológiát [sem]). 

Aljasság vagy hülyeség?

A pénz felhasználására aztán a NAV vagy engedélyt ad, vagy elrendeli a támogatás visszautalását, ha szerinte az a közélet befolyásolására szolgál. A közélet befolyásolása a Javaslat szerint különösen a külföldi támogató kéréseinek teljesítése és céljainak előmozdítása, és hogy ezt eldöntse, a NAV a szervezet „eddigi tevékenységeit, céljait, közéleti megnyilvánulásait, sajtóban, közösségi médiumokban való megjelenését” veszi figyelembe /10. § (5)/.

Kicsit egyszerűsítve a képet: az a magyar kisvállalkozó is ide fog tartozni, aki egy határon túli magyarral üzletel (külföldről pénzt kap), és kiposztolja a Facebookjára, hogy éljenek a melegek. Vagy: ez itt már nem jogállam, és a kereszténység lejárt lemez. Vagy hogy egy hozzám közelebb álló és talán életszerűbb példát mondjak: az az irodalmi szervezet vagy kiadó is ide fog tartozni, aki állami támogatások híján külföldről fogad el támogatást, külföldi pályázaton nyer, és ne adj isten kormányt kritizál, mondjuk, éppen az állami támogatások hiánya miatt. (Kérdés, hogy rendszerkritikus könyv, folyóirat kiadása például minősülhet-e majd a közélet befolyásolásának.)

Amúgy pedig megnézném, ahogy a hitelintézetek a törvény kihirdetését követő harmadik napra (amikor a törvény hatályba lép) előállnak azzal az infrastruktúrával, ami a számlák folyamatos pénzügyi monitorozásához, a pénzek azonnali zárolásához szükséges, és hipp-hopp, létre is hozzák azt a „független szervezeti egységet”, amelyet a törvény előír számukra.

A NAV-nak a támogatás visszautalásáról szóló döntésével szemben van helye jogorvoslatnak közigazgatási perben, azonban a perben eljáró Kúria a NAV döntését nem változtathatja meg /9. § (4)/, vagyis egyedül hatályon kívül helyező végzést hozhat, ha nem ért egyet a NAV döntésével, ami a szervezetet nem viszi közelebb a megoldáshoz, mert a pénze még mindig „fel van függesztve”, engedély hiányában nem férhet ahhoz hozzá. Hogy ezt a rendelkezést aljasság vagy hülyeség szülte, kérdéses.

De itt még nincs vége a jogkövetkezményeknek.

a Javaslat saját logikája szerint is: nemcsak annak van jogkövetkezménye, hogy külföldről kap támogatást, hanem annak is, hogy valaha kapott. Elesik tehát az adó egy százalékától, ezenkívül minden támogatójától teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot kell kérnie arról, hogy a nyújtott támogatást nem külföldről kapta (szinte látom magam előtt, ahogy záporoznak a teljes bizonyító erejű papírok a kisadományozóktól). A jegyzékbe vett szervezetek vezető tisztségviselőinek, alapítóinak, felügyelő- és ellenőrző bizottsági tagjainak pedig vagyonnyilatkozatot kell tenniük, noha nem világos, hogy ezeknek a személyeknek, akik adott esetben nem tulajdonosai, nem tagjai a szervezetnek, hanem munkaviszonyban vagy megbízásban eljáró tisztviselői, miért kell kiteregetniük a vagyoni helyzetüket, és ha megteszik, ezt mivel fogják összemérni, mégis mit fognak ez alapján megállapítani, szankcionálni. Ezek a személyek egyúttal kiemelt közszereplőnek is minősülnek, ami a pénzmosási törvényben írt fokozott ügyfél-átvilágítással és más jogkövetkezményekkel jár. Azt is kíváncsian várom, hogy ezek után hányan mernek ilyen szervezeteknél tisztséget betölteni.

Figyelemre méltó, hogy amíg a Hivatal vizsgálódási jogköre megfoghatatlan („feltérképezi a szervezeteket”), és nem sok konkrétum van a kezében, a – jogorvoslattal megtámadhatatlan, indokolást nem tartalmazó – jegyzékbe vétel után a NAV-nak már nagyon is konkrét eszközök állnak a rendelkezésére, hogy gyakorlatilag parttalanul vizsgálódjon az adott szervezettel szemben: bekérhet beszámolókat, ülésekről készült jegyzőkönyveket, előterjesztéseket, „egyéb kimutatásokat”, saját nyilvántartásokat, banki nyilvántartásokat, még közúti közlekedési nyilvántartást is felhasználhat, és a vizsgálódásról értesítenie sem kell az adott szervezetet, ha szerinte az az eljárás eredményességét veszélyezteti. Tehát kijelenthetjük, hogy az eljárása vetekszik a nyomozó hatóságéval.

A NAV-nak bárki tehet panaszt, ha szerinte szuverenitásveszélyről van szó, erre a NAV külön platformot működtet, amivel új szintre emelkedik a „feljelentelek a NAV-nál” típusú fenyegetés.

Itt a Javaslatot meg a jogi finomságait még részletezhetném, de jobban érdekel a Javaslat célja. 

Lehet-e trollkodás a cél? 

Olyan összefüggést ugyanis, ami a szuverenitás veszélyeztetése és a közélet befolyásolása között fennáll, a Javaslat nem mutat fel, így pedig nehéz belátni, hogy azok a szervezetek, amelyek az egyesülési jog és véleményszabadság alapján egy demokratikus jogállamban pont azért jönnek létre, hogy véleményt befolyásoljanak, és hozzájáruljanak a demokratikus közvélemény kialakításához, hogyan sértik meg a magyar szuverenitást. A „szuverenitás veszélyeztetése” kifejezés a normaszövegben mindössze két helyen szerepel (3., 4. §), és egyik helyen sincs a „közélet befolyásolásán” túli tartalma, szempontja.

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény 4. § (3) bekezdése – véleményem szerint helyesen – tiltja azt, hogy egy párt vagyoni hozzájárulást más államtól elfogadjon. De a párt olyan sajátos egyesülés, amelynek kiemelt szerepe van a közhatalom megszerzéséért vívott harcban. Nem nehéz belátni azt a célt, hogy a magyar államhatalomért folyó versengésben külföldi államérdek ne jelenjen meg. (Az ezt kiegészítő rendelkezést, hogy párt külföldi szervezettől és természetes személytől se kaphasson támogatást, már könnyebb vitatni, de ezzel itt most nem foglalkozom.)

Hasonló szuverenitásveszélyt a Javaslat a civil és gazdasági szférára vonatkozóan nem igazol. Nincs a külföldi támogatásra értékhatár, nincs jól körülhatárolt szervezeti tevékenység, amiből levezetné, hogy sérti Magyarország szuverenitását. Továbbmegyek: a Javaslat, de még a nemzeti szuverenitás védelméről szóló 2023. évi LXXXVIII. törvény („Törvény”) sem határozza meg, hogy eszik-e vagy isszák a szuverenitást. A Javaslat indokolásának az a része, ami egy politikai szürkezónára utal, anélkül, hogy meghatározná, mit is ért ezalatt, nem pótolja annak magyarázatát, miért van szükség a szuverenitás érdekében a Javaslatra. 

A szuverenitás fogalmának, az elérni kívánt célnak központi jelentőségűnek kellene lennie egy olyan szuverenitásvédelmi törvényben, ami ilyen széles körben korlátozza a szervezetek jogait, nem beszélve arról az adatmennyiségről, amit a Hivatal majd a vizsgálatai során begyűjt. Egy olyan korban, ahol a nemzetközi szerződések, nemzetközi szervezetek, az EU, a tőke szabad áramlása stb. mind természetszerűleg korlátozzák az állami szuverenitást, az államnak meg kellene mondania, hogy pontosan mit és mivel szemben véd, amikor a szuverenitásvédelem jegyében jogot alkot. 

A Javaslat 3. §-ához fűzött részletes indokolást olvasva pedig egész nyugodtan mondhatjuk, hogy elgurult a gyógyszer, mert ez azt mondja, hogy a politikai pártok gazdálkodására „mind hazánkban, mind az Európai Unióban szigorú szabályok vonatkoznak, különösen abban a tekintetben, hogy külföldi forrásból nem finanszírozhatóak” (rendben van), és „MINDEZÉRT a törvény hatálya kiterjed minden olyan jogi személyre… egyaránt”, amely közéleti tevékenységet folytat. Magyarán azért kell a civil és gazdasági szférát bevonni ebbe a körbe, mert a pártok is benne vannak. A „Mit fog ehhez szólni az EU?” kérdésbe bele sem megyek.

Nem vagyok az az ellenzéki, aki diktatúráról kiabál a kormány minden döntése után, és nem vagyok a szuverenitásvédelem szakértője vagy nemzetközi jogász sem. El tudom képzelni, hogy ez a Javaslat olyan jogalkotói trollkodás, ami a könyvek lefóliázásakor tapasztalt ellenzéki őrjöngést szeretné kiváltani, míg a valóságban a legtöbb embernek nem oszt, nem szoroz, és inkább befenyít majd a törvény, mint tömegesen listáz (nem mintha ezzel megnyugodhatnánk). De azt is el tudom képzelni, hogy a Fidesz el akarja fojtani azokat a civil és nem civil szervezeteket, amelyek működését a hatalma szempontjából fenyegetésként él meg. És még az is lehetséges, hogy a jogalkotói fejekben tényleg feldereng valami arról, hogy a szuverenitás, meg a homályos és parttalan szabályozás ellenére majd azokat a szervezeteket csippentik ki, amelyekről őszintén azt képzelik, hogy rajtuk keresztül külföldi államérdek nyomakodik be az államapparátusba. Elméleti szinten még azt is el tudom képzelni, hogy a saját fogalmaik szerint jót akarnak, csak nem kívánják előre törvénnyel megkötni a kezüket, vagyis nem akarják meghatározni, mit is takar ez a jó, ezért hoznak egy ilyen gumijogszabályt. Akármelyikről is van szó, ez a Javaslat így, ebben a formájában bármelyik célra alkalmas lehet.

A szerző író-jogász.

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát! 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Tövissi Bence / Index)