Ukrajnából szeretettel: hibrid háború készül Magyarország ellen?

„Háború idején az első áldozat mindig az igazság” – fogalmazott Hiram Johnson amerikai szenátor, miután az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, hazájában pedig példátlanul intenzívvé vált a mozgósítást szolgáló propaganda.

Johnson a kor egyik legismertebb háborúellenes politikusa volt, aki epés megjegyzésével arra próbált rámutatni, hogy a valóság meghamisítása nem csupán politikai, hanem morális szempontból is veszélyes:

Johnson aforizmája ma időszerűbb, mint valaha, hiszen a több mint három éve tartó ukrajnai háború nemcsak a harctereken pusztít, hanem a médiában, a nyilvánosságban és az online térben is. A titkosszolgálatok és katonai stratégák ma már nemcsak elemzőkre és katonákra, hanem pszichológusokra, szociológusokra és kommunikációs szakértőkre is támaszkodnak – vagyis az információs és pszichológiai hadviselés nem csupán kiegészítő elem, hanem sokszor a háború elsődleges színtere. A modern kommunikációs eszközök ráadásul olyan mértékű befolyásolási lehetőségeket kínálnak, melyek messze meghaladják azt a potenciált, amivel az államok és titkosszolgálataik a történelem során valaha is rendelkeztek.

Narratívák csatája Kárpátalja felett

A manipuláció és az igazság képlékennyé válása a múlt héten kirobbant ukrán–magyar kémbotrányban is élesen megmutatkozott: a szereplők az ügy kapcsán olyannyira ellentétes állításokat fogalmaztak meg, hogy azok olvasatától függően gyakorlatilag bármi elképzelhető, és annak az ellenkezője is.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerint egy magyar katonai hírszerző hálózatot lepleztek le Nyugat-Ukrajnában, amely Kárpátalja védelmi sebezhetőségét és a helyi lakosság reakcióit vizsgálta egy esetleges magyar beavatkozás esetén.

A magyar kormány azonnal visszautasította a vádakat, az ügyet az ukrán fél magyarellenességének narratívájába illesztette be, az esetet pedig a Tisza Párttal és annak állítólagos kollaborációs szándékával mosta össze. A botrányra Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz is reagált, egyértelműen tagadva bármiféle érintettséget – jóllehet, egy nappal korábban maguk hoztak nyilvánosságra egy hangfelvételt óriási csinnadratta kíséretében, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy Magyarország 2023-ban „a háború felé vezető út nulladik fázisába” lépett.

Jelenleg tehát több lehetséges forgatókönyv is körvonalazódik, melyeket mindegyik fél a saját érdekei mentén próbál interpretálni. Annyi bizonyos, hogy a történtek jól illusztrálják az információs hadviselés klasszikus esetét, melynek eszköztárába egyaránt beletartozik a dezinformáció, a propaganda, a szivárogtatás, a pszichológiai műveletek (PsyOps), valamint a hibrid hadviselés, amely mindezeket integráltan alkalmazza. Az információs hadviselés ma már legalább akkora stratégiai jelentőséggel bír, mint a hagyományos katonai akciók, különösen a hibrid konfliktusokban, ahol nyílt háború helyett politikai, gazdasági és kommunikációs eszközökkel zajlik a harc. A jelenlegi magyar–ukrán konfliktus is ebbe a keretbe illeszkedik: a felek nem katonai, hanem narratíva- és közvélemény-formálás útján próbálnak előnyhöz jutni.

A narratívaépítés nem azonos a klasszikus propagandával – a modern titkosszolgálatok számára ez egy kifinomult műveleti eszköz, amellyel a valóság észlelését saját céljaik szerint formálják.

Az SZBU közleménye különösen figyelemre méltó, mivel rendkívül konkrét állítást tartalmaz: szerintük a leleplezett magyar hírszerző hálózat célja az volt, hogy felmérje a kárpátaljai lakosság reakcióit egy esetleges magyar katonai beavatkozás esetén.

Hírszerzési szakértők szerint azonban valószínűtlen, hogy egy ilyen súlyú részlet ennyire nyíltan és konkrétan jelenik meg egy hivatalos titkosszolgálati utasításban, a katonai hírszerzési műveletek során ugyanis a célokat szigorúan titkosan kezelik: az érintettek kizárólag annyi információt ismerhetnek meg, amennyi a saját feladatuk elvégzéséhez feltétlenül szükséges. Egy ügynök ritkán lát rá a teljes stratégiai összefüggésre, különösen nem egy lehetséges katonai beavatkozás forgatókönyvére.

SZBU mint a manipuláció nagymestere

Noha az SZBU által bemutatott bizonyítékok arra utalnak, hogy valódi ügynökökről van szó, erős a gyanú, hogy Ukrajna tudatos dezinformációs hadviselés részeként időzítette az akció nyilvánosságra hozatalát. Az ügy így elsősorban politikai üzenetként értelmezhető – a közlemény igazodik Ukrajna korábbi vádjaihoz, amely szerint Magyarország revizionista célokat dédelget Kárpátalja visszaszerzésére.

Nem ez lenne az első eset, amikor beigazolódik az a sejtés, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat tudatosan manipulálja a közvéleményt politikai és háborús céljaik érdekében. Emlékezetes például a 2022-ben felrobbantott Északi Áramlat gázvezetékek esete, amelyért az SZBU kezdetben Oroszországot tette felelőssé, később azonban neves nyugati lapok oknyomozó munkája alapján olyan információk láttak napvilágot, amelyek az ukrán titkosszolgálat érintettségét valószínűsítették.

A háború korai szakaszának másik emblematikus példája a Kígyó-sziget története, amely a nemzetközi médiában mitizált formában jelent meg. Az ukrán narratíva szerint a sziget védői hősi halált haltak, ám később kiderült, hogy életben maradtak, és orosz fogságba estek. Hasonlóan vitatott eset volt a Zaporizzsjai atomerőmű elleni ukrán dróntámadások ügye is, ahol – bár az SZBU tagadta az érintettséget – több nyugati forrás is megerősítette az ukrán oldal felelősségét. A „Kijev szelleme” néven elhíresült vadászpilóta esete szintén jól példázza a morálnövelő célú narratívaépítést: az ukrán légierő csak később ismerte el, hogy a 10 orosz vadászgépet lelövő hős története kitaláció volt, melyet pszichológiai hadviselés céljából terjesztettek.

Mindezen példák alátámasztják, hogy az SZBU tevékenysége az elmúlt években fokozatosan militarizálódott, és a klasszikus hírszerző funkciókon túl propagandacélokat is kiszolgáló apparátussá vált. Ez a szerepértelmezés ugyan nem idegen a NATO egyes tagállamainak hírszerzési gyakorlatától – különösen, hogy Ukrajna gyakorlatilag a nyugati érdekek egyik frontállamává vált –, ám időnként zavaros és kényes helyzetek is előállhatnak, amint azt a jelenlegi kémbotrány is példázza.

Kémjátszma vagy háborús előjáték?

Az ügy jelentősége messze túlmutat egy átlagos incidensen: ezúttal egy NATO-tagállamot, Magyarországot ért titkosszolgálati vád, miközben Ukrajna egyik legfőbb deklarált célja továbbra is a NATO-csatlakozás. Tekintettel arra, hogy a háttérben geopolitikai törekvések, belpolitikai megfontolások és szövetségi dinamikák is egymásnak feszülnek, a történések annak lehetőségét is felvetik, hogy

Ahhoz, hogy valódi hibrid háborúról beszélhessünk, több tényező egyidejű jelenléte szükséges, mint például rejtett katonai műveletek, kibertámadások, gazdasági nyomásgyakorlás, valamint a belső stabilitás tudatos aláásása. Ebben az esetben már stratégiai szintű konfliktusról lenne szó, amelyben a dezinformációs kampányok, információ-szivárogtatások, célzott diplomáciai provokációk és pszichológiai hadműveletek együttesen szolgálnák Magyarország destabilizálását.

Noha jelenleg még nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett hibrid háborúról a két ország között, egyre több olyan jelenség figyelhető meg, melyek a hibrid hadviselés eszköztárába tartoznak. A magyar–ukrán viszony folyamatosan romlik, ezzel párhuzamosan több konfliktusos elem is erősödik. Ezek az elemek ugyan még nem alkotnak összehangolt, szisztematikus támadást, de jól mutatják, hogy a kapcsolatok egyre inkább a konfrontáció irányába tolódnak. A két ország hivatalosan továbbra is fenntartja diplomáciai kapcsolatait, ám ha a konfliktus mélyül, a helyzet könnyen átcsaphat egy valódi hibrid háborúba.

A jelenlegi kémbotrány, valamint az e köré épülő médiaháborús jelenségek az információs hadviselés részeként értelmezhetők, amelyben a narratívák formálása és a pszichológiai befolyásolás kiemelt szerepet kapnak. Az eset plasztikusan bemutatja, miként válhat egy ügy az információs háború eszközévé, melyet a hírszerzés és a kémelhárítás politikai célokra is felhasználhat.

A modern geopolitikai konfliktusokban nem csupán az számít, mi az igazság, hanem az is, hogy ki, mikor és milyen céllal mondja el azt. A végső győztes pedig nem feltétlenül az lesz, akinek igaza van, hanem az, aki sikeresebben formálja a narratívákat.

A szerző politikai tanácsadó.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke kezet fog egy sajtótájékoztató előtt 2024. július 2-án Kijevben. Fotó: Vitalii Nosach / Global Images Ukraine / Getty Images)